Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)
1970-12-04 / 288. szám, péntek
Szilárdítjuk a törvényességet (Folytatás az 1. oldalról) okaival foglalkozott. Tény, a bűncselekmények döntő többsége az idén is gazdasági jellegű, ami azt bizonyítja, hogy a gazdasági vezetők jelentős hányada nem teljesíti a tisztségéből eredő kötelességeit, sőt elősegíti a törvények kijátszását. Ebből az áldatlan helyzetből egyetlen kivezető út van: szigorítani az ellenőrzést és olyan légkört kialakítani, hogy a dolgozók ne csak helyeseljék a társadalmi vagyont megkárosítók megbüntetését, hanem tevékenyen segítsék elő a kihágások megakadályozását is. Dr. Pavel Király igazságügyminiszter, a kormány új tagja, a bíróságok _ és ügyészségek munkájának értékelése kapcsán időszerű kérdésekre hívta fel a képviselők figyelmét. Hangsúlyozta, hogy politikai és gazdasági életünk konszolidációjának egyik feltétele a szocialista törvényesség megszilárdítása. A vitában felszólaló képviselők elsősorban olyan komplex intézkedések foganatosítását sürgették, amelyek meggátolnák a fiatalkorú bűnözők számának növekedését. A Szlovák Nemzeti Tanács határozatot fogadott el, amelyben javasolta a szlovák kormánynak, a főügyésznek és a Legfelsőbb Bíróság elnökének, hogy fokozott mértékben védelmezzék a szocialista állami és társadalmi rendszert. Továbbá intézkedéseket javasolt, amelyeknek célja a szocialista tulajdon, az emberi élet és egészség ellen irányuló, a fiatalkorúak, a viszszaeső bűnösök által, vagy ittas állapotban elkövetett bűncselekmények hatékony megelőzése. Egyidejűleg hangsúlyozta, hogy fokozni kell a büntető-végrehajtó szervek munkájának hatékonyságát. Az SZNT két- javaslatot terjesztett a kormány nevében František Mi'seje pénzügyminiszter elé. A vita után jóváhagyta a pénzügyigazgatóságokról szóló törvényiavaslatot. A pénzügyigazgatóságok létesítésével a pénzügyi ellenőrzés racionalizációját célozzák. Az SZNT vita nélkül jóváhagyta a nyugdíjadóról és a szociális biztosítási illetékről szóló törvényjavaslatot. , Az ülésen továbbá megvitatták az SZSZK kerületi nemzeti bizottságai képviselőinek választásáról szóló alkotmánytörvényjavaslatot. Fábry István, az SZNT alelnöke rámutatott, hogy a kerületi nemzeti bizottságok újralétesítése mellett rengeteg indok sorolható fel. A legfontosabb az, hogy összhangot kell teremteni az államhatalmi és a politikai szervek szerkezete között. A kerületi nemzeti bizottságok újralétesítésének indokait dr. Peter Colotka, a szlovák kormány elnöke részletesen Ismertette. Hangsúlyozta, hogy az államhatalmi szervezetek felépítésében a kerületi * nemzeti bizottságoknak fontos integráló ' feladatuk van, s ugyanakkor az ötéves terv előkészítésében is jelentős a szerepük. A törvényjavaslatot az SZNT jóváhagyta. les — C STK) Kinevezték az SZSZK új igazságiigyminiszterét (ČSTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége december 30-án dr. Félix Vašečka minisztert felmentette a szlovák kormány tagsága és az SZSZK igazságügyminiszterének funkciója alól. Dr. Pavol Királyt a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága elnökségének javaslatára felmentette az SZSZK Legfelsőbb Bírósága elnöki tisztsége alól és kinevezte az SZSZK kormánya tagjává, és megbízta a Szlovák Igazságügyi minisztérium vezetésével. Az újonnan kinevezett miniszter letette Ondrej Klokočnak, az SZNT elnökének kezébe az alkotmányban előírt fogadalmat. A fogadalomtételen jelen volt dr. Peter Colotka, a szlovák kormány elnöke. • • • — Dr. Pavol Király 1913. november 8-án született Liklerben, a rimaszombati járásban. Tanulmányait a rimaszombati gimnáziumban, majd a prágai Károly Egyetemen végezte. 1946—19i7-ben népügyészként, később a Bratislavai Kerületi Bíróság vizsgálóbírójaként tevékenykedett. 1948—1953-ban az Igazságügyi Megbízotti Hivatalban, majd a Bratislavai KerüNÉPSZÁMLÁLÁSI TANÁCSADÓ A 26—33. rovatban szereplő, gazdasági és szociális jellegű kérdéseket az adott fejlécekben előnyomtatott adatok szerint válaszolják meg. Igazodjanak főleg az alábbi alapelvekhez: a) katonai tényleges szolgálatban, vagy gyakorlaton, letartóztatásban vagy börtönben levő személyeknél az ezt megelőző helyzet szerint töltik ki a rovatokat; b) a már nem dolgozó nyugdíjasoknál csak a 27—29. rovatot töltik ki; a foglalkozásukról és a szociális hovatartozásukról szóló adatokat a nyugdíjaztatásuk idején betöltött foglalkozás szerint adják meg; az eltartók után járadékot élvezőknél (többnyire özvegyeknél) ezeket az adatokat eltartójuk utolsó foglalkozása szerint töltik ki; ' d) a mezőgazdaságban vagy a kézműiparban segítő családtagok, a háztartásban dolgozó nők, a tanulók, a diákok és a családi gondozás alatt álló személyek esetében csak a 26. rovatot töltik ki; e) a szakmunkástanulóknál a 27. rovatban megnevezik a tanulmányi szakot és a 30—31. rovatban a tanulmányok helyét. leti Ügyészségen dolgozott. Az SZNT 1970. március 12-i plenáris ülésén az SZSZK Legfelsőbb Bírósága elnökévé nevezték ki. Már főiskolai 'tanulmányai idején bekapcsolódott a haladó politikai tevékenységbe és 1955ben belépett Szlovákia Kommunista Pártjába. Aktívan vett részt az antifasiszta mozgalomban, a felszabadulás után pedig megalkuvás nélkül harcolt a szocialista törvényesség védelméért. Magyar vendégek Plzeňben A Magyar Hazafias Népfront Nemzeti Tanácsának küldöttsége Bencsik István főtitkár vezetésével tegnap Plzenbe látogatott. A magyar vendégeket Karéi Löbl, a Cseh Nemzeti Front KB elnöke, fejlesztésügyi és műszaki miniszter kísérte. A küldöttség tagjai előbb a Škoda vállalatba, majd a plzenl sörgyárba látogattak, a délutáni órákban pedig az NF kerületi bizottságának titkárságán tartottak megbeszélést. röviden i • Miroslav Válek, az SZSZK művelődésügyi minisztere és Róbert Dúbravec, a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének elnöke tegnap ellátogatott a Liptovský Mikuláš-i járásba, ahol megbeszéléseket tart az ottani művészekkel, vezető kulturális dolgozókkal. k Dr. Nazim Terziogla, az isztambuli egyetem rektora és dr. Abdullah Türkogla, az isztambuli egyetem közgazdasági tanszékének dékánja tegnap ellátogatott a bratislavai Komenský Egyetemre. k A Finn Demokratikus Ifjúság Ligájának és a Finn Pionírok Demokratikus Szövetségének négytagú küldöttsége tegnap Bratislavában meglátogatta a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságát. k Tatranská Lomnicán tegnap megkezdődött 160 közoktatási dolgozó háromnapos országos szemináriuma, amelyen Rácz Olivér, az SZSZK oktatásügyi miniszterének helyettese Ismertette a közoktatás feladatait a CSKP XIV. kongreszszusa előtt. k Tegnap véget ért Prágában a Cseh Újságírók Szövetsége által rendezett háromnapos nemzetközi szimpózium a burzsoá tömegtájékoztató eszközöket a szocialista országok elleni ideológiai hadjáratáról. k A Cseh Nőszövetség Központi Bizottságának Prágában tartott tegnapi plenáris ülésén Marle Jarošová, a CSSZN KB elnöke értékelte a szervezetnek az elmúlt időszakban végzett munkáját. tezelet IP"" — LUDVIK SVOBODA köztársa sági elnök Andrej Sirácky akadémikusnak születése 70. évfordulójának alkalmából tudományos és pedagógiai munkásságáért, valamint a szocialista tudomány és kultúra fejlesztése terén szerzett érdemeiért a Munkaérdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap adta át dr. Peter Colotka, az SZLKP KB elnökségének tagja, a szlovák kurmány elnöke Luduvit Pezlárnak, az SZLKP KB elnöksége tagjának, a Központi Bizuttság titkárának jelenlétében. — FRANTIŠEK HAMOUZ, a CSSZSZK kormányának elnöke tegnap búcsúlátogatáson logadta Rauul Dooremant, Belgium csehszlovákiai nagykövetét. — ANDREJ BARČÁK külkereskedelmi miniszter tegnap fogadta dr. Hans Adlert, az NDK vegyipari miniszterének helyettesét, aki kedd óta tartózkodik hazánkban. — )ÁN MARKO külügyminiszter tegnap fogadta Prágában Haruk Kura urat, a Török Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, valamint Rudolph Floger urat, a Holland Királyság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, megbízóleveleik átadásával kapcsolatban. — A. P. JEFIMOVOT, a Szovjet unió csehszluvákiai kereskedelmi attaséját lugadta tegnap Andrej Barčák külkereskedelmi miniszter. Megvitatták a CSSZSZK és a Szovjetunió közti 1970. évi árucsereés fizetési egyezményből eredő feladatok várható teljesítését. — A ROMAN KOMMUNISTA PART központi pártkollégiumának küldöttsége Mihai Daleu vezetésével tegnap Mladá Buleslavba látogatutt. A román vendégeket Václav Hájek, a CSKP. KERB alelnöke, va lamint Ion Obradovici, a Román Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövete kísérte. Ifjúságunk feladatairól tanácskozott a SZISZ Központi Bizottsága (ČSTK) — Marianské Lázneban december 3-án rendezték meg a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi . Bizottságának második plenáris ülését. A beszámolót luraj Varholík, a SZISZ KB elnöke tartotta. Foglalkozott az egységes ifjúsági szervezett kialakítását célzó múltbeli erőfeszítésekkel és rámutatott a SZISZ további feladataira. Az ülésen Ottó Moncman, az SZISZ KB alelnöke átadta Július Fučík díszjelvényét Vlagyimir Orlovnak, a Szovjetunió prágai nagykövetsége első titkárának, a szovjet és a csehszlovák ifjúság együttműködése érdekében kifejtett tevékenységéért. Kozmosz—383 A Szovjetunióban tegnap újabb műbolygót • bocsátottak Föld körüli pályára. A Kozmosz—381 után, melyet szerdán lőttek fel, tegnap a Kozmosz— 383-at bocsátották útjára. A szputnyik fedélzetén elhelyezett berendezés segítségével folytatják a világűr kutatását, a korábban meghirdetett programnak megfelelően. A Kozmosz—383 berendezései szabályszerűen működnek. Az egyház az olasz válási törvény ellen Róma — A „Corriere Della Sera" című milánói lap „Vatikán a hibrid többség ellen" címmel tegnap elmélkedő cikket közölt az egyházi körök állásfoglalásáról a válási törvény elfogadásával kapcsolatban. A lap szerint a Vatikán azzal akarja megkérdőjelezni a parlamenti szavazás eredményét, hogy azt a nézetet vallja, miszerint amit jelenleg „győzelemnek" mondanak, a valóságban ártalmas lehet a jövőre nézve. A válási törvény, melyet kedden hagyták jóvá az olasz parlamentben, december 18-án lép érvénybe — közölte Emilio Colombo miniszterelnök szóvivője. Az olasz kormányelnök tegnap aláírta a törvényt, melynek szövegét még tegnap közölték a központi sajtóban. Szolidaritási gyűlés Párizsban Párizs — Szerdán este a francia fővárosban az indokínai népekkel vállalt szolidaritás jegyében gyűlést tartottak több mint 2000 résztvevővel. A gyűlésen, amelyet a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának felhívása nyomán rendeztek meg, Xuan Thuy államminiszter a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője elnökölt. Jelen volt Chau Seng, a kambodzsai királyi nemzeti egységkormány különleges feladatokkal megbízott minisztere, Bodhisane Thongsay, a Franciaországban élő laoszi diákok szövetségének főtitkára, Nguyen Thi Binh asszony, a D1FK külügyminisztere, valamint a Francia-, az Angol-, az Olasz-, a Holland- és a Svéd Kommunista Párt több felelős vezetője. A szónokok élesen bírálták az Egyesült Államok indokínai eszkalációs politikáját s elítélték azt a tényt, hogy az Egyesült Államok légi ereje felújította a VDK területériek bombázását. A gyűlés részvevői határozatot hoztak, amelyben megerősítették, hogy szolidárisak Indokína népeivel. A határozat szövegét csütörtökön nyújtották át az Egyesült Államok párizsi nagykövetségén. N ATO-t.aná cskozá s Brü sszelben Brüsszel — A NATO 15 tagállamának külügyminiszterei tegnap délelőtt Brüsszelben megkezdték kétnapos ülésüket, amelynek a feladata meghatározni az Atlanti Paktum fő politikai alapelveit, elsősorban a szövetség álláspontját a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolatok jövő fejlődéséről. Atlanti körökből származó értesülések szerint a brüsszeli tanácskozás súlyt helyez a nyugat-berlini kérdésre. Erről a problémáról volt szó a belga fővárosban a külügyminiszterek két találkozóján, valamint a hat nyugat-európai ország és a Közös Piachoz csatlakozni kívánó négy ország közötti tárgyalásokon. A brüsszeli ülésen szerepel továbbá a Földközi-tenger térségének problémája, s valószínűleg követelni fogják a NATO délkeleti szárnyának megerősítését. SZOVJET SEGÍTSÉG KELET-PAKISZTÁNNAK Moszkva — A szovjet fővárosból elindult a kelet-pakisztáni Daccába a két első AN—12 jelzésű szovjet repülőgép, mely szovjet orvqsokat szállít Moszkvából, Tbilisziből és Ogyesszából. Útban van Pakisztán felé a Mcenszk nevű szovjet hajó. Az ogyesszai kikötőből további motoros hajók indultak el, hogy gyógyszerrel, ruházattal és élelmiszerrel lássák el a katasztrófa sújtotta területek lakosságát. A közeljövőben további szovjet repülőgépeket küldenek Daccába. ENSZ-HATÁROZAT A HADIFOGLYOK ÜGYÉBEN New York — Az ENSZ-közgyűlés szociális, humanitárius és kulturális bizottsága egyebek között elfogadta az Egyesült Államok és 11 más állam határozati javaslatát a hadifoglyokügyében. Ez felhívja a fegyveres konfliktusok részvevőit, mindenki számára biztosítsanak emberi bánásmódot. Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottságában Kolumbia, Brazília, Costa Rica és Nicaragua határozati javaslatot terjesztett be, amely — elfogadása esetén — felkérné U Thant főtitkárt, hogy 1971. augusztus l-ig gyűjtse össze a tagállamok véleményét az ENSZ-alapokmány esetleges módosítását illetően. Izraeli települések a megszállt területeken Tel Aviv — Izrael folytatja a megszállt arab területek betelepítését. Az izraeli rádió tegnapi közlése szerint a nemrégiben megszállt Gazában létrehozták az első félkatonai települést, melyben izraeliek fognak lakni. Az izraeli kormány már néhány ilyen jellegű települést kiépített a Golan-magaslatokon és a Jordán folyó megszállt nyugati partján. A költséges, félig katonai jellegű települések építése, melyeket óvóhelyekkel és erődítményekkel látnak el, azt igazolja, hogy az izraeli vezetőknek belátható időn belül nincs szándékukban feladniuk a megszállt területeket bár azt az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata is követeli. néhány M^rtm d il SALVADOR ALLENDE a délChilei Concepcion városában megrendezett nagygyűlésen bejelentette, hogy a chilei kormány kisajátította a Bellavista Tom textilvállalatot. Ez a 2000 személyt foglalkoztató vállalat az utóbbi hónapokban rendszeresen korlátozta, majd beszüntette termelését. PORTUGÁLIA továbbra sem hajlandó függetlenséget adni afrikai gyarmatainak. Ez a tény Marcello Caetano portugál kormányelnök szerdai parlamenti beszédéből tűnik ki. A DÉL-KÍNAI Quang Tung tartomány egyetemein és főiskoláin négy év után Ismét megkezdték a tanítást. AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS ügyviteli és költségvetési bizottsága úgy döntött, hogy 8 százalékkal emeli az ENSZ-alkalmazottak fizetését. Az 1971. július elsejével érvénybe lépő határozat célja, hogy ellensúlyozzák a a megélhetési költségek, főként a New York-i árak emelkedését. JOHN KING, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője szerdán közölte, hogy a külügyminisztérium véleménye szerint „kedvezőek a feltételek KözelKeleten az arab—izraeli tárgyalások felújítására. Reményét fejezte ki, hogy a „közeljövőben" sor kerül a Jarring ENSZmegbízott vezette közvetett béketárgyalások felújítására. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK leállította ugyan az U-2 típusú gépek kémrepülését a Szuezi-csatorna térségében, de kémholdjai segítségével folytatja a közel-keletl frontvonal megfigyelését — írja az Ál Ahram. A KGST GÉPIPARI állandó bizottsága gépkocsigyártással foglalkozó munkacsoportja Tbilisziben befejezte 28. ülésszakát. Munkájában az európai tagállamok küldöttségei, valamint Jugoszlávia képviselői vettek részt. CHILE ÉS A SZOVJETUNIÓ szerdán egyezményt kötött a kulturális és tudományos együttműködésről. A dokumentumot Clodomiro Almeyda chilei külügyminiszter és Nyikolaj Alekszejev, a Szovjetunió chilei nagykövete írta alá. HUSSZEIN jordán király tegnap reggel befejezte hivatalos látogatását az Egyesült Arab Köztársaságban, és elutazott Nagy-Britanniába, hogy folytassa megbeszéléseit a Közel-Keletről és a palesztinai problémáról. AICSI KIICSI japán külügyminiszter csütörtökön a szenátus külügyi bizottságában egy szocialista törvényhozó kérdésére kijelentette, hogy Japán most már úgy véli, nem lenne helyes dolog, ha az ENSZ-ben Tagaszkodnának a kínai képviselettel kapcsolatban eddig alkalmazott, ún. fontos kérdés formulához. 1970.