Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-17 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

FONTOS HATARKO A ľubochňai kongresszus évfordulójára A csehszlovákiai proletariátus 1920 decemberi veresé­ge után a burzsoáziának sikerült hosszú időre megállíta­ni a köztársaságban a szocializmus felé vezető fejlődést. Nehéz idők jártak a munkásságra^börtönökbe kerültek a munkásosztály legjobb fiai. A nagy munkanélküliség és nyomor arra kényszerítette a dolgozók egy részét, hogy új hazát keressen vagy Eu­rópában vagy a tengeren túl. Sok szegény család kivándo­rolt, mert szülőföldje nem biztosította számára sem a sza­badságot, sem a munkához való jogot. Az ilyen légörben 1921 elején megérlelődött a helyzet. A marxista baloldal elhatározta, hogy a decemberi sztrájk kudarca után megrendezi „A csehszlovák szociáldemok­rata munkáspárt balszárnyának országos kongresszusát" 1921. január 16—17-én Ľubochňán. A megyei hivatal pe­dig felkészült szétrobbantására és ezért nagy létszámú csendőrséget összpontosított a környéken. A kongresszuson Szlovákia és Kárpátalja 242 000 szakmailag és politikailag szervezett munkása képviseletében 153 küldött vett részt, köztük 92 szlovák 36 magyar, 15 német, 6 ukrán stb. Ezen­kívül 40 meghívott vendég és a baloldali sajtó megbízottjai voltak jelen a kongresszuson. A cseh országrészekből Kari Kreibicli és Ivan Olbracht. cseh író, az ^zóta elhunyt nemzeti művész vett részt. A lu'oochftai konferenciát 1921 január 16-án 10 órakor nyitotta meg a Kollár-házban J. Schiffel elvtárs, majd a küldötteket Marek Culen, a kon­ferencia elnöke üdvözölte: „A kongresszus történelmi jelentőségű. Az egész világ tekintete a szlovák proletariátusra irányult, mit fog tenni és milyen irányvonalat tűz ki a mai történelmi időszakban." — mondotta. Először csendült fel akkor nyilvános gyűlésen az Internacionálé s a Munkadala, melyet a vrútkyí énekkar tagjai énekeltek. Sorra szólaltak fel a küldöttek Bratislavából, Liptovský Mikulásból, Vrútkyról, Trenőínből, Zemplénből, Dél-Szovákiá­ból stb. A magyarnyelvű küldöttek között meg kell említeni: Nagy Gyulát, Hajtai Ferencet, Seiden Ármint, Alföldi Károlyt, Dénes Emilt, Déván Pált, Drab Józsefet, Gello Józsefet, Göniöri Mihályt, Réti Istvánt, dr. Herz Sándort, Lipka Lajost, Mészáros Andrást, Pentka Istvánt, Szabados Jánost, Szalai Rezsőt, Szénássy Józsefet, Vágó Györgyöt stb. Fel­szólalt Kari Kreibich szenátor is (a II. világháború alatt Londonban az Államtanács tagja voltj, aki többek között azt mondta: „Ugyanaz a kérdés áll előttünk mint előttetek: a Csehszlovák Köztársa ság egységes Kommunista Pártjának a megalapí­tása... Ez a kongresszus alapot ad ennek a párt­nak a megalakulásához, az első lépés hozzá . . ." A résztvevők kegyelettel emlékeztek meg Roza Luxemburg és Kari Liebknecht meggyilkolásának második évfordulójáról. Továbbá határozatot fo­gadtak el, hogy a decemberi sztrájk után beveze­tett katonai intézkedéseket és ostromállapotot vonják vissza, mert ezek elsősorban Szlovákia dol­gozó népét sújtották. AIII. Internacionálé 21 pontjz A kongresszuson a III. Internacionálé 21 pont­jának megvitatása és elfogadása volt a legfonto­sabb esemény. Ivan Olbracht szólalt fel, s elsősor­ban a 17. pont mellett szállt síkra nagyon erélye­sen: „Nem kell szégyelnünk a kommunista nevet. Nincs hőbb vágyunk, mint hogy legálisan működ hessfink, a kormány azonban törvényen kívül he­lyez bennünket" — mondotta. Egész pap folyt a kongresszus. A szlovák kül­döttek a Kollár-házban, a magyar, ukrán, német stb. küldöttek pedig a Fátra-szálló helyiségeiben tanácskoztak. Este hét óra tájban erős csendőr­osztag közeledését jelentették. Adalbert Skyčák, ružomberoki főszolgabíró' vezette. Gyorsan akar­ták befejezni a vitát és a 21 pont elfogadását. A kongresszus vezetését a jelenlevő országgyűlési képviselők vették át, mert nekik mentelmi joguk volt. Skyčák „a törvény nevében" feloszlatta a kongresszust, a csendőrök pedig szuronnyal és puskatussal verték szét a jelenlevőket. Ezalatt a Fátra-szállóban a nemzetiségi szekciók is elfogad­ták a 21 feltételt. Érdekes, hogy az akkori me­gyel hivatal megbízottjai nem tudtak magyarul, és nem tudták gyorsírással feljegyezni az ott le­játszódott tanácskozást. Azért nem is maradt fenn semmiféle jegyzőkönyv erről. A kongresszusnak másnap ismét együttes ülésen kellett volna foly­tatnia munkáját, erre azonban már nem került sor. Ružomberokon a Pravda chudoby szerkesztő­ségében folytatták az értekezletet. Itt elfogadták a párt akcióprogrammját és megválasztották az ideiglenes országos végrehajtó bizottságot. Hol vannak az egykori küldüttek? A legtöbbjük már akkoriban javakorabeli em­ber volt. Kevesen vannak közülük életben. Sokan a háborúban, börtönben, koncentrációs táborok­Balról: Karol Tréger, ru­žomberoki küldött Jobbról: Michal Drobáň, Lipt. Mikuláš-i küldött PAVOL PETRIK, LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ I KÜLDÖTT ban pusztultak el, vagy a háború után áttelepítet­ték őket. Egyszerűen elkallódtak. De voltak olya­nok is, akik elvesztették a helyes irányt, kidőltek a sorból, vagy átálltak az ellenséghez. A Iubochňai kongresszus összehívói közül Jozef Schiffel elvtárs kivándorolt, s becsületben, a mun­kássajtó szerkesztőjeként halt meg távol Kana­dában. Nagy Gyula súlyos betegség következtében még 1925-beu meghalt. Marek Čulen, Kari Kreibich és mások is távoztak az élők sorából. Már hosszabb idő óta kutattunk az egyes kül­döttek után, de csak néhányat tudtunk megtalál­Beszélnek a régi harcosai: A magyarok közül eddig Réti István, rimaszom­bati nyugdíjas, öreg harcos jelentkezett. Emlékszik az eseményekre. Sohasem felejtette el azt a je­lenetet, amikor a kárpátaljai, verhovinai szegény parasztok, erdei munkások bemutatták a kongresz­szuson azt a zabpelyvából sütött, kőkemény, le­pényszerű kenyerüket, amit Fábry Zoltán író jel­lemzett annyira realisztikusan „Az éhség legen­dája" című könyvében. Otthon Réti elvtárs be­számolt a kongresszusról, amit nagy lelkesedéssel fogadtak, és utána sokan beléptek a pártba Aránylag sok küldött volt Liptovský Mikulásról, Ružomberokról. Az ottani öntudatos, forradalmi ipari munkásság egyik élcsapata volt a szlovákiai proletariátusnak. Még élnek néhányan közülük. A legfiatalabb küldött volt — Michal Drobáň, akivel lakásán beszélgetünk az elmúlt időkről. Nyugdíjas, már néhány hét múlva eléri hetvene­dik évét, de még mindig aktív, segít a párttitkár-_ ságon, szervezi a CSSZBSZ-t. Kedvesen beszéli el" élményeit, amelyek közül a legszívesebben az 50 év előtti eseményekre emlékszik vissza. — Részt vettem 1920 szeptember 19-én a Szo­ciáldemokrata Párt martini kongresszusán is, ahol a 128 küldött közül 117 a balszárnyat képviselte. Dr. Dérer és barátai meg akarták akadályozni, hogy megtartsák a kongresszust, de nem sikerült. Ott is felhívást adott ki, hogy vele együtt hagyják el az értekezltet, de csak néhányan követték, a többség a helyén maradt és folytatta a munkát. Ott voltam Ľubochňán én is mint küldött a Kollár­házban, amikor a fegyveresek ránk törtek. Utána a mikulási bőrgyárban a szervezetek tagságának 97 százaléka a marxista balszárnyra szavazott. Az­óta sok viszontagságon mentem keresztül, de örü­lök, hogy az akkor kitűzött irányelvek és köve­telmények valóra váltak. Karol Tréger, 78 éves nyugdíjas, visszavonul­tan, betegen él Liptovská Teplán, Felesége ápolja. Már nehezére esik a társalgás, de amikor kér­dezem, felcsillan a szeme, és megered a beszéd fonala. — Én abban az időben a ružomberoki régi pa­pírgyárban dolgoztam, ahol a marxista balszárny erős csoportja működött. Az 1920 évi decemberi sztrájk jól sikerült, a gyárakban sztrájkbizottsá­gok létesültek, amelyek az akciót irányították. Ľubochnára engem is lelküldtek. A rybárpolei ál­lomáson szálltam fel a vonatra, ahol már sok de­legátussal találkoztam. Amikor a Kollár-házba ér­keztünk, már láttam a felfegyverzett csendőröket, detektiveket és polgári ruhás rendőrspicliket. Em­lékszem a főszolgabíró önkényes fellépésére, a csendőrök brutalitására. Visszatérve a papírgyár­ba megalakítottuk az első kommunista pártsaerve­zetetet, amelynek én lettem az elnöke. Később el­bocsátottak. Utána Krompachyra kerültem, s itt is megalapítottam a pártszervezetet. A munkából azonban kidobtak, és aztán hiába próbáltam el­helyezkedni. Mint varrógép ügynök tengettem életemet, majd kénytelen voltam egy kis kovács­illetve lakatosműhe'lyt nyitni. A felkelés idején a hegyekben éltem, a felszabadulás után több funkcióm volt. Amint látom az idősebb nemzedékhez tartozik. Biztosan vannak tapasztalatai az első világháború­ból is? — Tengerész voltam és 1918-ban a Szt. István cirkálón szolgáltam. A cattarói lázadás idején aktiára futottunk. A robbanás után sikerült a part­ra úsznom, de mint a lázadás egyik résztvevőjét engem is bebörtönöztek. Csak nehezen menekül­tem meg. Pavol Petrík, a liptói havasok szülötte. Töri a magyar nyelvet. Nemsokára 80 éves lesz. Bra­tislavában él mint nyugdíjas. A Iubochňai kong­resszusra ' mint a Lacko-bőrgyár szervezetének küldöttje került. Emlékezetében még most is élén­ken él az a jelenet, amikor a terembe betört a .karhatalom. Nagy volt a zűrzavar, bevertek né­hány ablakot, asztalokat, székeket törtek szét, há­rom elvtársát megsebesítettek. — Ogy mesélték, hogy a csendőröket előbb ala­posan leitatták, hogy nagyobb bátorságuk legyen. Az állomásokat megszállták, s nem volt mit tenni, a hegyeken keresztül mentünk haza L. Mikulásra. Később Bratislavába költözött, de itt ls vörös posztó volt a munkaadók szemében, neve állan­dóan a feketelistán szerepelt. Az idén 50 év után szeretné viszontlátni Ľubochňát. Régi harcosok találkoznak majd ott. Kommunisták, akiknek hitét és leghőbb vágyát azok az eszmék képezték, ame­lyek a kitartó harcok nyomán már valósággá váltak. Az 50 év alatt sokszor buktatók, útvesztők, téve­dések állták útjukat, de a marxizmus—leninizmus, a proletár nemzetköziség biztos iránytűje mindig helyesen mutatta az utat. GREK IMRE A EUBOCHNAI KOLLÁROV OOM, A KONGRESSZUS SZÍNHELYE

Next

/
Thumbnails
Contents