Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-23 / 304. szám, szerda

A CSKP KB decemberi ülésének vitája A „Tanulságok a pártnak és a társadalomnak a XIII. kongresszus utáni válságos fejlődéséből" című dokumentum azt tükrözi, ami nálunk 1968-ban és 1969-ben történt, amit értékelünk és le akarunk zárni, s amivel az emberek körében még találkozni fogunk. Meggyőződésem, hogy ez a dokumentum jelentős magyarázó és egyesítő szerepet fog játszani a pártban, társadalmunkban, s bizonyára a nemzetközi kommunista mozgalomban is. Az előterjesztett dokumentum jelentőségével túlszárnyalja a jeient. Áttanulmányozhatjuk, eltehetjiik, de a kommunisták jövő nemzedékei visszatérnek hozzá. E dokumentumból számos kérdés és következtetés bekerül Csehszlovákia Kommunista Pártjának elkövetkező történelmébe. Ogy vélem, nemcsak alaposan át kell tanulmányoznunk a dokumentumot, hanem minden mondatát át kell gondolnunk. meg kell fontolnunk, elemeznünk is kell. Nem vagyok híve annak a jelszónak, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk. Személyesen azonban vállalni akarom a magam részét abban, ami történt, s amiben a Központi Bizottság minden egyes tagjának és tisztsége szerint mindenkinek más, kisebb-nagyobb része van. S ne igyekezzünk tisztességtelenül kibújni belőle. Ugyanakkor ne engedjük meg, hogy e dokumentummal és a párt őszinte szavával visszaéljenek. Minden pártszerv és egyén a maga szempontjából fogja kezelni a dokumentumot, s ez érthető is. Egyet azonban el kell érnünk, éspedig azt, hogy valóságos tanulságként kezeljék a dokumentumot, s ne önkényesen magyarázzák, még kevésbe lássanak benne valamilyen szenzációt. Éppen elég szenzáció volt életünkben, volt belőlük részünk Novotný és Dubček idején is. Tanúi voltunk annak is, hogy magából a pártból, problémáiból, a lehető legjobb megoldások és utak kereséséből szenzációt csináltak, noha erre nem volt szükség. Nálunk az emberek gyakorta dicsérték a szocializmust, a pártot, a szocialista Csehszlovákia életét, szerették a Szovjetuniót és a többi szövetségeseinket. Mégis felelőtlen magatartásunkkal megengedtük a szocializmus ellenségeinek, hogy bizonygassák, milyen rossz is nálunk. Mintha megfeledkeztünk volna arról, hogy olyan úton haladunk, amelyet mi magunk taposunk ki, s az ilyen úton kudarcok is vannak. Kinek nincs problémája a világon? Egyáltalán van-e olyan ország, amelynek ne volnának problémái? Nekünk pedig be akarták szuggerálni, hogy valahol rajtunk, a szocializmuson kívül létezik valami olyan eszményi, amilyennek az egyház sem tudta idealizálni a maga paradicsomát és mennyei birodalmát. Pártunk a különböző fogyatékosságok és hibák ellenére is annyit tett az emberek jólétéért, amepnyit egyetlen politikai párt sem tett a múltban. És mennyi gyalázkodás érte ezt a pártot! 1968 további tanulságul is szolgált nekünk abban, hogy a szocializmus ellenfelei vissza tudnak élni a pártnak ezzel az őszinte törekvésével. Lehetővé tette ezt nekik az a tény, hogy a múltban sohasem szoktak hozzá az emberek ahhoz, hogy az, aki kormányoz, beismerje saját hibáit. Pártunk rövid történelmi időszak óta van hatalmon, ezért igen vissza lehet élni a saját hibáihoz és fogyatékosságaihoz való marxista—leninista viszonyulásával. Azért is, mert nem valamilyen zárt eszményi társadalomban, hanem osztályszempontból megosztott világban élünk. A szocializmus és a kapitalizmus harca ma nagy mértékben eszmei téren folyik, s ezt használta ki a hazai jobboldal és az antiszocialista erők. Figyeljünk fel egy tényre. A szocializmus ellenségei a párt önbírálatát minden alkalommal magának a pártnak a támadáXII. 23. sára használták ki. Ebből is le kell vonnunk a 5

tanulságokat. Hány hiba és kicsinyeskedés történt Novotný alatt Olyan jelszavakat dobtak VASIĽ B1ĽAK ELVTÁRS D 1970 a köztudatba és hirdettek, amelyekkel háttérbe szorították az osztálytartalmat, mintha a szocialista alkotmány kihirdetése után már semmilyen belső veszély nem fenyegetné a szocializmust és szocialista köztársaságunkat. Ha pedig igen, akkor csakis az efsz-ek melléktermelése, a sportkázás és a divatbemutatók részéről. Ezt tüntették fel a szocializmus legnagyobb veszélyének. A Központi Bizottság tagjai közül bizonyára még sokan emlékeznek rá, hogy Antonín Novotný e terem ben a „kapitalista csökevények" ellen mozgósított. Ugyanakkor eléggé Ismertek voltak különféle tervek, amelyeket a február utáni csehszlovák emigráció és a nyugati hírszerző szolgálatok külföldön szőttek és készítettek elő. Nem leplezték azt a tényt, hogy nálunk a szocializmus mély gyökereket eresztett. Ezért a munkásosztály, a nép becsapását, félrevezetését, a München előtti köztársaság, a masarykizmus idealizálását, a párt egységének, a nép egységének megbontását, a népgazdaság és a szovjetbarátság gyöngítését választották az ellenünk folytatott harc fő módszeréül, s meg kell mondanunk, sikerült is nekik. Emellett mindezt betervezték, megírták, vezetőink rég elolvashatták és rájöhettek volna szándékaikra. Nyíltan beismerték, hogy a feltételek kialakulásánál az egyik lehetőségként választották a véres ellenforradalmat. Céljaikban első helyen az a feladat szerepelt, hogy csendes úton hatalmukba kerítsék a vezető párt- és állami tisztségeket, kidomborítsák a szocializmushoz vezető sajátos csehszlovák utat, s ezzel megteremtsék az államfordulat feltételeit. Ez arra figyelmeztet minket, hogy valóban nagyon kell okulnunk belőle, annál is inkább, mert a CSKP tagjaiként éltünk ebben az országban. Ebből az a tanulság vonatkozik ránk, hogy mindenkor lássuk, ki mivel áll elő. Ma nehéz megérteni, hogy szinte rémes dolgok történtek a párt cégére alatt. Az a legszörnyűbb, hogy mindez a szemünk láttára játszódott le. Tudtuk, hogy romláshoz vezet, mégsem tudtuk mozgósítani erőinket a katasztrófa elhárítására. Százezrek remegtek a szocializmus sorsáért, kérték a párt Központi Bizottságának vezetőségét, a kormányt, hogy orvosolja a dolgokat, csináljon rendet, ám a párt és az állam vezetői — Dubček, Černík, Smrkovský, Kriegel a demokratikus centralizmus kibontakozásáról, .„emberi arcú" szocializmusunkról stb. szónokolva hetvenkedve félrevezették az embereket. Hiba, hogy a Központi Bizottságban sem tudtunk ezzel eléggé szembehelyezkedni. Hibánk abban volt, hogy nem tudtuk megfejteni szavaik és szándékaik jelentését, azt, ki mit milyen szándékkal mond. A szó ugyan azonos lehet, csak minden ember másként értelmezheti. Kriegel 1968. május 13-án a kerületi és járási párttitkárok értekezletén a fokozódó ellenforradalmi veszélyre utaló nagyon komoly figyelmeztetések után igyekezett meggyőzni az aktívát, hogy nem kell félni, s amikor hangoztatta, hogy minden a kezünkben van, nevetés és heves ellenzés viharát váltotta ki. Később értettük meg, hogy tulajdonképpen igazat mondott, csupán a tényleges állapotot közölte velünk, ugyanis a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők, az ellenforradalom szempontjából valóban minden a kezükben volt. Sajnos, ml ezeket az embereket még mindig kommunistáknak tartottuk. Nem akartuk hinni, hogy elszakadtak a párttól. A előterjesztett dokumentummal kapcsolatban megjegyzések lehetnek, hogy nem ad választ minden kérdésre. Lehet több ezer oldalas dokumentumot ls összeállítani, akkor sem adna választ mindenre, ami náliťhk lejátszódott. Mély meggyőződésem, hogy a dokumentum az alapvető kérdésekre világos választ ad, hogy a választott ôt, a szocializmushoz vezető út hazánkban helyes volt és ma is az. Népünk a párt vezetésével történelmileg páratlan sikereket aratott. A dokumentum választ ad arra, hogy Novotný és talpnyalói fokozatosan olyan munkamód szerekre és formákra adták magukat, hogy fékezték a szocializmus további fejlődését, ami oda vezetett, hogy 1968 januárjában elkerülhetetlenül szükségesek voltak a változások, ezért a Központi Bizottság egyértel műen egyetértett velük. A dokumentum választ ad arra, hogy az 1968 januárja utáni vezetés megengedte, hogy a pártban levő jobboldali opportunista és revizionista erők a párton kívüli antiszociallsta erőkkel együtt, az antikommunista vllágközpontokkal szorosan együttműködve ellenforradalmi tömböt alakítottak: népünk szocialista vívmányai, általában a szocializmus és az európai béke halálos veszélyben forgott. A dokumentum világos választ ad arra, hogy az egyedüli helyes és szükséges megoldás volt az öt szövetséges ország csapatainak bejövetele. Minden más megoldási változat eleve kudarcra volt ítélve. A dokumentum igazolja, hogy a szövetségesek nem csupán saját döníésük alapján, hanem a kommunisták és lakosságunk valamennyi rétegéhez tartozó polgárok ezreinek kérésére jöttek. Annak ellenére, hogy a tö-megtájékoztatási eszközöknek, helyesebben a jobboldali opportunistáknak és az antiszocialista ellenforradalmi erőknek őrjöngésükkel sikerült megtéveszteniük és gyakran olyan állapotba sodorniuk a népet, hogy nem tudta, mit tegyen, a nép mégsem hagyta magát ellenséges cselekedetekre kiprovokálni. A dokumentum világos választ ad a szuverenitásunk és szabadságunk megsértéséről szőlő, gyakran a "burzsoá propaganda szótárából vett összes koholmányokra. Ogy vélem, a dokumentum elég világosan és meggyőzően tanúsítja, hogy népünk nem árulta el a szocializmust, nem akart ellenforradalmat, hanem az ellenforradalmárok maroknyi csoportja visszaélt vele. Az ellenforradalmárok politikai kalandorok, karrieristák maroknyi csoportból álltak, voltak köztük olyanok is, akik befurakodtak a pártba és tudatosan vagy nem tudatosan azok között találták magukat, akik gyűlölték a szocializmust és már régóta azon mesterkedtek, hogy vereségét okozzák. Nem mondhatjuk azt, hogy a burzsoá osztályok csökevényei árultak el bennünket. Be kell ismernünk, hogy ők osztályérdekeiket védelmezték. Mindig csak saját embereink árulhatnak el bennünket. Azok, akik a párt és a dolgozó nép akaratából vezető helyeken álltak, de a szocialistaellenes erők szervezői és jelképei lettek, ma a nép megvetését érdemlik, nem pedig tiszteletét. Ha nem éltük volna át, nehezen hihetnénk el, hogy a dokumentumban megnevezett egyes személyek annyira elferdíthették és meghamisíthatták a proletár nemzetköziséget. Megtagadtak mindent, sokan osztályszármazásukat is elárulták. Kriegelen nem csodálkozom, építész fia volt, kozmopolita, Smrkovský azonban máig is munkásnak adja ki magát, Dubček ma is géplakatosnak vallja magát stb. Minden állam politikájának fontos tartozéka belső és külső biztonságának szavatolása. Megbízható szövetségeseket kell találnia. Államunknak volt ilyen szövetségese. Világszerte kialakultak és érvényesek a társadalmi együttélés szabályai. Ezek nemcsak a kapitalista országok kölcsönös viszonyára, hanem a kapitalista és a szocialista országok viszonyára is vonatkoznak. A kommunisták és a szocialista országok között azonban nemcsak illemszabályok vannak, hanem a céljaik és érdekeik lényegéből kővetkező alapelvek is. Ilyen a munkásosztály egységes forradalmi ideológiája, a minden jelzőt mellőző marxizmus—leninizmus. Ilyenek az osztályharcok tapasztalatai, a nagyfokú kommunista osztályfelelősség a nemzet, valamint az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom előtt. Sajnos, nálunk számos felelős személyiség vagy egyáltalán nem tanulta meg ezeket az elemi szabályokat, vagy mint 1968 mutatja, elfeledték őket, hűtlenekké váltak hozzájuk. Pártunknak, annak a szocialista államnak a vezetői, amely létét, felszabadulását a fasizmus alól a Szovjetuniónak köszönheti, 1968-ban melldöngetve hangoztatták a proletár Internacionalizmust, de megengedték szovjetellenes szenvedélyek és hisztéria elharapódzását. Ebben az a szörnyű, hogy kommunista alapelveinket, a csehszlovák munkásosztály számunkra szent elveit azok szennyezték be, akik a pártot képviselték és tagkönyvet hordtak magukkal. Ók voltak azok, akik végül is szembeszálltak testvéreikkel, szovjetellenes platformra süllyedtek, így a szocializmussal is szembekerültek. Talán elégséges lesz ez a tanulság, hogy ami történt, sohase ismétlődjék meg. Nem akarom túlbecsülni a dokumentumot, de hiszem, hogy segítségünkre lesz az egész nemzetközi munkásmozgalom, kommunista mozgalom előtt megmondani az igazságot, hová vezet a fejlődés egy pártban, egy országban, ha megszegik a párt vezető szerepe érvényesítésének lenini alapelveit, átugornak fejlődési szakaszokat, szem elől tévesztik az osztálytartalmat, lebecsülik a levert osztályok maradványait, lábbal tiporják a proletár nemzetköziség elveit, ha hagyják, hogy meggyöngüljön a barátság a Szovjetunióval — a szocialista világrendszer egyedüli biztosítékával. A tanulságok természetesen elsősorban jövő nemzedékünk nevelésére szolgáljanak. Tiszta igazságra akarjuk nevelni a gyermekeket, nem akarjuk előttük leplezni, mit követtünk el, hol voltak a hibák, arra a meggyőződésre akarjuk nevelni őket, hogy 1968-ban nem volt nálunk semmilyen megszállás, nem sértették meg szuverenitásunkat, hanem ismét testvéri segítséget kaptunk állami és nemzeti biztonságunk megerősítésére. Ki kell emelnünk a proletár Internacionalizmus erejét és alapjait. Abban, hogy a szövetségesek a tizenkettedik órában a segítségünkre siettek, azt lássuk, hogy nagy érdemet szereztek létünk és általában a szocializmus megmentésébén. Ezért hála Illeti őket. Augusztus 21-e mindenkor a hála napja, de nem a dicsőség napja lesz számunkra, csehszlovákiai kommunisták és a szocializmusért élő népünk számára. A csehszlovákiai jobboldali opportunisták és revizionisták szerepe nem valamilyen sajátos csehszlovákiai Jelenség. Ezért dühőngenek ma mind, és már nem is leplezik, kinek a szolgálatában állnak. Egyesülnek és céljaik ugyanazok maradnak. Pelikán, Löbl, Sik, Štefan, Jezdinský, Sviták és továbbiak plejádja ma már nyíltan hangoztatja, hogy Csehszlovákiában a dolgozók hatalmának megdöntése már nem valósítható meg llberallsta irányzatok és ámítások útján. Az általuk kiadott Text nevű folyóirat 10. számában olvashatjuk: „1968 prágai tavaszának vértelen útja valószínűleg már nem istoétlődik meg. Vérontás nélkül nem érjük el a szabadságot." A jobboldal taktikája ma arra épül, hogy a háttérből zavarja a dolgozók biztonságérzetét és erősödő szocialista öntudatát. Különféle találgatások pszichózisát keltik, különféle csoportokra osztják a funkcionáriusokat, hívekre és kevésbé hívekre, szilárdakra és ingatagokra, puccsokról, összeesküvésekről, készülő politikai perekről, szociális és jogi bizonytalanságról, az államszövetség megszüntetéséről keringő meséket terjesztenek. Ez késztessen minket a párt ideológiai és szervező munkájának aktivizálására és élmélyítésére. Ideológiailag sokkal alaposabban ps elmélyültebben kell küzdenünk a jobboldali opportunizmus és revizionizmus ellen. Fontos, hogy funkcionáriusaink ne féljenek küzdeni a párt jelenlegi politikájáért: Az embereknek tudniuk kell rólunk, hogy kommunisták vagyunk, s becsülni fogják derék munkánkat. Nem követhetnénk el nagyobb hibát, mintha a kommunisták magukba zárkóznának és elválasztanák a pártot a pártonkívüliektől. Nem állnának szilárd alapon a konszolidációs törekvések. Elvégre a jobboldal szervezeti szétverése és olyan sikerek elérése, amelyekről sokan azt hitték, hogy fteni érhetők el ily rövid idő alatt, nemcsak a mi érdemünk, kommunistáké, hanem hazánk dolgozóinak millióié is, akik azonosulnak az új vezetőség politikájával és segítenek annak megvalósításában. Számunkra és az elkövetkező nemzedékek számára is az egyik alapelv az, hogy helyesen viszonyuljunk saját hibáinkhoz. Elvégre azért, ami nálunk történt, nem vádolhatók a dolgozók. Ezt Novotný tette, ő mindig jó volt, a tömegek pedig mindig rosszak. Ezért nagy tapintattal és tárgyismerettel kell megítélnünk és megkülönböztetnünk az emberek hibáit. Annak az egyszerű népi tapasztalatnak és igazságnak a híve vagyok, hogy az emberek életútjukon megbotlanak és el is esnek, ezért segíteni kell nekik, fel kell emelni őket, ha velünk akarnak tartani, nem szabad a sárba taposni őket. Gyakran hibát követünk el abban, hogy az opportunizmus és a revizionizmus nálunk nem eszmei probléma és legyőzendő ellenfél, hanem gúnynév lett. Smrkovský, Kriegel, Císar, Mlynár és mások eltávolítása nagyon fontos és elkerülhetetlenül szükséges volt. Ezzel azonban nem hárult el a jobboldali veszély, ez valahol köztünk van, valamiből kinőtt. Ilyen vagy olyan formában újabb hajtásai lesznek, ha nem tépjük ki gyökerestül. Dubček és a többiek az itt elburjánzott jobboldali opportunizmusnak csupán díszvirágai voltak. Ne elégedjünk meg azzal, hogy csak Prágában voltak revizionisták és opportunisták, de nálunk, üzemünkben nem voltak. Ne feledjük, hogy nagyon lelkiismeretes ember Is opportunistává válhat, ha megelégszik az elért célokkal vagy lényegtelen dolgokat szorgalmaz. t Ideológiai munkánk feladata, hogy mélyebben megvilágítsuk magának a revizionizmusnak és opportunizmusnak a fogalmát. Be kell bizonyítanunk, hogy ez nem mai jelenség, hanem mély gyökerei vannak a múltban. A következetes lenini alapelvekre éjjülő pártegység valóban a nap parancsa, fontos, hogy mindenki különbség nélkül'bátran harcoljon a Jelenlegi pártpolitika érvényesüléséért. Az emberek aszerint ítélnek meg bennünket, hogyan viselkedünk és dolgozunk. Ne ismételjük meg az 1968 január utáni hibákat. A nyilvánosságnak mindenkiről tudnia kell, hogyan viselkedik igazán, kommunistához méltóan lép-e fel. Egyesek fogalomzavarban szenvednek. Azt állítják, hogy nálunk valamilyen baloldali erők formálódnak a, marxizmus—leninizmus és a párt megmentésére. Pártunk mindenkor a munkásmozgalom baloldali irányzatához tartozott. Társadalmunkban ma a baloldali erő a kommunista párt és senki más. Aki ma baloldalibbnak tartja magát a pártnál, nem köthet ki máshol, mint maoista és trockista pozícióknál. Ez a harc logikája, ugyanakkor az élet fejlődésének a logikája. Hallani olyan hangokat, hogy nálunk, nincs biztos jövő és távlat. Mindenk-i, aki lelkiismeretesen bekapcsolódik a szocializmus építésébe, aki támogatja a párt politikáját, nagy erőfeszítését, biztonságérzettel, távlattal rendelkezik, mert megértette, hogy a jövő a szocializmusé és ebben van mindannyiunk jövője és biztonsága^