Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 11. szám, csütörtök

mentben és a tájékoztatási eszközökben átgondolt demagógiával elnyomták azoknak a kéjn is3lőknek riasztó hangját, akik tiszteletben tartották a párt és a nép tényleges érdekeit s az elienséges erőkkel szemben határozott fellépést sürgettek. J. Smrkovský egyrészt a jobboldal számára kedvező helytelen törvényjavaslatok elfogadását követelte, másrészt F. Kriegellel együtt mindenképpen halogatta a reakció és az ellenforradalom ellen irányuló törvényes intézkiedések elfogadását. A jobboldali erők üzelmeiről — az államhatalom területén — tanúskodik a Cseh Nemzeti Tanács képviselőinek kiválasztása 1968 júliusában. Sőt a képviselőválasztásnál választási csalásokra is sor került A Cseh Nemzeti Tanácsból, melynek élén C. Císaf állott, a jobboldal további jelentős eszközt teremtett a maga számára, hogy megvalósítsa a politikai fordulatot hazánkban. A végrehajtó és törvényhozó hatalom döntő jelentőségű láncszemei Csehszlovákiában így nem teljesítették többé osztályküldetésüket a szocialista állam politikai rendszerében. A jobboldali, opportunista és szucialistaellenes erok megszerezték bennük a kulcspozíciókat ós ezeket arra használták feU, hogy már csírájában elfojtsanak minden olyan igyekezetet, mely a katasztrofális fejlődés megállítására és elhárítására irányult. Az állambiztonság, az igazságszolgáltatás és a hadsereg hatalmi szervei megbénultak, s nem a párt és az állam vezető szervei irányították őket; így képtelenek voltak gátat vetni az ellenforradalmi alvilág rohamos felsorakozásának és a külső ellenség diverziójának. A csehszlovák néphadsereg harci készsége, erkölcsi és politikai állapota érezhetőeu leromlott — olyannyira, hogy joggal felmerül a kérdés, vajon hadseregünk a párt és a kormány világos utasításai és vezetése nélkül, képes-e biztosítani az egész szocialista világrendszer határával azonos nyugati országhatár védelmét. 3. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság politikai rendszerében a szocializmus építése és védelme szempontjából fontos helyet tölt be a Nemzeti Front, mint a városi és falusi dolgozók s a párt viezető szerepét elismerő társadalmi és érdekszervezetek politikai szövetsége. A jobboldali opportunista erők 1968 januárja után tervbe vették a Nemzeti Front átalakítását egy olyan politikai csoportosulássá, mely elvetné a CSKP társadalmunkban betöltött vezető szerepét. E törekvések fő szítója a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke és a CSKP KB elnökségének tagja, František Krlegel volt, aki a nacionalista, szovjetellenes és kimondottan ellenforradalmi áramlat egyik vezéralakjává lett. Különösen heves küzdelem folyt a szakszervezetekért, amelyeket a jobboldal meg akart fosztani osztályjellegüktől és osztúlyküldetésüktől. A szakszervezeti mozgalom egységének szétverése a dolgozók egysége ellen intézett összpontosított jobboldali támadás kifejezője volt, melynek egyúttal az volt a feladata, hogy likvidálja a munkásosztály vezető szerepét a szocialista társadalomban A munkásosztály a maga egészében nem hagyta magát az ellenforradalom által szovjetellenes fellépésre ragadtatni. Az elvhü szakszervezeti funkcionáriusokat, elsősorban a kommunistákat, botrányos támadásoknak tették ki és eltávolították őket tisztségeikből, anélkül, hogy a párt szervei védelmükbe vették volna őket. Helyükbe a jobbol dal az úgynevezett megújhodási folyamat híveit ültette, gyakran deklasszált elemeket is, s kiválasztásuknál a legfontosabb kritérium a párt vezető szerepét, a szocia lizmus építésének marxista—leninista felfogását és a Szovjetunióval való szövetségünket elutasító magatartás volt. Az „új szakszervezeti politika" jelszava alatt kidől goztá'-i és széles körökben nyilvánosságra hozták „Az FSZM tevékenységének programjavaslatá"-t, melynek ki mondottan revizionista és opportunista jellege volt. Ta gadták benne a szakszervezetek szervező és nevelőmun kájának lenini elveit a szocializmus építésében és közös felelősségüket a szocialista népgazdaság fejlődéséért. A szakszervezeti szervek megválasztásánál jelentős számú üzemben keresztülhajszolták a „szakszervezetek kommunisták nélkül" tézist. Előfordultak olyan esetek ls, hogy sor került az úgynevezett dolgozók szervezeteinek megalapítására az FSZM keretein kívül, mint például a mozdonybrigídok föderációjának megszervezésére, amelyek irányítása kimondottan ellenforradalmi elemek kezébe került. Akárcsak a szakszervezetekben, a jelentéktelen eltérésektől eltekintve, szinte azonos folyamat zajlott le más, a Nemzeti Frontban tömörült társadalmi szervezetekben is. A jobboldal elsősorban ifjúságunk körében okozott nagy károkat. A fogyatékosságok kritikájának érve alatt sor került a CSISZ szétzúzására, mint olyan egységes szervezet felbomlasztásara, mely a marxizmus—leninizmus szellemében hat az ifjúság poiltikai-eszmei nevelésére. A CSKP KB elnökségének határozatlan fellépése következtében az ifjúsági szervezetek ki voltak téve a jobboldali és ellenforradalmi erők kénye-kedvének. A politikai életben abban az időben megjelentek új politikai szervezetek ás nyílt szocialistaellenes programot hirdettek, mint a K-231 és a KAN, amelynek közvetlen kapcsolata volt a nyugati antikommunista központokkal. Ez újabb bizonysága volt annak, hogy politikai rendszerünkön belül a destruktív folyamat már kiélezett ellenforradalmi vonásokat öltött. E két reakciós szervezet nyíltan meghirdette, hogy legközelebbi célja 1948 februárjának megtorlása, és nem titkolták azt sem, hogy polgári demokratikus rendszert akarnak létrehozni, s keményen leszámolnak a kommunistákkal és a szocializmus minden becsületes építőjével. A párt és a kormány vezetése ilyen kimondottan szocialistaellenes és ellenforradalmi csoportosulásokkal szemben sem lépett fel. A Cseh Szocialista Pártban és a Csehszlovák Néppártban egyre nagyobb befolyásra tettek szert azok az erők, amelyek e pártok 1948 februárja előtt betöltött antikommunista szerepét akarták felújítani. E céloknak rendelték alá az új tagok tömeges toborzását és az új programok elfogadását ls. Széles körű tevékenységet fejtett ki a Zsinati Megújhodás Müve (Dílo koncilové obnovy), mely a harcias politikai klerikalizmus szolgálatában eléggé jelentős tömegbázisra tett szert, főleg Szlovákiában. Á Szociáldemokrata Párt ls 1948 februárjának revízióját és a munkásosztály politikai megosztását tűzte programjára s a Szocialista Internacionálé antikommunista irányvonalát is magáévá tette. Számos tény azt bizonyítja, hogy 1968-bao nálunk széles antikomnmnista koalíció jött létre és a politikai rendszer új struktúrája alakult ki, mely lényegében megkezdte az 1948 februárja előtti állapotok felújítását, s mindezen belül a München előtti polgári köztársaság jellegzetes elemei is felbukkantak. Míg a CSKP-t a jobboldali opportunista elemek bomlasztották, paralizálták tevékenységét és akcióképességét megbénították, a kispolgári ellenforradalom egyre nagyobb tartalékokat gyűjtött, s ezeket szükség szerint vetette be a politikai harcba. A CSKP vezetőségének jobboldali szárnya ezt a szocialista ellenrs áramlást az állampolgárok pozitív politikai angazsáltságaként tüntette fel. Ugyanakkor mindazokat, akik felléptak e veszélyes jelenségek ellen, a jobboldal a „szocialista megújhodás" szektás és konzervatív ellenfeleiként jelölte meg. A valóságban a jobboldali opportunista tényezők megnyitották a teret a kimondottan reakciós és ellenforradalmi elemek számára, s ezek előtérbe is nyomultak és sehogy sem titkolták azt a szándékukat, hogy eltávolítják a hatalombúi A. Dubčeket, O. Černíket és másakat is, mihelyt nem lesz többé szükségük oltalmukra és védelmükre. 4. Céljaik megvalósítása közben a jobboldaliak és az antiszocialista erők rendkívüli súlyt fektettek a párt vezető szerepének felszámolására, a népgazdaság tervszerű központi Irányításának felborítására s a gazdasági reform revizionista koncepciójának megvalósítására. A csehszlovák népgazdaságot fokozatosan elszigetelték volná a szocialista országok közösségétől és egyre inkább függővé n karfák tenni a tőkés Nyugat gazdaságától. A jobboldali opportunista gyakorlat és a gazdasági reform magyarázata a központi gazdasági irányító szervek felszámolására, a terv szerepének teljes tagadására, a .12 \ azonban az egész pártvezetés egységes és elvszerű eljárására lett volna szükség, amire azonban nem került sor. A májusi plénum után nőtt a marxista—leninista erők aktivitása. A pártaktívákon és gyűléseken sok százezer párttag és funkcionárius jelentette kl, hogy támogatja a májusi plénum határozatát, s határozott intézkedéseket követeltek a szocializmus megvédésére. A pozitív változást célzó kísérletek csúcspontjukat a népi milícia prágai országos aktívájával érték el, amelyen több mint 11000 millcista vett részt. Az aktíva kifejezésre juttatta azt a tényt, hogy a népi milícia ekkor ellentállt a jobboldal nyomásának, hű maradt a marxizmus-leninizmus és a Szovjetunióhoz fűződő barátság eszméjéhez, s kész volt megvédeni a szocializmus ügyét. A párt XIV. rendkívüli kongresszusa előkészítésének szakaszára a hisztéria, a megfélemlítés ás terror légköre volt jellemző, s ebben a szakaszban folyt a döntő harc a pártért a marxista—leninista erők és a jobboldal közt. A reakció nyílt és öszehangolt fellépése a „2000 szó" ellenforradalmi platform közzétételében nyilvánult meg. Ez a platform közvetlen tanácsokat adott erőszakos akciók végrehajtására és a szocialista rendszer megdöntésére. Ez az ellenforradalmi kiáltvány jutott a legtovább a Szovjetunió elleni gyűlölet szításában, sőt, szövetségeseinket niég fegyveres összetűzéssel ls megfenyegette. Ennek az ellenforradalmi pamfletnak célzatos közzététele a járási pártkonferenciák előestéjén befolyásolta azokat, hasonlóképpen a kerületi pártkonferenciák küldötteinek megválasztását is. A CSKP elnökségének elutasító állásfoglalása ellenére, amelyet azonban Jobboldali tagjai — A. Dubček, J. Smrkovský, F. Krlegel és O. Cerník — mindjárt el is szabotáltak, a cseh országrészekben a járási konferenciáknak körülbelül a fele a 2000 szó mellett foglalt állást. A rendkívüli kerületi pártkonferenciák idején már teljesen világos volt, hogy a Jobboldal a nyílt frakciózás talajára lépett. A második centrum a pártban igyekezett elszigetelni a központi bizottság baloldali erőit, s a kerületekbe küldött utasításaival előre meg akarta határozni a kongresszusi küldöttválasztás eredményeit, valamint az új Központi Bizottság összetételét. Sikerült elérnie, hogy a XIV. pártkongresszus delegátusai közé sok jobboldali opportunista, nacionalista ős ingadozó párttag került. A küldötteknek csak 17,4 százaléka volt munkás, ami szinte példátlan eset a CSKP történetében. A jobboldal így teremtette meg a feltételeket ahhoz, hogy a kongresszuson magához ragadja a hatalmat és szentesítse céljait és terveit. A kommunistaellenes és szocialistaellenes erők nyílt tüntetéseket, provokációkat és kimondottan anarchista jellegű akciókat szerveztek. Fokozták a nacionalista szovjetellenes hangulatot, főképpen a szövetséges hadseregek csehszlovákiai törzsgyakorlatával kapcsolatban. A népi 'milíciát is fel akarták oszlatni. A népi milíciának a szovjet néphez küldött levele elleni soviniszta kampány, s különösképpen a Praga Autógyár 99 dolgozója elleni dühödt támadások amiatt, mert ezek a munkások levelükben kifejezték hűségüket a szocializmushoz és a Szovjetunióval való barátság iránt — már kifejezően tanúsították, hogy fehér terror van születőben. A szovjetellenesség, s vele együtt a nemzeti érzésekkel való visszaélés a jobboldal és az ellenforradalom egységesítő bázisává változott. A hatalmi harc egyben a CSSZSZK külpolitikai orientációjának megváltoztatásáért folyó harcot is jelentette. A Jobboldali opportunista és antiszocíalista blokk a szocialista Csehszlovákia nemzeti és állami létének alapvető garanciáját, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetséget és barátságot akarta felszámolni. Ezzel akarták megteremteni a külső feltételeket a szocializmus megdöntéséhez Csehszlovákiában. Mindez, s még sok más tény dokumentálja a csehszlovákiai események összefüggését a nemzetközi imperializmus harcával a szocialista világrendszer ellen. A nemzetközi antikommunista központok stratégiai, tervezőinek a szocialista Csehszlovákiában közvetlen segítőtársaik voltak. Egyik szószólójuk, I. Sviták megnyilatkozásával szót kértek a szélsőséges reakciós elemek, amelyek a K-231 és az Elkötelezett Pártonkfvüliek Klubjában tömCrültek, programjukban 1948 februárja vívmányainak felszámolását, és a szocialista rendszer megdöntését tűzték ki. A K-231 központjának élén K. Nigrín, J. Brodský, V. Paleček, O. Rambousek és olyan személyek álltak, akik nagyobbrészt a nyugati kémszervezetek közvetlen ügynökeiként dolgoztak. Az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja (KAN) megalapítói közt I. Svltákon kívül található V. Havel író és V. Černý professzor, aki szoros kapcsolatban állt a február utáni emigrációval. Mind a KANnak, mind pedig a K-231-nek szoros" kapcsolatai voltak a nyugati kémszervezetekkel, amelyektől nemcsak politikai, hanem anyagi támogatást is kaptak. Csehszlovákiában a szocializmus elleni harcban jelentős befolyással rendelkeztek a cionizmus pozícióiból aktivizálódó erők. A cionizmus egyike a nemzetközi imperializmus és antikommunizmus eszközeinek. Főbb képviselői közé tartoztak nálunk: F. Krlegel, J. Pelikán, A. Lustig, E. Goldstücker, A. J. Líehm, E. Löbl, K. Wlnter és sokan mások. Az ún. „demokratikus szocializmus" demagóg jelszaván alapuló antikommunista tervekben Jelentős szerepe van a megújuló szociáldemokráciának. A CSKP tagsága egy íészénéi levő szociáldemokrata csökevényeket kihasználva önálló politikai erőként akart fellépni, s Igyekezett a párttagságnak ezt a részét megnyerni. Azzal is spekulált, hogy „a szocialista építés korszakától mentes" szociáldemokrácia vonzóbb szervezet lesz a társadalom megtévesztett és politikailag ingatag részére. A CSKP jobboldali vezetőinek — F. Krlegel, J. Smrkovský, Z. Mlynár, J. Litera, L. Lise és mások beleegyezésével és támogatásával megalakították az illegális előkészítő központi bizottságot, amelyben a többi közt volt Z. Bechyng, J. Munzar, O. Janýŕ, F. Šupka. Egyúttal megalakították a kerületi és Járási előkészítő bizottságokat, sőt, egyes helységekben az alapszervezeteket is. Ezt a tevékenységet szoros együttműködésben fejtették ki a Szocialista Internacionálé vezetőivel, s céljuk az volt, hogy a munkásosztály soraiban politikai szakadást idézzenek elő. A Nemzeti Frontba tömörült többi pártban — a Cseh Szocialista Pártban, a Csehszlovák Néppártban, a Szlovák Megújhodás Pártjában és a Szabadságpártban is programokat dolgoztak ki azzal a céllal, hogy kétségessé tegyék a CSKP vezető szerepét, s felújítsák a régi burzsoá demokratikus és klerikális bázisokat. A Csehszlovákiáért folyó antiszocialista játszmában nem kis szerep jutott a katolikus klérus reakciós képviselőinek, akiket hatékony támogatásban részesített a külföldi katolikus emigráció. A külföldi és a belső reakció egybehangolt ténykedése elmélyítette a belpolitikai válságot, ami egyre jobban kifejezésre jutott a legközelebbi szövetségeseinkhez fűződő kapcsolatokban is. Testvérpártjaink, elsősorban az SZKP, nagyfokú türelemmel igyekeztek a kölcsönös kapcsolatokban beállt feszültség megszüntetésére, s pártunk vezetőinek meggyőzésére, hogy gátat kell vetni a CSSZSZK-ban az ellenforradalmi veszélynek. Erre felhasználták mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a hivatalos és személyes kapcsolatok nyújtottak. A drezdai, a szófiai és a moszkvai megbeszéléseken 1968 első felében a testvérpártok vezetői A. Dubčeknak konkrét tényekkel bizonyították, hogy Csehszlovákiában a fejlődés veszélyes irányba halad, s egyben veszélyezteti a szocialista tábor közös érdekeit is. A. Dubček biztosította őket, hogy a CSKP vezetése ugyancsak tudatában van a helyzet súlyosságának, s maga is érzi, hogy szükség van a helyzet rendezésére — erről azonban otthon megfeledkeztek, kerülgették a kérdést, s végül nem tettek semmit. Azokból a feljegyzésekből, melyek a L. I. Brezsnyev és Kádár elvtárssal, valamint más elvtársakkal folytatott beszélgetésekről készültek, a számos levélből, melyeket az SZKP főtitkára és további testvérpártok első titkárai küldtek A. Dubček és a pártvezetés címére, valamint a telefonbeszélgetésekből is világosan kitűnik, mennyire őszintén és mélyen átérezték testvérpártjaink és a testvéri szocialista országok népei belpolitikai nehézségeinket, s azt a veszélyt, amelyből kialakult Csehszlovákiában a szocializmus létét fenye-