Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-05 / 3. szám, kedd
Hármas siker a négysáncversenyen Raška az összetettben átvette a vezetést Az innsbrucki síugró versenyen páratlan csehszlovák siker született. A négysáncverseny történetében ugyanis eddig még nem fordult elő, hogy az első három helyezet egyforma nemzetiségű lett volna. A győzelmet a csehszlovák válogatott legidősebb tagja, a 30-éves Hubáé szerezte meg Raška és Höhnl előtt, Raška pedig az összetettben átvette a vezetést a norvég Morktól. „Minthacsak a csehszlovák bajnokságon lennénk — mondotta Bélonožnik, aki pontozóbíróként működött a versenyen. — A fiúk nagyon kitettek magukért. Mork kitűnő képességű siugró, nagyon sokat kockáztatott második ugrásánál, 98 m-nél ért talajt, de bukott és (gy csak a 16. helyen végzett." Innsbruckban tehát a csehszlovák és norvég síugrók párharcából ezúttal a csehszlovákok kerültek ki győztesként. Ideális körülmények között, mintegy 9 fokos hidegben 11 000 néző előtt 13 ország 74 versenyzője rajtolt Innsbruckban. Sérülésre nem került sor, valamennyien befejezték a versenyt. Az első ugrások után Raška vezetett 94,5 méteres ugrásával, amelyért 124,7 pontot kapott. Hubač akkor még csak az ötödik volt. A második fordulóban hatalmas küzdelmet vívtak az esélyesek. Sokáig Kraus vezetett, aki 94 m-es ugrásáért 119 pontot kapott, így az összesített pontszáma 235,9 volt. Az 56-nak ugró Hubač kitűnően ért talajt, s mivel testtartása légmunkája elegáns kivitelezésű volt, 96 m-es ugrásáért 126,8 ponttal a legmagasabb értékelésben részesült. Ezzel az élre került, és vezető pozícióját végig megtartotta. A verseny végeredménye: 1. Hubač 248,0 (92—96), 2. Raška 243,9 (94,5—92), 3. Höhnl (mind csehszlovák) 240,2 (95—93,5), 4. Tomtum (norvég) 237,0 (92,5 —93), 5. Kraus (csehszlovák) 235,9 (92,5—94), 6. Steiner (sváci) 235,4, 9. Doležal (csehszlovák) 230,9). Az összetett verseny állása: 1. Raška (csehszlovák), 709,1 p, 2. Mork (norvég) 699,7 p, 3. Hu bač (csehszlovák) 698,8 p, 4. Tomtun (norvég) 679,4 p, 5. Käyhko (finn) 678,1 p, f. Björneby (norvég) 677,7 p, 7. Höhnl 673,9 p, 8. Pawlusiak (lengyel) 671,9 p. Jégkorongozóink külföldön STOCKHOLM. Az utolsó forduló előtt a Szpartak Moszkva áll a nemzetközi torna élén 11 ponttal. A Skoda Plzeň a negyedik. Eredmények: AIK Stockholm—Djurgaarden 4:3, IFK Helsinki (a kupa védője és a finn bajnok) — Leksand (svéd) 2:2. A torna állása: Szpartak Moszkva 11, Leksand 8, Djurgaarden és Skoda Plzeň 7—7. Tesla Pardubice is, amely az utolsó mérkőzésen 3:3 arányban döntetlenül végzett a svéd Mora ellen és végeredményben rosszabb gólkülönbséggel került a második helyre, a torna győztese, a CSZKA Moszkva mögött. TAMPERE. Az itt lebonyolított torna meglepetései közé tartozik, hogy a svéd IKA Timraa 6:5 arányban legyőzte a Dinamó Moszkvát. A végeredmény: Dinamó 8, Timraa és Jokerit Helsinki 6—6 pont. Ugyancsak Svédországban bonyolították le az „Expolaris Kupáért" kiírt nemzetközi tornát. Ezen a tornán részt vett a ISK: 1. Brazília Az ISK nyugatnémet hírügynökség ankétja alapján a világ legjobb labdarúgó-válogatottjai az elmúlt esztendőben: 1. Brazília, 2. Olaszország, 3. NSZK, 4. Uruguay, 5. Spanyolország, 6. Anglia, 7. Peru, 8. Szovjetunió, 9. Mexikó, 10. Svédország, 11. Franciaország. 12. Lengyelország, 13. jugoszlávia, 14. Csehszlovákia, 15. Románia. Az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy a tavalyi szavazáson a csehszlovák válogatott 7—12. helyen végzett. Feltűnő Spanyolország 5. helye, amely ugyan nem rajtolt a világbajnokságon, de legyőzte az NSZK-t és döntetlen eredményt ért el Olaszország ellen. Olaszországba készülnek HELSINKI. A Sparta Praha 6:2-re győzött az Ilves ellen, s az utolsó forduló előtt a negyedik helyen áll. A torna eredményei: Brynős Gávle (Svédország bajnoka)—Frölunda Göteborg 1:4, Vesteras (svéd)—Hintik Voszkreszenszk (a torna legutóbbi győztese) 1:8. A torna állása: Västra 7, Brynäs 6, Himik és Sparta Praha 4—4, Ilves 3 pont. A junior jégkorong EB győztes szovjet csapatának kapitánya, Volcskov átveszi Šubrt, a Nemzetközi |égkorong Szövetség alelnökének kezéből a serleget, jobbra Pouzar, a csehszlovák válogatott csapatkapitánya, balra pedig Červenka, a Szlovák jégkorong Szövetség elnöke látható. Liga-csapataink készülődése A már említett labdarúgó liga csapatokon kívül a többiek sem henyélnek, felhasználják a lehetőséget az alapozásra, a készülődésre. MICHAL VICÁN, a Slovan Bratislava edzője erről így vélekedik: „Az időjárás viszontagságaira nem lehetünk tekintettel és vasárnap hófúvásban tartottuk edzésünket. Edzéseinket egész januárban folytatjuk. Februárban már a játékon lesz a hangsúly. Szeretnénk rövid portyát lebonyolítani. A legszívesebben kedvező éghajla tú országba, például Görögország ba, vagy Spanyolországba látogatnánk el, — ahová meghívást kapunk. — Ajánlatot kaptunk Bel giumból, Hollandiából és Angliából is, de ezeknek a meghívásoknak osak akkor teszünk eleget, ha Európa delére nem sikerül eljutnunk." VÁCLAV MARKO, a T) Trenňín titkára ennyit mondott: „A felké szülést vasárnap, január 3-án kezdtük el. Curgali edző nem tudott a hófúvások miatt időben megérkezni, Január 17-ig erőnléti edzéseket tartunk a tornaterem ben, majd 14 napos összpontosításra Trení. Teplicére utazunk. Az alapozás befejezését fugoszláviá ban tervezzük. A sibeníki labdarú gó-csapattal akarunk játszani. Sőt. sor kerülhet több barátságos mér kőzésre is. Az első liga-találkozót március 7-én idehaza játssznk. Egy nagyon kedvező dél-amerikai por tyát le kellett mondanunk, mert első ligaellenfelünk, a Spartak Trnava nem egyezett bele erőpróbánk elhalasztásába." MILAN MORAVEC, a Lokomotíva Košice edzője: „Felkészülésünk ötfázisos. Az első január 4-től 18-ig tart ós erőnléti edzéseket foglal magában. A második, január 28-ig, 10 napos összpontosítással telik el, amelynek során háromtázisos napi edzések lesznek. A harmadik részben február 14-ig a pályán és a sportcsarnokban kétnapos mfisor lesz. Elkezdjük a technikai-taktikai edzéseket is és ráadásul heA csehszlovák sífutó-válogatott tagjai elutazásuk előtt január 2-án és 3-án ellenőrző versenyen vettek részt. Ezek eredményei: férfiak — 15 km: 1. Fajstavr 46:27, 2. ftezác 46:51. Nők: 5 km: 1. Grošofová 21:21. 2. Bartáková 25:50. Juniorok: férfiak: 10 km: 1. Bühml 31:16, nők — 5 km: 1. Bud'árková 21:24. Az esti kritériumot, melyet 5 km-en rendeztek meg, Fajstavr nyerte 13:38 perces Idővel. Irány: Dánia A csehszlovák női kézilabda-válogatott január 8 és 10 között részt vesz a dániai Lögstörlben sorra kerülő nemzetközi tornán. A csehszlovák csapaton kívül rajthoz áll a tornán a dán, a jugoszláv és a nyugatnémet országos válogatclt is. Kecskeméthy edző a következő játékosokkal utazik Dánlába: Másová, Burešuvá — Kowalovská, Kosorinová, Vassová, Cervenková, Brúnóvá, Galbová, Kernerová, Starkeová, Matlochová, és Ourišová. I. 5. GÖRÖGORSZÁGBAN a 14. forduló után az élcsoport a következő képet nyújtja: Panathlnaikosz 36 p, AEK és Panionlosz 35—35 ponttal. A panathlnaikosz 2:0 arányban legyőzte a Proodeftlkl együttesét. HOLLANDIÁBAN ÉS LUXEM BURGBAN a pályák használhatatlansága miatt elmaradtak a bajnoki mérkőzések. • A kfnai Ni Csi-csin, aki két hónappal ezelőtt 229 cm-es teljesítményt ért el a férfi magasugrásban, meghívót kapott a tengeren túlra. A kaliforniaiak szeretnék, ha az említett kínai magasugró részt venne a január második felében sorrakerülö fedettpályás atlétikai versenyen. KOMMENTÁRUNK * KOMMENTÁRUNK * KOMMENTÁRUNK Prešov városa minden kétséget kizáróan a 4. junior jégkorong Európa-bajnokság jó házigazdája volt. A rendezők mindent megtettek a sikeres lebonyolítás érdekében. Ezt elismerték a külföldi részvevők is. Dicséret illeti a lelkes közönséget is, amely biztatta a csapatokat, természetesen leginkább a hazait, amelytől Idehaza a bajnoki cím megszerzését várta. A közönség viselkedésével különö sebb baj nem ls volt az utolsó napig. Amikor a győztes csapat tiszteletére a szovjet himnuszt kezdték játszani, még sokáig lehetett hallani a füttyöt, s ez enyhén szólva is tiszteletlenség, az Ilyesmivel senkit sem szabad megsérteni. AMI A SORRENDHEZ TARTOZIK . . . A befejezett junior jégkorong EB az első három helyen ugyanazt a sorrendet hozta, mint az 1969-ben és 1970 ben lebonyolított felnőtt A szovjet csapat legnagyobb ellen fele a svéd volt, a többieket nagyobb megerőltetés nélkül késztette megadásra. A svédeket a már előbb Csapatunk legsebezhetőbb pontja a védelem volt. A finn együttes is túlzásba vitte a keménységet. Ezért sújtotta rengeteg kiállítás, s az ilyesminek még a kiváló erőnlétű csapat is megissza a levét. Valahogy ugyan az volt vele, mint a csehszlovák csapattal: önmagát túl sokra becsülte, s vezetői kijelentéseiből is ez csendült ki. Állítólag az átlagosnál is fiatalabb volt ez a csapat, s exért méginkább feltűnő a sportszerűtlenségre ösztökélő hajlam. Az NSZK együttese már a legelején azt a szerény célt tűzte A FIATALOKÉ VOLT A SZÓ világbajnokság, sőt az utóbbi esetben, mivel a kanadaiak már nem voltak a nagy mezőny tagjai, az első négy helyezett azonos a junior EB rangosaival. Mindez arról tanúskodik, hogy Európa országaiban a legjobb jégkorongozást minden szinten a Szovjetunióban, Svédországban, Csehszlovákiában és Finnországban játsszák. A szovjet csapat kimagaslott a mezőnyből. Akkor tudott erősíteni, amikor arra szüksége volt, s megtalálta az emberelőny kihasználásának mikéntjét, de az emberhátrány során szükséges hathatós védekezés is sajátja. Kollektíva volt a szó szoros értelmében. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy földrészünk sok felnőtt válogatottját térdre tudná kényszeríteni. Biztosak vagyunk benne, hogy néhány kiváló tehetségével hamarosan találkozunk az „A" válogatottak vetélkedései során is. említett tény dicséri a legjobban. Formájukat jól időzítették és a közönségnél is tetszést aratott játéknk. Meglepő volt náluk, hogy nem erőltették az egyéni játékot és védekezésben, támadásban eléggé egyenletes teljesítményt nyújtottak. A csehszlovák csapat teljesítménye bizonyos mértékig csalódás. A harmadik helynél feltétlenül előkelőbb rangra tartották méltónak. Nála is megbosszulta magái az a bizonyos előre esélyesnek kikiáltottság, amelyre már más sportokban is ráfizettek színeink képviselői. Különösen a fiataloknál nem ártana a tisztább, a sportszerűbb játékot szorgalmazni. Sajnos e téren maradt a leginkább adós a csehszlovák egyUttes. Elfelejtették fiataljaink, hogy akkor lehetnek igazán eredményesek, ha csak a játékra összpontosítanak. Sok volt az egyénieskedés, s ez ma már sehol sem vezet eredményre. ki maga elé, hogy biztosltja he lyét az „A" csoportban. Ez sikerült is. Színvonalban, játékfelfogásban, összjátékban nagyon leszakadt az előtte állóktól. A norvég együttes harmatgyenge volt és más nem maradt számára, mint belenyugodni az utolsó helyezésbe. lövőre a „B" csoportban próbálhatja meg az el sőség kivívását, mert csak ez az út vezet újra a legjobbak közé. • • • Az első három junior EB ntán most azt várták a szakértők, hogy sokkal sportszerűbb lesz a sorozat de csalódniuk kellett. Ez a színvonal kárára ment. A nagy-válogatottak utánpótlása tagjainak elsősor ban azt kellene ellesniök idősebb társaiktői, ami korrekt, ami új szerfi, mert a közönség a világon mindenütt a szép, élvezetes, eredményes játékra fis nem a dulakodásra kíváncsi. ZALA JÓZSEF A BEK-negyeddöntcben: DUKLA—SPORTING Frankfurtban kisorsolták a férfi kézilabda BEK negyeddöntőjének mérkőzéseit. A csehszlovák bajnokcsapat, a Dukla Praha a portugál Sporting Liszszafaon ellen küzd meg az elődöntőbe jutásért. A BEK-védő nyugatnémet Gummersbach ellenfele a spanyol Granoller Barcelona lesz. A további párosítás: Magdeburg—Partizán Belovar (jugoszláv), Hellas Stockholm—Steaua Bukarest. A negyeddöntő mérkőzéseit január végéig kell lejátszani. • « » A Dukla Praha férfi kézilabdacsapata nyerte a Frankfurtban lebonyolított nemzetközi tornát. A prágai katonák két utolsó mérkőzésükön 12:7 és 9:7 arányban győztek a Wroclav, illetve a Wismut Aue ellen. Az Ostrava az asztalitenisz EYK tente három (szerda, szombat, vasárnap) edzőmérkőzés lesz. A negyedik fázis során Jugoszláviában készülődünk. Ugyanott több mér kőzést játszunk. A befejező rész idehaza kerül sorra, amikor is értékeljük a felkészülés egész menetét. A tavaszi idényben az eddigi játékoskáderre támaszkodom, amelyet 22 tagúra, a legjobb ifjúságiakkal egészítek ki." A prágai labdarúgó-csapatok közül a Dukla kezdte elsőként a felkészülést a tavaszi Idényre. Már decemberben elutazott latin amerikai portyájára. Ez a túra a felkészülés egy szakasza és a szabadidőt a csapat edzésekre használja fel. Újév után nyomban megkezdte felkészülését a Sparta csapata ls. Egyelőre a behavazott letnái pályán folytatja felkészülését. Az erőnléti edzésen van a hangsúly. A Spartának is Dél Amerikába kellene utaznia és az indulást január 9-re ütemezték be. A Slávia csapata kezdi utolsónak a tavaszi felkészülést. Igaz, mögötte van már a közel-keleti portya. A Slávia január 6-án lép pályára és az edzéseket február 14-ig folytatja. Ebben az időszakban a „téli liga" küzdelmeiben szerepel. Az igazi forma elnyerése végett Jugoszláviába utazik a Slávia, és Ljubljanában meg Szplit ben kellene szerepelnie. Uppsala— YSŽ 6:7 A VSŽ Košice jégkorong-csapata befejezte skandináviai portyáját. A kelet-szlovákialak az utolsó mérkőzésükön 7:6 (0:2, 4:2, 3:2) arányú vereséget szenvedtek az Altuna Uppsala együttesétől. A góllütőik Onofrej, Bruncllk, Lu káč, Bačo, Brtáň és Kolláth voltak. A VSŽ tegnap érkezett vissza Kassára. Az asztaliteniszezők EVK-jának második fordulójában Ostraván a VŽKG csapata a Boogful Stockholm együttesét látta vendégül és 5:1 arányú győzelmet aratott Eredmények: Turai—Kroon 2:0, Smelík—Persson 1:2, Benda—Mördberg 2:0, Turai— Bergsson 2:0, Benda—Kroon 2:0, Smelík—Mörnberg 2:0. Az ostravai asztaliteniszezők e győzelmüknek köszönhetik, hogy bekerültek az EVK negyeddöntőjébe. Rajt a röplabda ligában Pénteken az RH Praha—Škoda C. Budéjovice férfi mérkőzés jelenti az idei röplabda extraliga nyitányát. Szombaton és vasárnap kerül sor a kettős forduló többi mérkőzéseire. A szlovákiai csapatok közül a Slávia Bratislava, valamint a ligaújonc Slávia Nitra már az első fordulóban nehéz ellenfelet kap. Az országos bajnok Zbrojovka Brno és a nagyon jó képességű Vítkovice személyében. Szlovákiát három női együttes képviseli az extra-ligában. A Slávia DK Bratislava, a Stavbár Žilina, és a BSP Bratislava. Az előbbi kettő Prágában lép pályára, míg a BSP saját otthonában a Lokomotíva Liberec és az RH Praha együttesét fogadja. A külföld labdarúgása A VELEZS MOSZTAR CSAPATA, amely újév napján legyőzte a Dukla együttesét, a San Jóséban sorra kerülő torna újabb találkozóján 3:0 arányú vereséget szenvedett Costa Rica második legjobb klubbjától, a Saprissa együttesétől. Jelenleg a Saprissának és a Velezsnek 2—2, az Alajuelensának és a Duklának egy-egy pontja van. KAIRÓBAN az EAK labdarúgó válogatottja 2:1 arányban legyőzte Líbiát. Első találkozójuk, amely Tripoliszban került sorra, szintén az EAK labdarúgóinak győzelmét hozta, mégpedig 1:0 arányban. A következő fordulóban a győztesek ellenfele Marokkó csapata lesz. A kairól mérkőzés során egy szurkoló szívinfarktus következtében meghalt. AZ OLASZ LABDARUGÓ BAJNOKSÁGBAN a 12. forduló mérkőzéseire került sor. Néhány eredmény: Cagllarl—Torino 0:0, AC Mllan—Catanla 4:0, AS Roma—AC Napoll 2:2, Sampdoria—Internazlonale 0:2. A táblázat élcsoportja: AC Milan 19, Napoll 18, Cagllarl és Inter 16. SPANYOLORSZÁGBAN a 16. forduló volt soron. Eredményei: Atletlco Madrid—Las Palmas 2:1 Barcelóna—Atletico Bilbao 0:1, Valencia— Real Madrid 1:0. Az első két helyet az Atletlco Madrid és az FC Valencia foglalja el egyaránt 23 ponttal. A további sorrend: Barce15na 22 p, Real Madrid, Celta, Atletico Bilbao és Sevilla egyformán 16 ponttal. « PORTUGÁLIÁBAN ls a 16. forduló mérkőzéseit rendezték meg. Eredmények: Boavista—Benfica 0:3, Academica—Varzim 4:0, Cuf— Setubal 0:3, Sporting—Leixoes 4:0. Az élcsoportban: Sporting 25, Setubal 24, Benfica 23, Academica 23. A 12 TALÁLATOS SAZKA SZELVÉNY 123456789 10 11 12 221121201 2 0 3