Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-12 / 9. szám, kedd

HÖHNL vezet az esszeteflben A csehszlovák síugró-turné második versenyére a Liberec melletti Ještedben került sor. A csehszlovák síugrók ezúttal is kitűnően tartották magukat, Höhnl megszerezte a győzelmet és az összetettben is vezet. A külföldiek közül a svájci Stei­ner szerepelt a legjobban és a hatodik helyen végzett. A verseny egyik meglepetése a norvégok gyenge szereplése. Különösen Wirkola kétszeres világbajnoktól vártak többet. Két verseny után a Csehszlová­kia—Norvégia országok közti négytagú csapatverseny állása 1327,8:1165,0. A hazai váloga­tott tehát 162,8 pont különb­séggel vezet a norvégok ellen. E második versenyen kitűnően szerepelt a fiatal magyar Zám­bó, aki két 91 méteres ugrásá­ért 186,6 pontot kapott és a 19. helyen végzett, ami ebben az erős mezőnyben figyelemre mél­tó. A ještedi versenyre mintegy 15 000 néző előtt gyönyörű nap­sütéses időben került sor és a nyolc ország ötven síugrója színvonalas versenyt vívott. Már az első fordulóban Höhnl veze­tett 122,4 ponttal, Raška, Ryd­val, Kraus, Novák, Doubek, Ma­touš és a svájci Steiner előtt. Höhnl első ugrása 105 méterre sikerült, a második 102,5 méter­re. Raškának kétszer 102 mé­tert mértek. Nagyon értékes Rydval harmadik helye, aki sé­rülése után most első alkalom­mal vett részt versenyen az idei évadban. Eredmények: 1. Höhnl 240,3 (105—102,5), 2. Raška 233,4 (102—102), 3. Rydval 227,8 (101,5—98,5), 4. Kraus 220,9 (101—98), 5. Divila (mind cseh­szlovák) 218,1 (95—102), 8. Steiner (svájci) 214,0 (93,5— 97). Az összetett verseny állása: 1. Höhnl 454,1, 2. Raška (mind­kettő csehszlovák) 451,3, 3. Schmid (svájci) 437,6, 4. Novák 434.0, 5. Kraus 433,9. 6. Rydval 433,5, 7. Divila (mind csehszlo­vák) 430,3, 8. Steiner (svájci) 430.1, 9. Doubek 421,2, 10. Ma­tous 418,4, 11. Balcar 416,0, 12. Hubai (mind csehszlovák) 410,0. TKOM NYERTE A MÜLESIKLAST A Madonna di Campiglioban megrendezett műlesiklú versenyen, mely a Világ-Kupába tartozott, a 18-éves olasz Guslav Thöni szerezte meg a győzelmet. A 400 méter hosszá, 172 m szintkülönbség!! és 66 kapuval ellátott pályán a két futamban 95,15 mp-es idő alatt tet­te meg és biztosan szerezte meg az első helyet a neves francia és osztrák alpesi versenyzők előtt. Eredmények: 1. Thöni (olasz) 95,15, 2. Augert (francia) 96,26, 3. Russel (francia) 96,63, 4. Rofner * | osztrák) 96,99, 5. Bruggmann (svájci) 97,78, 6. Neureuther (nyu­gatnémet) 98,28. A Világ Kupa állása a műlesik­lásban jelenleg a következő: 1. Russel 80 p, 2. Augert 71 p, 3. Du­villard (mindhárom francia), 69 p, 4. Thöni (olasz) 55 p, 5. Schranz (osztrák) 49 p. A KOSARLABDA BEK-ÉRI Csehszlovákia térfi kosárlabda bajnokcsapata a VS Praha csütör­tökön, jannár 14-én 17 6rai kezdet­tel a prágai Sparta sportcsarnoká­ban fogadja az Ignis Varese együt­tesét, a kosárlabda BEK negyed­döntőjének első mérkőzésén. A BEK negyeddöntőjébe az ere­detileg nevezett 27 együttes közül nyolc került. Az „A" csoportban a következők szerepelnek: VS Praha, Ignis Varese, Olimpia Ljubljana, és Olympiques Antibes. A ,,B' cso­port összetétele a következő: CSZKA Moszkva, Real Madrid, Akademik Szőfia, és Standard Lié­ge. Mindkét csoport első két he­lyezettje kerül az elődöntőbe. Az elődöntő két mérkőzését március 25-én, Illetve április 1-én játsszák. A döntőre április 8-án kerül sor. A prágai mérkőzés visszavágó­ját január 20-án játsszák. Az Ignis Varese nyolc forduló után 16 pont­A külföld labdarúgása A spanyol labdarúgó-bajnok­ság 17. fordulója után az FC Barcelona csapata csupán jobb gólaránya révén vezet az Atle­tico Madrid előtt. A negyedik helyezett Real Madridnak 21, az Atletico Bilbaonak ugyanannyi pontja van. Néhány eredmény: Zaragoza—Barcelona 1:2, Atletl­co Bilbao—Atletico Madrid 1:0, Real Madrid—Sevilla 4:0. Írországban a 15. forduló után a Cork Hibernians vezet, amelynek 19 pontja van az ugyanolyan pontszámú Finn Harps előtt. Eredmények: Cork Hibernians—Limerick 0:0, Finn Harps—St. Patrick 1:1. Ghana labdarfigö-válogatottja 1972 júliusában három előkészületi mérkőzést játszik a nyári olimpiai labdarúgó-tornájára való felkészü­lés jegyében. Ezenkívül Romániá­ban és az NSZK-ban is láthatják majd barátságos mérkőzéseken a ghanai labdarúgókat. Románia olimpiai csapata ápri­lis 18-án Galatl városában és má­jus 26-án Tiranában mérkőzik az albán válogatottal. » • » Lengyelország 72 legjobb labda­rugója, a válogatott, az olimpiai csapat tagjai, valamint a Legia Varsó és a Górnlk Zabrze többi játékosa a jugoszláviai Perecs vá­rosában készül az új idény fel­adataira. A válogatott csapat, meg az olimpiai együttes három alkalommal megmérkőzik Rljeka együttesével Is. tal vezet az olasz bajnokságban. A legutóbbi mérkőzésén a Simment­hal Milánót győzte 71:58 arányban. Az Ignts öt játékosa szerepel az olasz válogatottban. Szlovák Nemzeti kosárlabda-liga Férfiak: VSS Košice—Lokomotíva Ko­šice 57:55, Pezinok—Zvolen 78:60, Trnávka Bratislava—Žili­na 74:71, Partizánske—SVŠT Bratislava 88:110, Komárom (Ko­márno-Slovan Bratislava 52:103, VS2—Spišská Nová Ves 73:66, VŠT Košice—Lokomotíva Prešov 68:26, Pezinok—Žilina 74:60, Trnávka—Zvolen 75:71, Parti­zánske—Slovan 41:88, Komárom —SVŠT Bratislava 74:75, VSŽ­Lokomotíva Prešov 92:68, VST Košice—Sp. Nová Ves 76:67. ľeniszranglista Itt a visszavágás lehetűsege Ugyanebben a párosításban, — csak a házigazda szerepének fel­cserélésével, — az érdekelt jég­korong-csapatok legutoljára még november 9-én mérkőztek egymás­sal, s akkor a következő eredmé­nyek voltak: Litvínov—Jihlava 4:1, České Budéjovlce—Kladno 6:0, Brno—Slovan Bratislava 5:1 (a brnól csapat saját pályája zárolá­sa miatt Olomoucban fogadta el­lenfelét), Plzeň—Sparta 9:6, Par­dubice—VSZ Košice 7:0. Tehát mind az öt házigazda otthon tar­totta a bajnoki pontokat. A legyő­zöttek most, a 24. fordulóban meg­kísérelhetik a visszafizetést, s ez a legtöbb esetben sikerrel kecseg tet... SLOVAN BRATISLAVA— ZKL BRNO. Ha az előző fordulót vesz­szük alapul, biztos Slovan győzel­met kell várnunk. A ZKL azonban Ifjúsági jégkorong liga Trenčín - Slovan 2:5 (1:1, 0:3, 1:1) Trenčín— Slovan 2:5 (1:1, 0:3, 1:1), Prešov— Žilina 6:1 (3:1, 1:0, 2:0), Poprad— Banská Byst­rica 11:2 (0:1, 4:0, 7:1), BEZ Bratislava— Košice 1:6 (0:3, 1:2, 0:1). 1. Poprad 16 14 0 2 131:56 28 2. Slovan 18 12 1 5 94:49 25 3. Košice 17 10 1 6 80:60 21 4. B. Byst. 17 9 0 8 91:86 18 5. Trenčín 15 7 0 8 55:69 14 6. BEZ 18 7 0 11 56:86 14 7. Prešov 16 6 0 10 64:78 12 8. Žilina 17 1 0 16 44:131 2 bizonyára nem kíván leszakadni, s esetleg már most elveszteni a döntő-csoportban való szereplés lehetőségét. (Az első négy csapat a svájci VB után mérkőzik az or­szágos bajnoki címért). Ez lesz az új esztendő első nagy bratislavai erőpróbája! DUKLA JIHLAVA—CHZ LITVÍNOV. Az kétségtelen, hogy a katonacsa­pat lényegesen Jobb, csak az a kérdés, ez ezúttal elég lesz-e a summás győzelem biztosításához. A lltvínoviak már idegenben is megmutatták, ml rejlik bennük. Ha a hazalak jó játékuk egyikét nyújtják, az eredmény kimenetele nem lehet kétséges. SONP KLADNO—MOTOR CESKÉ BUDÉJOVICE. Mivel a kladnólak előtt felcsillant a vezető szerep átvételének lehetősége, aligha ér­heti őket ezúttal meglepetés. Álta­lában biztos győzelmükre lehet számítani. VSŽ KOŠICE—TESLA PARDUBI­CE. A svédországi portya a jelek szerint megártott a kassai csapat játékszínvonalának. Ezért kétes, hogy az újabb nagyon fontos erő­próbára megfelelő mértékben ösz­sze tudják-e magukat szedni. Ki tudja, nem érezteti-e hatását a „bratislavai sokkl?" SPARTA PRAHA—ŠKODA PLZEŇ. Bár a prágai csapat Brnóban na­gyon értékes két pontot szerzett „futball-eredményre" emlékeztető győzelmével, ezúttal nem mehet biztosra a plzenlekkel szemben, mert azoknak égető szükségük van minden pontra a kiesés elkerülésé­nek biztosítása végett. A döntet­len ls elképzelhető. 01 SZELIK A MAGYAR LABDARQ GASBAN Közel egy esztendeje választották újjá az MLSZ elnökségét. Az új vezérkar azőta számos újdonsággal lepte meg a magyar lutball­kedvelőket. Átszervezték a bajnoki rendszert, telfüggesztették az át­igazolást. A legjelentősebb relorm a közelmúltban hozott határoza­tokkal kapcsolatos. Szerződés a játékosokkal # Kik dolgozhatnak első osz­tályú csapatoknál # Tanul­mányút az edzőknek AZ MTS határozatának három főbb pontja van. 1. NEVELÉSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉS Az a sportegyesület, amelynek labdarúgó csapatából magasabb osztályban szereplő együtteshez játékost Igazolnak át, s azok a sportegyesületek, amelyektől az azonos bajnokságban szereplő csa­pathoz, vagy az NB Il-ig bezárólag alacsonyabb osztályba 23 éven alu­li játékost igazolnak át, nevelési költségtérítésre tarthat Igényt. Az egy évben felhasználható nevelési költségtérítés összegének felső határai: az NB l-es csapatok éven­te 200 000, ax NB I „B"-s 100 000, az NB II-esek 75 000, az NB lil a sok 25 000 forintot használhatnak fel évente. A nevelési költségmeg­térítésből sem az igazolt labdarú­gó, sem az edző nem részesülhet. A pénzt az utánpőtlás nevelésére, az új játékosok igazolására, vagy a leiszerelés vásárlására kell fel­használni. Nevelési költségtérítés első alkalommal az ez évi júliusi átigazolás után fizethető. 2. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK. Az MTS országos elnöksége úgy döntött, hogy a klubok és a játé­kosok között a Jogokat és a köte­lességeket írásban kell rögzíteni. A kétoldalú szerződésnek négy alpontja van. Szabályozzák a lab­darúgók sportegyesületen belüli jogalt és kötelességeit. Ide tarto­zik a szakosztályon belüli élet, a felkészülés, az edzés meghatáro­zása, a juttatások, a kedvezmé­nyek. A szerződésbe foglalják azt is, hogy a játékossal szemben az egyesület milyen szakmai, erköl­csi, és magatartásbeli igényeket támaszthat. A szerződés tartalmaz­za, hogy a labdarúgók sporttevé­kenységéhez, felkészüléséhez, versenyéhez, eredményes szerep­léséhez, tanulásához, továbbképzé­séhez, munka- és életkörülményei javításához milyen feltételek biz­tosíthatók. A sportegyesület, a já­tékostól szigorú munkaerkölcsi és magatartásbeli normákat követel­het. E jogokat és kötelességeket minden egyesületnél 1971. január 31-lg rögzíteni kell. AZ EDZŐK FOGLALKOZTATÁSA Az MTS úgy határozott, hogy az élvonalbeli magyar csapatok mel­lett a jövőben csak magasképzett­ségű edzők dolgozhatnak. Az NB I-ben az 1971/72-es bajnoki évtől kizárólag szakedzői képesítéssel rendelkező edző tevékenykedhet, akkor, ha legalább hároméves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Az NB I-ben szereplő csapatok sportegyesülete az 1972/73 bajnoki évtől köteles ifjúsági csapata mel­lett szakedzői vagy edzői képesí­téssel rendelkező edzőt foglalkoz­tatni. Az új rendeletek kétségkívül for­radalmi változásokat hoznak. Az átigazolás a játékosok státusa, az edző problémája régóta va{údó kérdés. A rendeletek kihatnak majd a mérkőzések színvonalára ls. A Jogok és kötelességek rögzí­tésénél tontos szempont, hogy a klubok minden labdarúgótól ma­ximális felkészülést, becsületes, sportszerű életmódot és odaadó játékot követelnek. Az MLSZ legutóbbi ülésén még egy fontos határozatot hoztak: az elnökség lehetőséget ad a legjobb edzőknek, hogy Angliában és Olaszországban tanulmányúton ve­gyenek részt. Az ott szerzett ta­pasztalatokat a magyar futball ja­vítására kell felhasználniuk. • • • Foglalkoztak az edzők védelmé­vel is. A jövőben a fő foglalko­zású edző szerződtetése, vagy a szerződés felbontása előtt az egyesület köteles a Magyar Labda­rigó Szövetség véleményét, illetve ajánlásit Is kikérni. V1NCZE JENŐ Az elmúlt év eredményeit fi­gyelembe véve összeállították Csehszlovákia 1970. évi tenisz­ranglistáját, melyet a várako­zásnak megfelelően Kodeš, il­letve VopiCková vezet. A sor­rend a következő: Férfiak: 1. Kodeš, 2. Pála (mindkettő Sparta), 3.-5. Ho­leček (Slávia), Kukal (NHKGJ, Zedník (Slávia). Nők: 1. Vopičková (ČLTKJ, 2, 3. Holubová (Sparta), Palmeová (NHKG), 4. Neumannová (CLTK), 5. Kožeiuhová (Sparta), Az amerikai amatőr tenisze­zők ranglisáját Richey, illetve Hogan vezeti. A sorrend a kö­vetkező: férfiak: 1. Richey, 2. Smith, 3. Gräbner, 4. Gorman, 5. Osborne, 6. McManus. Nők: 1. Hogan, 2. Walsh, 3. Evert, 4. Teeguarden, 5. Tuer, 8. Pande. • « • Roy Barth, az 1969-es rang-, lista nyolcadik helyezettje, aki tavaly a 12 .helyen végzett, pro­fiszerződést írt alá. A 32 szer­ződéses játékos között az ame­rikai Buchholzot helyettesíti majd, aki visszavonult. Šikolová sikere Helena Sikolová győzött az 5 km-es sífutásban a Magas-Tát­rában rendezett slfutőversenyek keretében. A győztes időeredmé­nye: 17:29,6 perc volt. A második helyen Cillerová a harmadlkon Bartošová és a negyediken LabaS­ková végzett. A férfiak 10 km-es versenyén kettős lengyel siker született. Tzuj és Gorzolka mögött a harma­dik helyet Julius Lupták szerette meg. A csehszlovák női sífutó vá­logatottnak ez volt az utolsó ha­zai szereplése a január 12-én kez­dődő szovjet portya előtt. Az amerikaiak ajánlólevele A svájci jégkorong-világbaj* nokšágra készülő amerikai csa­pat első edzéshónapja során nem talált legyőzőre. November eleje óta 22 játékos kezdte meg a felkészülést Bloomington vá­rosában Ez a csapat 12 barátsá­gos mérkőzésen szerepelt, mind­egyiket megnyerte és gólaránya 80:30. Az amerikaiak az elmúlt év­ben a jégkorong VB „B" cso­portjában, Romániában rajtol­tak, biztosan végeztek az első helyen, s jogot szereztek arra, hogy ismét az „A" csoport részt­vevői lehessenek. Az említett 12 mérkőzés mindegyikén a következő 11 Já­tékos játszott: Konik, Brooks McGlyn és Westrum (hátvédek), Markié, Gambucci, Patrick, Ahearn, Norris (szélső csatá­rok), Sheedy és Boucha (közép­csatárok). Tíz, illetve tizenegy mérkőzésen szerepelt a hátvéd Ross és a szélső csatár Falfc­mann, valamint Fichuk és Cris­tiansen. Ez a 15 játékos Wetzel és Curran kapusokkal kiegé­szítve képezi a válogatott csa­pat szűkebb keretét. Ez az együttes Svájcba repülése előtt még 40 előkészületi és váloga­tott mérkőzésen szerepel. Eredetileg számításba vették Merhar középcsatár szereplését is, de makacs sérülése miatt le kellett mondani róla. Helyét Roberts foglalja el. Valószínű­leg számításba veszik még Lí­lyholra és StordahJl csatárokat is. Az említtett 12 barátságos ta­lálkozó legeredményesebb játé­kosa Gambucci volt, aki 15 gólt ütött és 10 alkalommal az 6 átadásából ért el csapata gólt A 12 TALÁLATOS SAZKA SZELVÉNY 123456789 10 11 12 121012222 2 2 1 0 Mexikóban befejeződött a ju­nior tenisztorna. A döntőben Me­xikó együttese 2:1 arányban győ­zött Spanyolország felett. Az Alpesi Kupáért lejátszott jégkorong-találkozón az SC Rlsser­see 7:2 arányban győzött az EV Innsbruck felett, Svédországban a jégkorong­liga döntő csoportjának mérkőzé­seivel folytatódtak a bajnoki küz­delmek. Eredmények: Tlmraa— AIK Stockholm 6:2, Brynfls—Fer­jestad 7:1, Westra Frölunda—Stt­dertalje 5:1, Modo—Leksand 4:31 Sapporo nagy alapossággal készül az 1972-ben sorra kerülő téli olim­piai küzdelmeire. Képünk az ottani jégstadiont mutatja be, ahol a jegkorongozók küzdelmei és a műkorcsolyázók vetélkedései kerül nek sorra.

Next

/
Thumbnails
Contents