Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-23 / 304. szám, szerda

Mi a helyzet a Calexszal? Ez év augusztus végén és szeptemberében szerkesztőségi postánkban feltűnően megsza­porodtak a hűtőszekrények meghibásodásával és a javítá­sukkal kapcsolatos panaszok. Olvasóink leveleikben egyrészt a gyártó vállalatot, a Zlaté Mo­ravce-i Calexot bírálták azért, mert — egybehangzó vélemé­nyek szerint selejtes árut szál­lít az üzletekbe s így félreveze­ti, becsapja a vevőket. Másrészt a javítóüzemeket pl. az érsek­újvárt Renokovot — amelyek a garanciális levél alapján kötele­sek volnának a hibás készüléke­ket záros határidőn belül kija­vítani, azonban ezen kötelezett­ségüknek korántsem tesznek eleget. Olvasóink panaszaival több ízben is foglalkoztunk és ér­tünk is el bizonyos eredménye­ket, ám ennek ellenére sem te­kinthettük megoldottnak a kér­dést, mivel véleményünk szerint itt átfogó intézkedésekre van szükség egyrészt a Calex gyárt­mányai minőségének megjavítá­sára, másrészt a Renokovnál a garanciális javítások biztosítá­sára. Éppen ezért az érsekújvári Renokov válasza alapján lapunk október 7-i számában „Az ob­jektív nehézség még nem meg­oldás" című cikkünkben részle­tesen foglalkoztunk a Calex gyártmányainak minőségével és a hűtőszekrények javításával kapcsolatos kérdésekkel. A Re­nokov, illetve az Érsekújvári Jnb ellenőrzési osztályának vá­lusza alapján megírtuk, hogy a vállalat hűtőszekrény javítórész­lege 1970. szeptember 17-én 804 elintézetlen javítási kérelmet tartott nyilván. Ez a mennyiség pedig tarthatatlan helyzetet te­remtett s éppen ezért cikkünk­ben megkértük az SZSZK Leg­felsőbb Ellenőrzési Hivatalát, hogy az ügyben érdekelt mi­nisztériumokkal együtt, vizs­gálja felül egyrészt a Zlaté Mo­ravce-i Calex vállalatnál, más­részt az érsekújvári Renokovnál fennálló helyzetet és a hibák el­távolítására tegye meg a szük­séges intézkedéseket. Időközben lapunk október 22-i számában „Semmitmondó vá­lasz a Calextól" című cikkünk­ben foglalkoztunk a Calex vál­lalatnak kritikáinkra küldött válaszával, amellyel szerkesztő­ségünk nem értett egyet, mivel egyetlen szót sem ejtett a lé­nyegről: gyártmányainak minő­ségéről. Előbbi cikkünk kiegé­szítésként ezt a cikket is meg­küldtük a Legfelsőbb Ellenőrző Hivatalnak. Kritikánkra, illetve cikkeink­re František Lipka elvtárs, a Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal alelnöke válaszolt. A válasz megállapítja, hogy a cikkeink­ben közöltekre való tekintettel a Legfelsőbb Ellenőrzési Hiva­tal fő figyelmét a megállapított fogyatékosságok kiküszöbölésé­re fordítja. Az Érsekújvári Jnb népi ellenőrzési bizottsága tájé­koztatta őket a Renokov által hozott intézkedésekről. E sze­rint a Renokovnál októberben kilencre növelték a hűtőszek­rény-javító szerelők számát. Ugyancsak októberben generál­javítás után átvettek egy autót, melyet a komáromi járásba osz­tottak be, továbbá két autó szállítja a szerelőket a duna­szerdahelyi és a komáromi já­rásban, ezenkívül két szerelő a saját gépkocsiját használja. Pótalkatrészek biztosítása érde­kében személyes tárgyalásokat folytattak a termelőüzemmel s ennek eredményeképpen nö­velték azok szállítását, bár az alkatrészekből a választék még mindig nem kielégítő. Ezek az intézkedések lehető­vé tették, hogy a Renokov ok­tóberben 271 garanciális és 111 egyéb javítást végzett el, össze­sen több mint 400 ezer korona értékben. A Renokov vezetősé­gének véleménye szerint való­színű, hogy az év végéig a ja­vítórészleg elvégzi az összes ja­vítást annak ellenére, hogy no­vember 9-én a három járásban 462 javításra szoruló hűtőszek­rényt tartottak még nyilván. Október elején a Renokov élé­re új vezetőt neveztek ki. A válasz továbbá tudomásunk­ra adja, hogy az Érsekújvári Jnb népi ellenőrzési bizottsága nyilvántartja mindazokat, akik­nek hűtőszekrényüket eddig még nem javították meg s fi­gyelemmel kíséri a javítások el­végzését. A helyzet megjavításá­ra hozott intézkedések teljesí­tését a' Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal is ellenőrizni fogja. A Legfelsőbb Ellenőrzési Hi­vatal válasza befejezésül le­szögezi: a Calex hűtőszekré­nyek fogyatékosságaira jelhívta az Iparügyi Minisztérium figyel­mét és felkérte, hogy a helyzet megjavítására hozott intézkedé­sek eredményeiről tájékoztassa az Űj Szó szerkesztőségét. Megköszönjük a Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal válaszát és reméljük, hogy az Iparügyi Mi­nisztérium intézkedéseinek eredményeként a Calex vállalat gyártmányai ismét visszaszer­zik jó hírnevüket és a vásárlók bizalmát. Üzembe helyezték a kelenyei tv erősítő­állomást Még január 29-i számunkban Deák Teréz olvasónk levele alapján „A televízió, a villany­áram és a bürökrácia" c. cik­künkben foglalkoztunk azzal, hogý Kelenye (Kleňany) köz­ség térségében felépített televí zióerősítő állomás nem műkö­dik, mivel nem kapcsolták rá a vilanyhálózatra. Az erősítőállo­más nélkül viszont nem lehet fogni sem a bratislavai, sem a Banská Bystrica-i tv adásait. Cik­künkre a bratislavai Rádiókom­munikáció-szerelő Vállalat vá­laszolt, és arról értesítette szer­kesztőségünket, hogy a 22 kilo wattos összekötő megépítésé­vel a lévai járási energetikai üzemet bízták meg, s hogy eze­ket a munkákat második ne­gyedévi tervükbe vették be. Ezt lapunk március 12-i számában meg is írtuk s annak a remé­nyünknek adtunk hangot, hogy a kelenyei tv erősítőállomást az év második felében valóban üzembe helyezik. Sajnos, nem így történt. Az utóbbi hetekben több olvasónk­tól kaptunk levelet és arra pa­naszkodnak, hogy az ígéret el­lenére is az erősítőállomást még mindig nem helyezték üzembe s e miatt a tv-adásokat nem tudják fogni. Ismét a Rádió­kommunikáció-szerelő Vállalat­hoz fordultunk, hogy adjanak tájékoztatást mi az oka annak, hogy a kelenyei tv erősítőállo­mást még mindig nem helyez­ték üzembe. A vállalat válaszá­ban rámutatott arra, hogy Szlo­vákia területén a tv-adások vé­telének legnagyobb akadálya az erősítő-állomások építése és rá­kapcsolása az elektromos háló­zatra. Ezeket az erősítőállomá­sokat a járások építik és eddig már 55 épült fel, de még csak a felét sem tudták üzembe he­lyezni. A kelenyei erősítőállomás ese­tében a már említett 22 kilo­wattos összekötőt erdőn kellett keresztül vezetni, amivel viszont a tervező nem számolt s éppen azért utólag kellett utat vágni a vezeték számára, ami hosz­szabb időt vett igénybe. Ezért késett az erősítőállomás üzem­be helyezése. A Rádiókommunikáció-szere­lő Vállalat tájékoztatása sze­rint a kelenyei tv erősítőállo­mást december 20-án üzembe helyezik, ami reméljük valóban meg is történt, tekintve hogy a vállalat levelét a múlt héten, tehát 20-a előtt kaptuk meg. Úgy véljük, hogy a Rádiókom­munikáció-szerelő Vállalat a ke­lenyei tv-erősítőállomás üzem­be helyezésével kellemes kará­csonyi és új évi meglepetést szerzett a környék lakosságá­nak. Hm lehetne vasárnap is autóbuszjárat? Ve a k István kírályrévi (Krá­ľov Brod j olvasónk azt a kér­dést teszi fel szerkesztőségünk­nek küldött levelében, hogy va­sár- és ünnepnapokon is nem lehetne-e autóbuszjáratot bizto­sítani Vágsellye — O r f öld / Slo­venské Pole/ és Nádszeg /Trs­ticej között. Miilt olvasónk írja, az úrföldi dolgozók ezt már több ízben kérték a CSAD ille­tékeseitől. de kérésüket minden esetben indokolás nélkül eluta­sították. A vasárnapi autóbusz­járatra azért volna szükség, mi­vel e nélkül a település telje­sen el van zárva a külvilágtól. Ugyanis a legközelebbi vasút­állomás Vágsellye, amely 12 km-re van Orföldtől s autóbusz­járat hiányában Vágsellyére csak gyalog lehet eljutni. Pedig többen vannak, akiknek vasár­nap is munkába kell menniök s gyalog megtenni az utat, amely eléggé fáradalmas és hosszadal­mas is. Megkérjük a ČSAD galantai járási kirendeltségét és a járá­si nemzeti bizottság közlekedé­si osztályát, vizsgálják felül a Slovenskej Pole-i lakosok kéré­sét, hátha egy kis Jóakarattal kérésüket teljesíteni lehetne. Intézkedéseikről, illetve állás­pontjukról szerkesztőségünket értesíteni szíveskedjenek. Miért nem világítanak a neonépk Bényen? Varga Ferenc ifjú tudósítónk levelében Bényről (Biüa, érsek­újvári járás), erről a műemlé­keiről nevezetes Garam menti községről fr. Megírja, hogy a közelmúltban a faluszépítési ak­ció keretében parkosítási mun­kákat végeztek, úgyhogy a köz­ség joggal nyeri el az arra ve­tődő idegen tetszését, viszont ha beköszönt az est, a falura a tel­jes sötétség borul. Pedig négy éve neon fényégőket szereltek fel a községben és működtették is őket, jelenleg azonban kihasz­nálatlanul állnak, nem világí­tanak s a falu lakossága nem tudja, hogy mi ennek az oka. így hát mi kérjük meg a Bényi Helyi Nemzeti Bizottságot, tájé­koztassák szerkesztőségünket arról, mi az oka annak, hogy a neonégők nem világítanak és hogy kellő intézkedéssel nem lehetne-e ezen az áldatlan hely­zeten változtatni. BAT KY LÁSZLÓ i y Í r H P % * H P % KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 30. Anna megállt egy régi épület kapu­jában. — Hát itt vagyunk. Egy barátnőm adta kölcsön két napra a lakását. El­utazott Krakkóba. Bejössz? Nem mehetett, llzáéknál félóra múl­va várják. Ott meg kell ismerkedni von Henning Benitávál, a Harmadik Biroda­lom legnagyobb reménységének lányá­val, akinek remélhetőleg megtetszik az Abwehr elegáns tisztje. llza és Ruppert villája a Roz Allén, Vacsó legszebb fasorában volt. Amikor Kloss megérkezett, llza éppen Lothar Sturmbannführerrel táncolt. Erről a szögletesfejű, száraz, szikár férfiról az a hír járta, hogy se a nők, se az ital nem tudják levenni a lábáról. Kevesen táncoltak. A társaság nagy része a bárpultnál lebzselt. A díszegyen­ruhás férfiak társaságából kirítt Hen­ning profeszor, kifogástalan sötét öl­tönyében. Ügy állt ott az italpultnál, mintha egy előkelő idegen világból csöppent volna a háborús fészekbe. Be­nita mellette állt, sötét szemüvege mö­gül gyanakvóan nézegette a társaságot. — Örülök, hogy mégiscsak eljöttél — tietett hozzá Ruppert. Először Hennitt­gékhet vezette. — Kloss főhadnagy, az Abwehr és a nők bálványa — mondta Benitának, majd a professzorral ismertette meg. Henning keze száraz és hideg volt. Benita kezét egy másodperccel az ud­variasság határán túl tartotta tenyeré­ben. A lány szemüvege alól figyelme­sen megnézte magának Hanst. De a kéz szorításra arcán villanásnyi ftntor fu tott végig, mintha csak azt mondaná: No lám, te is csak Henning lányát lá­tod bennem. Ruppert poharakat hozott. A lemez játszó elhallgatott és a professzor mel lett llza és Lothar jelent meg. — Végre egyszer hivatalos kötöttsé­gek nélkül is találkozunk főhadnagy úr — fordult Lothar Klosshoz. — Gondolom, hogy Sturmbannführer úr nem a tánc keduéért jött — mondta halkan Kloss. Lothar elmosolyodott — Bizonyos vonatkozásban egy kato­na soha nem lehet egészen civil. Külö­nösen, ha von Henning professzor kö­zelében van. llza nagyon hangosan nevetett vala min. Aztán a professzorhoz lépett. — Táncolna velem, professzor úr? Apám szerint ön kitűnő táncos. Henning valóban jól mozgott a par­ketten. Egy szentimentális tangó üte­mére lágyan repítette llzát. Kloss jel­kérte Benitát. —- Azt hiszem, hogy mi már találkoz­tunk valahol — kezdte Kloss. Dühös volt, amiért semmi okosabb nem jutott az eszébe. — Mindig ezzel kezdi az ismerke­dést, főhadnagy úr? — Nem, nem! — tiltakozott Kloss — nagyon kellemes önnel táncolni. A tangó végén a bárpulthoz kísérte a lányt. Töltött a poharakba, de Beni­ta éppencsak megnedvesítette ajkait. — Sokáig marad Varsóban? — kér­dezte a férfi. — Nem tudom. De miért érdekli Önt? — Például megmutatnám magának Varsót. — Gondolja, hogy van itt valami fi­gyelemre méltó? — vonta fel kérdőn a szemöldökét a lány. — Biztosan, hiszen ahol maga van, ott máris elegendő j így elemreméltót ta­lál az ember. A tisztek egyre gyakrabban töltöget­tek a poharakba. A beszélgetések is hangosabbak lettek. Kloss ezt várta. Ugy tett, mintha a zene andalító rit­musára figyelne, közben éberen figyelt minden félmondatra: — Franz éppen most tért vissza Kurszk alól ... — csacsogta egy lány. — Valami offenzívára készülnek... A fivérem egy csodás kisestélyit küldött Párizsból... Holnap utazom — mondta egy Wehrmacht-tiszt, és szorongatta a lány kezét. — Már csak egy éjszakánk van drágám . .. A bábeli hangzavarból is kicsengett llza ideges nevetése. — Igyanak uraim! Ebben a rohadt városban az embernek időnként jól be kell rúgni! Ruppert sietve táncra kérte llzát, köz­ben kérlelte, hogy viselkedjék csende­sebben, ne igyon többet. Von Henning és Lothar a pultnál áll­tak, teli poharakkal a kezükben. A pro­fesszor kicsit közelebb hajolt Lothar­hoz: — Ki áz a fiatalember, aki Benitá­vál táncol? — Kloss főhadnagy, — válaszolta Lothar. — Azt már tudom. De csak azt, — mondta kicsit türelmetlenül a profesz­szor. — Rendes ember. Nagyon rendes családból származik. Henning arca változatlanul merev maradt. — Nem érzem jól magam ebben a városban — mondta kis szünet után. — Berlinben figyelmeztettek, hogy nagyon kell vigyáznom . . . — Teljesen nyugodt lehet, professzor úr — mondta Lothar. — Kitűnő embe­reim vannak, egytől egyig tudják, hogy ez is jront. Kloss állandóan Benitávál táncolt. Közben mindig Annára gondolt, így erőltetve magára valami kedvességet. — Mire gondol, főhadnagy úr? — kérdezte a lány. — Magára. Kettőnkre. Arra, hogy eb­ben a furcsa világban két ember így összetalálkozhat, — közben magához szorította a lányt, és az már nem el­lenkezett. Kloss furcsán érezte magát, aztán rájött, hogy figyelik. Ruppert fi­gyeli kitartóan. Ruppert, aki már alig állt a lábán. llza el akarta vinni Ruppert poharát, de az görcsösen marokra 'fogta, újra töltött és ivott. llza tehetetlenségében a zongorához ült, játszani kezdett, majd inkább csak dúdolva, szép alt hangon énekelni kezdett egy divatos katona­dalt. A találkozó a Pomianovszkii presszó­ban volt. Kloss már jó ideje szemmel tartotta a környéket. Látta, amikor Rup­pert leszállt a villamosról, s belépett a kávéházba. Ojabb félóra telt el, Kloss megnyugo­dott, Ruppertet nem követték. Az utcán semmi mozgolódást nem észlelt. De to­vább figyelt. Látni akarta, amint Anna belép, és amikor jeladatát teljesítve zavartalanul távozik. Ruppert ezalatt idegesen ült a sarok­asztalnál. Kezében a megbeszélés sze­rint a Berliner Zeitung aznapi számát tartotta. Az asztalon egy doboz „Privát" cigaretta hevert, amelyben a mikrofil­met helyezte el. Ruppert ideges volt. Érezte, hogy ku­tyaszorítóba került, idegesítette, hogy végig kell csinálnia ezt az egészet. Tu­lajdonképpen — vélekedett Ruppert — golyót kellene röpítenem a fejembe, nem pedig jelszavakra emlékeznem, fis egyáltalán minek a jelszó, ha az öreg jön az anyagért? Az egész egy idióta ceremónia — dünnyögte magában. — A jelszó: „Találkoztunk Horschnál Berlin­ben?" és a válasz: „Nem messze lakom, ezért járok oda." Marhaság — mondta Ruppert; miközben idegesen dobolt uj­jaival az asztal lapján. Nyílt az ajtó. Felnézett, egy csinos nő egyenesen az ó asztalához tartott. Mire Ruppert magához tért az ámula tából, a nő barátságosan mosolyogva el mondta a jelszó első jelét. 1970. XII, 23 (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents