Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-09 / 292. szám, szerda

ZORBA - A GÖRÖG BEMUTATÓ AZ Ú1 SZÍNPADON A bratislavai Oj Színpad zenei együttese az utóbbi években magára vonta a színházkedvelő közönség figyelmét. A legismertebb amerikai zenés játékok színrevitelével nagy elismerést szerzett a kritikusok körében is. Emlékeztetőül néhány nagy sikerű darabot említünk meg: a M y jair Lady, a Hello Dolly, a Hegedűs a háztetőn és a West Side Story. Ezekhez a kétségkívül sikeres darabokhoz zárkózik fel a napokban bemutatott kitűnő zenés játék, a Zorba. Nikosz Kazantzakisz (1883 —1957 j kiváló görög próza- és drámaíró, filozófus, műfordító és politikus regénye alapján Joseph Stein (szöveg) és John Kander (zene) amerikai szerzők írták. A zenés játék központi alakja Zorba, egy eredeti életfilozófiával rendelkező ember, aki visszatér szülőföldjére, Krétaszigetére. Zorba a szabad, kötetlen, előítéletektől és konvencióktól mentes ember típusa, az élet nehézségeivel és akadályaival való küzdelemben sem veszíti el humorérzékét. Sőt, ezekből a harcokból meríti életbölcsességét, amit kevesen tudnak úgy élvezni, mint ő. Bár az élet megpróbáltatásain keresztülment Zorba kemény, férfias természet, az alkalmas pillanat-, ban mégis fel tudja ébreszteni más jellemvonásait — a gyöngédséget, a szerelmet és a barátságot, az örömöt és a boldogságot, a reményt és a derűlátást ls. A mű alapeszméjének — a szabad és kötetlen élet ünneplésének — kifejezésére mindkét szerzőnek sikerült hatásos eszközöket találnia. Bár a darabban túlhangsúlyozzák a szerelmi-erotikus és szentimentális mozzanatokat, de mindez a jóízlés határain belül történik. Csak Hortenzia haláljelenete tűnik feleslegesnek, mely túl érzelgősen és teátrálisan hat. A zenés játék egyik erénye a főés a mellékszereplők, valamint a környezet találó ábrázolásán kívül a görög jellegzetességek kiemelése és az alapul szolgáló mű színeinek érvényesítése mind a prózai, mind pedig a zenés-táncos részekben. A rendező Bedrich Kramosil szerencsés kézzel választotta ki a főszereplő megformálóját, Vlado Müllert, az Oj Színpad prózai művészét. Króner után (aki a Hegedűs a háztetőn c. zenés játék főszerepét alakította) Müller is kellemes meglepetést okozott. A prózai, az ének- és a táncos részekben magabiztosan játszott és pályafutásának legkiemelkedőbb alakítását nyújtotta. Mérlegelte minden mozdulatát, lépését, szavát és a legapróbb részletekig kidolgozta a táncbetéteket, főleg a fájdalommal és csalódással telített zárótáncot. Gizela Veclová érdemes művésznő Hortenzia szerepében Müller egyenrangú partnere volt. Az öregedő, elhagyatott, az élete nagy pillanatára váró nő szerepében sokrétű színészi eszközeinek egész tárát felvonultatta és — még a haláljelenetben is — megmaradt a jóízlés határain belül. A másik szereposztásban Jaroslav Rózsival és Oľga Gallová alakításaiban néhány figyelemre méltó megoldást láthattunk. Rózsival mindenekelőtt megjeKulturális hírek • Omar Sharif következő munkája: Franz Werfel Musa Dagh negyven napja című regényét filmesíti meg Hollywoodban. • Romanoff és Júlia című színdarabjából Peter Ustinov musicalt írt R. Szereti J.-t címmel. Alexander Faris zenéjével. A darabot a Skót Opera és a Prospect Theatre Company mutatja be közös produkcióként. • Daniel Pollet új filmje egy férfiről szól, aki valamelyik „másik bolygóról" szökik Földünkre, itt megismerkedik egy brazil leánnyal, s az időt újjáteremtő, „csodatevő ereje" révén újraéli vele Brazília törtéienésére, énektudására és rutinjára építi fel szerepét. Gallová énektudása a zenei részekben jól érvényesült, azonban a prózai részekben merevnek és kívülállónak hatott. Nikosz szerepét mindkét szereposztásban Karol Vlach megbízhatóan alakítja. A kisebb szerepeket játszó színészek is dicséretet érdemelnek. Bedrich Kramosil rendezőnek sikerült olyan légkört teremtenie, amelyben érvényesülhettek a főszereplők elképzelései, de kellő figyelmet szentelt a mellékszereplőkndk is. Oto Sujan hatásos, a környezetet jól kiemelő díszleteket tervezett. Nagy sikert arattak a koreográfus Boris Slovák táncötletei, aki a balkáni folklórból merített elemeket a balettegyüttes jeleneteiben is felhasználta. A jellegzetes környezet kialakításához nem kis mértékben járultak hozzá a Darina Šimkovičová által tervezett jelmezek. A siker részese még Zdenék Machácek, aki vérbő zenei betanításában kellően érvényesítette a népi hangszerek (cimbalom, mandolín, gitár) különleges hangzásait. Figyelmet érdemel Karol Dlouhý sikerült fordítása és Ľubomír Feldek ötletesen átültetett dalszövege is. A. G. SZOVJET ZONGORAMŰVÉSZNŐ zenekari estje Bella Davidovics neve már nem ismeretlen előttünk. Ezúttal Rahmanyínov 43-as opusz-számot viselő a-moll Rapszódiájával látogatott el hozzánk. A művésznő leül a zongorához és már a kezdeti taktusok után a kapcsolat eleven árama kering a pianista és közönsége között, s ez az áram egy percre sem szakad meg. Első benyomásként két dolog kapja meg a hallgatót: a szokatlanul rugalmas, hajlékony, sokszínű billentés — Davidovics minden hangjának húsa, vére, idege van — és az acélos ritmus. De minél mélyebben hatol a zene anyagába, annál jobban tágul körülötte az érzelmi tér, ahová elvezeti vagy pontosabban kifejezve magával sodorja hallgatóságát. Előadásmódja talán azért olyan szuggesztív, mert zongorajátéka nem játék a hangokkal. Bella Davidovics mélyen érez, művészetének aranyfedezete a művészi és emberi őszinteség. A Paganini témára komponált huszonnégy variációból álló hatalmas ciklust izgalmasan merész ívben építette fel és tolmácsolása érvényre juttatta Rahmanyínov zongoramuzsikájának sajátosságait: a zongoraszólam széles lendületét, virtuóz csillogását, az érzelmi hang kifejező erejét és nyugtalan pátoszát, mert Rahmanyinov nem suttog a zongorán Jálkt titkokat, sejtelmeket, Ranm nyinov zongorája nagy érzelmi telítettséggel, zengőn énekel. A kiváló művésznőtől a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztunk. A hangverseny karmestere, dr. Ľudovít Rajter Vítézslav Novák „Az örök vágyról" című dús zenekari színekkel festett, "érzelmes szimfonikus költeményének előadásával megteremtette az est hangulatát. Befejezésül Beethoven VIII. szimfóniáját tűzte műsorra. A Nyolcadikat az életöröm és életakarat sugallta derű szövi át. A mű fényes, világos örömhangja azonban a sötétebben árnyalt gondolatokat sem zárja ki. Dr. Rajter a Beethoven év keretében a Rádiózenekarral sorozatosan előadja a nagy bonni mester kilenc szimfóniáját. Nagyszabású vállalkozás, ami rendkívül intenzív, elmélyült munkát igényel. A VIII. szimfónia tolmácsolása magán viselte a gondolati és érzelmi elmélyülés jeleit. HAVAS MÁRTA Csemicky László legújabb akvarelljei netének a fontosabb eseményeit. Az űrutast I. P. Kai fon alakítja, a szép brazil leányt pedig Duda Cavalcanti, a rendező felesége. • Beethoven életéről készített színes dokumentumfilmet Hans Konrád Fischer rendező. A filmet, amelyen számos világhírű karmester, szólista és zenekar szerepel, december 15-én mutatják be a New York-i Lincoln Centerben és december 16án a londoni Royal Festival Hallban. • Hétjön Prágában megkezdődött az Interprogramma 70, a programozott oktatás és az oktatógépek kérdéseivel foglalkozó ötnapos nemzetközi konferencia, amelyen közel 100 hazai és külföldi szakember vesz részt. A tárlat terme kitágul, falai úgyszólván eltűnnek. Nem is Bratislavában, a Gorkij utcában vagyunk, hanem valahol az Alacsony Tátra, a Liptói Havasok övezte lapályon, Vavrišova, Podbansko, Palúdzka, Poturaü, Černice vidékén. Több hazai festő ihletője ez a táj, melyet, — úgy emlékszem — Tilkovsky Béla „szlovák Barbizon"-ként emleget, s amely Csemickynek szülőföldje. Amióta eszmélni tudott, látni és nézni és gyönyörködni, ennek a tájnak formái és színei vették körül. Itt hallotta először a patak csobogását, érzékelte játékos hullámzását. Itt szívta magába a lombos fák s a fenyők, a rét virágainak üdítő, tiszta illatát. Itt ismerkedett a hegyek tömegével, drámai sziluettjükkel, s lágyan egymásba simuló körvonalaikkal. A gyermekkora, ifjúsága emlékei, élményei kötik ide. S később is minden nyarat Cemicén tölt, mert itt gyökerezett az élete, itt van igazán otthon. Vízfestései idézik elénk Liptót. Csemicky fölényes mesteie az akvarellnak, ennek az igényes műfajnak. Sajátos, nedves technikával, recés papírra könnyed ecsettel felrakott foltokkal érezteti az optikai élményt, a gyöngéden egymásba olvadó színeket, a hajnali, alkonyi, tavaszi, s őszi hangulatokat. Realista festő, aki a látott benyomást nem leírja,' hanem szubjektív emócióvá értékeli át. Minden képe arról győz meg, hogy közvetlenül ismeri a természetet, hogy megfigyelte, átélte, magáévá tette annak látható és rejtett életét, alakulását, változásait. Családi örökségképp szállt rá a költői, festői és zenei hajlandóság. Rokoni kapcsolat fűzte Rudnayhoz s Bartókhoz. A lírai magatartású impresszionista művész alkotásainak, mindenekelőtt tájainak lényeges, mondhatnám éltető eleme a poézis és a muzsika. Ritmusuk benne lüktet a röpke benyomások nyomán értelem és érzelem szülte képekben. Ezt a lüktetést ott érezzük a dallamos körvonal dombok, a büszkén föléjük magasodó hegyek alján, a ködbe-párába oldódó kontúrokban, a felhők foszlányaiban, a sárga napfényben úszó réteken. A méla őszi kékek, a rózsaszínű visszfény a havas csúcson, a reggel álomzöld fái, a lassú ébredést jelző kis piros virágfoltok a fűben színes dallamok, vagy inkább melódikus színek? Az elemek, a szél forgatagos tánca elől félősen megbújó növények, pattanásig feszülő sötét viharfelhők kitörését félre hajló koronájukkal, csonka ágaikkal remegve váró fák olykor japános finomságúak. Ezt a technika fejlődésével fokozatosan megmásuló, modernizálódó tájat akarja Csemicky eredeti bájában átmenteni egy tipizált és mechanizált világ még érzékeny emberei számára BÁRKÄNY

JENÓNÉ ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 22. — Nem gondolja, hogy az ilyen hangnemű meghívást vissza szoktam utasítani? — kérdezte Kloss. — S egyáltalán nem szeretem, ha rejtvényekben beszélnek. Mi az, hogy Kuschka már nem ... — Azt az embert — 'mondta Poller, s .közben cigarettával játszadozott — ma éjjel az Oderából fogták ki. Hátulról tarkón lőtték. Most már érthető? Es most felszólítom, hogy válaszoljon, milyen randevút beszélt meg Kuschkával? Kloss elővette az elhunyt pisztolyát. Egy mozdulattal csőre töltötte. Poller mozdulatlanságba merevedett. Erre nem volt felkészülve. Kloss pedig odahúzott egy másik széket az asztalhoz, Poller elé tette a pisztolyt és Kuschka igazolványait. Közben arra gondolt, hogy bizonyos esetekben az embernek mindig igazat kell mondani, még akkor is, ha aki kérdez a Gestapo hely; főnöke. Elmondta hát, hogy az éjszakát egy fiatal hölgynél töltötte, s hogy miként vette el a fegyvert és az igazolványokat Kuschkától. — Biztosan hamis — mondta Poller megkönnyebbülten, s megnézte a pisztolyt és az engedélyt. — Lehetséges — mondta Kloss. Aztán tisztázta, hogy miért engedte szabadon azt a fickót, azzal, hogy ma reggel érte jön, s tisztázzák az ügyet Gestapónál. — Hát ha már Kuschka nem is tudja kísérni, önnek velem kell jönnie. Az ajtóból még visszaszólt Helenának, hogy további utasításig nem hagyhatja el Wroclavot, s ha mégis eszébe jutna a szökés ... (') Először azzal próbálta ijesztgetni Klosst, hogy Kuschka gyilkosságával fogják gyanúsítani, tehát jobb, ha mindent elmond. Kloss magabiztos volt: — Kár itt erősködnünk egymással. Hívja fel Eberhardt tábornokot, s minden tisztázódik. Poller azonnal leszólt a központba, hogy kapcsolják Berlint, s jelentsék Herr Eberhardtnak, hogy Poller parancsnok kér információkat egy Abwehr-tisztről, aki pillanatnyilag a vendége. Kloss figyelte a beszélgetést, amelyre perceken belül sor került. S látta mága előtt Eberhardt-ot, ezt az ízig-vérig Abwehr-tisztet, aki az ellenséggel egyformán gyűlölte a Gestapot. S látta Poller arcán, hogy az öreg nagyon dühbe gurult, amikor Poller az ő nevét említette, mert Poller másodperceken belül letette a kagylót. Néhány mély lélegzetvétel után rágyújtott, majd Klosshoz fordult: — Pikáns kis történet, nem igaz, főhadnagy úr? Az áldozatot mégiscsak ön látta utoljára. — Szeretném emlékeztetni, hogy én már igen sok embert láttam utoljára élve — mondta Kloss. Poller e pillanatban nem tudta, hogy a frontravezényeltekre gondol-e Kloss, vagy őt akarja fenyegetni. Végül úgy döntött, hogy nem veszi észre Kloss magabiztosságát. Egy semmitmondó megjegyzéssel kívánta levezetni zavarát: — Ez egy nagy történet — mondta. — Ez a Kuschka-ügy, egy nagy ügy. — Ennyire a szivén viseli ennek a Vasutasnak a halálát? — kérdezte Kloss. — Miért nem a csendőrséget boldogítja vele? Poller most már ismét a régi volt. Bodor füstöt eresztett cigarettájából. — Maga nagyon érdekes ember, Kloss. — Abwehr-tiszt vagyok, s ne feledje, hogy tucatjával tesz fel olyan kérdéseket, amelyeket éveken át -hadarok én is a gyanúsítottak előtt. Poller elnevette magát: — Ügy értsem ezt, hogy vallatva érzi magát? Vagy úgy, hogy felajánlja a segítségét? — Alig hiszem, hogy segítségemre lenne szükség. De ha igényelné, akkor sem tudnék sokat segíteni, mert mint említettem, csak átutazóban vagyok Wroclavban. Poller nem beszélt. Nem akart beszélni, mert bár Kloss már vagy egy félórája nem szerepelt még gondolataiban sem a gyanúsítottak listáján, mint Abwehr-tisztet továbbra sem

k tartotta kívánatosnak. — Nem nyomozási segítségére nem is gondolok. De segítségére mégiscsak számítok. Például abban, hogy megmondja, hogy hívják azt a lányt, akinél az a Kuschka járt az éjjel? — Herr Poller, ön minden nőjére pontosan visszaemlékezett az életében? — próbálta Kloss tréfával elütni a dolgot, eredeti célja az volt, hogy közelebb kerüljön egy kicsit a Liza féle rejtély kibogozásához. — Valljuk be őszintén — tette hozzá —, egy nőnél nem a név a fontos. — Nem csak. Nem csak — mondta Poller, s nevetett, mint egy kappan. — De így, vagy úgy, ezt is meg kell állapítanunk az ügyben. — Mindjárt eszembe jut — mondta Kloss. — Az ördögbe is, nem messze a Lessing hídtól, i ... L ... — mondta hangosan az l-betűt többször is, aztán a homlokára csapott. —• Megvan! Liza! Liza . . . Nem kellett sokáig töprengenie. Az ajtón kopogtak, s már be is lépett Liza. Nyugodtan jelentette: — Hauptsturmjührer úr, az írásos jelentés! — aztán Klosshoz fordult, tettetett meglepetéssel — Ö, Kloss. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk, — s a hangja őszinte örömöt árult el. Poller nevetésbe tört ki. Röhögött, fól játszott. — Ö, hát önök ismerik egymást? Ertem, értem. Köszönöm Liza. Ma este szabad vagy. Hacsak — és Klossra nézett jelentőségteljesen —, hacsak Kloss jőhadnaggyal nem beszéltetek meg randevút? — Megbeszéltünk, Herr Hauptsturmjührer. Tehát este, Hans — nyújtott kezet a fiúnak. — Természetesen — mondta Kloss, de közben dühös volt, hogy hagyta magát beugratni. — Es öt nem hallgatja ki? — nézett tettetett ostobasággal Pollerre. — Vagy Liza . ..? Ö, már értem. Szóval bolondot űzött belőlem Herr Poller? — Ne vegye a szívére Kloss. A Gestapónak vannak sajátos módszerei, s én ezek közül az intellektuális eszközöket kedvelem. — Hallottam, láttam, tapasztaltam — mondta Kloss. — Arra kérem, hogy beszéljen Lizával mindenről. De figyelje meg, hogy miről érdeklődik? Lehet, hogy a hadseregben uralkodó hangulatról, lehet, hogy a csapatmozgásokról. . . — De hiszen f 'z'a maguknak do'gözik!? —. Nézze Kloss — mondta oktató hangon Poller —, nem tudom, hogy az Abwehr-iskolán mire tanítják az embereket. De az SD-nél belénk verték, hogy mindenki gyanús, aki él. A legszorgalmasabbak a leggyanúsabbak. (Folytatjuk,) 1U7U XII 9