Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-31 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó

SZILVESZTERI SZOKÁSOK G|E|S|Z|T|E1N| Hátunk mögött az óesztendő, előttünk az új év. A kettő Között vidám folyosó: hamis halotti torral és keresztelővel. Az óévet tulajdoniképpen senki sem siratja komolyan, az új arca pedig még túlságosan távoli — éppen jó idő ez egy vidám mulatságra. Mint ahogy ezt okos emberek már régen kitalálták. Csakhogy az a régen valóban régen volt, még a papucskényelmű televíziós szilveszterek előtt, nem csoda hát, hogy közben nagy változásokon mentek keresztül e vidám kettős ünnep népszokásai. Így sok szép hagyomány hullatta el szakállát az utóbbi néhány évtizedben, úgy városon, mint falun. Nincs ez másképpen Gesztén sem, a nyitrai járás apró falujában. Balkó elvtárs, a hnb elnöke azért szívesen kalauzol: talán az öregek emlékeznek. — Nálunk a szilveszter tulajdonképpen a vecsernyével kezdődik — emlékszik vissza Brath Antal bácsi —, s nem is szilveszternek: kiskarácsonynak mondják. Általában disznóölés előzi meg, hogy legyen mi mellett szórakozni. A veesernye után, s még a vacsora előtt újból meggyújtjuk a karácsonyfa gyertyáit, s az ablakokba is gyertyák kerülnek kettesével. Ez bizonyára az óév temetését jelképezi. A vacsora után éjfélig iszogatunk s dalolunk, hogy sor kerülhessen a köszöntőkre. — Vacsorára — segíti ki a lánya — akármit főzhetünk, de sosem maradhat el a túrós lepény. Az esti mulatozás most már módosult — csendesebb, mert a tévé mókázik helyettünk. Az utca lármája is csillapult, régen karikással pattogtattak a fiúk a lányos házak előtt hoszszadalmasan. — Éjfélkor aztán — folytatja Antal bácsi — éltetni kezdtük egymást. Előbb ki-ki a maga , családját köszöntötte, majd sorra kerültek a rokonok, szomszédok, ismerősök is. Felnőtt mondókára már nem emlékszem, de tudok egy gyerekverset. biztosan ismeri maga is: Angyal száll az égből, ruhája hófehér, csillagokon lépked, míg a földre leér. jobbjában az Ofév, még fátyol borítja, az óesztendőnek már készen a sírja. Angyal, édes angyal lebbentsd fel a fátylat, az új esztendőben ne legyen sok bánat. Hozz reánk örömet, áldást, békességet, hogy melegen süssön a nap házunk felett." A legények pedig házról házra jártak, hogy a lányok sem maradjanak ki a jókívánságokból. Belány István bácsi, a falu egyik legöregebb lakosa néiiány babonával is megismertet: Újévkor senki nem tartozhat senkinek, nehogy kifelé menjen a gazdaság. Az asszonyok nem hagyhatják el az udvart, ez a baromíiállomány vesztét vonná magával. Komolyabb munkát senki nem végezhet, nehogy egész évben körömszakadtáig kelljen dolgoznia. — Az Újév pirkadata a gyerekeké, mondja István bácsi. Már hajnalban járják a falit, liogv minél több pénzt szedhessenek össze. Csokoládét is szoktak kapni. Ha elégedetlenek az adománnyal, elmenőben még visszakiáltják, hogy „pocik másszon a kovászba". De tudnak tisztességes köszöntőket is: „Boldog Újévet, erőt, egészséget, áldást, békességet, holtuk után adjon Isten örök üdvösséget." vagy: „Vidám felköszöntőt nem mondok most én sem, szomorú esztendők emlékeit érzem. lobb is, hogy elmúlt már ez a bús esztendő, adjon a réginél jobbat a teremtő." A vidám Újévi duliajkodás aztán teljes gőzzel folyik egész nap tovább. Jellegzetes dísze volt az egykori geszti ünnepeknek a népviselet. A férfiak rámás csizmában, zsinóros nadrágban, kivarrott melles ingben feszítetlek, pörge kalapjuk rezgő tolla olykor a mennyezetig ért. A lányok, menyecskék ruházata hasonlóan díszes volt: a csikorgó hosszú szárú csizmák felett mellényszerű kabátka, nyakba való kendő, szalagdísz, a menyecskék fején főkötő árulkodott az ünnepről. —02 — P. Gauguin: Látomás j szénrajz, 1899) Újévi VERSEK RADNÓTI MIKLÓS: Szilveszter és újév között ESTE lünik ez az év is, hűvösen mosdik meg utána a lélek és fagyosan kéklik s mór színéről emlékszik az évre, csak mint a gyermek úgy és újot nem köszönt, mert nem vár semmire, a piros szabadság tán nem jön el soha, számára csak mostoha é» lehet ez és tétova táj. ÉJSZAKA Ó, telejt a lélek és örömtelen jön veled fiatal év. Fáj csak és nem hös már, mint régente: erős vár volt és kincses város a dombon. HAJNAL Város a dombon és búgó harsonaszó. Igyekezz lélek még, légy újra hatalmas, mert éget, mint hideg vas a sorsod és olyan konok is, igyekezz lélek és törj fel fiatal év. REGGEL Ugy állok partodon tiatal év, mint egyszer hajón az Adrián, szigorú hajnal volt és karmos ég, cső tapintott a vízre jó tenyérrel és eltakarta tükrét. Mig lassan indult a nagy hajó s orrán halkan repedt a szürkeség, halászok álltak a parton ott, magányos lelkek, órjás kezekkel. Ugy állok én is, magányos lélek itt, repedj szürkeség, s törj föl fiatal év. (1935) NAGY LÁSZLÓ: Szilveszter Bálterem ez a vilog, csillagok fürtje csillár, leng az űrbeli szélben, fehéren felizzík már. Emberiség, ma táncra hívott a mámor, járjad, borral mulass, a sós vért örökre megutáljad. Ami volt: temető az, táncos láb alá dermedt, nem járja át az elme sohase tornyas vermet, Táncos láb alatt kincsek s romlott vacakok tára, csak isteni képzelet vehet itt mindent számba. Itt már jég-gyöngy a könny, a riadó-kürtök némák, tülekvő sereget, ó, itt iszonyú merevek a bénák. Fekszik a rabcsont, úrcsont, porban már sose öklel, fekszik a félelmes fegyver, töltve halotti csönddel. Megzabált barmok csontja, lelőtt repülök roncsa, pilóták: hunyt pupillák furakodtak e porba: Barátok órök csókban, magányosan a spicli, döngetné már az ajtót: édes haverom, nyisd ki! Hamis írást kik tettek, betűik férgek lettek, bántják örökké óket, bukfencet rajtuk vetnek. Régi találmány rozsdás, hajdani konok dogmák, s hitek szétesve, mint a pattant abroncsú dongók. Nagy temető ez, hallgat gép és ember és állat, csak a befödött vágyak élnek, fölkiabálnak! Igricek: rongy-ingűek, poéták: csoda-nyelvek ivadékuknak jajos versekkel fölnevelnek. Löknek, uszítják talpam távoli boldog tájra, ledobnám már a gondot, ami őket is vágta, égette, szorította, - végül is be kell lássam: nem bírok elbujdosni én se a boldogságban. Lágy halántékot adtam korai dérverésre, én amit tapasztaltam elég lesz ezer évre, bűvös méltóság nincs, mely bokámat összeüsse, szívem alatt az ádáz vezércsillagok üszke. Hegedűk, dobok zengenek, asztalomon is bor van, víg esztendőkre szomjas ennyire sose voltam, ősrégi bűnre, bajra jöhetne szép bocsánat: hívom a mindenséget hökkentő új csodákat. Szirtedre álltam idő, zajba, viharzó fénybe, alattam millió évek, életek porrá égve. Szívemig peng a halál húrja, táncol a szívem, érzi, repül az élet, nem tudja járni szelíden. (1954)