Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-24 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó

Ludvík Svoboda: A Szovjetunió szerepe A MAI VILÁGBAN i. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, amelynek ötvenharmadik évfordulójóról az egész haladó világ megemlékezett, az emberi társadalom történetének nagy fordulópontja volt. E forradalom hatására századunk a kapitalizmustól a szocializmus felé tett radikális fordulat százada lett. Az Októberi Forradalom akkor ment végbe, amikor a világot a nemzetközi imperializmus által előidézett első világháború robbanásai rengették meg. Az imperializmus uralkodott valamennyi kontinensen. A munkásosztállyal, a dolgozó tömegekkel és az elnyomott népekkel szemben álló kizsákmányoló osztályok milliós hadseregek és rendőri apparátus segítségével, az elnyomás, a kizsákmányolás és az üldözés egész rendszerével, a propagandisztikus befolyásolás óriási gépezetének felhasználásával tartották fenn uralmukat. A Lenin vezette bolsevikok, akik rést ütöttek az elnyomásnak és az erőszaknak ezen a nemzetközi rendszerén, történelmi hőstettet vittek véghez. Az Októberi Forradalom a történelemben addig ismeretlen, merőben új típusú forradalom volt. Megteremtette a munkások és a parasztok első államát, amely céljául tűzte ki mindenfajta kizsákmányolás megszüntetését. Már až a puszta tény is, hogy az új államban a hatalom a kommunista párt által vezetett és a parasztok által aktívan támogatott munkásosztály kezébe ment át, s hogy a munkásosztály ezt a hatalmat a nép többsége érdekében gyakorolta, minőségileg új helyzetet teremtett a világban. A nemzetközi munkásmozgalom a szocialista állam létrejöttével a történelemben először tett szert további fejlődésének szilárd bázisára és támaszára. Kialakult az a reális perspektíva, hogy más országokban is győzni fog a proletariátus és felépül a szocialista rend. Az oroszországi munkásosztály, amely felemelkedett a társadalmi szervezet új, magasabb fokára, példájával forradalmasította a tőkés világ munkásmozgalmát. Az államhatalom kivívásának nemcsak a lehetőségét mutatta meg, hanem a hozzá vezető utat is. Az a jelszó, hogy „csináljuk úgy, mint Oroszországban", elterjedt egész Európában, több ázsiai országban és másutt is. Az Októberi Forradalom tehát hatalmas impulzust adott az egész nemzetközi felszabadító mozgalomnak. Október egyik legjelentékenyebb és állandóan ható eredmény a nemzetközi kommunista mozgalom kialakulása volt. A Kommunista Internacionálé első kongresszusai óta országuk munkásosztályának és dolgozóinak élén • a kommunista pártok állnak olyan erőként, amely lelkesíti és szervezi a munkásokat, a dolgozókat a kizsákmányolás megszüntetéséért, a nép demokratikus jogaiért és a békéért vívott harcban. A II. Internacionálé romjain épül tfel a bolsevikok példáját követő nemzetközi kommunista mozgalom, amely az első sorokban küzd a haladásért. Európa és más kontinensek számos országának munkásai az Októberi Forradalom példájától és Lenin zseniális eszméitől lelkesítve bátor forradalmi tetteket vittek véghez. Október eszményei és gyakorlati példája óriási jelentőségűek voltak a csehszlovákiai népek legújabb kori történelme szempontjából is, Közvetlenül a munkások első államának megszületése utón hatalmas erejű népi mozgalom bontakozott ki a cseh területeken és Szlovákiában, amelyek akkor az Osztrák-Magyar Monarchia igájában görnyedtek. Az Októberi Forradalom első dokumentumai - a Dekrétum a békéről és az Oroszországi Népek Jogainak Kinyilatkoztatása - lelkesítőén hatottak arra a mozgalomra, amelyet országaink dolgozói indították a békéért és a nemzeti felszabadulásért. A csehek és a szlovákok önálló államának megszületése ily módon kezdettől fogva szerves kapcsolatban volt a szovjetország példájával. Az a harc, amelyet a forradalmár munkások a fiatal Csehszlovák Köztársaság fennállásának első évében azért vívtak, hogy biztosítsák a köztársaság szocialista jellegét, több kedvezőtlen körülmény folytán ideiglenesen vereséget szenvedett. A dolgozók tekintete olthatatlan reménységgel szegeződött az első szocialista államra, mert tőle várták a támogatást és a telkesítést harcukhoz, amelyet azért vívtak, hogy Csehszlovákiában igazságos társadalmi rendet teremtsenek. A szociáldemokrata párt baloldali, marxista szárnya nyilatkozatában megállapította: „A győzelmes orosz kommunista forradalom nagyszerű ténye felkelti az egész világ proletariátusának spontán érdeklődését. Az orosz szovjetköztársaság válik a proletariátus egyetlen reménységévé, annak egyetlen biztosítékává, hogy a proletariátus hamarosan megszabadul a mostani idők elviselhetetlen káoszától. A leninizmus eszméi, amelyeket az új Oroszország megtestesített, termékeny talajra találtak országunk munkásmozgalmában. A forradalmár munkások beléptek a megalakulóban levő Csehszlovákia Kommunista Pártja soraiba. A párt egyik alapítója, dr. B. Smeral, hazatérve Szovjet-Oroszországból, ahol első utazása során megismerte az új történelmi igazságot, a következő szavakkal fejezte ki a cseh és a szlovák dolgozók ezreinek reményét és hitét: „Egy másik világból jövök, új emberként jövök. Az, ami Oroszországban történik, grandiózus, szédítő, becsületes, okos, szükséges, legyőzhetetlen. Noverum rerum nobis nascitur ordo. Új dolgok rendje születik számunkra." A leninizmusnak, Október eszményeinek hatására megszületett és megerősödött Csehszlovákia Kommunista * Megjelent a Béke és szocializmus cimfi folyóirat 1970. novemberi számában. Pártja az eltelt fél évszázad folyamán sikeresen irányította országunk dolgozóinak a kapitalizmus megszüntetéséért és a szocialista társadalmi rend felépítéséért vívott harcát. Az Októberi Forradalom nemcsak a munkásmozgalomnak adott erős impulzust, hanem a gyarmati népek szabadságáért és függetlenségéért vívott küzdelmének is. Az Októberi Forradalom elsőnek ütött rést a népek ieigázásának rendszerén. Oroszország győztes proletariátusa felszabadította azokat a népeket, amelyeket a cárizmus elnyomott. A szovjet kormány egyenjogú és baráti kapcsolatok megteremtését kezdeményezte azokkal az országokkal, amelyek gyarmati elnyomás áldozatai voltak. A gyarmati és a függő országok nemzeti felszabadító mozgalma előtt merőben új lehetőségek és távlatok nyíltak meg. És nemcsak azért, mert Október hatalmas ösztönzést adott a nemzeti felszabadító harcnak. A történelem során első ízben jött létre olyan állam, amely fenntartás nélkül a leigázott népek oldalán áll és hatékony segítséget nyújt nekik az imperializmus elleni harcban. Ennek eredményeképpen egész Ázsiában olyan méretű nemzeti felszabadító mozgalom bontakozott ki, amilyenre nem volt példa az emberiség történelmében. A gyarmatok és a függő országok, ^amelyek azelőtt az imperializmus hátországát alkották, a szocialista világforradalom szövetségeseivé váltak; beteljesült az a lenini jóslat, hogy a keleti népek igen fontos szerepet fognak játszani. Merőben új helyzet alakult ki a nemzetközi kapcsolatok terén is. Az imperialista hatalmak régebben a politikai elnyomás és az agresszió segítségével, a titkos szerződések és a cselszövések rendszerével az egész világot uralmuk alatt tartották. És íme, a nemzetközi porondra első ízben lépett ki egy olyan ország, amely a munkásosztály érdekeit, a világ népeinek érdekeit képviseli és védelmezi az imperializmussal és a militarizmussal szemben. A Szovjetunió politikája kezdettől fogva kivívta a dolgozó tömegek és az elnyomott népek mélységes rokonszenvét. A munkásosztály és más dolgozó rétegek számos tőkésországban különféle akciókat szerveztek, hogy támogassák a szovjethatalomnak a nemzetközi imperializmus mesterkedései ellen vívott önfeláldozó harcát. A Szovjetunió békeszerető politikája révén fokozatosan elnyerte a

t társadalom más rétegeinek rokonszenvét is. Világossá vált, hogy egyes burzsoá kormányok — különösen a kis országok kormányai — is érdekeltek a Szovjetunióhoz fűződő jó, békés kapcsolatokban. Ezek a kormányok egyrészt, lévén burzsoá kormányok, ellenségei voltak a szocializmusnak. Másrészt kénytelenek voltak számításba venni, hogy éppen a Szovjetunió megbízható védelmezőjük az imperialista hatalmak expanziós törekvéseivel szemben. A békeszerető lenini politika eredményeképpen ily módon világszerte egyre nőtt a fiatal szovjetország tekintélye. A nemzetközi imperializmus hasztalan próbálta elszigetelni a Szovjetuniót. Egyre intenzívebben megnyilvánult a Szovjetuniónak a nemzetközi politikára és a nemzetközi kapcsolatok jellegére gyakorolt befolyása. Ennek az időszaknak néhány mozzanata feledhetetlen számomra. Emlékszem például az 1922-es genovai konferencia visszhangjára. A tőkésországok meghívták a Szovjetuniót Genovába, ahol a vádlott szerepét szánták neki. A Szovjetunió azonban vádlóvá lett — az imperializmus és a militarizmus vádlójává. A szovjetország képviselője szenvedélyes szavakkal sürgette a leszerelést, s felhívása felrázta az egész világot. A Szovjetunió javaslatait a dolgozók rokonszenvvel fogadták, az uralkodó osztályok körében viszont fejetlenséget idéztek elő. A Szovjetunió állásfoglalásával demonstrálta, hogy következetesen védelmezi a népek érdekeit, hogy a béke és a demokrácia zászlóvivője a nemzetközi porondon. A Szovjetunió elvi politikát, szilárd békeakaratot, a konfliktusok békés megoldására irányuló törekvést szegezett szembe az ellenség mesterkedéseivel. Nemcsak a támadásokat verte vissza, hanem erélyes offenzívát is indított. Szívósan küzdött a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a lázas fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a biztonság és a béke megszilárdításáért Európában és a világon. Emlékszem, milyen izgatottan fogadtuk 1932 februárjában az általános és teljes leszerelésre vonatkozó szovjet javaslatokat, amelyeket a genfi leszerelési konferencián terjesztettek be. A Szovjetunió bravúrosan kivédte azokat a cselszövéseket, amelyek nemcsak ellene irányultak, hanem az egész világ népeinek létérdeke ellen is. Már ebben az időszakban nagy érdemeket szerzett az egész emberiség jövőjének biztosításában. II. Különösen kimagasló és nemes szerepet töltött be a Szovjetunió, amikor a népek élén járva harcolt a barbár fasizmus ellen. A különböző társadalmi fórumokon felszólaló szovjet küldöttek arra hívták fel a népeket, hogy közös erővel szálljanak szembe a fasizmussal. A kollektív biztonság politikája, amelyet a Szovjetunió hirdetett, a nemzetközi kapcsolatok történetének legragyogóbb oldala a két világháború közötti időszakban. Emlékszem, milyen nagy visszhangot keltett például a Szovjetuniónak az agresszió meghatározására vonatkozó javaslata, amelyet 1933 február elején közvetlenül Hitler hatalomra jutása után terjesztett be a nemzetközi leszerelési konferencián. Ez a meghatározás fontos politikai fegyver volt az agresszorok elleni küzdelemben. Az SZK(b)P Központi Bizottsága már 1933 decemberben olyan értelmű határozatot fogadott el, hogy harcot kell indítani az agresszor kollektív visszaverését szolgáló rendszer megteremtéséért. Ez logikus továbbfejlesztése volt azokj'ak a lépéseknek, amelyeket a szovjet kormány már viszonylag huzamos ideje tett és előkészített. Bár akkoriban a Népszövetség és más nemzetközi szervezetek gyakran szovjetellenes mesterkedések eszközéül szolgáltak, a Szovjetunió nagylelkűen kész volt belépni ezekbe a szervezetekbe attól a törekvéstől vezérelve, hogy a szervezetek keretein belül összpontosítsa az erőfeszítéseket, amelyek létrehozhatnák a békesze

: rető országok egyesült frontját a fasizmus veszélyével szemben. A Szovjetunió kezdeményezésére számos európai állam regionális szerződéseket kötött az agresszióval szembeni kölcsönös védekezésről. Számunkra, a Csehszlovák Köztársaság számára nagy jelentősége volt a Szovjetunióval 1935 májusában kötött szövetségi szerződésnek. Akkor, amikor a fasiszta Németország terjeszkedése és agresszív tervei közvetlenül fenyegették a Csehszlovák Köztársaságot, s Csehszlovákián belül veszélyes tevékenységet fejtett ki a hitlerista „ötödik hadoszlop", a Szovjetunióval kötött szerződés jelentékenyen megszilárdította országunk nemzetközi helyzetét. Minden igazi hazafi üdvözölte e szerződés megkötését. Országunk közvetlen szomszédja volt az agresszív, náci Németországnak, amely részben be is kerített bennünket, vagyis Csehszlovákia stratégiai helyzete igen bonyolult volt. Tisztában voltunk azzal, hogy a hitleristák terveinek meghiúsítására irányuló erőfeszítésekben éppen a szovjet segítség játszhat döntő szerepet. 1935 nyarán a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa felhívta a kommunistákat, hogy harcoljanak a népfront megteremtéséért, a fasizmus és a háború ellen. A békéért vívott harc jelszava a kommunista mozgalom egyik fő jelszava lett. A népfront eszméje nagy visszhangot keltett minden országban, Franciaország és Spanyolország példája pedig demonstrálta ennek az eszmének nagy erejét és a benne rejlő reális lehetőségeket. A Szovjetuniónak a fasiszta veszély ellen vívott önfeláldozó harca hozzájárult ahhoz, hogy növekedjék a Szovjetunió erkölcsi-politikai tekintélye, s erősödjék a világban végbemenő folyamatokra gyakorolt befolyása. A szovjet gazdaság, kultúra, tudomány és technika intenzív fejlődése, a szocialista demokrácia kibontakozása nagy hatással volt nemcsak a meggyőződéses forradalmárokra, hanem minden ország néptömegeire is. Mind többen felismerték, hogy a Szovjetunió nem csupán a földgolyó egyik legnagyobb állama, hanem az új világ, az eljövendő világ bázisa is. Nagy tekintélynek és megbecsülésnek örvendtek a Szovjetunió fegyveres erői is. Emlékszem például, hogy azok a csehszlovák katonatisztek, akiket 1935-ben és 1936-ban meghívtak a Szovjetunióba a Vörös Hadsereg gyakorlataira, nagy tisztelettel beszéltek a Vörös Hadsereg képzettségéről és fegyverzetéről, amely akkor egyike volt a legjobbaknak az európai kontinensen. Számunkra különösen nagy jelentőségű volt a Szovjetunió határozott álláspontja abban az időszakban, amikor fokozódott a Csehszlovákiát fenyegető veszély, amikor előkészítették és megvalósították a müncheni diktátumot. A csehszlovák tragédia valamennyi szakaszában csak a Szovjetunió védelmezte hazánk szabadságát, függetlenségének és biztonságának érdekeit. Miközben Nagy-Britannia és Franciaország akkori kormánya az Egyesült Államok támogatásával alkura lépett Hitlerrel, és végeredményben kiszolgáltatta neki Csehszlovákiát, a szovjet kormány kezdettől fogva hangoztatta, hogy kész minden segítséget megadni köztársaságunknak. A Szovjetunió kész volt megadni Csehszlovákiának minden szükséges segítséget, még a szövetségi szerződés keretein túl is - természetesen feltételezve, hogy Csehszlovákia ellenáll az agresszornak és megfelelő kéréssel fordul a Szovjetunióhoz. A Szovjetunió megbízottai bizalmasan tájékoztatták a csehszlovák vezetőket arról, hogy a Vörös Hadsereg a Szovjetunió nyugati határán 30 lövész- és lovashadosztályt, valamint erős légi és harckocsiegységeket vont össze, amelyeket teljes harci készenlétbe helyeztek, hogy haladéktalanul hathatós segítséget nyújtsanak Csehszlovákiának. Az erőviszonyok abban az időszakban vitathatatlanul kedvezőek voltak országunk szempontjából. A csehszlovák hadseregnek 45 hadosztálya volt. A Szovjetunió segítségével döntő fölénybe lehetett volna kerülni Németország fegyveres erőivel szemben. Az európai események drámai fejlődésének ebben a szakaszában a szovjet javaslatok elfogadása nemcsak Csehszlovákia megszállását, hanem a második világháború kirobbantását is megakadályozhatta volna. Elszánt, közös erőfeszítésekkel meg lehetett volna állítani és meg lehetett volna hiúsítani a fasizmus támadását. Ez óriási jelentőségű lett volna az események további alakulása szempontjából. Az emberiség megmenekülhetett volna a borzalmas világháborútól, a béke, a demokrácia és a haladás erői pedig jelentős támogatáshoz jutottak volna. Ámde a nyugati hatalmak akkor vezető politikusai jobbnak látták, hogy Hitler előtt megnyissák Csehszlovákia határait, mert úgy számítottak, hogy ebben az esetben Hitler felhasználhatja Csehszlovákia potenciáját saját katonai és gazdasági erőforrásainak növelésére, a „Drang nach Osten" folytatására. Voltaképpen teljes akciószabadságot adtak Hitlernek a Szovjetunió elleni támadás előkészítéséhez. A csehszlovák burzsoázia, amely félt a tömegek forradalmi megmozdulásaitól, a nemzeti érdekek elárulásának útjára lépett, s a müncheni diktátum utat nyitott a második világháborúnak. A hitlerista expanzió Európa — és nem egyedül Európa - népeinek szabadságát, sőt létét fenyegette. A fasiszta hordák elözönlötték Közép-, Nyugat-, Észak, és Dél-Európát, betörtek Észak-Afrikába. És a fasiszta Németországnak és csatlósainak csapatai csak a keleti fronton - Moszkvánál - szenvedték el az első vereséget. A keleti fronton lejátszódott további események, különösen a sztálingrádi és a kurszki csata, a második világháború menetében olyan döntő fordulatot hoztak, amely a fosizmus összeomlásához vezetett. A Szovjetunió döntő szerepet játszott mint a hitlerista Németország ellen harcoló antifasiszta koalíció vezető ereje. A szovjet hadseregnek és a szovjet emberek millióinak dicső hőstettei az emberi társadalom legújabbkori történetének legragyogóbb lapjaira tartoznak. A népek tucatjai köszönhetik felszabadulásukat a fasizmus alól az első szocialista államnak, az egész emberiség pedig azt, hogy megmenekült a fasiszta rabság veszélyétől. Bizonyos nyugati körök, a rágalmazástól sem riadva vissza, kisebbíteni próbálják a Szovjetunió szerepét, s a német fasizmus szétzúzásában a Szovjetunió szövetségesei hadseregeinek tulajdonítják a legfőbb érdemeket. A tények azonban mást mutatnak. (A tanulmány befejező részét a következő számban közöljük.)