Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-06 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

RIPORT AZ ÚJ NYÉNYÉBŐL A szölőpósztor kutyájával rom éve vezeti Buris Jóskával a nyényei szőlő­gazdaságot. Ez a szerény szlovák lány Ružindol­ból, a trnavai járásból került Ide. Persze, eleinte nem volt éppen elragadtatva. Ma ezt már nem tagadja: „Kicsit meghökkentem, amikor megtud­tam, hogy Nyénye nagyrészben magyar falu Én akkor nem tudtam egy szót sem magyarul. Per­sze, Laci bácsi (az elnök — Nemcsok László) és a többi vezető is Jól beszélnek szlovákul, de nemegyszer — ha nem volt a közelben tolmács — bizony kézzel-lábbal magyarázgattunk, amíg megértettük egymást. Ma már nincsen szükség tolmácsra, habár én ma is csak szlovákul be­szélek, s az itteniek pedig csak magyarul, de na­gyon jől megértjük egymást. Igazán nem bántam meg, hogy idejöttem. Az emberek megbecsülnek, pérsze én is igyekszem. Nem az a fontos, hogy ki milyen nyelven beszél, hanem hogyan dolgozik, tiszteli-e polgártársait és igyekszik-e becsületes, jó munkát végezni". A nyényei vincellér-lánynak — Jarmila )ane­covának van igaza. De térjünk vissza a terméshez. Az idei furfan­gos nyár rendesen megdézsmálta a szőlőtermést mindenütt. Kivétel nem volt Ipolynyék sem. ahol pedig már régóta rekordtermésekkel szoktak di­csekedni az ottani szőlősgazdák. Gyengébb ter­més volt azonban Csábon, Palojtán, Busán és másutt is. Maga Siska mérnök is — az Apátfalusi Nemesítőintézet vezetője elismeri, hogy a nvé­nyeiek a szó szoros értelmében legyőzték a fös­vény nyár szeszélyeit. íme itt a bizonyíték: 46 hektárról az átlagtermés meghaladta a 70 mázsát, de az olaszrizling helyenként 140 mázsát is adott egy hektárról. S így a tervezeti 1 millió 200 000 korona „befutott a bohonkai szőlőkből." Nemhiába mondogatta szüret idején Sliacky Marci bácsi, a szőlőpásztor: „Ennyi szőlőt még életemben nem lóttaml" A mi szövetkezetünknek BÁCSI ÉLNE MA az istenke is pártját fogja, szent Péterrel együtt. No nem, Józsi? „Nem bizony, Marci bátya. Ha Szent Péteren múlott volna — mert azt mondják, hogy ő az eső­elosztó — akkor a mi termésünket is elvitte vol­na a peronoszpóra. Hiszen tudja, mennyi rossz eső volt. De kifogtunk ám a rosszmájú szenteken is, mert permeteztünk, kapáltunk, kezeltük a sző­lőt, ahogy csak legjobban tudtuk. Legtöbbet ta­lán a traktorosunk — Ferencsík Pali szenvedett. De megérte. Bizonyisten meg." Mosolyog elégedetten Buris Jóska, aki lassan már húsz éve dolgozik a szövetkezetben. Aztán hozzámfordult, s így szólt: „Te Ismersz, kisko­romtól fogva tudod, hogy nem vagyok dicsekvő természetű. De kár, hogy ma már nem él a báró egykori vincellérje, a jó öreg Ignác bácsi. Em­lékszem rá, ha ősszel, gyenge volt a szüret, min­dég azt szokta mondani; „Hja, édes fiam, nem tehetünk róla, ha az isten nem ad. Talán nem érdemeljük meg ..." Most látom csak, hogy nem úgy van az egészen. A dús termés rajtunk, főleg az embereken múlik, s nem pedig Szent Péte­ren " Amikor a nyényei szőlőkből a falu felé ban­dukoltam, a kis akácosnál, amely az „Égetési út" mellett van, egy pillanatra megálltam, s emlék­szem; valaha gyermekkoromban — itt, ebben a kis árokban szedtük Buris Józsival tavasszal az ibolyát, amikor nagy robajjal ránkrontott az öreg Tamássy Aron — a kikopott irredenta földesúr, akit a falu népe csak „öreg úrnak" vagy pedig „bajátocskámnak" nevezte (sejpített a mindig felfegyverzett aggastyánj. Lekapta a puskáját a válláról, s egyre ordított: „Takajodjatok le a ta­gomjói mejt játok lövök, gazembejek ..." De jó, hogy az effajta kis Cézárok ma már nem Ijesztgethetik gyerekeinket. Persze, ma nincsenek proletár fiúk. Nyényében is sokat változott az élet, az emberek gondolatmenete is. Ma az otta­ni vincellérek csak nevetnek Ignác bácsi érvelé­sein. De azért nem bánnák, ha az öreg élne, s látná azt a rengeteg szőlőt. Ki tudja — hinne-e a saját szemének ... BATORI JÁNOS Kis termetű vézna emberke volt a Majthényi báró egykori vincellérje. Kora tavasztól késő őszig irányította a Dacsói hegyen lévő szőlőben a trágyázást, metszést, kapálást, kötést — min­den munkát. Akik akkoriban a szőlőben dolgoz­tak, naponként öt koronát kerestek. Ám a sze­gény zsellér családok 12—14 éves kamaszfiai ötven fillérrel kevesebb napszámot kaptak. De azért az érett trágyával megrakott sarag­lyát ők is ugyanúgy cipelték a meredek hegy­nek, mint a felnőtt napszámosok. Lukács Jani, Lenicki Józsi, Kató Pali, vagy Beránszki Béla a Telekből — bírták a nehéz munkát, de bizony neki ingadoztak a lábai, reszketett minden izom­szála, amikor megemelte a nehéz saraglyát. Alig lépett kettőt-hármat, rögvest letette. „Mi az is­tent csinálsz, Józsi, talán nem bírod" — förmedt rá olykor a nótás kedvű Lukács Jani. „Bírom én, csak valahogy kicsúszik a kezem­ből" válaszolt a siheder barna gyerek, s mind­untalan azt leste, nem bukik-e le még a nap a Szelényi hegyek mögé. Mert Ignác bácsi csak ak­kor adta ki a parancsot: „Fajroóóntl" Előfordult ugyan, hogy néha-néha megszabadult a nehéz munkától. Rendszerint akkor, amikor a sánta vincellér adott neki öt koronát, s azt mondta: „Ugorj el fiam Bátorfaluba, hozzál egy kis pakli promenczli cukorkát..." Mert a lányokkal, me­nyecskékkel cicázott ám Ignác bácsi. Az öreg nemegyszer magyarázgatta neki, hogy a szőlő az olyan, akárcsak a csecsemő, állandóan ápolni kell, kezelni, s ha beteg — gyógyítani — permetezni. Megmutatta a metszés titkait, el­mondta, hogy melyik fajta bírja legjobban a ra­gyát, melyiket fogja meg leghamarább a filoxéra, vagy a peronoszpóra. S amikor látta, hogy őt az ilyesmi érdekli, Ignác bácsi azt mondta: „Gyerek, belőled még vincellér is lehet majd valami­kor . .." HA Proleta szólt annak idején Ignác bácsiból: me Buris József, az egykori béresgyerek a báró ma­jorjából — már jó néhány éve szorgoskodik az új szőlőtelepítésnél, kezeli, irányítja a szőlőben B munkát. Majdnem 50 hektár van már kiültetve a Bohonkán olasz rizlinggel, zöldszilvánnal. Persze, a modern lugasos szőlőben a munkák nagy részét gépek végzik el. De azért szükség van manapság is a ka[>ásokra. Ma ugyan már nem dolgoznak napnyugatig, mint valamikor a báró szőlőjében. Az idei nyár kipróbálta a nyényei vincellér idegeit, szervezőképességét. Sok volt az eső, kevés a meleg, napos idő. Majd minden nap abba kel­lett hagyni a permetezést. De a nyényeiek nem hátráltak: kihasználták a két-három órai napsü­tést is és folytatták a permetezést. Nagyon szép termés ígérkezett, s meg akarták mindenáron menteni a peronoszpórától. Megmondaná Feren­csík Pali, hogy micsoda ütemben folytatták a per­metezést. A rézgálic, vagy a cupricol ellen gáz­álarccal védekezett, s amikor ebédidő előtt azt levette, nemegyszer kirobbant: „Józsi bácsi, én már tovább nem bírom ..." „Pali, ennek menni köll, látod, már csak' egy pár hektárt kell lepermeteznünk" — mondogatta a vincellér Buris József. Igen ám, csakhogy egy­két óra múlva ismét zuhogott az eső és lemosta a vegyszert a szőlő leveleiről. Kezdték tehát új­ból. Végül mégiscsak kifogtak a bolondos időjá­ráson: tizenegyszer permetezték le a 46 hektár szőlőt! Egy hektárra 900 liter víz kellett. Tessék azt megszorozni 46-al és a végeredményt még­egyszer megszorozni 11-el. Egy igazi folyó vize. A csábi szövetkezet vincellérje. Pásztor Jóska — elismert szakember, de nyár közepén lejött Nyényébe, s szomorúan mondta, hogy őnáluk már vége a jó szőlőtermésnek: pusztít a pero­noszpóra és ők tehetetlenek. „Nálunk is kezdege­tett, de amint látod, megbirkóztunk vele. Jarká­nak igaza volt; semmi más, csak az állandó per­metezés segített." Ezt válaszolta a nyényei vin­cellér csábi kollégájának. S hogy kl a Jarka? Egy karcsú, nem éppen bő­beszédű fiatal lány. A Modrai Mezőgazdasági Technikai Középiskolán érettségizett már há­4 „Bizony, bizony, édes gyerekem, vinceDéí 1 az én Józsim" - mondja örömmel a 93 éves Buris mama. (A szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents