Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-30 / 25. szám, szombat

IMIRŐL ÍRNAK A tribúna Ifi^

El \W

li

Ufai

tA P R AGAI LAPOK A FORMALIZMUS ÉS ÖNÁMÍTAS ELLEN Pénteken valamennyi prágai lap foglalkozott Alois Hidrának, a CSKP KB elnökségi tagjának csütörtök esti tv-nyilatkozatával. A lapok kiemelik India elvtárs véleményét a párt és a tömegek kapcsolatáról, lndra elvtárs hangoztatta, hogy a párt kapcsolata az emberekkel, a pártonkívüliekkel, a politikailag szervezetlen lakossággal a párt politikájának egyik kulcskérdése. Politikánk sikeré, vagy sikertelensége mindig, e kapcso? lat megoldásától függ. Már I.enin emlékeztetett arra, hogy mi kommunisták csepp vagyunk a párton kívüli tömegek tengerében — mondta. Arról van szó elsősorban, hogy a politikailag szervezetlen lakosság milliói egyenrangú polgárai ennek az államnak, és ugyanolyan Jogokkal rendelkeznek, mint a szervezettek, vagyis a kommunista párt tagjai. A kommunistáknak nagyobb a felelősségük. A pártonkívüliek jogait viszont együtt kell látni az állampolgári kötelességekkel és a közös munkáért való felelősséggel. Agyakorlatbán arról van szó, hogy a pártfunkcionáríusok ne becsüljék le a pártonkívülieket, s vegyék tekintetbe az ő nézetüket is. A néppel együtt élni annyit jelent, hogy ismernünk kell örömeit és gondjait. Nem elég, ha csak munkára szólítjuk fel a/, embereket, meg kell teremteni annak a feltételeit is, hogy beleszólhassanak az ügyekbe, legyen joguk véleményt mondani és részt venni államunk politikájának alkotásában .. . Indra elvtárs kitért a pártonkívüliek részéről a pártfóru. mokhoz érkező bíráló levelekre is. Megjegyezte, hogy egyes funkcionáriusok a pártonkívüliek őszinte bírálatait több esetben szocialistaellenes támadásnak minősítik. Ez helytelen szemlélet. Nekünk ösztönöznünk kell a pártonkívüliek részéről jövő kritikát, komolyan kell vennünk és felelősséggel kell foglalkoznunk vele az irányítás valamennyi szintjén. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy ismét fenyeget a formalizmushoz való visszatérés veszélye. Fennáll a veszélye annak, hogy az előterjesztett javaslatokkal minden vita nélkül azonnal teljes mértékű egyetértés születik. Sok gazdasági vezető, sőt egyes esetekben szakszervezeti és pártfunkcionáriusok is azzal akarnak olcsó népszerűségre szert tenni, hogy különféle, komoly alapokat nélkülöző szocialista kötelezettségvállalásokat hirdetnek meg. Arra is volt már példa, hogy egy állami gazdaság dolgozói az újságból tudták meg, hogy versenyben állnak. Erről azonban senki sem tárgyalt velük. Az ilyen „verseny" nem vezethet jó eredményre. Ellenkezőleg: az emberekben olyan elképzeléseket ébreszthet politikánkról, hogy az csalásokon és hazugságokon alapul. A dolgozók ilyenkor nemcsak az üzemek tisztségviselőit, hanem az egész pártot elitélik. Az ilyen jelenségek ellen mindannyiunknak harcolnunk kell ott, ahol dolgozunk. Nincs elkendőzni valónk, életünk olyan gazdag problémákban, hogy van megoldani való kérdés elég — tehát nincs szükség arra, hogy önmagunkat ámítsuk .. . AZ ÍRÓK ESZMEI EGYSÉGÉÉRT A Tvorba figyelemre méltó interjút közöl Andrej Plávkával, a Szlovák írószövetség elnökével. Az interjúban Andrej Plávka többek között kifejti, hogy szlovák irodalom számára éltető forrás a kommunista párt fél évszázados harca, továbbá a Szlovák Nemzeti Felkelés, a Nagy Honvédő Háború, amelyek során nemcsak kiváló egyéniségek, hanem sok ezer harcoló ember határozta meg a születő jövő alakulásának irányát. Ebben a küzdelemben jut kifejezésre új korunk, történelmünk lényege, s az, aki ez nem akarja megérteni, vagy ezt meg akarja hamisítani, akár az irodalomban, akár a politikában, saját nemzetének árulója. A Cseh írószövetség előkészítő bizottsága megalakításával, illetve a Szlovák és Cseh írószövetségek közti együttműködéssel kapcsolatban A. Plávka megállapítja: „Örömmel fogadtuk az előkészítő bizottság megalakítását, s azonnal kezdeményeztük az együttműködés kialakítását. Szeretnénk alapul venni együttműködésünkben mindazt a pozitívumot, ami az elmúlt évekből megmaradt. Meg akarjuk találni a két partnerszervezet közötti együttműködés új formáit, amelyek mindkét félnél a legbonyolultabb problémák megoldására irányuló jószándékon alapszanak. Véleményünk szerint mindkét nemzeti Iroda lom kérdéseinek megoldása és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából is szükséges lesz, hogy szervezeteink vezetői együttes megbeszéléseket tartsanak .. . Ogy véljük, hogy hasznos lenne a cseh és szlo vák szerzők kölcsönös népszerűsítése. a szlovák szerzők csehországi, és a cseh szerzők szlovákiai látogatása, az író olvasó találkozó stb." Arra a kérdésre, hogy a Szlo vák írószövetség miképp viszo nyul azokhoz a szerzőkhöz, akik távoztak ugyan a pártból, de megvan a remény arra, hogy idővel ismét megtalálják a pártba vezető utat, garanciát jelentenek a tekintetben, hogy ismét elkötelezett szocialista jellegű alkotómunkát fejtenek majd ki, A. Plávka egyértelműen leszögezi: „Az elkötelezett szocialista alkotómunkának nem mindig feltétele a kommunista párttagság. A Szlovák Írószövetségnek most is és a jövőben is érdeke lesz, hogy tagjai között ott legyen a nemzeti irodalom valamennyi jelentős al kotója. Ha közülük a közelmúltban néhányan tévedtek, s hibáikkal nemcsak maguknak, ha nem a társadalomnak is károkat okoztak — ezért természetesen vállalniuk kell a politikai felelősséget. De ha közülük valaki beismeri, hogy megtévedt, és irodalmi alkotómunkájában tá mogatja a szövetségnek a szocialista kultúra fejlesztésére irányuló törekvéseit, annak örömmel nyújtjuk segílő kezünket. Minden szerző sajátos egyéniség, és ezért differenciáltan közelítjük meg őket, és tudjuk, hogy a visszatérés folyamata egyes esetekben rövidebb, más esetekben viszont hosszabb időt vesz igénybe. Meggyőződésünk, hogy végül nagyon kevesen lesznek azok, — ha egyáltalán lesznek —, akik nem értik meg történelmünk lényegét s azon belül irodalmunk küldetését — tehát az írószövetségnek arra irányuló igyekezetét ís, hogy soraiban eszmei egységet teremtsen. ,1 s. m.j A bérezés a termelés valamennyi ágazatában bonyolult dolog, hiszen a tiszta jövedelem mindenütt sok-sok tényezőtől függ, s az osztható, a bérként felhasználható összeg is jó néhánytól. Ha így van ez a nagy hagyományú bérfizetéses termelési ágazatokban, mennyivel nehezebb helyzetben voltak az első egységes föildművesszövetkezetek, ahol még a közös, szövetkezeti tulajdon is bonvolílntia a helyzetet. Valahogyan mégis el kellett kezdeni. |obh lehetőség híján először írták a napot. (Jó néhánv szövetkezetben még azt is hiába írták. úgysem tudtak fizetni. Akkor kezdetben sok szövetkezetnek csak adni lehetett. kapni esetleg csak munkát kaphatott a tag.) Már az is több volt a semminél, hogy a napot, az órát beírták, bár a napok vagv órák száma semmiképpen sem hasonlítható öszsze a teljesítménnyel. Aztán jött a munkaegység. Ezzel már könnyebben megközelíthették a végzett munka értékének kimutatását. A munkaegységek értékét azonban hiába határozták meg előre, fizetni csak annyit tudtak, amennyi jutott . . . Természetes, hogy a szövetkezeti tag a mun kacgység beígért értékét nem tartotta biztosnak, sokkal kézzelfoghatóbbnak látta a természetbenit. Ezért törekedett mindenárun sok munkaegységre. . . Szaporodott is a munkaegységek száma olyan ütemben, hngy sok helyen a nyolctíz koronás munkaegységnek a felet, az előleget sem tudták kifizetni hónapokig. Mivel a tag csak munkaegységben érzett valamilyen arányt az elvégzett munkához viszonyítva, nem is gondolkodott pénzben, az elvégzett munka pénzértékében, csak munkaegységében. Nem törekedett a termelés növelésére, a munka minőségének megjavítására, s ez meg is látszott a termelésen. Egy helyben topogott évekig. Szerencsére nem mindenütt volt így. Ahol tapasztalt gazdák, rátermett vezetők álltak a szövetkezel élén, ott erősödött, gyarapudolt a gazdaság, évről évre növekedett a munkaegység értéke. Éppen ezek az erósebb szövetkezetek kezdemenyezték a hatvanas évek elején a szilárd bérezést. Ez persze nem sokat változtatott a dolgokon, hiszen csak annyi történt lényegében, hogy a munkaegység tervezett értékének 75—80 százalékát már a havi elszámolásnál megkapják a tagok. Ennek társadalmi hatékonyságaként esetleg azt említhetjük meg, hogy adott valami biztonságérzetet, a fiataloknak pedig biztatást munkavállalásra a jobb szövetkezetekben. Közgazdasági sze repe ennek sincs olyan, amilyet a ma már eléggé fejlett szövetkezeti gazdálkodás megkíván. Hiszen még mindig nem pénzben áll egymással szemben a kitermelt javak értéke az elvégzett munkával, hanem munkaegységben. Szinte hihetetlen, milyen nagy hatása van annak, ha nem azt mondjuk, hogy 100 liter tej kitermeléséért két munkaegységet kap a dolgozó, hanem például azt, hogy 50 koronát. £s így tovább, minden munkánál hasonlóképpen pénzben számnlunk. Itt nein lehet csalódni. A közös gazdaság éppen olyan pontosan kalkulálhat, mint a dolgozó. A munkaegység értéke mindig névleges. Hiszen csak az év végén deriil ki, hogy menynyit ér. így a gazdasági ösztönző ereje lényegesen kisebb, mint a pénzben történő elszámolásé. Még egy dolog; a munkaegységekkel való gazdálkodás soba nem adhat olyan tiszta képet az egyes termelési szakaszok gazdasági hasznosságáról, mintha a szövetkezet a tényleges értékek alapján állapítja meg, hogy miért mit fizethet. Ez az út — a pénzben kifejezett munkaérték — vezet het el ahhoz, hogy könnyebb legyen meghatározni a terme lési szakaszok hatékonyságát, abból következően a gazdálkodás fejlesztésének irányát, s a/. újratermeléshez, elsősorban a bővített újratermeléshez szükséges beruházások nagyságái. Már jó néhány szövetkezet példája bizonyítja, hogy a bé rezesnek ez a módja bevált. Ez a módszer a fejlődés szüleménye és már követelménye. Egyébként is — elavult módszerekkel lehetetlen a kor követelményeinek megfelelő szín ten gazdálkodni. HARASZTI GYULA ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 54. Steján olyan halkan jött be utána, hogy Wáclau megrémült, amikor a fiú megszólította: — Rágyújtasz? Wáclav ijedten csapta össze a be tegnyllvántartási könyvet. Steján oda lökte az orra alá a cigarettatárcát. — Sokat kijegyzeteltél? Vagy csupán mindig az újak érdekelnek? — Nem értem, mit beszélsz!? monátg rémülten Wáclav. — Ne tettesd magad, öregem. A lányra meg a német fickóra vagy kíváncsi. Vagy tényleg csupán írásgyakorlatot végzel? Szorgalmas fiú vagy! — veregette meg Wáclav vállát, a barátságos nál kicsit keményebben. — Na, most már igazán szállj le rólam! — rántotta el a vállát Wáclav. — Nocsak? Kényes is vagy? — aztán más hangnemben kérdezte: — Ki aszszisztál Kovalszkinak? — Krisztina. •— Ejnye csak! A doktor úr nem az orvostanhallgató urat hívja asszisztálni? — Rosszmájú vagy — mondta csendesen Wáclav. — Túléli a lány a sérülést? — váltott ismét hangnemet Steján. — Kérdezd meg Kovalszkit. — Igenis, doktor úr. Értettem, doktor úri — gúnyolódott Steján és becsapta maga mögött az ajtót. Wáclav magára maradt. Ismét fella pozta a nyilvántartó könyvet, majd a telefonhoz nyúlt. Régi típusú készülék volt, nehezen kapott vonalat. Már éppen a tárcsára tette az ujját, amikor észrevette, hogy Kloss áll a háta mögött. — Kicsoda ön? — kérdezte Kloss udvariasan. — Felcser! — pattant fel tisztelettudóan Wáclav. — Neve? — Wáclav Skotovszky, orvostanhall gató. Kloss észrevette, hogy a fiú hangja bizonytalan. Keményebbre fogta a hangot: — És természetesen szívesen ad információkat német tiszteknek? Köszönöm! — Kovalszki lépett a szobába, Wáclav kikotródott. — Mi van a lánnyal? — kérdezte Kloss, amint becsukódott az ajtó Wáclav mögött. — Rendben, de kérem, kínáljon meg egy cigarettával, mert roppant fárasztó műtét volt. — Mikor jöhet ki? — Se ma, se holnap. — És mikor láthatom? — Nemsokára — válaszolt az orvos. Kloss gyanakodva nézte Kovalszkit. Lehet, hogy ez a harminc év körüli orvos' besúgó? Lehet, de a felcser sokkal gyanúsabb. — A kórházi dolgozók jegyzékébe szeretnék betekinteni — mondta Kovalszkinak. — Ügy, mint a megszálló hatóság képviselője? — Hány dolgozójuk van? — Kis kórház a nagy háborúban. Két nővér, két felcser. No és én meg az öreg portás. — Mondjon valamit a szanitészről. — Wáclavra gondol? Idevalósi. -- Mióta dolgozik itt? — Három hónapja. Addig pedig ült a maguk... a német hatóság börtöneiben. — És mit tud a nővérekről? — Semmit. Addig semmit, amíg nem tudum, hogy milyen célból érdeklődik — mondta az orvos, és nyíltan Kloss szemébe nézet!. Stefán ezalatt a műtőt takarította. Nem lepődött meg, amikor Krisztina jött be hozzá. — Befejezted az ügyeletet? - kérdezte a lányt. — Igen — és kétségbeesetten lépett a fiúhoz. — Könyörgöm, ne tedd . .. — Nem értelek — nézett Steján a lányra. — Mondd meg, ha eleged van belőlem — tört ki hisztérikusan a lány. — Viccelsz? - nézett ismét a lányra Steján. — Azt hiszed, hogy te lehetsz az a mártír, aki feláldozza a fiúját a. .. Krisztina félbeszakította: — Hazudsz. Most is hazudsz. Állandóan szédítettél, hogy mindent megcsináljak neked, és most. . . — Nyugodj meg — csókolta meg a lány nyakát Steján - és veszekedés helyeit inkább nézd meg, hogy ott van-e még a német tiszt az orvosnál. — Jó — mondta a lány — ezt még megteszem. Stefán fáradtan ült le egy székre. Tenyerébe hajtotta a fejét. A folyosón Wáclav üli. a mezőröl be. hozott német civil mellett. Kloss egyedül volt a szobában, mert az orvos el ment fürödni. Ki lehet az az M-18-as? - tűnődött magúban. Adott volna az életéből egykét évet, ha most hirtelenjében megoldódik ez a kérdés. Ehelyett azonban lövés dördült odakint. Kloss felugrott, a folyosóra rohant. Évára gondolt az első pillanatban. Évát féltette az M — 18 astól. Rhode ezredes szobájában Kurt feszesen ült a széken. Egyáltalán nem volt ideges. — Hazudsz, édes fiam. Hazudsz, mint ha könyvből olvasnád! — nézett farkasszemet a csicskással az ezredes. — Megmondtam, hogy ne hazudj, meri erről a beszélgetésről úgysem fog meqtudni senki semmit. — Én az igazat mondtam most is, ezredes úr. — Lehet, hogy tényleg igazat mondott ez a csicskás? — gondolkodott von Rhode és felvillant benne a gondolat, hogy esetleg hibái követett el azzal, hogy egyik legjobb tisztjének a csicská sát behozatta, kihallgatja. De most már biztos akart lenni a dolgában. És hu az a lány ott Kloss lakásán azonos volt azzal, akit keresnek? — Hazudsz, pimasz. A hazugsághoz intelligencia kell! Te túlságosan ostoba vagy ahhoz, hogy következetesen hazudj. — A mi Führerünk is mindig igazat mondott, és a határokon túl nem hittek neki. Ettől azonban még igaz volt min den szava! — mondta Kurt. •— Miután én eljöttem, mi történt? — A főhadnagy úr elkísérte, lói marokra fogta a ... már bocsánat, de így volt, marokra fogta a lány mellét. Ügy mentek el. /Folytatjuk / 1971. 1. 30.