Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-20 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

nyelvén Nemzedékről nemzedékre száll a „be­szélő" dobok megszólaltatásának mű­vészete. A kép az apa dun-dun-on, a fia kanagóón játszik. A legnagyobb tiszteletnek azonban az atupman „beszélő" dob örvend. Ez elefántbőrrel bevont kettősdob. Olyan, nagy, hogy külön támasztékra van szüksége. Mindenekelőtt szóbeli üze­netek átadására és népi táncok kíséré­sére szolgál. Általában híres emberek emlékét dicsőítik vele. Hangja nagy távolságra is hallható. Az aszafokjen­nel viszont a nyílt tengerre is tudnak üzenni közelgő vihar vagy más vi­szontagságok esetén. A főként Nigériában élő jarubáknál háromféle „beszélő" dob dívik: dun­dun, kanango és gudugudu. Itt a legnagyobb tiszteletnek .a dun­dun örvend, melyet „ja ilu"-nak, azaz a dobok anyjának is neveznek. Olyan mint egy keskeny hordó. Favázát kecskebőrrel vonják be. A váz alsó részében különféle fonalak vannak, ezek a dob legfontosabb részei, mert velük szabályozzák a hang magassá­gát. Nincs olyan népünnepély, tánc, amelyen ne kapna nagy szerepet az ősi hangszer, a tam-tam. Paradoxon, de mégis élő valóság, hogy a XX. század civilizációjába fokozatosan belenövő s Afrikában ma is igen nagy szerepe van e sajátos hírközlő eszköz­nek. Az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének nem egy fontos határozatát például az ismert dekolonizációs ha­tározatot is így juttatták el a nagy­világtól elszakadva élő rengetegbe, az őserdei településekre. (L. L. összeállításai) nek mi a csúfneve, kinek mi a „hívá­(t sa . A „hívás" vagy hívójel sajátos ze­nei ritmus. Vagy baráti meghívást, vagy riadót jelez, amelyet egy em­berhez vagy egész csoporthoz intéz­nek. Mihelyt a dobos megállapította, hogy a hívójel elért rendeltetési he­lyére, nekilát a tulajdonképpeni üze­net továbbításának. Eleinte kis hangmagasságú hívóje­leket ad le: — Halljátok, halljátok, halljátok ... Utána magasabb tónusokra vált át: — Halljátok, halljátok, halljátok! Halljátok, mit közöl veletek hű szol­gátok, a dob... Hű dobotok tűzvészt észlelt a városban... De ti bátrak vagytok! Ti nem féltek a lángoktól! Menjetek ki házaitokból, szálljatok harcba a tűzzel! így működtetik a tam-tamot, mely­nek különféle fajtái vannak. Általá­ban kiendur fa törzséből vájják a tam­tam farészét, aztán fekete antilopbőr­rel vonják be. A különleges „beszélő" A dun-dun „szerkezete". dobok elefántbőr bevonatúak. A dob felső része szélesebb, lent elkeskenye­dik. A tam-tam lábakon áll, melyeket a bőrön keresztül bőrfűzőkkel erősí­tenek hozzá. Ha magasabb hangon akarják megszólaltatni a dobot, a do­bos ráüt a tam-tam lábaira. Az afrikai dobok különböző nagysá­gúak. Vannak kisdobok — dondók és vannak óriásik — fontomfromok. Ki­váltságos helyzetben van a harci dob — az aszafokfen. Ha ez megszólal, minden más dobnak el kell hallgat­nia. A TAM-TAM Nemcsak hangszer • Afrika ősi művészete ma is él • Meg­lepetés a zsoldosoknak • Őserdei távíró van szó. Afrikában a dob ugyanis erőt jelent magában, felt adhat fel­kelésre, de ugyanúgy véget vethet egy lázadásnak. Annak idején, amikor még Abbud tábornok volt Szudán minden­ható ura, a kormányfő dél-szudání helytartói megtiltották a lakosságnak, hogy akár csak táncoljon is dobszó mellett. Az északi katonai parancs­nokok és tisztviselők ugyan nem ér­tették a tam-tam nyelvét, de gyaní­tották, hogy, s nem is alaptalanul, hogy a nilóták — Dél-Szudán őslakói — kormányellenes felhívások továb­bítására használják fel hangszerei­ket. A leopoldville-i Kongóban a polgár­háború idején a kormánycsapatok és a zsoldosok rádióadókkal és a legkor­szerűbb távközlési eszközökkel ren­delkeztek, a partizánoknak viszont se­gítségére volt a hagyományos lokole dob. Minden falu főterén ott áll ez a fából vájt, bőrrel bevont „hangszer". A lokole évszázadokon át segítségére volt a kongóiaknak, hogy a fontosabb események hírei faluról falura száll­jon. Az egykori hitlerista gégemet­sző, Müller őrnagy megdöbbenve ta­pasztalta, mennyire jól értesültek az eldugott őserdei falvak lakói is a zsoldosok „titkos" hadmozdulatairól. Nem véletlen, hogy amikor később értesült a tam-tamok jelentőségéről, a falvakba betört zsoldosok első dolga a dobok elégetése volt. A dobos jól értesült ember, népe ha­gyományainak és kulturális örökségé­nek kiváló ismerője. Jól ismeri a szo­kásokat, a szertartásokat, közmondá­sokat, tudja, kit kell magasztalni, ki­Csak az afrikaiak értik a dobosok mozdulatait. i Van-e nyelve az afrikai doboknak, a tam-tamoknak. Van bizony. De nem mindenki érti. Pedig ezen ősi hang­szerek rendeltetése nagyon változá­tos. Használatának valamennyi afrikai törzsnél van egy általános, közös vo­nása, aztán a körülményektől függően sajátos jellegzetességei is vannak. A ghanai akan törzsnél például nemcsak dal- és tánckíséretül szolgál. A tam-tam úgyszólván valamennyi po­litikai és társadalmi esemény elen­gedhetetlen kelléke. A dobpergés minden afrikai számára érthető nyelv. Ha egy ghanai faluban felhangzik, vagy helyesebben odahallatszik a tam­tam zaja, a lakosság mintegy jel­adásra összefut. Valóban jeladásról Merre tart az írásreform? A SOKNYELVŰ ÁZSIA A hábörú Után sorban nyer- • ték' el függetlenségüket az ázsiai " országok, s egyik legfontosabb aemzéti intézkedésük a nyelv­reform volt. A reformok külön­féle célokat követtek, de közü­lük a legfontosabb, hogy egy­séges nemzeti nyelvet hozzanak létre és korszerűsítsék az írááf. A nyelvreform rendszer hatal­mas társadalmi megmozdulások kísérője volt. Kínában már tíz nappal a népköztársaság kikiáltása után összefogtak az írásreform hívei. 1952-ben nekiláttak az írásje­lek egyszerűsítéséhez, s beje­lentették, hogy tovább foglal­koznak a kínai írásrendszer jö­vőjével. A Fülöp-szigeteken egy év sem kellett ahhoz, hogy állam­nyelvként bevezessék a taga­logot. A történelemből ismert tény, milyen gyorsan valósítot­ta meg Törökországban Kemal Atatürk az arab ábécéről a la­tinra való áttérést. Kínai problémák Noha Kínában tervbe vették, a latin ábécé bevezetését, ab­ban maradtak, hogy csak az írásjelek kiejtése átírásának latin rendszerét fogják hasz­nálni, mert közben elszalasz­tották az időt. Ügy vélik, ha a forradalom utáni első tíz év­ben konkretizálták volna ezt a kérdést, talán számíthattak vol­na sikerre. A nyelvnek és az írásnak annyira megállapodott szerke­zete van, hogy gyökeres társa­dalmi átalakulás folytán csak robbanásszerűen változtatható meg . Az indiai alkotmánynak van egy cikkelye, amely kimondja, hogy a köztársaság hivatalos nyelve csak a szanszkrit írású hindi lehet. Ugyanakkor Indiá­ban 13 hivatalosan elismert nemzeti nyelv van. így tehát az alkotmány ajánlja, hogy az or­szág számos nyelvének egyike legyen a hivatalos nyelv. Ti­zenöt évi határidőt szabtak er­re, melynek letelte után az an­gol nyelv elveszti „honpolgár­ságát". Ez a határidő 1965. ja­nuár 26-án már lejárt, de a hin­di még nem vált államnyelvvé. Az angol továbbra is „interlin­gua" az indiai parlamentben. Elhatározták, hogy tíz év múlva újra visszatérnek a hindi hiva­talos nyelvvé nyilvánításának kérdéséhez. Egy pekingi dialektusban be­szélő kínai például képtelen megérteni más, távoli tarto­mányban honos tájnyelven be­szélő honfitársát. Ez akadályoz­za az ország egységét. A Kínai Népköztársaság megalakulása után a művelődésügyi miniszté­rium egységes államnyelv ki­terjesztésével foglalkozott. Ez ugyanis eszköz és cél is. A nyelvegység elérése egyszer­smind az ország politikai és kulturális egyesítését is szol­gálja. Írásreform A nyelvi egység elérése után felmerül az írás egyszerűsítéséi­nek kérdése. Néha egészen új írásmód bevezetéséről van szó. mint például Észak-Koreában. Ez az ország felszabadulása után megszüntette a kínai írás­jeleket, és áttért a koreai ábé­cére, amelyben a balról, jobbra tartó európai írásrendszer ér­vényesül. A koreai írásrendszer kimondottan koreai eredetű. Azelőtt onmun-nak nevezték, most hangil-nak. Csak a koreai írás nemzeti eredetű és a Ko­reai-félszigeten alakult kl, míg a többi ázsiai írásrendszer há­rom forrásból ered (a „kana" japán szótagírás a kínai írás­jelekből alakult ki, a thai és a tibeti irás indiai, a mongol írás pedig arab eredetű. A koreai írás mintegy 500 éve alakult ki. Fiatalsága el­lenére nagyon ésszerű és pon­tosan visszaadja a koreai nyelv hangjait. Mind a Koreai Népköztársa­ságban mind Dél-Koreában csak v ' í - . > í • ** ... í. . ^ - •• . . ' 11 i x x- N í' í>* btítfírgK: Vä <"*» v> ••• - ŕ; - V ' •'•• 1 ••-.•'' ; : » ..." gíSM^WÄ >>V > _> ^ y - -s • s 'X a felszabadulás után ismerték el hivatalosan a koreai írást. Míg azonban Észak-Koreában áttértek a balról jobbra való koreai betűírásra, Dél-Koreában kínai írásjelekkel vegyes frást alkalmaznak. Až utóbbi időben azonban a hivatalos iratokban és a szépirodalomban itt is a tiszta koreai írás érvényesül. A koreai nyelvben a kínai írásjeleket csak a kínaiból át­vett szavak Írására használták. Japánban viszont nemcsak a kínai eredetű, hanem a kimon­dottan japán szavakat is írás­jelekkel írják — „jamato koto­ba". Egy írásjelnek rendszerint több hangzási variánsa van. Ezért Koreában könnyebb volt kiküszöbölni az írásjeleket, mintha ezt Japánban akarnák megtenni. Hieroglifák akadálya Vietnamban most latin ábécét használnak. A múltban azonban itt is a kínai írásjelek voltak divatban. Koreával és Japánnal együtt Vietnam is a kínai hie­i '-J « '» * % M . l^^^^ÄlllillIÉl^ii -1 1 §®t§ < X> Ipiilll ÄilliÄiÄil A vietnami és kóreai írásreform után kiadott iskolai tanköny­vek szövegmintái. roglifák kulturális övezetéhez tartozik. Mégis Vietnam tört kl először ebből az övezetből, majd utána 1945-ben Korea. A legutóbbi száz év története bi­zonyítja, hogy Japán is igyek­szik fokozatosan elrugaszkodni a hiéroglifás kultúrától. Az írásréform második válto­zata az írásjelek egyszerűsíté­se. Japánban 350 írásjelrövidí­tést vezettek be. Sokan amellett vannak, hogy Japánban kínai módra egyszerűsítsék a írásjele­ket, ez azonban a tények láttán lehetetlen. Sok kínai írásjelet a mai kínai nyelv sajátosságai­ból kiindulva, fonetikai jellegü­ket tekintve egyszerűbb írásje­lekkel cseréltek ki. Ha a japá­nok utánozni akarnák őket, új­ból hieroglifákat kellene tanul­niuk. Hieroglifák importálása jelenleg különben is anakroniz­mus és gyakorlatilag megvaló­síthatatlan. Mi az írásreform célja? Ha a közös nyelv elfogadása egy ország egyesítésére irányul, ak­kor az írásréform célja az írás­tudatlanság felszámolásának, a műveltségi színvonal emelésé­hek a megkönnyítése. Ázsiát általában hiéroglifás, indiai és arab írásrendszerű zó­nákra oszthatjuk. A XX. század irányzatára vall, hogy mind több nyelv lépi túl az emütett zónák határait. Az indiai írás­rendszer övezetében Indonézia lemondott a jávai írásrendszer­ről. Az arab írásrendszer öveze­tet elsőként Törökország hagy­ta el és áttért a latin ábécére, utána Mongólia következett, mely az orosz ábécét vezette be. Csak Korea követte a nem­zeti írásrendszer bevezetésének útját. Az írásreformot megvaló­sító többi ázsiai ország európai írásövezetbe tért át — vagy a latin, vagy az orosz írásrend­szert fogadta el. N S/3 »-s sf 1 s

Next

/
Thumbnails
Contents