Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-06 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

A LENINIZMUS A REVIZIONIZMUS ELLEN A lenini eszmék között fontos hel/e van a revizionizmus, valamint a marxista elmélet és gyakorlat alapvető, elvi tanítása kiforgatása elleni harcnak. A revizionizmus az opportunizmus egyik megnyilvánulása. A valóságban azt jelenti, hogy a proletariátus érdekeit valamilyen módon alávetik a burzsoázia érdekeinek. A revizionizmus a reformizmustól eltérően a kommunista mozgalmon belül, a marxizmus zászlaja alatt lép fel. A revizionisták a forradalmi elmélet alkotó fejlesztése ürügyén az alapelvek megsértésével, a dogmatizmus pozícióin állva revideálják a marxizmus—leninizmus alapjait. Amint Lenin írta, „a revizionizmus, avagy a marxizmus felülvizsgálása jelenleg egyik legfőbb, Ka ugyan nem a legfőbb megnyilvánulása a proletariátusra gyakorolt burzsoá befolyásnak és a proletárok burzsoá megmételyezésének". (Lenin művei, 20. kötet, 327. old.) Lenin ideológiailag legyőzte a revizionistákat, leleplezte stratégiájukat és taktikájukat, s rámutatott, milyen veszélyt jelentenek a munkásmozgalom számára. Nagy munkát tett annak érdekében is, hogy szervezetileg különváljanak az opportunistáktól és megalakuljon az új típusú forradalmi marxista pórt. A szocializmus további sorsa szempontjából nagy jelentőségű volt a pártnak o revizionista elhajlások ellen folvtatott harca. Amikor Lenin leleplezte a jobboldali revizionizmus szociális gyökereit, rámutatott, hogy képviselői elsősorban a kispolgárság széles rétegeiből és a középrétegekből kerülnek ki. Ezekben a szociális rétegekben születik a „baloldali" revizionizmus — a kispolgári radikalizmus, amely nem ismeri el a következetes proletár osztályharc szükségességét, mivel a kispolgárság gyakran lép fel túlzott radikalizmussal, nincs kitartása, nem eléggé szervezett, fegyelmezett és elvhű. Hogy Lenin milyen pontosan jellemezte e két revizionista irányzatot, azt a kommunista és munkásmozgalomban a marxizmus—leninizmus elveinek betartásáért folytatott harc gyakorlata is bizonyítja. A kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai nemzetközi tanácskozásán hangsúlyozták, hogy a revizionizmus két formában lép fel. A jobboldali opportunizmus és a jobboldali revizionizmus jellemvonása a forradalmi pozíciók elhagyása és a burzsoáziával való elvtelen egyetértés. A revizionizmus különböző irányzatainak képviselői lényegében a jobboldali szociáldemokratizmussal egyesülnek és a burzsoá reformista nézeteket terjesztik a kommunista mozgalomban. A jobboldali opportunisták és revizionisták a kapitalista országok viszonylatában lemondanak a szocialista forradalom és a proletárdiktatúra irányvonaláról, a következetes osztályharcot részleges reformokkal helyettesítik, melyek nem oldhatják meg elvszerűen a dolgozók gazdasági, politikai, nemzetiségi és szellemi felszabadításának problémáit. A szocialista országokban a jobboldali opportunista elemek tagadják a marxista-leninista pártok vezető szerepét, veszélyeztetik a szocializmus vívmányait és meghátrálnak az ellenforradalmárok elől. A „baloldali" revizionizmust rendszerint forradalmi frázisokat használ. A valóságban azonban veszélyezteti a forradalom ügyét, mivel a tömegeket kalandokba sodorja és a pártot a szektássóg útjára vezeti. Ez gyengíti a pártnak azon képességét, hogy egyesíteni tudja a széles tömegeket az imperializmus elleni harcban. Amint Lenin hangsúlyozta, „csupán az élcsapatot a döntő harcba vetni, nemcsak ostobaság, hanem bűn is lenne". (Lenin művei, 31 kötet, 84. oldal.) Brezsnyev elvtárs a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásán megjegyezte, hogy a marxizmus—leninizmustól való jobboldali vagy „baloldali" elhajlások, az eltérő jellemvonások ellenére egyformán ártalmas következményekhez vezetnek: csökkentik a kommunista pórt harci képességét, aláássák a munkásoszátly forradalmi pozicióit és az imperialistaellenes erők egységét. Lenin hatvan évvel ezelőtt megjósolta, hogy a jövőben szükségszerűen kibővül a marxisták harca a revizionizmus ellen. Ezt írta: „Azt, amit most gyakran csak eszmei síkon élünk át; a Marx elméleti helyesbítése körüli vitákat; azt, ami ma gyakorlatilag csak a munkásmozgalom egyes részletkérdéseivel kapcsolatban merül fel a revizionistákkal való taktikai nézeteltérések és ennek talaján sorra kerülő szakadások formájában — azt a munkásosztálynak kétségkívül sokkal nagyobb mértékben kell még átélnie, amikor majd a proletárforradalom minden vitás kérdést kiélez, s minden nézeteltérést azokra a kérdésekre összpontosít, amelyek a legközvetlenebbül számítanak a tömegek magatartásának meghatározása tekintetében, amikor maj'd arra kényszerülünk, hogy a harc hevében különböztessük meg a barátot az ellenségtől, s a rossz szövetségeseket elűzzük magunktól, hogy az ellenségre döntő csapást mérhessünk." (Lenin Művei, 15. kötet, 28. oldal). Mivel magyarázta Lenin a forradalmi mozgalom revizionista elemeinek aktivizálódását? A munkásosztálynak a kispolgári rétegek képviselőivel való kiegészítés következményeket von maga után. „ ... újabb és újabb „újoncok" bekapcsolása, a dolgozó tömegek újabb rétegeinek a bevonása folytán elkerülhetetlenek az elméleti és taktikai ingadozások, a régi hibák megismétlődése, az elavult nézetekhez és elavult módszerekhez való átmeneti visszatérés..." (Lenin Művei, 16, kötet, 360. oldal.) „Egészen természetes - figyelmeztetett Lenin hogy a kispolgári világnézet újra meg újra felüti a fejét a nagylétszámú munkáspártok soraiban". (Lenin művei 15. kötet 27. oldal.) A kommunista mozgalom gyors iramú fejlődése tagadhatatlan. A gyors fejlődés okozza, hogy a kommunisták sorait nem egy esetben olyan emberekkel bővítik, akik nem elég érettek, nem állták ki az osztályharc tűzpróbáját. Ennek következtében került sor az ingadozásra, mely a kispolgárság osztályjellegéből ered. A kispolgárság a burzsoázia hatására a revizionista irányzatok különböző formáit követi. A revizionista elhajlások terjedéséhez hozzájárul az a tény is, hogy a forradalmi mozgalom egyre nagyobb teret hódít, és így az imperializmus elleni harcban olyan pártok is bekapcsolódnak, melyeknek aránylag kevés a munkástagja. Az imperialisták eddig sohase lótott hévvel kísérleteznek, hogy belülről megbontsák a szocialista országok összetartását, elérjék a „kommunizmus erózióját". Az imperializmus egyúttal terrort és fékezhetetlen rágalomhadjáratot indít a kommunista mozgalom ellen, megfélemlíti a forradalmi mozgalom egyes ingatag tagjait. Az imperialisták azon törekvése, hogy belülről aláássák a szocializmus pozícióit és nézeteltéréseket szítsanak a szocialista országok között, egy napra sem szünetel — hangsúlyozta Brezsnyev elvtárs a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácskozásán. Ahol csökken az éberség, ahol o kommunisták lebecsülik a társadalmi jelenségeknek osztályszempontból történő megítélésének fontosságát, ott az imperialisták intrikái bizonyos eredményekhez vezetnek, aktivizálódnak a jobboldali opportunisták, sőt a szocialistaellenes erők is, és nacionalista hangulatok terjednek. A mai nenjzetközi fejlődés lehetővé teszi, hogy figyelmünket a revizionizmus elleni harcra és a szocialista társadalom építése gyakorlatának és elméletének alapvető kérdéseire irányítsuk. Miben tér el a mai revizionizmus „eszmei" állásfoglalása elméletben és gyakorlatban is a marxizmusleninizmustól? A tudományos kommunizmus megalapítói annak idején azt a következtetést vonták le, hogy a kapitalista és a kommunista társadclom között a forradalmi változások időszaka áll be, s ez az átmeneti időszak nem lehet más, mint a forradalmi proletárdiktatúra. A munkásmozgalom gyakorlata ezt teljes mértékben igazolta. A marxizmus—leninizmus elmélete — ugyanúgy, mint a szocializmus építésének gyakorlata - azt bizonyítja, hogy a proletárdiktatúra demokráciát jelent a döntő többség számára, és amint Lenin mondta, a proletárdiktatúra milliószor demokratikusabb, mint bármilyen burzsoá demokrácia. A proletárdiktatúra alapvető feladatai — a szocializmus építésének feladatai - nem valósíthatók meg a megdöntött kizsákmányolók elnyomása és az ellenforradalom előli védelem biztosítása nélkül. A politikai hatalom ezen funkciói, melyek kizárólag a dolgozók osztályellenessége ellen irányulnak, semmilyen esetben sincsenek ellentétben azzal az állítással, hogy a proletárdiktatúra demokráciát biztosít a dolgozók számára. Amikor Lenin bírálta Kautskynak a „tiszta demokráciára" vonatkozó tanítását, megjegyezte, hogy a kérdés ilyen felvetése azt bizonyítja, Kautsky nem értette meg az osztályharcot, az állam szociális lényegét. Az, hogy az erőszakról általánosságban beszél, a reakciós erőszak és a forradalmi erőszak megkülönböztetését lehetővé tevő feltételek elemzése nélkül, azt bizonyítja, hogy kispolgár, aki lemondott a forradalomról. Lenin rámutatott, hogy minden mélyreható forradalmi változás során szabályszerű a kizsákmányolók kitartó, szívós ellenállása. A kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egész történelmi időszak, és amíg ez nem ér véget, a kizsákmányolók fordulatban reménykednek és ezt a reményt valósággá is akarják változtatni. A jobboldali revizionisták, akik a demokrácia és a diktatúra absztrakt értelmezésének régi reformista módszerére támaszkodnak, s ignorálják osztálytartalmát, szembeállítják a diktatúrát és a demokráciát, a szocializmus új modelljeit alakítják ki, ami a valóságban nem más, mint a kedvező feltételek biztosítása a szocializmus és a marxizmus—leninizmus számára idegen, ellenséges szociális erők tevékenysége szómára. Közismert, hogy a proletárdiktatúrában a társadalom politikai szervezete formájának kérdését a konkrét történelmi viszonyoktól függően oldják meg. A szocializmus felépítése egypártrendszerben, de több párt fennállása esetében is lehetséges. Amint a tapasztalatok mutatják, azokban az országokban, melyek szocializmust építenek, a többpártrendszer csak akkor életképes, ha ebben a rendszerben biztosítják a marxista-leninista párt vezető szerepét. A revizionistákat nem elégíti ki az ilyen rendszer. A jobboldali revizionisták az elméletben és a gyakorlatban is a szocialista demokrácia ellen lépnek fel, melyet „demokratikus szocializmussá" akornak változtatni. A demokratikus szocializmus egyenlő a burzsoá demokráciával, azaz a társadalom politikai szervezésének olyon rendszerével, melyet összebékithetetlen osztályellentétek gyengítenek. Az ilyen nézeteknek semmi közük sincsen a proletárdiktatúra és o szocialista demokrácia lenini elméletéhez. A revizionizmus mindkét válfaja a munkásosztály pártja, a párt szerepére és jelentőségére, valamint szervezeti alapjára vonatkozó marxista-leninista tanítás alapelvei ellen irányul. Igy pl. Csehszlovákiában a revizionista és más szocialistaellenes erők támadása a marxizmus lényege, a proletoriátus történelmi szerepe, valamint a forradalmi párt ellen irányult A kisebbség jogaira vonatkozó elméletek a valóságban a frakciós tevékenység legalizálására tett kísérletet jelentettek. A szocialistaellenes erők ismert programjában, a 2000 szóban a munkásosztályt „a konzervativizmus tartalékának" nevezték. A revizionisták az előrehaladás egyetlen demokratikus és öntudatos erejének a „szabad értelmiséget" tartottak, és azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy a pártot el kell választani az államtól. Az a tény, hogy a szocializmus ellenségei elsősorban a kommunista pártot támadják, nem meglepő. A munkásosztály és az összes dolgozó alapvető érdekeit kifejező marxista—leninista elmélettel felfegyverzett párt a döntő erő a szocializmusért és a kommunizmusért folytatott harcban. Az imperialisták és a revizionisták belülről akarják megbontani a párt sorainak egységét. Az imperializmus és kiszolgálói ugyancsak nagy energiát fejtenek ki annak érdekében, hogy gyengítsék a nemzetközi kommunista mozgalom erejét, aláássák a szocialista tábor egységét. Az imperialisták a szocializmus elleni harcukban elsősorban a szocialista országok elválasztására, egységük gyengítésére törekszenek. A revizionistákat jellemző nacionalista tendenciákat a szocializmus ellenségei a kommunistaellenes és szovjetellenes propaganda terjesztésére használják ki. Lenin azt írta, a kapitalizmus arra törekszik, hogy a forradalmi proletariátust részletenként győzzék le. Milyen időszerűek ezek a szavak ma is, amikor az egység bármilyen gyengítése osztályellenségeink érdekeit szolgálja. Lenin határozottan küzdött a szociálsovinizmus, a nacionalista korlátoltság ellen, melyet az opportunisták a dolgozók tulajdonságaként tüntettek fel. A nacionalizmus előli meghátrálás és egyes esetekben a nacionalista pozíciókra való átmenet ma is a jobboldali és a „baloldali" opportunizmus egyesülésének megnyilvánulása. Lenin már rég leleplezte ezt az összefüggést. „Az opportunizmus és a szociálnacionalizmus eszmei-politikai rokonsága, kapcsolata, söt azonossága egészen kétségtelen". (Lenin Művei 21. kötet, 147. oldal.) A revizionisták tevékenységükkel és azzal, hogy ma közvetlenül a proletár internacionalizmus alapjait támadják, az imperializmust támogatják. A proletár internacionalizmus eszméi a nemzetközi munkásmozgalom gyakorlatával párhuzamosan fejlődnek. Ma a proletár internacionalizmus elvei nemcsak a munkásosztály és a kommunista pártok kapcsolataira vonatkoznak, hanem a szocialista tábor országainak nemzetközi kapcsolataira is. A szocialista országok kölcsönös kapcsolatainak alapelvei nem lehetnek mások, mint a proletár internacionalizmus elvei. A szocialista országok ereje szociális és gazdasági rendszerük egységében, közös érdekeikben, céljaikban, feladataikban és ideológiájukban rejlik. Az egység, a testvéri együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás gazdasági, politikai, kulturális és katonai téren — jelenti az internacionalista alapot a szocialista országok egységének megszilárdításához. A szocialista tábor internacionalista felzárkózottsága nagy jelentőségű a szocialista országokban az új társadalom építése, valamint az egész nemzetközi forradalmi folyamat feljesztése szempontjából. A kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozásán kiemelték: Hogy sikeres legyen az imperializmus elleni harc, és biztosíthassuk ügyünk győzelmét, a kommunistáknak a marxizmus—leninizmus győzelméért kell harcolniuk, és az adott helyzetnek megfelelően harcot kell folytatniuk a jobboldali és „baloldali" opportunizmus, a revizionizmus, a dogmatizmus és a baloldali avanturizmus ellen. A marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus iránti hűség, a nép érdekeinek önzetlen szolgálata az alapfeltétele a kommunista és a munkáspártok egységes tevékenysége helyes irányzatának és hatékonyságának. A revizionizmus elmélete és gyakorlata elleni összebékíthetetlen elvi harc az egyik legfontosabb feltétele a szocializmus és a nemzetközi kommunista mozgalom újabb győzelmeinek. E. MODRZSINSZKAJA, a filozófiai tudományok doktora