Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-31 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

Hagyományaink ébresztése FLACHE GYULA FESTÉSZETE törvény gyakorlati betarthatóságáról volt itt szó, hanem olyan szellemi-lelki szálak megtartásáról, illetve megszakadásáról, amelyek egy nemzeti vagy kisebbségi kultúra fennmaradásához elengedhetetlenül szükségesek voltak. A szlovákiai magyar festők mindegyike Budapesten tanult, innen merítette azt a „kulturális energiát", amelyet művészetében gyümölcsöztetett, s többek között ezzel a kultúrcentrummal fenntar. tott állandó kapcsolat biztosíthatta az összehasonlítás lehetőségét, a színvonal megtartását. E a kapcsolat fokozatosan megszűnt. A kisebbségi festők, akik közt Gwerk Ödönt, Cseh Lajost, Gerö Gusztávot, Jasszusch Antalt, Halász-Hradil Elemért, Angyal Gézát, Kteselbach Gézát és még sok más ismert festőt említhetünk — elvesztették a talajt lábuk alól, magukra maradtak. A forradalmak szele még mindenütt érezhető volt. Még tartott a nemzetek magáratalálása fölöt. ti ujjongás, a művészek itt többnyire mind a nemzeti romantika felé orientálódtak, amikor a kisebbségi magyar festőművészeknek rá kellett döbbenniük, hogy helyzetük egyedülálló, s ez meg kell hogy határozza művészetüket. Flache Gyula gyakorlati lépéssel próbálta megoldani — ideig-óráig sikerrel — a helyzetet. Meg. szervezte a „Szlovenskói Magyar Képzőművészeti Egyesületet", melynek igazgatója is lett. Az „Egye. A

uap halványan világítja meg Besztrecebánya hegyeit, a sugarakat köd szűri lágyra. S a simogató langyosságban magányos pásztor fújja tilinkóját. A színek remegve veszik át a hangot, s mielőtt tudatommal újra a valóságba zökkennék, visszhangját a túlsó, ködbevesző domboldalról még hallani vélem. De vissza kell térnem a valóságba: a pásztort, a hegyeket a pár évvel ezelőtt elhunyt mester, Flache Gyula varázsolta elém. Flache Gyula 1892-ben született Budapesten.. Itt hozzájutott mindahhoz,. amit a századforduló nagyvárosa nyújthatott fejlődése folyamán, fantáziájára rendkívüli hatással volt — a magyar nép történelme. A középiskola befejezése után lehetőség nyílott régi tervének valóra váltására. Előbb Budapesten, majd miután tehetségéről valóban bizonyságot tett, Bécsben folytatta képzőművészeti tanulmányait. Az első világháború kegyetlenül szólt bele sok fiatal életének további alakulásába. Flache Gyulának is az ecset helyett fegyvert kellett ragadnia, s végigsínylődnie az öt nehéz esztendőt. A háború után megnősült és Banská Binstricán telepedett le. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása sok olyan problémát hozott magával, amelyekkel talán senki sem számolt. Nemcsak a nemzetiségi ÜREG JUHASZ siileť'azokat a kiállítási, vásárlási ós kritikai lehetőségeket volt hivatva megteremteni, amelyektől a festők a budapesti centrumtól való eltávolodásukkal elestek. Ekkor jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban a szociográfiai érdeklődés, s ez íokozato. san átszivárgott a festészetbe is. A kisebbségi festőművészek a nemzeti romantizmus helyett a .népi realizmus" helyes útját választották. Akármelyik festőművész képeit is nézzük ezekből az évekből, mindegyiken — hol szimbolikusan, hol a legkézzelfoghatóbb realizmussal — a nép, a dolgozó és nincstelen ember nehéz élete tárul elénk. Ezek a festőművészek társadalmi kritikájukkal tulajdonképpen előfutárjai lettek a modern proletár művészetnek. Ezekben az években ismerte meg Flache Gyula Erdélyi Ferencet, a magyarországi festőművészt, aki akkoriban járta be Szlovákiát. Erdélyi a hirtelen fellángoló és gyorsan elhamvadó tehetségek típusához tartozott, de néhány képe ( melyek ma már a képtárak tulajdonában vannak) bizonyítja komoly művészi kvalitásait. Flache több stílusbeli próbálkozás után (impresszionizmus, expresszionizmus) talált rá — úgy látszik épp Erdélyi hatására — saját stílusá. ra, melyhez az ötvenes évek erősen realista kitérője után óleie utolsó szakaszában visszatért. Erre a stílusra jellemzőek a ködös színek, a lágy fények, amelyeket bevezetőül felidéztünk. Van valami mélabú ezeken a képeken, valami a hegyvidék lakóinak balladaszerű énekéből, valami, ami a favágók hosszan elnyújtott kiáltására hasonlít, mikor a kivágott fa dőlni kezd. Tárgyuk, ban Flache Gyula képei épp ezeket a favágókat keresik fei. A favágók, a tutajosok nehéz munkája elevenedik föl előttünk, látjuk őket munkájuk közben, dagadó izmokkal, amint a hatalmas rönköket egymásra görgetik (Favágók, 30-as évekből) látjuk őket a tutajon (Kanyarban, 1930) az árral vívott küzdelemben, s látjuk őket pihenő közben, mikor az előbb tevékeny erős hegyi emberek csendes beszélgetésben töltik az időt, szerény kis tízóraijukon rágódva. S látjuk az öreg bacsát, aki a kezében tartott mézeskalácsfigurában gyönyörködik. Keze a munkában töltött éveket számlálja, de a görcsös ujjak szelíden fogják közre a vásárfiát, amit talán unokájának szánt. Az öreg arcon szelíd gondolatok tükröződnek — talán va. lami régi, kedves emlék. (Poniki bacsa, 1950). S látjuk az öreg dudást Is, aki a vásárosokat szórakoztatja. Vásári portékákból összeállított csendéleten mézeskalácsszív díszeleg egy faragott cserpák mellett. Flache Gyula — nyilván megélhetési kényszerből a polgári ízlést is jól elégítette kä, színes, de tartalmukban szegényesebb virágcsendéleteivel. S nem kerülték el figyelmét városa szépségei sem. A szép régi házak, keskeny hangulatos utcácskák, körülötte a hegyek. Mindenütt erdők, hegyek, melyek a köztük meghúzódó bányavárosnak nemcsak fekvését határozzák meg, hanem levegőjét, időjárását is. Ezt rögzítette Flache Gyula homályos színeivel, ködös tényeivel. Bármire nézett a mester, szemében minden képpé változott, s ecsetje nyomán sorra születtek a látottak tükrekén a képek. Megfestette a műteremablakon át naponta látott régi udvart és a város látképét, vasutas munkást, a szocialista bringád tagjait, favágókat, földműveseket, s az anyát "is gyermekével, akiket az őröm örvényszerüen szárnyai körül. Érdekes nagy akt-kompozíciója, „Az emlékek dala" amelyikben a fiatal fiú furu"lyaszavára mindenki másképpen reagál. Az ülő fiatal nő elmélázik, két másik nőben a dal fájdalmas emlékeket ébreszt, míg az öregember bölcs nyugalommal adja át magát az emlékezésnek. Bár Flache képeinek pontos keletkezési dátumát nehéz megállapítani, mert ezt nagyon ritkán jelölte meg képein, feltételezhető, hogy „Az emlékek dala" egyike korábbi képeinek, amire még a szecessziós elemek is utalnak. A második világháború után Flache Gyula a rövidesen megalakuló Szlovák Képzőművészek Szövetségének tagja lett. Rész vett ennek csoportos kiállításain, s bekapcsolódott a szervezési munkába. Flache Gyula képei ma már nagyrészt galériák tulajdonában vannak, így a Bratislavai Szlovák Nemzeti Galériában, a Közép- és Kelet-szlovákiai Galériában, és máshol. A valamikor külföldön is kiállító mester képeit ma itthon láthatjuk, s érdemes őket számontartani. SZ. HALTENBEKGER KINGA H U J N C/3 <ll % g a