Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)
1970-12-06 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
RIPORT AZ ÚJ NYÉNYÉBŐL A szölőpósztor kutyájával rom éve vezeti Buris Jóskával a nyényei szőlőgazdaságot. Ez a szerény szlovák lány Ružindolból, a trnavai járásból került Ide. Persze, eleinte nem volt éppen elragadtatva. Ma ezt már nem tagadja: „Kicsit meghökkentem, amikor megtudtam, hogy Nyénye nagyrészben magyar falu Én akkor nem tudtam egy szót sem magyarul. Persze, Laci bácsi (az elnök — Nemcsok László) és a többi vezető is Jól beszélnek szlovákul, de nemegyszer — ha nem volt a közelben tolmács — bizony kézzel-lábbal magyarázgattunk, amíg megértettük egymást. Ma már nincsen szükség tolmácsra, habár én ma is csak szlovákul beszélek, s az itteniek pedig csak magyarul, de nagyon jől megértjük egymást. Igazán nem bántam meg, hogy idejöttem. Az emberek megbecsülnek, pérsze én is igyekszem. Nem az a fontos, hogy ki milyen nyelven beszél, hanem hogyan dolgozik, tiszteli-e polgártársait és igyekszik-e becsületes, jó munkát végezni". A nyényei vincellér-lánynak — Jarmila )anecovának van igaza. De térjünk vissza a terméshez. Az idei furfangos nyár rendesen megdézsmálta a szőlőtermést mindenütt. Kivétel nem volt Ipolynyék sem. ahol pedig már régóta rekordtermésekkel szoktak dicsekedni az ottani szőlősgazdák. Gyengébb termés volt azonban Csábon, Palojtán, Busán és másutt is. Maga Siska mérnök is — az Apátfalusi Nemesítőintézet vezetője elismeri, hogy a nvényeiek a szó szoros értelmében legyőzték a fösvény nyár szeszélyeit. íme itt a bizonyíték: 46 hektárról az átlagtermés meghaladta a 70 mázsát, de az olaszrizling helyenként 140 mázsát is adott egy hektárról. S így a tervezeti 1 millió 200 000 korona „befutott a bohonkai szőlőkből." Nemhiába mondogatta szüret idején Sliacky Marci bácsi, a szőlőpásztor: „Ennyi szőlőt még életemben nem lóttaml" A mi szövetkezetünknek BÁCSI ÉLNE MA az istenke is pártját fogja, szent Péterrel együtt. No nem, Józsi? „Nem bizony, Marci bátya. Ha Szent Péteren múlott volna — mert azt mondják, hogy ő az esőelosztó — akkor a mi termésünket is elvitte volna a peronoszpóra. Hiszen tudja, mennyi rossz eső volt. De kifogtunk ám a rosszmájú szenteken is, mert permeteztünk, kapáltunk, kezeltük a szőlőt, ahogy csak legjobban tudtuk. Legtöbbet talán a traktorosunk — Ferencsík Pali szenvedett. De megérte. Bizonyisten meg." Mosolyog elégedetten Buris Jóska, aki lassan már húsz éve dolgozik a szövetkezetben. Aztán hozzámfordult, s így szólt: „Te Ismersz, kiskoromtól fogva tudod, hogy nem vagyok dicsekvő természetű. De kár, hogy ma már nem él a báró egykori vincellérje, a jó öreg Ignác bácsi. Emlékszem rá, ha ősszel, gyenge volt a szüret, mindég azt szokta mondani; „Hja, édes fiam, nem tehetünk róla, ha az isten nem ad. Talán nem érdemeljük meg ..." Most látom csak, hogy nem úgy van az egészen. A dús termés rajtunk, főleg az embereken múlik, s nem pedig Szent Péteren " Amikor a nyényei szőlőkből a falu felé bandukoltam, a kis akácosnál, amely az „Égetési út" mellett van, egy pillanatra megálltam, s emlékszem; valaha gyermekkoromban — itt, ebben a kis árokban szedtük Buris Józsival tavasszal az ibolyát, amikor nagy robajjal ránkrontott az öreg Tamássy Aron — a kikopott irredenta földesúr, akit a falu népe csak „öreg úrnak" vagy pedig „bajátocskámnak" nevezte (sejpített a mindig felfegyverzett aggastyánj. Lekapta a puskáját a válláról, s egyre ordított: „Takajodjatok le a tagomjói mejt játok lövök, gazembejek ..." De jó, hogy az effajta kis Cézárok ma már nem Ijesztgethetik gyerekeinket. Persze, ma nincsenek proletár fiúk. Nyényében is sokat változott az élet, az emberek gondolatmenete is. Ma az ottani vincellérek csak nevetnek Ignác bácsi érvelésein. De azért nem bánnák, ha az öreg élne, s látná azt a rengeteg szőlőt. Ki tudja — hinne-e a saját szemének ... BATORI JÁNOS Kis termetű vézna emberke volt a Majthényi báró egykori vincellérje. Kora tavasztól késő őszig irányította a Dacsói hegyen lévő szőlőben a trágyázást, metszést, kapálást, kötést — minden munkát. Akik akkoriban a szőlőben dolgoztak, naponként öt koronát kerestek. Ám a szegény zsellér családok 12—14 éves kamaszfiai ötven fillérrel kevesebb napszámot kaptak. De azért az érett trágyával megrakott saraglyát ők is ugyanúgy cipelték a meredek hegynek, mint a felnőtt napszámosok. Lukács Jani, Lenicki Józsi, Kató Pali, vagy Beránszki Béla a Telekből — bírták a nehéz munkát, de bizony neki ingadoztak a lábai, reszketett minden izomszála, amikor megemelte a nehéz saraglyát. Alig lépett kettőt-hármat, rögvest letette. „Mi az istent csinálsz, Józsi, talán nem bírod" — förmedt rá olykor a nótás kedvű Lukács Jani. „Bírom én, csak valahogy kicsúszik a kezemből" válaszolt a siheder barna gyerek, s minduntalan azt leste, nem bukik-e le még a nap a Szelényi hegyek mögé. Mert Ignác bácsi csak akkor adta ki a parancsot: „Fajroóóntl" Előfordult ugyan, hogy néha-néha megszabadult a nehéz munkától. Rendszerint akkor, amikor a sánta vincellér adott neki öt koronát, s azt mondta: „Ugorj el fiam Bátorfaluba, hozzál egy kis pakli promenczli cukorkát..." Mert a lányokkal, menyecskékkel cicázott ám Ignác bácsi. Az öreg nemegyszer magyarázgatta neki, hogy a szőlő az olyan, akárcsak a csecsemő, állandóan ápolni kell, kezelni, s ha beteg — gyógyítani — permetezni. Megmutatta a metszés titkait, elmondta, hogy melyik fajta bírja legjobban a ragyát, melyiket fogja meg leghamarább a filoxéra, vagy a peronoszpóra. S amikor látta, hogy őt az ilyesmi érdekli, Ignác bácsi azt mondta: „Gyerek, belőled még vincellér is lehet majd valamikor . .." HA Proleta szólt annak idején Ignác bácsiból: me Buris József, az egykori béresgyerek a báró majorjából — már jó néhány éve szorgoskodik az új szőlőtelepítésnél, kezeli, irányítja a szőlőben B munkát. Majdnem 50 hektár van már kiültetve a Bohonkán olasz rizlinggel, zöldszilvánnal. Persze, a modern lugasos szőlőben a munkák nagy részét gépek végzik el. De azért szükség van manapság is a ka[>ásokra. Ma ugyan már nem dolgoznak napnyugatig, mint valamikor a báró szőlőjében. Az idei nyár kipróbálta a nyényei vincellér idegeit, szervezőképességét. Sok volt az eső, kevés a meleg, napos idő. Majd minden nap abba kellett hagyni a permetezést. De a nyényeiek nem hátráltak: kihasználták a két-három órai napsütést is és folytatták a permetezést. Nagyon szép termés ígérkezett, s meg akarták mindenáron menteni a peronoszpórától. Megmondaná Ferencsík Pali, hogy micsoda ütemben folytatták a permetezést. A rézgálic, vagy a cupricol ellen gázálarccal védekezett, s amikor ebédidő előtt azt levette, nemegyszer kirobbant: „Józsi bácsi, én már tovább nem bírom ..." „Pali, ennek menni köll, látod, már csak' egy pár hektárt kell lepermeteznünk" — mondogatta a vincellér Buris József. Igen ám, csakhogy egykét óra múlva ismét zuhogott az eső és lemosta a vegyszert a szőlő leveleiről. Kezdték tehát újból. Végül mégiscsak kifogtak a bolondos időjáráson: tizenegyszer permetezték le a 46 hektár szőlőt! Egy hektárra 900 liter víz kellett. Tessék azt megszorozni 46-al és a végeredményt mégegyszer megszorozni 11-el. Egy igazi folyó vize. A csábi szövetkezet vincellérje. Pásztor Jóska — elismert szakember, de nyár közepén lejött Nyényébe, s szomorúan mondta, hogy őnáluk már vége a jó szőlőtermésnek: pusztít a peronoszpóra és ők tehetetlenek. „Nálunk is kezdegetett, de amint látod, megbirkóztunk vele. Jarkának igaza volt; semmi más, csak az állandó permetezés segített." Ezt válaszolta a nyényei vincellér csábi kollégájának. S hogy kl a Jarka? Egy karcsú, nem éppen bőbeszédű fiatal lány. A Modrai Mezőgazdasági Technikai Középiskolán érettségizett már há4 „Bizony, bizony, édes gyerekem, vinceDéí 1 az én Józsim" - mondja örömmel a 93 éves Buris mama. (A szerző felvételei)