Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-31 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó

Az elmúlt év lírai termésével kapcsolatos problémákról szeret­nék beszámolni olvasóinknak. Előrebocsátom, hogy az év fogal­ma itt nem azonos a naptári év fogalmával. Pontosabban, az 1969. szeptember 1-től 1970. szeptember 1-ig terjedő időszak­ban megjelent kötetekről lesz szó az alábbiakban. A naptári évre szorítkozni a mi esetünkben nem is volna célravezető, mert az utol­só negyedévben, tudomásom sze­rint, nem látott napvilágot egyet­len verses kötet sem, sőt 1970 fo­lyamán Dénes György: Az idő börtönében című válogatásán kí­vül nem is jelent meg más költői mű. A kérdéses időszak egész lírai termése 1969 utolsó negyedévé­ben került a könyvpiacra - így Tóth Elemér: Kérgek, Batta György: Testamentum, Gál Sán­dor: Szabad vonulás, Farkas Je­nő: Valaki jár a nyomomban cí­mű verseskötete és Ozsvald Ár­pád: Galambok szállnak feketé­ben című válogatása is. A társadalmunkat jellemző vál­ságjelenségek mór jóval 1968 előtt éreztették hatásukat, nem­csak társadalmi és gazdasági vo­natkozásban, de az irodalmi élet­ben, esztétikai és irodalomelmé­leti síkon is. Az osztályharc kié­leződéséről szóló elmélet kiváltot­ta a maga reakcióját, s épp azoknak a fiatal értelmiségieknek a körében, akiknek alig volt va­lami tényleges tapasztalatuk az osztályharccal kapcsolatban. Csak így érthető és magyarázha­tó például Dobos Lászlónak az az igénytómasztása az irodalom­mal szemben, mely szerint: „Az osztályok és különféle társadalmi rétegek kérdéseit ar általános emberi kérdések oldaláról kell megközelíteni." Homlokegyenest ellenkező értelmű igénytámasz­tásról van itt szó, mint annak idején Lunacsarszkijnál, aki a kritikustól és írótól egyaránt azt követelte, hogy a humanizmus kérdéseihez is szociológiai és osztályszempontok szerint köze­ledjék, mert azok történelmileg és társadalmilag determinálva vannak. Költőt és művét nem lehet el­vonatkoztatni a kortól és a kör­nyezettől, amelyben él és alkot. Tóth Elemér előbbi két kötetében (jóval hatvannyolc előtt) társa­dalmi szempontból több rendkí­vül értékes lírai megnyilvánulást találunk. A legjellemzőbb talán a Kiáltás című versben fogalmazó­dott meg: „Ahol csak kell, segí­teni / kész vagyok: van bennem erő / hatalmas lángot lövelő, / a munkám lett a szerelem/, s jósza­gú életkenyerem./" Majd a Halak a mélyben úsznak című versben fogalmazta meg lírai igazságke­resésének komoly szándékát. A társadalmi válságjelenségek sza­porodásával, s a fentebb vázolt légkörben a Ketten című kötet intim hangvételű líráján át elju­tott a közöny és magány költé­szetéig. Ezt jelzi már maga a kö­tet címe is. (Kérgek). A verses gyűjtemény mottójául a Kérgek I. című verset válasz­totta. A rendkívül érzelmes, szin­te szentimentális hangvétel, amit a gondtalan gyermekkor, „a csengő kacagású part" visszapil­lantása motivál látszólag cáfolja magát a címadó verset és így van ez a további hasonló című versekben is, (összesen öt van ilyen a kötetben). Nem is az érzelem hiányáról van itt szó, hanem egy élet be­szűküléséről a „szoba négyszögé­be", s az élet mindennapi gond­jaiba és az ebből fakadó társa­dalmi közönybe, aminek velejáró­ja az ember elmagányosodása, amit a költő hiába akar felolda­ni egy Fohásszal a nagy út előtt: „Testvérem ha megölelnél / halk muzsikaszó / fakadna szivünk­ben./" Asszonyához küldött fohá­sza sem oldhatja fel a közöny állapotát. A „testvér" és az „asz­szony", vérszegény költői ab­sztrakciókká fakulnak; lényegé­ben a társadalmat redukálja le a költő testvérekre, akiket szeretni kell, emberi szeretettel, és asszo­nyokra, akiket szerelemmel kell szeretni. Ugyan a társadalom sem tűnik el mindenestül, jelen van, mint valami sötét háttér. (Ereim­ben huszonhat év félelmei kerin­genek.) A háttér háttere pedig az osz­tályharc kiélezéséről szóló dokt­rína, csakhogy annak tagadása fiatalembereknél, akiknek az osztályharccal kapcsolatosan alig volt, vagy nem is volt semmilyen tapasztalatuk, akkor szinte ellen­kező előjelű magatartásba csa­Batta György GÁL SÁNDOR mn IjKU^AÄ, wB áfflpylj ÜffitMMI iflH TESTAMENTUM OZSVALD A&FAD GALAMBOK SZÁLLNAK FEKETÉBEN Szabad vonulás AZ ELMŰLT EV TERMÉSÉNEK MÉRLEGE pott: nem vették tudomásul, vagy képtelenek voltak tudomásul venni társadalmunk osztályalap­jait. Hatvannyolcban a sok harc és megpróbáltatás után az általá­nos testvériesülés gondolata rendkívül csábítónak bizonyult. Az a társadalmi vakság, mely képtelenné vált igazi valóság­és lényeglátásra, tette lehetővé, hogy aktivizálódjanak a már ha­lottnak, vagy nem létezőnek vélt erők, pontosan azt, amit torzu­lásnak, a személyi kultirsz kohol­mányának tartottunk: az osztály­harc csaknem vérig menő kiéle­ződését. Tévedés lenne Tóth Elemért destruktív költői alkatnak minősí­teni. Egyszerűen a helyére kell tenni: fiatal. Igazságkeresésé­ben, kérdésfeltevéseiben, korsze­rűségre törekvésében sok a ro­konszenves vonás. Ha visszanyú­lunk előbbi köteteihez, akkor jog­gal remélhetjük, eljut egy olyan fejlődési szakaszba, mikor a kér­désfeltevésen s keresésen túl ké­pes lesz a válaszadásra. Batta György első rokon­szenves kötete után hosz­szabb lélegzetű poémával, a Tes­tamentummal próbálkozott. Ter­mészetesen besorolt a kötetben több hosszabb-rövidebb költe­ményt is. A kötet az olvasó és kri­tika számára csalódást okozott. Kezdeti frissesége valahogy meg­kopott. S bár hozzászól a legko­molyabb kérdésekhez, így az írás, a szerelem, az élet, a halál, a szabadság, egyenlőség kérdésé­hez, mindezt valahogy a sport­ember és a „hobby" oldaláról kö­zelíti meg: ... koponyatetöm / égboltján / három csillag ég: az írás / a szerelem? / a sport. / Hamarosan kiderül, hogy az írást, vagyis a költészetet az ötlettel FARKAS JENŐ helyettesíti: „Gyönyörűséggel / töltöttek meg / az ötlet felszaba­dította / energiák. / „Egyik ötlete például „a himek múzeuma", mely semmi más, mint csúfondá­ros szatíra egy idős hölgy szerel­mi kalandjaira és a férfiakra. A szerelem pedig a halál elől me­nekülő erotika. Csakhogy a köl­tészet is erre redukálódik: „Ját­szom tovább, /mert a játék / el­lóditja fölüled / azt az eget, / melyben a halál, a háborúk / a fájdalmak lakoznak, / s föléd feszíti azt az eget, / amelyben az öröm /, a fickándozás, / az elvi­selhető fájdalmak / lakoznak /". A szabadság Batta számára: „szellem és szerelem", de a szel­lem azonos értelmű az ötletként felfogott költészettel: „Teremtek / múzeumot, / legyet, hímeket és egy asszonyt, / s fennségesen ér­zem magam, hiszen közben / messzi vizeken / hajózik a halál". / A társadalmi egyenlőséget is szeretkezéssé és erotikává redu­kálja: „Az éji kékben, / piros láz­ban / az egész világ / szeretke­zik: egyformán mind! E mozdulat­ban / egyenlő lett most / mind­egyik. / Már mint a kalaposnő, a pék és a miniszter. Batta György vitaiizmusa, já­tékos ötletessége, fiatalos neki­lendülései ma is rokonszenve­sek, de élményeit és mondaniva­lóját nem fogalmazza meg meg­felelő lírai hőfokon és gondolati szinten. A könnyű ötletek könnyí­tésre csábítják, s ezt főleg költé­szetének eszmeisége és gondola­ti mélysége szenvedi meg. Gál Sándor: Szabad vonulás című, sorrendben immár harma­dik kötetet jelenti a tényleges hozadékot ez év lírai termésében. Természetesen az ő költészetét sem hagyták érintetlenül a válsá­gos évek: „Egyre / növekszik bennem a magány / s a fájda­lom." A költő és az ember elma­gányosodása az a mélypont, ahonnan szükségszerűen indul­nia kell. Jelentkezik a szkepszis is: „Volt idő / mikor hittem: / az élet értelmes tett. Most a ha­lál / fagyfehér dermedtsége / ring életem felett." És ő is kér­dez: „miféle ember áll / ennyi fájdalom mögött?" Tehát mindjárt a kötetet indító versben egyszerre jelentkezik mindaz, amit válságtünetnek könyvelhetünk el. Csakhogy Gál kötetében mindez valóban csak a kiinduló mélypontot jelenti. Kér­désfeltevése is inkább önismeret­re döbbentő, önvizsgálatra kény­szerítő gesztus, melynek valahol pozitív lecsapódása kell hogy le­gyen, s egy egész sor imponáló versélmény után meg is találjuk csaknem a kötet végén a Meta­morfózis című versben: „Harmin­cadik évemet már így köszön­töm / nem magamban élek kö­rülfog a táj / szine lobogása elém áll felmagasodik s útjai be­népesülnek a cselekvés tiszta ár­nyaival (amelyek rajtam kívül mozdulnak de úgy / hogy ma­gamban is érzem a lendületet ha vidám / s akkor is ha szine sö­tét mint a drámák hangja vagy erdőtüzek zenéje / a kérdések után elérkezett a feleletadás ide­je". Éppen Gál Sándor az a fiatal / viszonylag fiatal / költőnk, aki megküzdött a külső belső vál­sággal. Csak így juthatott el eh­hez a szinte programvershez. Áll­janak itt épp belső küzdelmét do­kumentáló sorok: ne daj­káld / szivedben a csendet. / A forradalmat / forró valódból / szüld meg újra/, még akkor is, / ha megköveznek /! TÓTH ELEMÉR Dénes György Az idő börtönében Valaki jár a nyomomban Kérgek Gál Sándor kötete nem ér­demtelenül nyerte el ar. idei Ma­dách-díjat. Költészetére ezelőtt is jellemző volt egy valóban költő­höz méltó törekvés, mely a gon­dolat és érzés egységének meg­valósítására tört. Ugyanakkor si­került neki megteremteni olyan költői nyelvet, melyhez különféle hatások és saját törekvéseink szintezilása révén jutott el. Költői fegyverzetében az eddiginél sok­kal nagyobb mértékben jutnak érvényre a metaforák, szabadabb asszociációk, anélkül, hogy fel­rúgná a költői logika rendjé^, s anélkül, hogy bárhol is érthetet­lenné fajulna. Költői nyelve és szabadverse így egy kiteljesedő hangszer benyomását keltik az ol­vasóban. Farkas Jenő: Valaki jár a nyo­momba című kötetében sok po­zitív költői nekilendülést találunk. Sajnos az ő költészete semmikép­pen sem tud kiteljesedni, s ezt el­sősorban szemléleti, világnézeti okokra vezethető vissza. A kötet­ben több ízben is megpróbálkozik a költészet társadalmi szerepé­nek tisztázásával, de nem valami nagy sikerrel: „Olvasd az írást bátran, hibátlan. / Nem megalá­zott, / aki bilincset tör, s aki megtör / egy százados átkot. / Ime az írás. 'Olvasd és értsd meg. 1 Új szelek fújnak / Hajnal hasad". Az új szelek, a hajnalhasadás, új reggel megkoptatott szimbólu­mait még jobban elkoptatja, mi­vel társadalmi viszonylatban egy pozitív kibontakozást remél és hirdet, de nem jut tovább ennél a szimbolikáinál. És nem is jut­hat, mert a világ, az ember és a társadalom állapotát is csak ilyen eszmeileg és e költői nyelv szempontjából elkoptatott alap­képletben fogalmazza meg: „A korom Nérót dicsérte csak, / vagy átkozta Róma füstölgő üsz­ke". Ez az archaizáló megfogalma­zás semmiképpen sem illik rá ko­runkra, s főleg a diagnózis kizá­rólagosságát sejtető odabigy­gyesztett csak-kal nem lehet egyetérteni. Ezért nem fogadha­tók el Farkas Jenő hajnalhasadá­sai sem. Pozitív életérzésről ta­núskodó nekibuzdulásai elakad­nak egy vallásoson színezett ro­mantikánál. Ozsvald Árpád és Dénes György válogatásával kapcso­latban, talán paradoxonszerűen hangzik majd az a megállapítá­som, hogy a költészetünkre jel­lemző korszerűségre törekvés csak akkor járhat sikerrel, ha a hagyományra épít. Ha a hagyo­mányban gyökeredzik. Költésze­tük, mely kiállta az idő próbá­ját éppen az a költészet, mely a sok kérdés és rákérdezés után is képes feleletet adni, annak ellenére, hogy válogatá­sokról lévén szó e költészet és e versek zöme nem mai fogan­tatású. A hagyomány továbbőrzése és továbbadása nem jelent sem Ozsvaldnál, sem Dénes­nél feltétel nélküli ragasz­kodást valamilyen elavult irodal­mi eszményhez és költői forma­nyelvhez, éppúgy, ahogy a korszerűséget sem jelentheti az avangardista költészet formai jegyeinek átvétele és beépítése saját költészetünkbe. Az iroda­lom és- a költészet korszerűségét elsősorban eszmeisége határoz­za meg, mely végeredményben meghatározza a költészet for­manyelvét is. Ilyen értelemben népiségük, hűségük és ragaszkodásuk a szocialista népi közösséghez, internacionalizmusuk jelenti a tényleges válaszadást a válságos időszakban felvetett kérdésekre. Köteteik a mindennapi lerakódá­soktól és salangoktól mentes köl­tészetüket mutatják be, mint ilyenek valóban a meglévő, kiér­lelt értékek kodifikálását jelentik. Ennyi volna az évi költői ter­mésünk mérlege, s megállapít­hatjuk az első pillantásra szem­beötlő válságjegyek ellenére is, költőinket egy erős és egészséges korszerűségre törekvés jellemzi, mely olykor túlbecsüli a formai kísérletezést, s megelégszik új, vagy újnak vélt formai jegyek be­építésével, de mihelyt tapaszta­lat és tényleges élmény támo­gatja, kendőzés nélküli valóság­és lényeglátásra tör. BÁBI TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents