Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-05 / 289. szám, szombat

\ A Moszkvai Nyilatkozat évfordulóián INTERNACIONALIZMUS ÉS EGYSÉG Tíz esztendeje múlt annak,- hogy a hírügynökségek a világ tudtára adták, Moszkvában sikeresen befejeződött a kommunista és munkáspártok tanácskozása, s ennek eredményeként néhány nappal később megjelent a történelmi mérföldkövet jelentő Moszkvai Nyilat• ko^at, valamint a világ népeibe/ intézett Felhívás. Tíz év nem nagy idő, azonban a társadalmi fejlődés ütemét tekintve azt tapasztalhatjuk, századunk egy-egy évtizede sokszor az előző korok évszázadaival vetekszik. Hu ezt a dokumentumot, annak jelentőségét u maga kordban vizsgáljuk, könnyen rájöhetünk arra, a háború utáni idők egyik legfontosabb tanácskozásának színhelye volt 1980-ban Moszkva. S gazdag az a szellemi örökség is, mely ezáltal ránk maradt. IIa ugyanis a kozmikus gyorsasággal száguldó események ellenére a moszkvai tanácskozáson egyhangúlag elfogadott dokumentumok szinte a mai napig megőrizték jelentőségüket — még ha sok mindent ma másképp fogalmazunk is meg, — ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy az elemzések, megállapítások, a fejlődés fö tendenciáinak vezérfonala a valós tényeket, a történelem objektív fejlődési feltételeit vette számba. Az internacionalizmus és az egység ügyét munkálta, s kijelölte az imperializmus ellen és a szocialista világért folytatott harc alapelveit. Azokat a közös célkitűzéseket, melyek a béke, demokrácia, nemzeti függetlenség és a szocializmus eszméi alapján a haladó gondolkodású embereket szerte a világon a zászlaja alá toborozta. S az egységet hirdető okmány jelentőségét az sem csorbítja, hogy a tanácskozáson már érezhetők voltak azok a nézetek, másként akarások is, melyek a hatvanas években a kínai párt és a világ kommunista és munkáspártjai többsége közötti ellentétekben csapódtak le. Az adott világhelyzet sokrétű, marxista elemzése alapján a tanácskozáson részt vevő 81 kommunista és munkáspárt képviselői. • elemezték a mai kort jellemző osztály erőket, s meghatározták a fejlődés távlatait, fő irányait; • a forradalmi harc platformján állva kidolgozták a stratégiai irányvonalat; • rávilágítottak a kapitalista világ fejlődési tendenciáira, az imperialisták agresszív céljaira s kidolgozták az antiimperialista mozgalom egységét erősítő elveit; • a marxizmus-leninizmus tanaira építve leszögezték azokat az alapelveket, amelyek a nemzetközi kommunista mozgalom egységét, összeforrottsagát erősítik. Korunk fejlődésének fő tendenciáiról szólva a Nyilatkozat leszögezte: „Korunk — amelynek fő tartalma a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal elkezdődött átmenet a kapitalizmusból a szocializmus ba — a két ellentétes társadalmi rendszer harcának a korszaka, szocialista és nemzeti felszabadító forradalmi korszaka, az imperializmus összeomlásának és a gyarmati rendszer felszámolásának, egyre több nép szocialista útra térésének, a szocializmus és a kommunizmus világméretű, diadalának a korszakaf'. A legfontosabb és megkülönböztető vonást abban látja, hogy „a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik". Az elmúlt évtized igazolta ezt a megállapítást. A nemzetközi történésnek a világon mindenütt ma már természetszerűleg számolni kell a szocialista országok erejével, gazdasági, politikai, katonai és kulturális potenciáljával, s azzal a hatalmas vonzóerővel, melyet a szocialista eszmék gyakorolnak a világ népei számára. Az erősödő gazdasági potenciál bizonysága például, hogy a szocialista országok népgazdasága gyors ütemben fejlődik, s ma már a világ ipari termelésének mintegy 40 százalékát teszi ki. Míg 1957-ben a Szovjetunió nemzeti jövedelme a fele volt az Egyesült Államokénak, addig ma mintegy 84 százalékot tesz ki ez az arány. Ugyanakkor az ipari termelés átlagos évi növekedése a Szovjetunióban 10,2 százalék volt, míg az Egyesült Államokban 4,5 százalék. A szocialista országok ipari termelésének évi növekedése pedig — együttvéve — 1,5—2-szer olyan gyors yolt, mint a tőkésországokban. A világon végbemenő nagyarányú integrációs törekvések, valamint a társadalmigazdasági fejlődés dinamizmusa egyaránt megköveteli az integrációs törekvések erősödését a szocialista országokban. Ennek megfelelően évek óta folyik a termelés új tervezési-gazdasági módozatainak bevezetése, melyek a hatékony termelés igényeit kívánják szolgálni, a munkatermelékenységet fokozni, s a gazdasági ösztönzők új rendszerét bevezetni. Azokban az országokban, ahol ezeket helyesen alkalmazták, a reformok máris éreztetik hatásukat. Az 1968/69-es események miatt nálunk ezek a törekvések — sajnos -- jócskán deformálódtak, s éppen a mai napok feladata, hogy a szocialista országok tapasztalatai alapján elindulhassunk ezen az úton. A népgazdasági tervek összehangolása és a kooperációs törekvések realizálása folyamatban van, s különösen a KGST XXIII. és XXIV. ülésszakának határozatai jelentenek e téren lényeges előrehaladást. A szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió katonai ereje, s a legkorszerűbb stratégia fegyverek fejlesztése ugyanakkor teljes mértékben biztosítja a szocialista országok védelmét, s ily módon az agreszszív törekvések -r közte a termonukleáris világháború veszélyének — elhárítását. Az egység munkáláso ahogy az elmúlt évek mutatták — rendkívül bonyolult, összetett feladat. És nem titok az sem, sokat ártottak a mozgalomnak és a nemzetközi helyzet szempontjából — az egységes fellépést illetően —, azok az egységbomlasztó tendenciák, melyeknek az elmúlt években tanúi lehettünk. A kínai egységbontás a szocialista világrendszert gyengíti, míg a nemzeti felszabadító mozgalmak elleni jobboldali puccsok nemcsak u fogyatékosságokra figyelmeztetnek, hanem az imperialista cselszövésekre is. Az imperialista ellentámadások átmeneti sikerei, persze, nem cáfolják meg a korunk jellegére vonatkozó megállapításokat, legfeljebb azt bizonyítják, hogy agresszív, mindenre kész módszereik, cselszövéseik ellenére sem tudnak változtatni a fejlődés alapvető irányán, a kor tartalmán, és távlatain. Rendkívüli mozgósító erőt jelentettek azok a megállapítások is, melyek a békés egymás mellett élés elve alapján a forradalmi harc új stratégiai vonalát erősítették meg. Leszögezve ugyanakkor azt is, hogy a hatalom viszonylag békés úton történő megszerzése „nem jelent lemondást az osztályharcról, amint azt a revizionisták állítják. A különböző társadalmi rendszerű országok egymás mellett élése — a szocializmus és a kapitalizmus közötti osztályharc formája". A nemzeti felszabadító mozgalom feladatai és fejlődési távlatai szempontjából is jelentősek a dokumentum megállapításai. Megjelölte ugyanis azokat a feladatokat, melyek nélkül a felszabadult országok nemzeti újjászületése nem képzelhető el. Ezek közé tartozik a politikai önállóság, a feudalizmus maradványainak felszámolása, a nemzeti ipar létrehozása, a társadalmi élet demokratizálása és a független, békeszerető politikai gyakorlat támogatása stb. A fejlődést jelzi egyébként, hogy míg 1960-ban 76 millió ember sínylődött gyarmati sorsban, addig tíz év alatt ez a szám 36,3 millióra csökkent. 15 ország rázta le ugyanis a gyarmati igáját, s indult el — a szocialista országok önzetlen támogatásával — a függetlenség útján. S bár a haladó és visszahúzó erők harca tart ezekben az országokban, a példák azt bizonyítják — Indokínában, Közel-Keleten és másutt az imperializmus a legembertelenebb eszközökkel sem képes ma már akaratát ráerőszakolni a népekre. A Nyilatkozat és Felhívás joggal figyel, meztetett azonban azokra a veszélyekre, melyek az imperialisták agresszív törekvései mögött rejtőznek. A nemzetközi kommunista mozgalom erősítése szempontjából rendkívül jelentősek azok a megállapítások, melyek az egymás közti kapcsolatok normáit szögezték le: „Az összes marxista-leninista pártok függetlenek és egyenjogúak, politikájukat országaik konkrét adottságaiból, a marxizmus—leninizmus elveiből kiindulva dolgozzák ki, és kölcsönösen támogatják egymást... Minden egyes párt felelős országa munkásosztályának, dolgozóinak, az egész nemzetközi munkás- és kommunista mozgalomnak". A kommunista és munkáspárt tok tavalyi nemzetközi tanácskozása tovább fejlesztette az 1960 ban kimunkált elveket, s a forradalmi harc és stratégiu platformját. Megerősítette a századunkra jellemző, a két társadalmi rendszer közötti történelmi párharc tényét, s aláhúzta a forradalmi erők egységének és összefogottságának szükségességét. Az együttműkö dés és az egység feltételeinek alapjaként ismételten megerősítette: „a testvérpártok kölcsönoiszonyainak alapját a proletár internacionalizmus, a szolidaritás és a kölcsönös támogatás elvei, az önállóság, az egyenjogúság tiszteletben tartásának, valamint az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak az elvei alkotják". Egység megszilárdítása természetesen, csakis a marxizmus—leninizmus alapján az opportunizmus elleni harcban, s a „gyógyíthatatlan gyermekbetegségek" mellőzésével képzelhető el. S mivel 1968/69 rosszemlékű és sajnálatos eseményei éppen a fenti elveket és megállapodásokat is gyöngítették, érdekünk és kötelességünk is, hogy a proletár internacionalizmus szellemében erősítsük a világ kommunista és haladó erőinek öszszeforrottságát... Hogy tettekkel, következetes, elvszeríi politikai gyakorlattal járuljunk hozzá azokhoz az elvekhez, melyeknek igazát az idő igazolta. FONOD ZOLTÁN ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 20. Nem tudta eldönteni, hogy Liza tényleg meg akarja-e menteni ezt az embert, vagy csak attól fél, ha leleplezi, akkor ő sem dolgozhat tovább a csoportban, s elveszti a Gestapó kegyeit? Vagy talán ö, Kloss a gyanús neki, s szeretné még tisztázni az ő szerepét is? Ha így van, akkor túlságosan bátor és józan ember ez a Liza. Liza arról beszélt, hogy Artúr a vőlegénye volt, a fronton elvesztette mindkét lábát. Amikor ő ezt megtudta, megüzente neki, hogy nem lesz a felesége. — Nem akartam, nem tudtam úgy hozzámenni — sírt tovább a lány. — Amikor ezt megüzentem neki, Ő... — Felvágta az ereit — mondta Kuschka. — A karjaimban halt meg. Akkor megfogadtam, hogy bosszút állok haláláért. ' Horst vette a lapot Lizától. Kloss még kellemetlenebb helyzetben érezte magát. Hárman ugyanabból a csoportból, közben valamennyien más szerepet játszanak. Csak Kloss tudta, ho^y milyen sokba kerülhet ez a játék. Ez a Horst itt most nagyon kellemetlenül érzi magát. Lehet, arra gondol, hogy második Artúr alaposan melléfogott, amikor Lizára kimondta az ítéletet. Lehet, hogy ... Egy biztos csak: mindhárman hazudnak, de mégsem lehet megszakítani ezt a halálosan komoly hazugsá got. — Igazolványt! — fordult Kuschká hoz. Horst odanyújtotta az állandó szabad mozgásra jogosító papírt. — Horst Kuschka — olvasta hangosan Kloss —, született Bytomiban. Fegyverviselési engedélye persze nincs? — Mit képzel a főhadnagy úr? — Horstnak megjött a hangja. — Mit gondol rólam... — Azt, hogy bandita, aki fegyverrel hatolt be egy idegen lakásba, és egy védtelen nőt akart kivégezni. — Vasúti dolgozó vagyok, s a fegyver legális... — Szóval szolgálati fegyverrel akart gyilkolni? — kérdezte gorombán Kloss. — Akkor hát — és Lizához fordult —, engedd meg, hogy használjam a telefont. — Ne, ne tedd — ugrott hozzá a lány —. Ne telefonálj a Gestapónak. Most ne... — Mit kívánsz? — nézett rá haragosan Kloss. — Talán azt, hogy engedjem szabadon? — Igen, ezt kérem — zokogta a lány. — Egy gyilkost hagyjak futni? Megőrültél? Éppen én? — Értsd meg, én szolgáltattam rá az okot. Iszonyatos belegondolni, hogy Artúr értem, miattam ... Kloss nagyon kellemetlenül érezte magát. Már fárasztotta a játék, ingerültté tette a tehetetlenség. — Hans — ölelte át a nyakát a lány. — l^on egy olyan szokás, hogy karácsony estéjén nem mondunk a másiknak nemet. — Holnap lesz csak karácsony... S mit gondolsz, mi lenne a garancia arra, hogy ez az őrült nem jön vissza? — Nem jövök. Soha többé nem jövök. Most megértettem valamit. Liza Schmidt nem olyan, mint amilyennek gondoltam. Nem olyan, amilyennek Artúr mondta. Kezd nem hinni a parancsnokának,— gondolta Kloss. — jó. Legyen. Nem tudom, helyesen cselekszem-e, de Lizának nem tudok nemet mondani. Menjen, maga szabad Kuschka úr. Eressze le a karjait, menjen. — Az irataim... — kezdte Horst. — Az iratait majd holnap megkapja. És a fegyverét is, talán. — Köszönöm. — Nem, ne nyújtsa a kezét. Menjen csak. Igazolványában itt a címe. Holnap felkeresem. Kuschka után becsukódott az ajtó, Liza Kloss nyakába csimpaszkodott, de Kloss félretolta a lányt: — Mégis hívni kell a Gestapót! — Nem — fogta le a kezét a lány, és a heverőliöz húzta. Kloss leült. Kezébe vette a lány által felkínált poharat s maga elé meredt tekintettel gondolkozott. Aztán végigdőlt a heverőn, s behunyta a szemét. — Liza — emelkedett fel félkönyökre a heverőn. — Ez a karácsony esti kívánság is lengyel szokást? -— Ne beszéljünk erről — mondta a lány, s leoltotta a villanyt. Még nem volt teljesen világos, amikor felébredt. Pontosan hét óra volt. Poller első mozdulatával a csengőhöz nyúlt. Kripó nyomozót kérette. Erezte, tudta, hogy nagyon gyorsan kell cselekednie. Ez a négy órányi hajnali alvás is megrövidítette az akció idejét. Kripó nem volt a legszimpatikusabb Poller számára, de öreg rókája volt a csendőrségnek. Poller tudta, hogy a szimatjára számíthat. Most jelentést kért Kripótól. Az idős férfi mélyen meghajolt, amikor Poller elé lépett. — Ereztem, hogy valami bűzlik — mondta. — Az éjjel nem mentek rendben a dolgok. Egy órával ezelőtt találtunk egy holttestet. Ledobták a Lessinghídról. Undorító látvány volt. De nem ettől patkolt el. Egészen közelről tarkón lőtték. Kripó elvett egyet a feléje nyújtott szivarokból, rágyújtott és tovább beszélt: — Találtunk nála kétszáz márkát, egy katonakönyvet Horst Kuschka névre. Ausweis — igazolvány nem volt nála. — Dicséretes gyorsasággal végezte a dolgát — mondta Poller, •— gondom lesz arra, hogy a soron kívül előléptetettek listájára kerüljön — közben Horst igazolványát nézte. — Ellenőrzite az azonosságát? — Igen. Minden kétséget kizáróan Horst Kuschka az áldozat — mondta Kripó. — Ez itt marad — dobta Horst katonakönyvét az asztalra. — Különben minden jelentést először én kérek. • — Értettem. További utasítást várok. — Menjen a dolgára. Bizonyára várja a csendőrparancsnok is. A Kuschka üggyel a Gestapó foglalkozik tovább. A két úrnak szolgáló Kripó alázatosan távozott. Poller csengetett és kocsit rendelt. Poller már csak a kocsiban vette elő azt a röplapot amit tegnap hoztak az emberei az egyik gyárból, ahol a külföldi munkások között kapták el. A röplapon az állt: „Wroclav lengyel volt és az is maradt" Bosszankodni nem volt ideje, mert a Kaiser-hídon összetorlódott a villamosforgalom, alig tudtak kikeveredni ebből a dugóból. „Wroclav lengyel volt és az is maradi" — csengtek fülébe a szavak, s összeszorította a száját: — Soha. Megállt a régi kőbányánál, határozott léptekkel elindult a középső épület felé. Rátekintett a névtáblára: Horst Kuschka. Kopogott. Sápadt asszony nyitott ajtót. Poller megnyomta csizmájával a kopott deszkát, s belépett: — Gestapo — mutatott fel valami igazolványt, közben pillanatok alatt felmérte a helyzetet: az asszony már tud mindenről. Aztán a szekrényhez lépett, és darabonként kezdte kiszórni a ruhaneműeket. (Folytatjuk) ÚJ SZÓ 1970. XII. 5.