Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)
1970-12-06 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
A HET KEPEKBEN 1970. december 6. A NAP kel: 7.17, nyugszik: 15.53 órakor. A HOLD kel: 12.18, nyugszik: — órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük MIKLÓS nevű kedves olvasóinkat • 1805 ben született ENTZ FERENC orvos, szőlész, kertés2, a magyarországi kertészeti műnyelv kialakítója (t 1877). • 1880-ban halt meg MADERSPACH KÁROLYNE, akit Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án, 9 szabadságharcosok rejtegetéséért nyilvánosan megvessiőztek (szül.: 1804). Tudósítóink írják Számos levél bizonyítja, hogy néhány hét óta a köznepi számainkban rendszeressé vált „Tudósítóink írják" című rovat olvasóink körében egyre közkedveltebb. Levelezőink, tudósítóink maguk is egyre gyakrabban kérik, hogy leveleiket ebben a rovatban közöljük. örülünk, és az újság szerkesztése szempontjából fontos dolognak tartjuk, hogy a Vasárnapi Oj Szóban megjelenő „Hazai tükör" rovatunkon kívül — melyre a jövőben ls nagy súlyt helyezünk — a köznapi számainkban is rendszeresíteni tudjuk a tudósítóinktól kapott anyag közlését. Több éves célkitűzésünket látjuk ezzel megvalósulni. Ugyanis az volt és a jövőben még Inkább az a célunk, hogy az Oj Szó hétköznapi számainak utolsó, azaz híroldalán a Dél-Szlovákiában történt eseményekről saját tudósításokat, híreket közöljünk. S ebben nemcsak arról van szó, hogy az olvasó is másképp viszonyul az e vidékről szóló hírekhez, hanem méginkább arról, hogy az így nyert híranyag sokrétű és sok helyről való. Ogy véljük, nem kell különösebben bizonyítanunk, hogy szerkesztőségünk tagjai nem juthatnak el mindenhová, márpedig csak Dél-Szlovákiaszerte is sok olyan említésre méltó esemény történik, melynek helye van a lapban. Mindeme követelmények, nek azonban csak tudósítóink aktív közreműködésével tudunk eleget tenni. És azt szeretnénk, ha olvasóink közül még többen bekapcsolódnának ebbe a munkába, hogy így minél több helyről, minél gyakrabban kapjunk híreket. Hogy miről írjanak? Erről a legutóbb szóltunk e helyen: a mai életről, örülünk, hogy tudósítóink megfogadták tanácsunkat, és egyre több az olyan levél, amely a ma eseményeiről szól. A következő ÚJSZO tartalmából A NYERSANYAGPIACOK 1978 ŐSZEN BEETHOVEN 200 évvel ezelőtt született A FEHÉR FECSKE Jordán Jaho novellája BELPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK A BŰNÖZÉS ELLEN Egyáltalán nem örvendetes az újságíró feladata, amikor a bünü zésról, a társadalom életének erről a nemkívánatos oldaláréi kell írnia. Nem örvendetes azért, mert sajnos ezen a téren eléggé kedvezőtlen a helyzet, tovább tart a bűnözések száaúaak az ntftbbi években tapasztalható növekedése. Köztársaságnnkban 1963-ig a bfintevékenyseg csökkenő tendenciát mutatott. Egyebek között ez vezetett arra a téves elképzelésre, miszerint a bűnözés a gazdasági változások következtében automatikusan elhal. Ezzel összefüggésben a bűnüldöző szervek feladatának lebecsülése és a nevelés szerepének túlértékelése megbosszulta magát. 1964-től ugyanis a bűntevékenység állandóan növekszik. 1966-tól kezdve különösen gyorsan növekedett a szocialista gazdaság elleni bűntettek száma és ezek egyre nagyobb kárt okoznak a társadalomnak. Az 1968 as időszak káros hatása, a fegyelem általános meglazulása, az ellenőrzés meggyengülése, sőt mondhatnánk, teljes felszámolása, az antiszocialista erőknek a bűnüldöző szervek elleni célzatos támadása kedvező talajul szolgált a bfintevékenység növekedésének. Ismeretes pl., hogy elég sokan magokévá tették azt a fonák nézetet, miszerint: „aki nem lop, az a saját családját károsítja ineg". A túlnyomó többség, a becsületes emberek nagy része ugyanakkor nem tudatosította eléggé, hogy az efféle „ügyeskedők" kapzsiságukkal, harácsolásnkkal mindannyiunkat, valamennyiünk családját megkárosítják. A közelmúltból tuuatszámra sorolhatnánk fel olyan példákat, amelyeknél a szocialista vagyon fosztogatói tiíbó százezer korona kárt okoztak. Az újságolvasók közöl sokan emlékeznek még a Keletszlovákiai Vasmű hűtlen alkalmazottaira, akik sok tonna lemezt loptak el. A Bánovce nad Bebravou i Preglejka raktárvezetője és három bűntársa 810 000 koronát, a trnavai Takarékpénztár egyik dolgozúja több mint 4110 000 koronát tulajdonított el. A közbiztonsági szervek jelenleg is számos esetet vizsgálnak ki, többek között a vágsellyei Onslo vállalatban történt nagyarányú higanylopást. Az idei év első (elében a szocialista vagyon elleni bűntettért 5655 embert ítéltek el és további több mint 1500 ember ellen folyamatban van a bűnvádi eljárás. Nemcsak a szocialista vagyon elleni, hanem más jellegű bűntettek száma is növekszik. Különösen aggasztó az erőszakos büntettek számának növekedése. Az év elejétől Szlovákiában több mint 6000 embert állítottak bíróság elé ilyen bűnOk elkövetéséért, köztük 59 embert gyilkosságért vontak felelősségre. Nagyon sok bűntettet követtek el alkohol hatása alatt. Társadalmi szempontból óva intő jelenség a fiatalkorúak bűntevékenységének gyors növekedése. Míg pl. a fiatalkorúak 1967-ben 7,8 százalékban részesedtek a bíintevékenységből, 1969-ben részarányuk 10 százalékra emelkedett. Aggasztó méreteket öltött a közlekedési balesetek száma is, amelyek túlnyomó részét a forgalmi szabályok megsértése okozza. Szlovákiában 1969-ban 14 387 közlekedési balesetnél 746 személy vesztette életét, az anyagi kár pedig meghaladja a 80 millió koronát. A bűntevékenység növekedése komoly figyelmeztetést jelent, amelynek nemcsak a hatóságokat és az ellenőrző szerveket kell fokozottabb harcra ösztönöznie a bűnözés ellen, hanem a társadalom többi szervének, szervezetének, intézményének, kollektívájának és minden egyes becsületes embernek a részvételét is megköveteli a bűntevékenység megelőzéséért kitejtett törekvésben, a társadalmat károsító visszás jelenségek leküzdéséért folytatott küzdelemben. GÁL LÁSZLÓ | KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK | A NŐK ÉS A BÉKEHARC Minden háborúnak, minden véres konfliktusnak igazi és elsődleges áldozatai, szenvedői a nők, a gyermekeikért aggódó anyák. Ezért a nő, az anya természetének legmélyebb adottságaiból fakad a háborúk ellenzése, az őszinte és fenntartás nélküli békevágy, gyermekei békés, zavartalan jövőjének féltése. Igen, ez az ösztönös békeszeretet úgyszólván az ősidőktől fogva meg volt a különböző népek, nemzetek nőiben, de hatékony erővé, a világ folyására hatni tudó és akaró tényezővé csak akkor vált, amikor a világ nőinek legöntudatosabb, leghaladóbb képviselői ráébredtek az összefogás; a kölcsönös szolidaritás szükségességére. Negyed századdal ezelőtt, 1945. december 1-én Párizsban a Nők Világkongresszusán 41 ország küldöttei megalakították a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséget, amely feladatául tűzte ki a nők jogainak és gyermekeik békés életének védelméért való aktív közös harcot. Az elmúlt 25 esztendő bebizonyította e lépés hasznosságát: az NDN a békeharc fontos tényezője lett, valóban demokratikus nemzetközi, világot átfogó szervezetté terebélyesedett. E szövetség megalakításában hazánk női is aktívan részt vettek, és az azóta eltelt két és fél évtizedben jelentős munkát végeztek az NDN végrehajtó bizottságában. Ma, ennek az NDK fővárosában székelő szövetségnek 95 ország 102 nőszervezete a tagja. A nőszövetség munkássága valóban igen sokrétű. Hogy csak néhányat említsünk sikeres akciói közül: a Béke-világtanács 1952. évi nagy kampánya során több mint 11 miliő aláírást gyűjtött az atomfegyverek betiltását követelő felhívásra. Az NDN kezdeményezésének köszönhető, hogy június 1-et világszerte Nemzetközi Gyermeknapnak nyilvánították és ez a nap számos országban a gyermekek egészséges fejlődéséért és művelődésük biztosításáért Indított akciókrg ad alkalmat. Rendkívül nagy visszhangot keltett a nok diszkriminációjának megszüntetésére az ENSZ-hez intézett felhívás is. E memorandum alapgondolatait 1967-ben belefoglalták az Egyesült Nemzetek Szervezetének nyilatkozatába is. Most az NDN képviselői a világszervezetben azért küzdenek, hogy a nyilatkozatot emeljék az ENSZ nemzetközi Jogi érvényű konvenciójának rangjára. Jelenleg, amikor Indokínában és a Közel-Keleten a háborús cselekmények következtében ártatlan gyermekek százai és ezrei halnak és válnak nyomorékká, amikor a világ e részeiben a nők, az anyák kimondhatatlanul szenvednek, az NDN a világ női nevében nyomatékosan követeli az indokínai agresszió beszüntetését, az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Közel-Keletről szőlő határozata teljesítését és ugyanakkor feltétlenül támogatja az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívását. Kontinensünkön pedig hatékonyan támogatja az NSZK nőit, akik a többi haladó erővel együtt a bonni kormánytól a szovjet—nyugatnémet szerződés mielőbbi ratifikálását követelik. Mindezt összegezve méltán mondhatjuk, hogy a nők a második világháború befejezése öta eltelt időszakban a békéért folyó küzdelem első soraiban harcolnak, saját jogaikat és gyermekeik jövőjét védelmezve az egész világ tartós békéjének megteremtésén fáradoznak. Az Anchorage nevű alaszkai repülőtéren kigyulladt egy amerikai katonai repülőgép, amely 219 amerikai katonát szállított Dél-Vietnamba. A szerencsétlenségnek 46 halálos és 175 sebesült áldozata van. Öt személy eltűnt, jCSTK f AZ AMERIKAI „BÉKEANGYAL" SZÁRNYAI I Ax amerikai légierő felújította a VDK bombázását. (M. Abramov rajza a moszkvai Pravdában). A szovjet fővárosban ünnepi ülésen emlékeztek meg F. Engels születésének 150. évfordulójáról. ICSTK — TASZSZ f Vasárnap, november 29-én befejeződött Bratsilavában a művelődés demokratizálásának kérdéseivel foglalkozó nemzetközi szeminárium. A tudományos találkozót a Szocialista Ifjúsági Szövetség a Nemzetközt Diákszövetséggel együttműködve rendezte. A találkozó résztvevőit fogadta Ladislav Martinák, Bratislava főpolgármestere is. Felvétel: Z. Rapová — CSTK