Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-20 / 16. szám, szerda

Hagyomány hagyomány 1971. I. 20. „A szlovákiai magyar iroda­lom 1918-ban kezdődik: ezt a tényt nem szabad sose elfelej­teni. A szlovákiai magyar iro­dalom csak egészében lehet történelmi tényező, alakító, „ki­ható realitás" — írta annak idején Fábry Zoltán a Harmad­virágzás bevezetőjében, s le­szögezte: „Ez a kiindulópont, és ehhez kell igazítani minden új jelentkezést: fejlődést vagy visszaesést csak így állapítha­tunk meg." Aki ezt elkerüli, vagy elmulasztja, aki ezt nem ismeri és nem tudatosíthatja önmagában, az mértéket té­veszthet". Az első évek néhány félresi­került irodalmi terméke, né­hány kezdő író felelőtlenül ha­gyománytagadó megnyilatkozá­sa az első pillanatban igazol­ta Fábry Zoltánt, aki nyomban megbocsátó gesztussal folytat­ta a megkezdett gondolatsort: „De tehet-e mást a mai fiatal? Mit tudhat, mit ismerhet régi voltunkról, amikor az első idő­szak még a kortársak szemé­ben is ködös emlékké homályo­sult. És ebben mi öregebbek vagyunk a hibásak, és személy szerint elsősorban magamat okolhatom, amiért ez az idő­szak máig sincs feldolgozva. A második időszak — néma jel­legének megfelelően kallódik, tudata róla alig van valaki­nek. A fasizmussal szembeni ellenállás írott dokumentumai ismeretlenek, az 1945 utáni kényszerhallgatás pedig a sé­rülés rezignációjába fúlt el". Csaknem tizenhat év múlt el azóta, hogy a Fáklya hasábjain ezek a sorok napvilágot lát­tak. A felszabadulás utáni iro­dalom irodalom voltát épp az bizonyítja, hogy szervezetéből adódóan funkcionálisan rea­gált erre az állapotra és ezek­re a megállapításokra. Az Oj Szó, a Fáklya, a Hét, majd az Irodalmi Szemle hasábjain megkezdődött a múlt és hagyo­mány feltárásának munkája, s a könyvkiadás is bekapcsoló­dott ebbe a folyamatba, mely természetesen mindmáig nem ért véget, s nem is érhet vé­get az irodalmi anyag feltárá­sával, feltérképezésével és hoz­záférhetővé tételével. A kriti­kának és az irodalomkutatás­nak meg kell találnia a meg­bízható kritériumokat, ame­lyek alapján az Irodalmi és szellemi élet tényeit értékel­heti és minősítheti. Fábry Zoltán; akit az irodal­mi folytonosság és a hagyo­mány kérdése gyakran foglal­koztatott, s a felszabadulás után jelentkező költő-, írónem­zedéket igyekezett annak fon­tosságára döbbenteni, rendkí­vül igaz, máig érvényes meg­állapításokat fogalmazott meg: „A hagyomány frázis vagy lét­szükséglet, a tradíció lehet üres nosztalgia és lehet reális tanulság. A hagyományt a je­len megölheti, de a • hagyo­mány, ha igaz — paradoxmód — csak a jövő távlatában él. Minden hagyománynak van egy jelenpillanata: feltámadá­sa. Csak el kell találni, megra­gadni és élni vele". S itt vetődik fel a kérdés, mi az, ami folytatható, ami fel­támasztható, ami valóban meg­ragadható? Minden bizonnyal a Fábry Zoltán osztályharcos, antifasiszta és békeharcos pub­licisztikája, mely túléli csaló­dásaiból eredő tévedéseit. Ugyanakkor például, mit kezd­jünk, Mécs László költészeté­vel, mely minden látszólagos merészsége ellenére sosem ha­ladta meg a pápai enciklikák szellemét, s legfeljebb arra volt jó, hogy felhívja az egy­házi körök figyelmét a szociá­lis problematikára. A „Hajnali harangszó"-t, mely a háború­ban és osztály harcokban kime­rült világba kondult bele, kü­lönféleképpen lehet értelmez­ni. Aki kizárólagosan a békét üdvözölte, annak természete­sen rokonszenves volt ez a köl­tészet, (Te a Tanácsköztársaság bukásával vereségre kárhozta­tott proletár és munkás tömegek inkább a vallásos elvek alapján meghirdetett osztálybéke beha­rangozását látták ezekben a költői megnyilvánulásokban. S valóban nem ís lehet másképp minősíteni ezt a költészetet, mint szociális demagógiának, I. mely végül a legkonzervatí­vabb politikai körök, sőt ellen­forradalmi erők vizeibe evezett. Aki ismeri az első világháború után Magyarországon létrejött ellenforradalmi diktatúra kon­szolidációs törekvéseit, ame­lyeknek az volt a célja, hogy az erőszaknak és a terrornak a törvényesség látszatát adják, az tudja, hogy ez a diktatúra időnként megijedt mindenféle szociális demagógiától, éppúgy a totális fasizmusra törekedő pártok demagógiájától, mely veszélyeztette politikájának angolbarát aszpektusait, mint a túlságosan keresztény konzer­vatív körök érvelésétől, mely a zsidótörvények ellenzésével ve­szélyeztette a trianoni határok revíziójával kecsegtető magyar —német szövetséget; s mindez együttvéve a földbirtokos és konzervatív tőkés körökben azt az aggodalmat keltette, hogy antikommunista jellege ellené­re is fokozhatja a földéhes pa­raszti tömegek és a munkásság aktivitását. A Horthy-korszaknak éz a di­lemmája mindvégig megmaradt s épp ez a dilemma a politikai társadalmi háttere Mécs Lász­ló költészetének, látszólagos merészségének, mely indulása idején arányokat tévesztően még a baloldali, körök rokon­szenvét is felkeltette. Egyébként Fábry Zoltán volt Mécs László költészetének leg­rigorózusabb kritikusa; végül a nagy lunátikus (Hitler) ellen írt egyetlen verse alapján, mely 1942-ben a Vigíliában je­lent meg, felmentvényt ad ne­ki. (A költemény címe: Imád­ság. | Számunkra alighanem József Attila megállapítása lesz a mérvadó: „Mécs László verseit kispolgári tömegek írják". így József Attila már 1931-ben pon­tosan megfogalmazta, kinek a költője Mécs László, s miféle társadalmi réteg avathatja ha­gyománnyá a maga számára költészetét. Ez legfeljebb any­nyiban szorul kiegészítésre, hogy a kispolgári tömegeknek félrevezetett, a szocializmustól idegenkedő részéről van szó. Nem változtathat József Attila minősítésén Fábry Zoltán fel­mentő gesztusa, s még kevés­bé Szalatnai Rezsőnek az Iro­dalmi Szemlében közölt kriti­kája sem, mely a legkonzerva­tívabb irodalmi körökhöz sora­kozó Mécs Lászlót valamiféle haladó gondolat költőjeként akarta rehabilitálni. Egyébként a nagy lunátikus ellen írt köl­teményt is a magyarországi konzervatív politikai körök már említett dilemmájával, po­litikájuk olykor angolbarát asz­pektusalval és inaszakadt né­metellenességével lehet ma­gyarázni, mely arra is képtelen volt, hogy saját uralmuk meg­hosszabbítása érdekében, idejé­ben komoly kísérletet tegyen a háborúból való kiugrásra. Mécs László esete, aki a mi tájainkról indult . és közülünk szakadt ki, példázza a legjob ban, hogy az irodalmi múltat feltáró vállalkozásoknak sok a buktatója. Maga az irodalomku tatás és a kriüka számba ve­heti, értékelheti az irodalmi tényeket, de nincs hatalma ar­ra, hogy hagyománnyá avassa. Értékelése és véleményalkolá sa formálhatja az irodalomtu­datot, végső soron mégis tár­sadalmi tényezők határozzák meg azt, s a hagyománnyá ava tás is egyes társadalmi rétegek szája íze szerint történik. Ha nem érvényesítjük a marxista értelemben felfogott fejlődés és társadalmi haladás elméletét az irodalmi jelenségekre is, legalábbis azok társadalmi, tör ténelmi vonatkozásaira, akkor tulajdonképpen nincs is objek tív mércénk és mértékünk, mely szerint az irodalmi múlt és a hagyomány feltárásában helyesen és megbízhatóan tájé­kozódhatunk. Hazai viszonylatban a legje­lentősebb marxista igényű munka, mely „az irodalmi fej­lődésnek, az irodalmi életnek feltételrendszerét rajzolja meg", kétségtelenül Dr. Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című könyve. Marxista igénye ellené­re, mihelyt az első köztársaság rendkívül tarka és szövevényes valósága — munkásmozgalmon és a kommunista mozgalmon kívül eső — jelenségeinek po­zitívumait kívánja kimutatni, ezt csak úgy teheti meg, hogy azokat egymáshoz viszonyítja, vagy a nemzetiségi önvédelem s a kispolgári rétegek demokra­tizálásának és gazdasági érvé­nyesülésének szempontjait ér­vényesíti értékelésüknél. Bár ilyen viszonyítások szükségesek és elkerülhetetlenek, talán ér­dekes, de mégis csak nagyon re­latív értékű eredményekre jut­hatunk velük. Igy kerül sor ar­ra, hogy a szerző, például Szent-Iványi aktivizmusát és „reálpolitikáját" rendkívül pozi­tív vonásokkal ruházza fel. A marxista értelemben felfogott fejlődés és társadalmi haladás elmélete, történelmi és társadal­mi folyamatok felvázolására fel­tétlenül alkalmazható, anélkül, hogy dogmatikus bele- és félre­magyarázásokra kerülne sor. „A szlovákiai magyar iroda­lom csak egészében lehet törté­nelmi tényező, alakító, kiható realitás. Ez a kiindulópont, és ehhez kell igazítani minden új jelentkezést..." — írta annak idején Fábry Zoltán, de nem állt meg ennél a posztulátumnál, a gondolatsort ma is alkalmazha­tó igaz tétellel folytatta: „A jö­vőt a jelen valósága alakítja, és az a jelen térben és időben, csak a múlt és jövő vissza- és előre­futó vonalán igazolhatja saját realitását. Aki a múlt összekötő vonalát elemészti, sose érhet el a jövőbe". Mikor ezeket a sorokat leírta, a viszonyítás iránya csak egyet­lenegy lehetett: a jelent és be lőle kibontakozó jövő lehetősé­geit mint új jelentkezést a múlt­hoz kellett viszonyítani, csakis a viszonyítás előrefutó vonalát le­hetett érvényesíteni. Az a csíra állapot, mely akkor még jelen­nek se volt nevezhető, csaknem egy negyed évszázad történelmi és társadalmi realitásává nőtt niár, igazolását megkísérelheti a viszafelé futó vonalon is. Annál is inkább, mert az irodalmi múlt feltárása már sok anyagot tett hozzáférhetővé, elfelejtett köny­veket és neveket hozott forga­lomba, mint láttuk, Mécs László nevét is, legújabban pedig Sza­latnai Rezső és Márai Sándor nevét. Csakhogy ezen a vissza­futó vonalon a múlt realitása is rendkívül problematikussá vál­hat és válik. A jelenhez viszo­szítva igazolásra szorul, és nem oly bizonyos, hogy minden vo­natkozásban igazolható. Mécs Láázló költészete az el­ső szembeötlő példa rá. BABI TIBOR A PART CÉLKITŰZÉSÉI! KÖVETIK Hírt adtunk múr róia, hogy KoSicén a oáros felszabadítása 26. évfordwója alkalmából a Városi Kön ívtár épületén le­leplezték M. I. Kutuzov emlék­tábláját. A nagy orosz hadve­zér 165 évvel ezelőtt járt eb­ben a városban. /CSTK telefotol A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Lenin utcai magyar tannye'ívű alapiskola pártszer­vezete nem tekint vissza nagy múltra: 1968 novemberében alakult, illetve önállósult. Ám aligha túlzunk, ha azt állítjuk: Dél-Szlovákia legaktívabb és legjobban működő alapszerve­zeteinek egyike, melynek tag­sága a legválságosabb helyzet­ben is — megőrizve józanságát és higgadtságát — megállta a helyét, s alkotó munkájával a párt célkitűzéseit és a szocialis­ta társadalom érdekeit támo­gatta. Már 1969 tavaszán követelték a novemberi határozatok egysé­ges teljesítését, nyíltan elítélték azokat, akik megsértették a párt alapszabályzatát és fékez­tek a konszolidációs folyamatot. Amikor különféle szélsőséges elemek és jobboldali opportunis­ták „jóvoltából" az élet norma­lizálására irányuló törekvése­inkbe disszonáns hangok ve­gyültek, s a szocializmus ellen­ségei szovjetellenességet és na­cionalizmust szítottak, hogy megbontsák az egységet a szo­cialista államok között, az alap­szervezet tagjai határozottan követelték ezek felelősségre vonását. Az elmúlt években az alapszervezet munkájában nem következett be törés, habár a felsőbb pártszervekben egyesek még fogyatékos munkát végez­tek. Az iskola alapszervezete egységes politikai irányvonalat követett, s állásfoglalásában egyértelműen eiítélte a pártel­lenes megnyilvánulásokat és erélyesen követelte: vonják fe­lelősségre azokat az egyéneket, akik megszegték a pártfegyel­inet. Az alapszervezet nem en­gedet szabad utat a helytelen nézeteknek, hanem aktív mun­kájával a párt vezető szerepé­nek és szervezeti egységének megszilárdításán fáradozott. Fenntartás nélkül támogatta az új partvezetés politikai irányvonalát, mert ebben látta a helyzet rendeződésének le­hetőségét. Az iskola pártszervezete egy­öntetűen helyesnek minősítette a CSKP Központi Bizottságának a tagkönyvcseréről szóló hatá­rozatát, mert ebben látta biz­tosítékát annak, hogy kommu­nista pártunk megtisztítja so­rait a marxizmus—leninizmus ellenségeitől és elhatárolja ma­gát a szocialistaellenes ideoló­gia és nézetek szolgálatába sze­gődött egyénektől. A szervezet — a kiadott irányelvek értelmé­ben — 1970. áprilisában hajtot­ta végre a tagkönyvcserét. A beszélgetések során értékel­ték a tagság (14 személy ) mun­káját, magatartását és politikai arculatát. Mivel az alapszerve­zetben az elmúlt időszak men­tes volt a kilengésektől és a szélsőséges, illetve szocialista­ellenes megnyilvánulásoktól, nem bizonyult szükségesnek, hogy íegyelmi eljárást indít­sanak bármely tag ellen. A párttagokkal, majd ezt köve­tően a pártonkívüliekkel, foly­tatott beszélgetések befejezése után a taggyűlés állásfoglalást továbbított az SZLKP járási bi zottságára, melyben helyesel­ték a tagkönyvcserét s az ille­tékeseket biztosították arról, hogy a jövőben is aktívan be­kapcsolódnak a pártéletbe, be­tartják a pártnormákat és a de­mokratikus centralizmus elvét, érvényre juttatják a párt vezető szerepét és tekintélyének növe­lésén fáradoznak. Iskolai szer­vezetről, illetve pedagógusok­ról lévén szó, a tagság a tan­testületben és a tanulók között propagálja ÍI párt eszméit, a diákságot a marxizmus-leni­nizmus és a " proletár interna­cionalizmus szellemében be­csületes, áldozatkész hazafiak­ká kívánja nevelni. jól működő és aktív párt­szervezet — állapítottuk meg a bevezetőben. S hogy ez a meghatározás fedi a valóságot, erről nemcsak Halász Imre, is­kolai pártelnök szavai, a szer­vezet gyűlésein felvett jegyző­könyv anyaga, hanem a járási pártbizottságon kapott tájékoz­tatás is meggyőz, s elosziat min­den, a szervezet múltbe'íi po­zitív tevékenységével kapcso­latos esetleges kételyt. Az is­kolai alajiszervezet havonta rendszeresen megtartja a tag­gyűlést, melyen megvitatják a CSKP KB határozatait, s az eb­* bői levonl tanulságokat a já­' rás, illetve az iskola helyzetére alkalmazzák. December 22-i taggyűlésükön áttanulmányoz­ták és megtárgyaiták a CSKP KB decemberi plenáris ülésé­nek határozatait a pártegység időszerű kérdéseiről, valamint „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válsághelyzet tanulr ságai" című dokumentumot. Ezzel kapcsolatban állásfogla­lást fogadtak el, mely többek közt az alábbiakat tartalmazza: Helyeseljük és egyben elfogad­juk a CSKP KB decemberi plé­numának határozatait, és konk­rét intézkedéseit a párt veze­tő szerepének visszaállítására a szocialista társadalom minden szakaszán. Ürömmel tölt el bennünket az a tény, hogy a párt továbbra is a lenini nor­mák alapján működik és sorai­ból kizárta, illetve kizárja a megalkuvó, ellenséges eieme­ket. Kommunista tanítókhoz méltón ígérjük, hogy pártunk irányelveit, s politikáját mun­kaszakaszunkon megvalósítjuk. A tanulókban elmélyítjük a szo­cialista hazafiságot és a prole­tár nemzetköziséget, az ifjú­ságot a Szovjetunió és a szo­cialista államok iránti barátság­ra és szeretetre neveljük. A decemberi határozatok szellemében történt az iskolai párta'iapszervezet évzáró tag­gyűlésének előkészítése is. Az alapiskola párttagsága — a já­rásban elsőként — a múlt hét végén értékelte az évi munkát. A gyűlésen elhangzott beszámo­ló tömören összefoglalta a szer­vezet utóbbi két évi tevékeny­ségét, a párt irányvonala és ha­tározatai megvalósítása érde­kében tett törekvéseket. A szám­vetés, a munka értékelése a hibák és fogyatékosságok ki­küszöbölését célozza, hogy még nagyobb lendülotte'i és aktivi­tással valósíthassuk meg pár­tunk célkitűzéseit — tartalmaz­za a beszámoló. A politikai iskolázások és szemináriumok látogatottsága a pedagógusok fokozódó aktivi­tásáról tanúskodik, mely min­den formalitástól mentes. Az ideológiai es oktató-nevelőmun­ka színvonalának emelése ér­dekében a pedagógusok rend­szeresen politikai iskolázásra jönnek össze. Az elmúlt időszak­ban előadássorozatot tartottak a kommunista nevelésről. Az évfordulókban gazdag múlt év fokozott munkaaktivi­tást kivánt inog a pedagógusok­tól. A tanítási órákon megem­lékeztek V. I. Lenin születésé­nek 100., felszabadulásunk ne­gyedszázados évfordulójáról és az NOSZF. jubileumáról, mely jó alkalomnak bizonyult, hogy a tanulokban elmélyítsék a szo­cialista haza, a Szovjetunió né­pei iránti' Szeretetet. Az évfor­dulók alkalmából a diákság .színvonalas kulturális, műsort tanult be, melyet ünnepélyes keretek közt adtak elő. A pio­uírszervezet vezetője rendszere­sen együttműködik a pártszer­vezettel, hogy biztosíthassa a párt vezető szerepét. Az iskola pionírjai aktívan bekapcsolód­tak a párt megalapításának 50. évíordulója tiszteletére indított „Vörös csillag nyomában" című akcióba, mélynek célja, hogy a pionírok megismerkedjenek a munkásmozgalommal, az egyko­li harcosokkal, s dokumentum­anyagok gyűjtésével és felkuta­tásával gyarapítsák párttörté­neti ismereteiket, beszélgetést folytainak az idős kommunis­tákkal, hogy közelebb kerülje­nek a párthoz, s betekintést nyerjenek küzdelmeibe. Az is­kola és a pionírszervezet mun­káját érii.'ve azonban nem hagyhatjuk szó nélkül azt az áldatlan ós tarthatatlan hely­zetet, azokat a mostoha körül­ményeket, melyeket a tante­remhiány, illetve megfelelő klubhelység hiánya okoz. Ége­tővé vá'it egy új iskola felépí­tése, melyben végre otthont kaphatna az iskola pionírszer­vezete is. Az iskola múlt évi munkáját felölelő számvetés, az idei mun­katerv és a számos kötelezett­ségvállalás, valamint a pártta­gokra jellfcmzó . aktivitás arra enged következtetni, hogy a dunaszerdahelyi magyar tan nyelvű iskola alapszervezete a kommunistákra váró nagy fel adatokat kész maradéktalanul teljesíteni s a pártot a kitűzött feladatok teljesítésében segíte­ni. TÜLGYESSY MÁRIA

Next

/
Thumbnails
Contents