Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)
1970-12-21 / 302. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. december 21. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 302. szám Ára 50 fillér Tanácskozik a Szövetségi Gyűlés két kamaráj.a Napirenden a föderáció megerősítése (Parlamenti tudósítónktól) — Tegnap délután a prágai várban megkezdte tanácskozását a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 6. együttes ülésszaka. A tanácskozás közzéppontjában a csehszlovák államszövetség tökéletesítését célzá törvények, illetve törvénymódosítások megvitatása áll. Az előterjesztett törvényjavaslatok lényegében nem változtatják a föderációs rendezést, — annak megerősítéséről van szó. Pontosan 15 órakor dr. Dalibor Hanes professzor, a Szövetségi Gyűlés elnöke üdvözölte dr. Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB első titkárát, Ludvík Svoboda hadseregtábornokot, köztársaságunk elnökét, a CSKP KB elnökségének tagjait és póttagjait, a CSSZSZK kormányának tagjait, majd előterjesztette az ülésszak programját. A napirend jóváhagyása után dr. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök lépett a mikrofonhoz és kormánya nevében ismertette a parlament együttes ülésszakára előterjesztett törvényjavaslatok jelentőségét. A miniszterelnök beszámolója után dr. Karol Laco professzor, szövetségi miniszterelnök-helyettes megindokolta a föderációs alkotmánytörvény módosításával kapcsolatos törvényjavaslatokat. Hangoztatta, hogy a változások nem érintik a csehszlovák föderáció alapelveit. A szövetségi kormány a törvényjavaslatok előterjesztése során abból indult ki, hogy azoknak nagy a politikai jelentősége a föderáció zökkenőmentes működésében. A módosítások előtérbe helyezik a szövetségi kormány és a két nemzeti kormány közti együttműködést. A szövetségi kormány a jövőben megvétózhatja a nemzeti kormányok döntéseit, de ez nem jelenti a nemzeti kormányok iránti bizalmatlanságot, sem hatáskörüknek és felelősségüknek csorbítását. A módosítások értelmében megszűnnek a szövetségi bizottságok, és ezzel egyidejűleg az államtitkári funkciók. A javaslatok az állampolgárság kérdését is érintik. A módosítás alapján az eddigi két állampolgárság alapja a csehszlovák állampolgárság. Ez az eddiginél jobban juttatja kifejezésre a csehszlovák államiság jelentőségét. A szövetségi kormány a csehszlovák föderációról szóló 143/ 1968. Tgy. alkotmánytörvény megváltoztatására és kiegészítésére javasolja, hogy az eddigi hat szövetségi minisztériumon kívül a következő szövetségi minisztériumok létesüljenek: Műszaki és Beruházási Minisztérium, Tüzelőanyag- és Energetikai Minisztérium, Kohóés Gépipari Minisztérium, Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, Közlekedésügyi Minisztérium, Postaügyi Minisztérium. Ezzel egyidejűleg megalakul az Állami Tervbizottság, mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság központi államigazgatási szerve a népgazdaságtervezés és a tervszerű népgazdaságirányítási rendszer fejlesztésére. Szövetségi hatáskörrel megalakul a Népi Ellenőrző Bizottság és a Szövetségi Árhivatal. A szövetségi minisztériumok hatásköréről szóló kormányjavaslat meghatározza egyrészt a szövetségi minisztériumoknak a CSSZSZK kormánya iránti, másrészt az illetékes nemzeti szervek iránti kötelességeit. A törvényjavaslat nagy hangsúlyt helyez a szövetségi minisztériumok koordináló tevékenységének kiszélesítésére. A szövetségi minisztériumok hatáskörének megállapításával egyidejűleg kifejezésre jut ezeknek az intézményeknek a felelőssége a föderáció feladatainak céltudatos teljesítéséért is. Viktor Knapp akadémikus a Népi Kamara bizottságainak együttes jelentését terjesztette elő. A bizottságokban a képviselők megállapították, hogy az államszövetségi rendezés társadalmunk érzékeny politikai kérdését oldotta meg, s a kétéves tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a megoldás helyesnek mutatkozott a bonyolult politikai helyzetekben is, és ugyancsak jelentős tényezővé vált a konszolidációban. Az alkotmánytörvény módosításának tervezetét a bizottságokban részletesen megvitatták s olyan egyöntetű vélemény alakult kl, hogy a föderációs alkotmánytörvény módosítása pozitív hatást gyakorol az államszövetség további fejlődésére és hozzájárul a csehszlovák föderáció megszilárdulásához. A Nemzetek Kamarája bizottságainak együttes jelentését Josef Kopecký képviselő adta elő. A Nemzetek Kamarája bizottságai egyetértésüket fejezték ki a szövetségi kormány javaslataival, s az előterjesztett módosításokban a csehszlovák föderáció megerősítését látják. Az alkotmánytörvény vitájában felszólaló Helena Litvajová, dr. Alois Neumann, Jaroslav Srb és Josef Zednik képviselő egyetértését fejezte ki az előterjesztett módosításokkal. A csehszlovák föderációs alkotmáriytörvény módosításaira vonatkozó kormányjavaslattal a két kamara valamennyi képviselője — külön-külön szavazással — egyhangúlag egyetértett. (Folytatás a 2. oldalon) Ľubomír Strougal elvtárs beszéde Elnök elvtárs, képviselő elvtársnők és elvtársak! Engedjék meg, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának megbízásából önök elé terjesszem azoknak a javaslatoknak a gyűjteményét, amelyek a maguk egészében a csehszlovák föderáció megszilárdítását szolgááják. A kormány e törvényjavaslatok előterjesztésével Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága irányvonalával teljes összhangban teljesíti ígéretét, hogy bizonyos idő után értékeli a föderáció működéséből szerzett tapasztalatokat, és olyan intézkedéseket javasol, amelyek lehetővé teszik, hogy mechanizmusa a további politikai és gazdasági fejlődés hatékony és megbízható eszköze legyen. A szocializmus építése, az iparosító és kollektivizáló politika kialakította az alapvető társadalmi, anyagi és szociális feltételeket mindkét nemzetünk életszínvonalának, emelése, öntudatának növelése, nemzeti kultúrájuk és tudományuk kibontakoztatása, a nemzetiségi kérdésnek a csehek és a szlovákok közös államában történő teljes megoldása számára. Ez a politika a legmarkánsabban Szlovákia egész fejlődésében jutott kifejezésre. A munkásosztály forradalmi hatalmának a nemzetiségi kérdéssel összefüggő nem egészen tisztázott koncepciója az ötvenes évek második felében és később láthatóvá vált. A nemzetiségi kérdés feldolgozásának alacsony színvonala Csehszlovákia adott feltételei között a szocializmus építésének konkrét szakaszaiban a politikának ezt az érzékeny területét is befolyásolta. Az a helytelen, leegyszerűsített nézet alakult ki, hogy a szocializmust építő társadalomban csökken a nemzetiségi kérdés jelentősége, hogy az új társadalmi rend sikeres építése során a nemzetek együttéléséből eltűnnek a lehetséges súrlódási felületek és feszültségek. Az osztályellentétek politikai-hatalmi megoldása, amelyek objektíve előtérbe kerültek, kissé háttérbe szorították a kölcsönös kapcsolatok iránti figyelmet. Egyidejűleg a csehek és a szlovákok kapcsolatának problematikája alapjában véve gazdasági kérdésekre, a két nemzet gazdasági és szociális színvonalának kiegyenlítésére zsugorodott. Ez ugyan lényeges, de a kapcsolatok sokrétűségében mégis csupán egy a számos tényező közül. Ez a leegyszerűsítés nehezítette az elvi megoldást, különösen a két nemzet politikai és demokratikus-intézményes kapcsolata vonalának fejlesztésében. Azok az elvek, amelyekből a csehszlovák föderáció kiindult és amelyek működését is meghatározzák, hazánk feltételei között teljes mértékben megfelelnek a nemzetiségi kapcsolatok marxi—lenini értelmezésű én gyakorlatú megoldásának. Ez az új államjogi rendezés, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja kezdeményezett, érvényesítette a csehek és a szlovákok egyenjogúságának elvét. Jelentős politikai cselekedet volt, amely megerősítette szocialista köztársaságunkat és a két nemzet kölcsönös kapcsolatait is. A föderáció létezése rövid időn belül nélkülözhetetlen, magától értetődő tény volt, és rögzítődött állampolgáraink tudatában. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ezt a gondolatot a cseh nép ls sajátjaként fogadta és tevékenyen vett részt fejlesztésében. Nem teljesültek azok reményei, akik azt jósolták, hogy ez a gondolat cseh környezetben nem talál kedvező visszhangra. A r i/akorlat mindenkor megbízható iránymutató, amely megmutatja, mi az, ami elképzeléseinkből, elméleti célkitűzéseinkből életképes. Egyidejűleg a legalkalmasabb korrigáló erő, amely kiválaszt, pontosabban meghatároz, igazol vagy elutasít. így van ez ebben az esetben is. (Folytatás a 2. oldalon) ' Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának HATÁROZATA Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tagjaival bővített 1970. december 18-i ülésén foglalkozott a CSKP Központi Bizottságának 1970. december 10-11-1 plénumán elfogadott határozatokkal és döntésekkel. Az ülésen megvitatták: — a párt és a társadalom válságos fejlődésének tanulságait a CSKP XIII. kongresszusa után, — a párt egységének időszerű kérdéseiről szóló határozatot, — a szlovákiai tagkönyvcsere eredményeit és a párt fő feladatait a CSKP KB decemberi plénuma után, — az 1971. évi népgazdasági tervjavaslatot, — az SZLKP KB elnökségének és titkárságának az SZLKP KB júliusi plénuma óta kifejtett tevékenységéről szóló jelentést, — a csehszlovák föderatív államjogi rendezés részleges módosításának előkészítéséről szóló tájékoztatást. I. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága teljesen egyetért 1. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága döntéseivel, amelyek teljes mértékben igazolják a szlovákiai pártmunka tapasztalatait is. A CSKP KB által jóváhagyott dokumentumok tartalmazzák a párt és a társadalom válságos fejlődésének alapvető adatait és értékelését, értékelik pártunk és társadalmunk konszolidálódási folyamatának eredményeit, jellemzik pártunk és társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszát és kijelölik a párt egységes irányvonalát a jelen és a legközelebbi időszak számára is. A CSKP KB által elfogadott határozatok és döntések kiindulópontot jelentenek minden pártszerv, -szervezet és minden kommunista mindennapi gyakorlati munkája számára. A felfordulás és a destrukció után elértük a konszolidáció jelentős fokát, előrejutottunk társadalmi életünk minden területén, kialakultak a feltételek arra, hogy sikeresen kezdjük meg a párt, az ökonomika, az állam föderatív rendezése és az egész szocialista társadalom fejlesztésének üj szakaszát. Z. Jóváhagyja: a) az SZLKP KB elnökségének jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára által előadott jelentését a párt feladatairól a CSKP KB decemberi plénuma után, valamint a tagkönyvcsere lefolyásáról és eredményeiről szóló jelentést, b J a Szlovák Szocialista Köztársaság 1971. évi állami végrehajtási tervének fő feladatait Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1970. december 10—U-i plénumának határozatával összhangban. 3. Hatálytalanítja: az SZLKP KB 1968 májusi plénumán jóváhagyott. Az SZLKP KB Akcióprogramja teljes terjedelmének érvényességét. 4. Meghagyja: a) valamennyi szlovákiai pártszervnek és -szervezetnek, hogy összpontosítsák figyelmüket különösen — a munkatermelékenység növelésére, a munkaerőgazdálkodásra, és a munka- és a bérfegyelem megtartására, — arra, hogy a termékválaszték megfeleljen a belföldi és a külföldi piac szükségleteinek, — az építkezések gyors befejezésére, a kapacitások idejekorán történő üzembe helyezésére és teljes kihasználásukra, — a szigorú tüzelő-, energia-, nyersanyag- és anyaggazdálkodásra, valamint arra, hogy a mezőgazdasági üzemek hatékonyabban használják ki a takarmányalapokat; b) az állami és a gazdasági szervezetekben dolgozó kommunistáknak, hogy — következetesen szilárdítsák az állami fegyelmet és emeljék az irányító munka politikai és szakmai színvonalát, — fordítsanak fokozott gondot a káderek elhelyezésére, és erősítsék az irányítást politikailag érett és szakmailag tehetséges olyan dolgozókkal, akik megalkuvás nélkül szereznek érvényt a párt gazdaságpolitikájának, — 1970 végéig biztosítsák az 1971. évi állami végrehajtási tervnek gazdasági egységekre való szétírását és tegyék meg az 1971. évi terv megvalósításával összefüggő szükséges intézkedéseket, — az ötödik ötéves terv kidolgozásakor egyik elsődleges feladatuknak tartsák a népgazdaság szerkezeti átépítését célzó feltételek kialakítását olyan nagy horderejű programok kiválasztásával, amelyek megvalósításával — mindenekelőtt az iparban — hozzájárulnak ahhoz, hogy Szlovákia nagyobb-mértékben vehessen részt a csehszlovák ökonomika keretében a nemzetközi szocialista munkamegosztás feladatainak teljesítésében, — továbbra is céltudatosan tökéletesítsék a népgazdaság tervirányítását és erősítsék a föderáció minden tagját; c) a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban és az egyéb társadalmi szervezetekben dolgozó kommunistáknak, hogy — a dolgozók kezdeményezését összpontosítsák a konkrét tervfeladatok teljesítésének biztosítására, és széles alapokon bontakoztassák ki a munkaversenyt Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére. II. jóváhagyólag tudomásul veszi a Szövetségi Gyűlés törvényjavaslatát a csehszlovák föderáció részleges módosításáról, és meghagyja 1. az SZSZK kormányában dolgozó kommunistáknak, hogy a szövetségi kormánnyal együttműködve biztosítsák a törvény értelmében a csehszlovák föderáció részleges módosításának megvalósítását, amit jóváhagyásra a Szövetségi Gyűlés elé terjesztenek. (Folytatás a 2. oldalon)