Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-31 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó

Huyen Ku és^am Tung elbeszélése Amint belépett, rögtön látta, hogy verekedés volt A nagy falitükör ragasztószalaggal volt összefoltozva. Az asztalok, székek megrongálva. De ezen felül is volt valami hiányérzete még, s néhány perc után rájött, hogy a lány, a csinos Tu nincs az üzletben. De kérdezősködni nem volt idő, a fodrász hellyel kínálta, s máris nyakába terítette a fehér kendőt. — Hol van Tu? — nézett fel a fodrászra, aki kétségbeesett arcot vágott: — Kétségbeejtő dolog történt. Itthagyott bennünket, mert... És elkezdte legújabb történetét, amelyről Hoa tudta, hogy a fele sem igaz, mégis türelmesen hallgatta, mint mindig. • • • Négy amerikai jött az üzletbe uram, s elkezdték ölelgetni a lányt. Kérdésekkel halmozták el, hogy mennyi egy éjszakára, meg, hogy tud-e jó figurákat, meg tud-e vigyázni, mert — mondták — nekik okos, tiszta és ügyesen mozgó lány kell. Végül is Tu arcul csapta az egyiket, mire kitört a verekedés. Én csak néztem a függöny mögül, de a főnök beleavatkozott és a vége az lett, hogy elbocsátotta a lányt. — Ismeri ugye a szép Tu-t? — nézett rám kérdőn, mintha nem is a törzsvendégek közé tartoznék. — Az volt az igazi lány, uraml Az apja állami hivatalnok, a lány mégsem volt hajlándó irodába menni. Dolgozni akart, úgy mondják azért, mert Így közvetlenebb kapcsolatban állhatott a felkelőkkel. A borbély óvatosan körülnézett, majd amikor észrevette, hogy a szomszédos székben ülő férfi is őt figyeli, gyorsan átváltott valami más témára. Hoa elfeledte volna ezt a történetet is, mint azt az egyszerű lányt, hogy forog a föld, ha a következő este nem a holdújév lett volna. De úgy hozta a sors, hogy Tu-val még egyszer találkoznia kellett. Este tíz óra múlt, amikor elindult, hogy megvacsorázzon valamelyik belvárosi étteremben. A taxisnak a Ban Ko-1 városnegyedet jelölte meg címként, s néhány perc múlva már ott ls álltak az egyik étterem előtt. Az utca csendes volt. Saigon talán soha nem volt olyan csendes, mint Újév éjszakáján. Csak Itt-ott tűnt fel egy Buíck vagy Cadillac fényszórója, s néhány utcai árus görnyedt alakja, amint cipelték eladatlan árujukat. Kifizette a taxist és belépett az étterembe. — Mit kíván, uram? — szólította meg egy ismerős hang. — Két üveg sört, szárazra sült kakast, pirított földimogyorót és vöröshagymát bormártásban ... — Azonnal uram — hallotta megint a lány hangJát, s amint eltűnt a konyha felé vezető ajtón, hirtelenül felvillant benne a felismerés: hiszen ez ... Amikor a felszolgálólány asztalára tette az Italt, megkockáztatta a megszólítást: — Üdvözlöm, Tu kisasszony! — ön ismer engem? — vonta fel szemöldökét a lány, s láthatólag zavarban volt. — Mióta dolgozik itt? Í— Két hónapja. A lány láthatólag emlékei között kutatott, s mert nem találta meg Hoa helyét az ismerősök sorában, gyorsan elnézést kért és eltűnt a vendégek között. Hoa fürkészve vizsgálta az arcokat. Az egyik asztalnál hárman beszélgettek, mellettük egy fiatal pár simult össsze, távolabb egy ismert üzletember iszogatta ginjét, s közvetlen közelében négy amerikai ivott. Négy egymástól teljesen különböző testalkatú és öltözetű amerikai. — Még egy üveggel — kiáltotta a nyurga amerikai, s amint melléje lépett a lány, derékon ragadta: — Szép babám, kapsz öt dollárt, ha a nyakadba haraphatok. — Bocsánat, uraim, valaki rendelt egy üveg bort — mondta megrettenve a lány, s hátrált az asztaltól. A másik, behemót termetű jenki felugrott és elkapta Tu-t. — Micsoda csípő, fiúk! Hogy tudna ez ficánkolni! Tu elsápadt és teljes erejéből arcul csapta a jenkit Pillanatokon belül óriási verekedés bontakozott kl az étteremben. Tu menekülni akart, amikor a nyurga amerikai elkapta: M Szépségem! Talán észrevennéd, hogy eltikkadok érted! Egyetlen csókot, kicsi baba, csak egyetlen csókot és cserébe szétverem ezt az egész csürhét! És a nyurga valóban pillanatok alatt rendet teremtett. Néhány békés vendéget leütött, társalt ls kiosztotta, s amikor már elcsendesedett az étterem, a lányt kezdte keresni. — Rohadt partizánok! Piszkos kommunisták! — üvöltött az amerikai, s az üzletvezető, hogy lecsitltsa az amerikai mérgét, kituszkolta a lányt a konyhából. — Na végre! öt gint! — üvöltött a hosszú, s amikor a lány menni akart az italpulthoz, intett az étterem tulajdonosának, hogy a lány itt marad náluk, ő szolgálja fel az italt. Szegény Tu rettegve ült közöttük, de néhány perc után úgy tűnt, hogy vége az éjszakai purparlénak, s én fizettem és távoztam. Már éppen becsuktam magam mögött a taxi ajtaját, amikor a söfőr hozzám fordult: — Mintha segítségért kiáltozna valaki. Nem hallja uram? Kinyitottuk a kocsi ajtaját, üvegcsörömpölést és vad ordítozást hallottunk. Az étteremből jöttek a hangok, s később a hangos segélykérések is. Kiugrottunk a kocsiból és futva léptünk az étterembe. A hosszú amerikai már a blúzt tépte a lányról, aki kétségbeesetten vergődött karjaiban. A sofőr odalépett hozzájuk, elkapta az amerikai csuklóját Hátracsavarta, úgyhogy a hosszú gazember fájdalmában térdre ereszkedett. Székek repültek, boros- és sörösüvegek csapódtak a falhoz, s észrevétlenül már csak a négy amerikai, a sofőr, a lány, meg én maradtunk a helyiségben, amikor egy rendőr tűnt fel az ajtóbnn. — Ez a korhelykedés sok pénzükbe kerül, uraiml — mondta a rendőr, s kibiztosította pisztolyát. A katonákat ez láthatóan lecsillapította, de csak néhány percre, mert gyorsan feltámadt bennük a felsőbbrendű ember gőgje: — Csak nem gondolja, hogy ezzel a csőcselékkel együtt hallgat ki bennünket? — nézett le az alacsony őrmesterre az egyik amerikai. — Mi történt itt? — nézett ránk az őrmester. — Megtámadtak a piszok kommunisták! — köpött a magas jenki, s már Indulni akartak kifelé. — Hazudnakl — kiáltotta Tu. — Szóval mi történt? — nézett az amerikaira az őrmester. — Csendben iszogattunk és meghívtuk ezt a lányt ls egy pohár ginre. Erre nekünk estek ezek valamenynylen — mutatott megvető mozdulattal ránk — és kénytelenek voltunk védekezni. — Remélem tudja, hogy mi az amerikai nagykövetség és a katonai misszió védnöksége alatt állunk? — állt a rendőr elé az addig szótlun amerikai őrmester. — Senkinek sincs Joga bennünket zaklatni ostoba kérdésekkel. — Elég! — csattant az őrmester hangja. — Valamennyien velem jönnek. Egyre sötétebb, elhagyatottabb mellékutcákon vezetett bennünket az őrmester. Valahol a külvárosban jártunk már, egy sötét mellékutcában, amikor a lányt és az egyik útközben mellénk szegődött civilt hátbalökte, hogy tűnjenek el. Az amerikaiak erre vitatkozni kezdtek, hogy micsoda eljárás ez, hogy őket fogva tartja, a lányt meg elereszti, amikor az volt a bűnös. Az őrmester tűnődött egy kicsit, aztán intett nekik, hogy tűnjenek el. A négy jenki láthatóan a lány után indult. Az őrmester cigarettával kínált bennünket, s ott álldogáltunk tétlenül, várva, hogy majd csak meggondolja magát és továbbmegyünk. A sofőr megkísérelte megszólítani: — őrmester úr, nekem ... Intett, hogy csend legyen. Aztán hirtelen egészen közel a mellékutcából négy lövés csattant gyors egymásutánban. Az őrmester mélyet szippantott a cigarettájából, ránk nézett és megszólalt: — Hát akkor ezt is lezártuk. Boldog Oj évet — elvtársak! Mozdulni sem tudtunk néhány pillanatig, s mire feleszméltünk, az őrmester már messze járt. Kényelmesen, de megnyújtott léptekkel ment tovább, mintha mi sem történt volna. Tu-t azóta nem láttam, sem azt a civilt, aki mellénk csatlakozott azon az éjjelen. És nem láttam a négy amerikait sem, de igaz: roppant nagy város Saigon. Sok ismerős elkerülheti egymást... Fordította: Kátya Antal