Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-20 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

EV A VILÁGPOLITIKÁBAN ENYHÜLÉS EURÓPÁBAN Az európai kontinensen észrevehető változások történnek és jogosan mondhatjuk, hogy e változások javulásra mutatnak — mondotta Leonyid Brezsnyev egyik tegutóbbi nyilatkozatában. Vajon valóban egyértelműen kedvezőek az európai enyhülés kilátásai, a megvalósulás felé közeledik-e az összeurópai biztonsági értekezlet? Ha Európa mai helyzetét vizsgáljuk, kétségtelenül sok a biztató jel, különösen az utóbbi időben. Oj korszakot jelez a háború utáni Európa történetében az augusztus 12-én aláírt szovjet—nyugatnémet szerződés és a december 7-én, Varsóban megkötött lengyel—NSZK megállapodás. Mindkét egyezmény a második világháború után Európában kialakult történelmi, földrajzi és politikai realitások elismerését jelenti és alkalmas új szakasz, a pozitív együttműködés szakaszának megnyitására kontinensünk különböző társadalmi rendszerű országai között. Amikor ezt jóleső elégtétellel állapíthatja meg az európai béke és biztonság ügyét szívén viselő világközvélemény, ugyanakkor ismételten rá kell mutatni arra, hogy az elvi megállapodásoktól, a szerződések aláírásától még bosszú út vezet a gyakorlati életbelépésig. Az enyhülés makacs ellenzői Európában, és nemcsak kontinensünkön, hanem szövetségeseik és pártfogóik is az USA-ban minden követ megmozgatnak a kedvezően kibontakozott folyamatok akadályozására, sőt meghiúsítására. Erről tanúskodik a NATO decemberi miniszteri tanácsülése is, amely láthatóan a katonai erő fokozására helyezett súlyt és az európai enyhülés elérését a nyugat-berlini rendezéstől tette függővé Az idei eseményekben gazdag év egyik legkiemelkedőbb mozzanata volt a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének berlini ülése. A tanácskozásról kiadott dokumentumok nemcsak az Európában kialakult helyzetet értékelik és állást foglalnak a világ égető problémáihoz, hanem egyértelműen támogatásukról biztosítják az imperialista veszély ellen küzdő erőket. A berlini tanácskozás részvevői megállapították, hogy az utóbbi időben az európai államok viszonyában mind nagyobb mértékben utat tör az enyhülés és a széles körű jószomszédi együttműködés irányzata. Ez természetesen csupán az államok közötti kapcsolatokban a függetlenség, a szuverenitás, a területi sérthetetlenség, az egyenjogúság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveinek szigorú tiszteletbentartásával lehetséges. A Varsói Szerződés országainak egyöntetű szolidaritása a Német Demokratikus Köztársasággal, — amelynek részvétele nélkül nem lehet tartós békét kiépíteni ebben a térségben — egyúttal méltó válasz azon körök mesterkedéseire, amelyek elavult, ellenséges koncepciók alapján történő megoldást szeretnének elérni. A berlini tanácskozáson képviselt államok állásfoglalása, amellyel teljes mértékben támogatják hazánk jogos követelését, hogy az NSZK eleve hatálytalannak ismerje el a müncheni egyezményt az abból származó összes következményekkel együtt, számunkra igen becses nemcsak azért, mert a szocia lista országok egységét bizonyltja, hanem azért is, mert jó kiindulási alapot szolgáltat a NSZK-val folytatandó tárgyalásokhoz. A berlini dokumentumok éppúgy, mint Leonyid Brezsnyev idézett nyilatkozata világosan megmutatták az európai helyzet fejlődésének és a biztonsági értekezlet megtartásának közvetlen kilátásait, örvendetes, hogy — hála a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió sorozatos kezdeményezéseinek s a már elvégzett előkészítő munkának, — megvannak a biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó összeurópai értekezlet kellő feltételei. Ez a tanácskozás újabb fontos szakasz lenne az európai béke megszilárdításának útján, s meghozhatná a békeszerető emberiség vágyának teljesülését: a tartós javulást Európába. "ROTICS JOLÁN VÁLTOZÁSOK ÉVE LATIN-AMERIKÁBAN A végéhez közeledő év eseményeiben előtérben állott Latin-Amerika. Talán egyetlen földrészt sem jellemeztek olyan mélyreható társadalmi megmozdulások, mint éppen ezt a kontinenst. Ha Latin-Amerika általános politikai légkörét akarjuk jellemezni, meg kell mondanunk, hogy nemcsak a nagy néptömegek radikalizálódó forradalmasodása. hanem a nemzeti burzsoázia mérsékelt, sok helyütt a hadsereg fiatal tisztjei által képviselt rétegeinek imperialistaellenes öntudatosodása jellemzi. • A forradalmi megmozdulások széles skálája tapasztalható Latin-Amerikában. Olt, ahol a haladó erők, akár egységesen, akár szétforgácsolva, a diktatúra kemény falába ütköznek, radikalizálódnak bizonyos csoportok, amelyek elsődlegesen alkalmazzák a forradalmi terror módszerét. Ennek legfrappánsabb megnyilvánulásaival Brazíliában találkozunk, ahol a gerillákba szerveződött radikális baloldal külföldi diplomaták elrablásával próbál engedményeket kicsikarni a kormányzattól, rendszerint bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátását éri el. jellemző a latin-amerikai helyzetre, hogy sok országban még a katolikus klérus is támogatja az ultrareakciósok ellen irányuló baloldali akciókat. A latin-amerikai kontinens legnagyobb idei esemenvének a chilei baloldal választási győzelmét tekinthetjük. A kommunistákkal szorosan együttműködő dr. Salvador Allende kormánya" már hozzá is kezdett a választási kampányában beígért reformok megvalósításához. Már bejelentették a réz-, érc- és szénbányák, a bankok és biztosító intézetek, a külkereskedelmi vállalatok, a kulcsfontosságú iparágak államosítását. A Népi Egységfront kormányának politikája az amerikai" monopóliumok befolyása ellen irányul. Ugyanakkor a program gondol a legelmaradottabb sorban élő indián lakosságra és a szegény rétegekre, s életszínvonaluk emelése érdekében biztosítani kívánják jó és olcsó közszükségleti cikkekkel való ellátásukat. Egy másik jelentős latin-amerikai ország, Peru folytatja a tavalyi forradalmi reformokat. A nagyszabású földreformot a közelmúltban ipari reform követte. Velasco Alvarado tábornok kormánya államosította az Internationa1 Bank oj Perut, amely a Wall-Street ellenőrzése alatt állott és 3 millió 450 ezer dollár tőkével rendelkezett, államosította továbbá az IPC olajtársaságot. Az ipari törvény értelmében a vállalatok nyereségének 10 százalékát közvetlenül elosztják a dolgozóknak, további 15 százalékát beruházásokra tartalékolják, vagy részvények formájában a dolgozóknak juttatják, 2 százalékát pedig korszerűsítésre és műszaki fejlesztésre irányozzák elő. A vállalatok igazgatói tanácsaiba mind nagyobb mértékben bevonják a dolgozókat. Bátran állíthatjuk, hogy ezek az országok — nehézségekkel is küszködve — de utat mutatnak a láncaitól szabadulni akaró többi latin-amerikai népnek. Nem véletlen, hogy a washingtoni Fehér Ház a chilei baloldal előretörése óta igen ideges, s a történteket egyenértékűnek tartja egy hatalmas politikai földrengéssel. Az észak-amerikai monopóliumokkal szembehelyezkedő latin-amerikai országok ugyanis nagyon természetesen a szocialista országoknál találnak barátokra, illetve méltányos üzlettársakra, mint azt Peru és Chile s más országok példája is bizonyítja. A monopóliumok uralmától és ellenőrizhetetlen befolyásától szabadulni akaró latin-amerikai országok mozgalma az Európai Közös Piac idenyúló csápjai ellen is irányul. Nem hagyják magukat behálózni, s ezért egy olyan latin-amerikai gazdasági közösség létrehozásán fáradoznak, amely a nemzeti érdekeket védelmezné a monopóliumokkal szemben, s nem Washington engedelmes eszköze lenne, mint amilyen az Amerikai Államok szervezete. A latin-amerikai változások további, szinte jelképes megnyilvánulása: mind több latin-amerikai állam veszi fel a politikai és gazdasági kapcsolatokat a forradalmi Kubával, mely igy kitör az elszigeteltségből, amelybe Washington kényszerítette. L. L A békés rendezés bizonytalan kilátásai a Közel-Keleten Több mint három éve már, hogy a kö zel-keleti kérdés változatlan intenzitás sal foglalkoztatja a nagyhatalmakat, s a világ közvéleményét. A lassan őeszten dővé váló 1970-es év egyik jelentős ese menyének számított, hogy az augusztus 7-én életbe lépett tűzszünet megszüntet te az ellenségeskedéseket Izrael és az EAK, illetve Jordánia között, s megnyitotta a politikai rendezés lehetőségének útját. Ezt követően nem kevesebbet vállalt magára az ENSZ támogatta farringmisszió, mint a közvetett tárgyalások révén az igazságos és tartós béke félté teleinek megteremtését. A biztató kezdet utón ma azonban — sajnos — ott tartunk, hogy a rendezés kilátásai távolib bak, mint az ellenségeskedések beszüntetését követő hetekben. Tegyük hozzá azt is: annak ellenére, hogy az ENSZ, valamint a Biztonsági Tanács és a nagyhatalmak képviselői a rendezés alapjaként több Ízben ls megerősítették az 1967. novemberében hozott ENSZ-határo zatot. Ez a határozat, valamint az ezt követő megállapodások a realitásokból indul kl. A közel-keleti béke alapját a térség országainak — beleértve Izraeli is — függetlensége és sérthetetlensége biztosításában látja, valamint abban, hogy Izrael vbnja vissza csapatait a megszállt arab területekről. A hatnapos háborúban ugyanis ötszörösére növelte területét. Nem is szólva arról, hogy már az 1949es ellenségeskedés után is néhány ezer négyzetkilométernyi területet megszállva tartott. Ennek eredményeként az ENSZhatározattal 1947-ben létrehozott izraeli állam területe 16 570 km

2 helyett ma 102 ezer km

2. Nem véletlen viszont, hogy még a Rogers-féle amerikai terv is fel tételként szabja meg az arab területek kiürítését. Annak ellenére azonban, hogy a térségben uralkodó feszültség a háború tűzfészke s a szuperhatalmak összeütközésének közvetlen veszélyét is magában hordja, az izraeli „héják" — amerikai támogatással — a mai napig hátráltatják a politikai rendezés ügyét. Agreszszív törekvéseikben az sem zavarja őket, hogy maguk a nagy hatalmak, Franciaország és Anglia is tarthatatlannak vélik az amerikai—izraeli körök szakadék szélén táncoló politikájának folytatását. Az arab világ számára rendkívüli nagy segítséget jelentett a Szovjetunió támogatása. Ez volt az alapja az izraeli terjeszkedési törekvések megakadályozásának is. Az év elején, Nasszer elnök moszkvai látogatása után került sor a Szovjetunió hatékony támogatására, s ezt követően teremtődött meg — katonailag is — a viszonylagos egyensúly. Bár az amerikaiak fokozódó fegyver- és hadifelszerelés-szállítmányai, valamint a támadó potencia fenntartása elvének hangoztatása kétségtelenül az izraeli „héják" étvágyát növeli. Bár az arab-világban meglevő ellentétek az elmúlt hónapok során különösebben nem változtak — és ebből a szempontból Jordánia a leggyengébb láncszem —, mindenképpen a politikai erősödés üsyét szolgálták viszont azok a változások, melyek a négyes arab államszövetséggel létrejöttek. Az események szempontjából jelentős volt az is, hogy Nasszer elnök halálát követően a gyors stabilizálódás és a diplomáciai kapcsolatok élénkítésének, valamint az arab egység erősödésének lehettünk a tanúi. Az arab országok között — Szíriái is beleértve — tért hódított a politikai rendezés elve, az izraeli magatartás miatt azonban az utóbbi napokban egyre gyakrabban hallunk olyan kijelentéseket, melyek a tűzszünet letelte utáni „összecsapás" elkerülhetetlenségére figyelmeztetnek. Anwar Szadat, az EAK elnöke leszögezte azt is, újabb tűzszünet-hoszszabbítást csak abban az esetben fogad nak el, ha meglesz a megszállt területek kiürítésének időrendi programja is. A konkrét tettek helyett Izrael azonban nagyon is „ráér". És ennek a halogatásnak aligha lehet más célja, minthogy megerősítse a megszálló rendszert az elfoglalt arab területeken, a tárgyalásokon pedig az erő helyzetéből lépjen fe). Erőfitogtatás és kardcsörgetés helyett a térség országai azonban békére vágynak ... S ez a közel-keleti kérdés igazságos és békés rendezése, valamint az arab-zsidó megbékélés nélkül aligha érhető el. .. Az új esztendő feltehetően eldönti majd azt is, hogyan sáfárkodnak a világ népei reményével, bizakodásával FONOD ZOLTÁN A derűlátás kudarca Wilson bukása, az angol Munkáspárt választási kudarca kétségkívül az esztendő egyik „leg. szenzációsabb" nemzetközi politikai eseménye volt. Annak ellenére is, hogy Heath, a toryk vezétre egy pillanatig sem kételkedett győzelmében. Felvetődik persze a kérdés, vajon miért bukott nieg a munkáspárti vezetés? Nos, ezzel öszszefüggésben már több „elmélet" is született. Akadnak egyesek, akik mindmáig a közvéleménykutató intézetek „megté. vesztő" adatainak a túlzott derűlásának tudják be Wilson kudarcát. A többség azonban továbbra ls kitart eredeti álláspontja mellett: az eredendő ok a munkáspárti kormány elvtelen magatartásában keresendő. S ez tán a legvalószínűbb indoklás, alapjában véve ez derült ki a párt legutóbbi kongresszusán is, amely bár módot adott tapasztalt vezetőinek a „hiba" kijavítására, viszont — főként a párt új nemzedéke részéről — elvszerűbb, következetesebb magatartást, politikai vonalvezetést, hatékonyabb taktikát követelt. Nem vitás, hogy a toryk győzelmét leginkább Dél-Afrikában, Rhodesiában és általában a Közös Piac tagországaiban fogadták kitörő örömmel. Mint a ké. sőbbiek folyamán kiderült, nem is éppen indokolatlanul. S úgy tűnik — bár paradoxon — mintha a wilsoni zsákutca a tory vezetés számára stabilizációs tényezővé módosult volna. Egyébként — s etoben tán egyetlen politikai megfigyelő sem kételkedett — a szigetország külpolitikája csak kevésbé, vagy alig módosult. Bagehot, a brit társadalmi viszonyok nagy. szerű ismerője állapította meg egyik ismert művében: „A ml váltakozó kormányaink, bár különböző pártállásúak, a társadalom alapjainak megítélésében sohasem különböznek egymástól." Ennek a kitételnek a helyességéhez nem férhet kétség. Á toryk programját elemezve ugyancsak zavarba jöhet bármely kommentátor. Hiszen annak alapvető elemei, elvei szín. te azonosok a wilsoni koncepcióval. S mint az előrejelezhető volt, Heath miniszterelnök kabinetje sem tud megbirkózni az egyre égetőbb és sürgetőbb szociális problémák tömegével. A tory-kormánynak azonban — az indulást tekintve — tagadhatatlan előnye volt, illetve van Wilsonnal szemben. Aránylag stabil alapokon nyugvó államháztartást „örökölt" a Munkáspártttól. Ennek a stabilitásnak azonban túl magas volt az ára. Wilson miniszterelnöknek szám. talan népszerűtlen intézkedés nyomón sikerült a deficites angol népgazdaságot talpra állítani. S tán ez is olyan tényező, amely bukását okozta. Az angol népgazdaság kulcskérdése a közös piaci társulás, illetve annaik feltételei. A döntést ebben az esetben is Wilson kabinetje hozta, így a társulásból származó hátrányok még mindig a Munkáspárt számlájára írhatók. Ezzel szemben az előnyök Heath ügyes taktizálását, államférfiúi bölcsessé. gét emelik majd nyilván ki. Heath kabinetjének kü'politikai irányvonalára már pusztán az is jellemző, hogy Sir A'ec Douglas-Home keriilt a külügyminisztérium élére. Az a politikus, aki egyszer s mindenkorra elkötelezte magát a „Szueztől keletre" enyhén szólva is ímperialista-neokolonialista politika mellett. Ez a momentum Washington válláról is jelentős terhet vett le- A brit katonapolitika reneszánszát megvalósítani akaró külügyminiszter vonala szinkronban van az Egyesült Államok „erőegyensúly" politikájával Ázsia térségében. B. P. I.