Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-13 / 10. szám, szerda

MOLT ES JELEN 100 ÉVES AZ ELSŐ SZLOVÁKIAI MEZŐGAZDASÁGI ISKOLA A méltóságteljes, hófedte csúcsú Kriváň hegy alatt megbúvó Liptovský Hrádok kisváros legérdekesebb jellegzetessége nem látványosság, hanem statisztikai adat: lakosainak száma négyezer, ám iskoláiban a tanulók száma meghaladja a kétezret. Reggel, délben, délután a kisváros állomása, autóbuszai iskolatáskás fiataloktól zsúfoltak, az utcákon is több a diák, mint a felnőtt. KI az elektrotechnikai középiskolába, ki az erdészeti iskolába, vagy a mezőgazdasági szakiskolába siet, a kisebbek az általánosba, vagy a modern 12-évesbe. Ma van száz éve, hogy megvetették az alapját annak a hagyománynak, amely a szocialista viszonyok közt ilyen gazdag, örömteljes gyümölcsöt hoz: tanulni vágyó fiatalok sokaságát és lehetőséget a tanuláshoz. Az elmúlt század iskolaépítési stílusát tükrözi a mai elektrotechnikai internátus épülete. Itt alakult meg 1871. január 12-én Szlovákia területén az első mezőgazdasági iskola. Az akkori Földművelésügyi Minisztérium döntése szerint az iskola hároméves, bennlakásos, kizárólag szlovák tannyelvű, feladata földművesek oktatása és nevelése, hogy ésszerűen vezethessék gazdaságukat, vagy mezőgazdasági birtokokon irányíthassák a munkát. A minisztérium szabályozta a tanulók számát — egy-egy évfolyam 12 tanulóból állhatott, a felvétel feltétele a 16. életév betöltése, a népiskola befejezése, képesség a testi munkára, jó erkölcs és 'viselkedés, jó előmenetel és a szlovák oktatási nyelv ismerete volt. A bennlakás, a koszt, a fűtés és világítás ingyenes, az oktatás tandíjmentes. Kétszer egy héten elméleti oktatás este, vagy esős időben napközben. A Liptovský llrádok-i (vagy, ahogy akkoriban hívták — liptóújvári) mezőgazdasági iskola létrehozása a Daniel Lichard vezette liptói szlovák értelmiségi csoport gazdasági fellendülést célzó törekvésének vívmánya. Az iskola megnyitásán száz évvel ezelőtt a szlovák értelmiség kb száz képviselője vett részt s megjelent Liptó vármegye főispánja, Szentiványi Márton ls. Az iskola első igazgatója Štefan Rády, ivachnovái földbirtokos lett. Az iskolát, amely fennállásának 15 éve alatt 156 mezőgazdászt és képzett földművest nevelt, 1886-ban megszüntették és Rimaszombatba helyezték át. Helyébe kétéves erdészeti iskolát létesítettek, amely — modern épületben már — ma is fennáll. A mezőgazdasági iskolát 1921-ben felújították, majd a felszabadulás utáni átszerveA száz áve alapított Liptovský Hrádok-i gazdaiskola épülete. Ma az elektrotechnikai középiskola internátusa. (Ing. Michal Mačička fel v.) zés során 1952-ben szakosították: mezőgazdasági mesteriskola méhészeti tagozata lett. Mai igazgatója, Valent Cavojský mérnök, a méhészeti szakiskolát a százéves gazdaiskola hagyományai folytatójának tekinti. Mint a mezőgazdaságban általában, úgy a mezőgazdasági oktatásban is a szakosítás a korszerű fejlődés iránya. A Liptovský Hrádok-i iskola jelenleg egyedülálló Szlovákiában a méhészeti szakoktatás terén. Általános tudnivalók helyett szűken specializált az oktatás tartalma és igy kész szakembereket ad a népgazdaságnak, szűkebb körben, de mélyebben és alaposabban ismerteti a méhészet titkait. 1968-ig levelező tanulói is voltak az iskolának, s 166-an szereztek ily módon megfelelő szaktudást. Az iskolában ma 27 diák tanul két évfolyamban, ami majdnem a száz év előtti normáknak felel meg. A levelező hallgatói tagozat megszűnt. Milyen jól képezi ki tanulóit a méhésziskola, arról a végzett növendékek gyakorlati eredményei is tanúskodnak. A méhészek szlovákiai versenyében (amely 1968 óta, sajnos, finanszírozó intézmény híján ugyancsak megszűnt), kitűnő eredményeket értek el az itt tanult méhészek. A Žiar nad Hronom-i érdeszet főméhésze, Ján Mitter például 1967-ben 150 méhcsaládtól kasonként 39 kg mézet temelt, s az egy kilóra jutó önköltsége nem haladta meg a 8,16 koronát. A méhészet nem kevesebb, mint 83 649 korona tiszta hasznot hozott az erdőgazdaságnak. A kékkői (Modrý Kameň) Ján Oslík 53 kiló mézet nyert egy-egy méhcsaládtól és méhészete 71 842 korona tiszta jövedelmet jelentett. Mihály Gyula a rimaszombati (Rim. Sobota) erdészetből, aki bár nehezen birkózott meg a szlovák nyelvvel, de kitartása és igyekezete, a méhészethez fűződő viszonya segítette a tanulásban, ugyancsak nagyszerű szakem ber lett, s az iskola ma is kapcsolatban áll vele. 54-kilós családonkénti eredménye és 10,60 koronás önköltség nagy hozzáértést tükröz. Ne feledjük, az országos átlagos hozam 15—16 kg, az önköltségek pedig általában 20—22 koronát tesznek ki kilónként. Az iskola jelentős kutatómunkát is végez. Az 1969. évi nyitrai méhészeti kutató-aktíván 6 önálló kutatómunkával vett részt (a hródoki kutatóintézet 7-tel). A tanári kar előadáso kat tart országszerte, sőt, külföldön is. Ha tekintetbe veszszük, hogy csupán a szocialista mezőgazdasági és erdészeti üzemek 50 000 méhészetet tartanak, s egv-egy irányított porzó „bevetés", pl. a lucerna maghozamát többszörösére is képes növelni, akkor kitűnik, mily fontos és népgazdaságilag értékes munka folyik ma ebben a száz éve alapított iskolában. A százéves jubileumot csak májusban ünneplik meg, utólag, s emléktáblát készülnek leleplezni ebből az alkalomból. Bármikor is lesz azonban az ünnepség. a-jelen tanúsítja, hogy a nagy hagyománynak óriási a jelentősége, mert jó alapokat nyújt a munka színvonalának állandó emelésére. VILCSEK GÉZA Kaland az aratóünnepen J. Palárik színműve a Szlovák Nemzeti Színházban A Szlovák Nemzeti Színház társulata Ján Palárik egyik legismertebb vígjátékának felújításával tisztelgett a szerző életműve előtt, halálának századik évfordulója alkalmából. Közismert tény, hogy Palárik a Bach-rendszer bukása után a kis létszámú, de még így is polarizálódó szlovák politikában ahhoz a csoporthoz tartozott, amely az osztrák befolyás éllensúlyozásóra az éledező magyar nagyiparos réteggel, s ezen keresztül a magyarsággal való kiegyezés híve volt. Politikai nézeteit színműveiben sem rejtette véka alá, sőt ellenkezőleg, ennek alapján építette föl és vezette végig a cselekményt. A Kaland az aratóünnepélyen már az elmúlt évszázad végén is a szlovák műkedvelő színjátszók kedvelt és sokat játszott darabja volt, s az maradt napjainkig a hivatásos társulatoknál is. A vígjáték csupa derű, csillogás, mondhatnánk azt is, hagy idillikus életkép. A cselekmény sem túl bonyolult: tulajdonképpen kettős személycseréből adódó iréfás és látszólag komoly félreértésekből, összetűzésekből adódik. A nélkülözhetetlen „plusz", ami ezt a színmüvet a többi hasonló jellegű alkotások fölé helyezi, elsősorban Palárik ábrázolókészségében rejlik, melynek segítségével felvillantja a szlovák kisnemesség és más ,.úri" réteg viselkedését és akkori helyzetét. További erénye a színműnek, hogy az említett rétegek kipellengérezése mellett sehol sem siklik a nacionalizmus talajára, hanem éppen ellenkezőleg, a kiegyezés és a megbékélés eszméjét hirdeti a két nemzet — szószerint idézem: „becsületes képviselőt között". Karol Zachar rendező a szlovák folklór hangulata mellett ilyen légkört teremtett a színpadon, s ezáltal minden valószínűség szerint a nézőtéren is. Éppen ezért ez a felújítás a szerző iránti tiszteletadás mellett másfajta missziót teljesít, természetesen egy színmű, s ezen belül is egy vígjáték keretein belül. A mostani előadásból rendezés finomságát és tisztaságát kell kiemelni, amelynek csillogását csupán néhány egészen apró hiba zavarta meg. Ezek közé sorolható a mérnök zongorabetétje, amikor olyan zeneszámot játszik, amely csak a századunkban keletkezett, tehát a cselekmény időpontjában még ismeretlen volt, és hangvételében sem „passzol" a színműhöz. Az előadás másik erőssége a színészek fölszabadult, jókedvű játéka. A kiváló együttesből különösen B. Turzonová, E. VáSáryová, L. Dočolomanský és O. Hlaváóek teljesítménye tűnt ki. Ebben a társaságban l. Mistrík játéka kissé merevnek tűnt, nem tudott föloldódni vígjátéki figurájának megfelelően. V. Suchánek díszletei — elsősorban színei — az előadás hangvételéhez képest hidegek voltak s Így idegenül hatottak. SZILVASSY IÔZSEF Kulturális hírek • Folytalják a Folytassa ... filmsorozatot: Gerald Thomas már a huszonegyediket forgatja. Ez eddig a filmtörténet leghosszabb sorozata. • Frankfurt városa filmgalé riát létesít az új kulturális tanácsnok, az oberhauseni rövidfilmhét korábbi igazgatója Hilmar Hoffman javaslatára. A filmgalériában naponta más filmtörténeti remekművet, világhírű alkotásokat, és neves rendezők életművét illusztráló sorozatokat mutatnak be. Q Jeszenyinről rendez filmet Szergej Uruszevszkij, a Szállnak a darvak világhírű operatőrje. O Errefelé csöndesek a hajnalok címmel a Nagy Honvédő Háború leányhőseiről készít filmet Sztanyiszlav Rosztockij szovjet rendező. • WROCLAWBAN ötödször rendezték meg az Oratóriumós kantáta-fesztivált. Az első estén Beethoven születésének 200. évfordulója alkalmából volt ünnepi hangverseny. A fesztivál műsorán Beethoven, Haydn, Dvofák és Rahmanyinov alkotásai szerepeltek, a varsói, wroclawi, krakkói, helsinki és bratislavai filharmonikus zenekarok és énekkarok előadásában. ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 41. — kngeüje meg, hogy elsőként yra találjuk — fordult Geibelhez, — ha már a kezében lesz a rádióadó. Geibel nem vette, vagy nem akarta észrevenni az Abwehr-tiszt csipkelődését: — Ez tetszik nekem, Kloss! Es örülök, hogy az Abuiehr is segítséget nyújt a partizáncsoportok felszámolásához. Geibel befejezte a tájékoztatást. Kloss kihasználva a pillanatnyi szünetet, lontos faladatra hivatkozva távozott. Megállt a folyosó nyitott ablakánál, magába szívta a friss levegőt. — Ma borzasztó hőség van — szólalt meg mögötte Brunner, aki büszke volt rá, hogy macskaléptekkel tudott megközelíteni bárkit és még büszkébb arra, ha páciense megrettent a megszólításra. Kloss nem volt ijedős természetű: — lopakodsz, mint egy indián. — Találkozunk este, Hans? — kérdezte Brunner. — A megszokott helyen? — kérdezte Kloss. — Természetesen. Nagy társaság lesz és sok ital — csettintett nyelvével Brun. ner. — Sajnos — mondta Kloss, — nem élvezhetem Kobas asszony kitűnő társaságát, pedig kedvelem azt az asz szonyt. — Szóval randevú másutt? — kérdezte Brunner. — Ugyan! — tárta szét a karját Kloss. — Tudod, hogy az öreg berakott abba a gyárba . . . — Szóval az új harckocsik védőangyala Kloss főhadnagy? — kérdezte Brunner. — No, no Brunner! — fenyegette meg nevetve Kloss, — csak semmi hírszerzés. Vagy megbíztak, hogy csalj ki belőlem néhány katonai titkot? Klossnak, annak ellenére, hogy rossz hírekkel jött ki Geibeltől, jó kedve volt. Ürült, hogy idejében megtudta a csoportokra leselkedő veszélyt, örült, hogy még idejében tudja figyelmeztetni övé it. Csak az a provokátor izgatta, akiről elég homályosan beszélt Geibel. Mert ha az igaz, akkor sokkal kevesebb oka van most az örömre, annak ellenére, hogy ez a hét mindenképpen eredményesnek mondható. Meter mérnök, az új páncélosok szülőatyja ugyanis még a hét elején magára hagyta őt a dolgozószobájában néhány percre, Klossnak ez elegendő volt ahhoz, hogy mik. rojilmre vegye az új harckocsi legfontosabb részleteit. Fütyülni támadt kedve amint az utcára lépett, és igazán felbosszantotta, amikor egy dagadt csendőr nekirohant a fordulóban. — Álljon csak meg! — parancsolt rá • Kloss. Amíg a csendőr szuszogva magyaráznkodni kezdett, Kloss észrevette, hogy az öregasszony, akinek kosarából az utcára hullott a zsemle, végleg eltűnt a tömegben. Észrevette a vak koldust is a gyerekkel. És már miattuk is feltartotta ezt a hülye csendőrt. -- Elnézést, Herr Oberleutnant, de az a disznó kofa zsemlével feketézett — kezdte mentegetni magát a csendőr. — Egy feketéző kofa még nem ok úrra, hogy átgyalogoljon, egy német tiszten mondta erélyesen és elkérte a csendőr személyi adatait. Rágyújtott és néhány lépés után befordult a 32-.es számú ház kapuján. Az első emeleten becsengetett jan Sokolnicki fogorvos ajtaján. Az ajtót az egyik páciens nyitotta ki. -- üanke — mondta Kloss, aztán le ült egy szabad székre. A várakozóban tízen voltak. Filip tehát jó fogorvos gondolta Kloss, — de hol sajátíthatta el a szakmát, hiszen a háború előtti évek felét börtönben töltötte. Az emberek hallgattak, csak titokban vetettek Klossra egy egy gyűlölködő pillantást. Kloss szerelte volna letépni német főhadnagyi egyenruháját, odaállni testvérei jelé, és elmondani mindazt, amint velük és értük érzett. — A következőt — szólt ki az orvos, majd amikor észrevette Klösst, hozzá fordult: — Bitté, bitté, Herr Offizier! — Maga előtt betessékelte a rendelőbe Klos*t, de a háta mögött széttárta a karját, a várakozók felé, mintha csak ezt mondaná: — Szívem szerint én is kirúgnám, de mit lehet itt lenni? Néhány üveg itat után kiderült, a pókerezés csak ürügy volt mindannyiuk számára, hogy megjelenhessenek Irén Kobas szalonjában. Mert Irén aszszony, mélyen, de nem ízléstelenül de koitált kisestélyiben úgy forgolódott a német tisztek között, hogy valamennyiben felébresztette a vágyat az asszonyi ölelésre. Geibel már jó ideje csak Irénát figyelte. Maga sem tudta hogyan alakult így kettőjük kapcsolata, de sze rette ezt az asszonyt. Mini nőt, mint embert, mint barátot. Az utóbbi hetekben már azt is megtelte Iréna kedvéért, hogy néhány, igazán jelentéktelen dolgokért lefogott lengyelt jutni hagyott. Természetesen mindennek ára volt. Iréna a konyaktól pirosan Geibelhez lépett: — Üres a pohara, kedves? — kiállolt fel és megfenyegette az Obersturmbunn führert. — No, mindjárt helyrehozom ezt a hibát! Iréna töltött mindkettőjüknek, összekoccintották a poharakat, majd az aszszony pajkosan kérdezte: - Nincs kedve egy csendesebb zugba húzódni? — Geibel karon fogta az asszonyt, átsétáltak egy csendes kis szobába. Az Obersturmbannführer azonnal észrevette a kis sarokasztal új díszét: a csodálatos fafaragással díszített állóórát. - Irigylem az ízlését. - Családi emlék, csak most szedtem elő — válaszolt az asszony. - Eszerint családjának is kitűnő ízlése volt. Ha megengedi, rögtön meg is kérem: ha ehhez hasonló kis csodát lat valahol, gondoljon rám. Geibel ravasz róka volt. Tudta, hogy kérését parancsnak ' veszi az asszony, noha biztosan meg is kéri az árát. Igaz is, jutott eszébe. Iréna valamit meg akarta beszélni vele. Az asszony hoz fordult tehát: - Szóval a mi kis üzletünkre vissza térve . . . — Mennyiért — vágott szavába az asszony, de arcáról nem hervadt le a mosoly. — Nem számoltam még. De érdeklőd, lem, nagyon gazdag emberek .. . — Voltak, uram. A háború tönkretette a legnagyobb gazdaságokat is — szólt közbe ismét az asszony. — Maga tudja pontosan az árát, az efféle szolgálatoknak — mondta Geibel. — Végtére is a férfi társadalmi helyzete megér... — monjuk kereken tízezer zlotyt és kétszáz dollárt. — Ha férfiak tárgyalnának most egy mással. — nevetett Kobasné —, az a szerencsétlen tíz zlotyt sem kapna az életéért. Amit ön kér, az természetesen megfizethetetlen egy ártatlan ember életéért. —Daikamese — mondta Geibel, — hogy ártatlan emberek hozzánk bekerülnek Aki ártatlan, azt nem kell el fogni a szlovák-magyar határon. — Rokonait ment meglátogatni a szerencsétlen. — Magának még ezt is elhiszem mondta Geibel, mert szórakoztatta öt ez az alku. (Folytatjuk)