Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-03 / 287. szám, csütörtök

ÍJÉSZAK VELENCÉJE Két éjszaka és egy nap tartott az út Leningrádba. Amikor megérkeztünk, éppen ébredt a négymilliós város. A szigetek és a hidak városa. A régi orosz fővárosban, mely 101 szigeten áll, 365 lúd van. Ezért joggal nevezik Észak Velencéjének. Itt annyi a látnivaló, hogy az em ber szinte nem is tudja, hová nézzen, mit csodáljon meg. Leírni pedig talán nem is lehet azt a csodálatos látványt, amelyet ez a város nyújt. És betelni sem lehet vele. Nem is mer ném vállalni a látottak ecsetelését. Ez szerénytelenség lenne. Egyszerűen úgy vagyok vele, mint a norvég festők, akik csak nagyon ritkán kísérelték meg országuk lenyűgözően szép tájainak lefestését, mivel tudták, hogy az úgyszólván lehetetlenség. Útitársaimmal együtt nemegyszer önkéntelenül is hangosan fejezzük ki csodálkozásunkat. Megállunk a Néva egyik hídján. Balról a Téli Palota, jobbról a Péter-Pál Erőd látszik, melynek első rabja Nagy Péter fia, Alekszej volt, aki szembefordult apjával. Ezért apja irgalmatlanul kivégeztette, sőt az erődítmény egyik lépcsője alá temettette el, hogy örökké tapossanak az emberek földi maradványain. Az erődítmény börtönében később raboskodott Dosztojevszkij és Gorkij is. Ezen a szigeten áll a Péter-Pál katedrális is, melynek 122,5 méter magas tornya a tv-adó tornya után a város második legmagasabb pontja. Az erődítmény saját pénzverdével is rendelkezett. Ezt a pénzverdét még ma is használják. Megállunk a Palota-téren, mely a város főtere. Ezen a téren játszódtak le a történelemből jól ismert véres vasárnap szörnyű eseményei. Itt emelkedik a magasba a Napóleon csapatai feletti győzelem emlékére állított, hatalmas szobor. A méreteiben szokatlanul nagy téren kicsinek látszanak az emberek, törpének érzem magamat. Ám 1917-ben az ember, a tömeg volt itt az óriás, amely az Auróra ágyújának eldördülése után nekirontott a Téli Palota kapujának, hogy elfoglalja a palotát, hogy elseperje a régi trónt. Hogy új utat nyisson az emberiség tör ténetében. Kissé odább áll a világszerte ismert cirkáló. Természetesen a híres ágyú is rajta van. Ez az ágyú 1917 után nemcsak muzeális értéket jelentett a leningrádiaknak. A második világháborúban ismét gyakorlati szerephez jutott. A város 900 napig tartó körülzárása alatt minden fegyverre szükség volt. De Leningrád hősiesen helytállt. A körülzárás még 1941-ljen megtörtént. Utána az ország többi részével már csak légiösszeköttetést tudtak fenntartani a város lakói. Olykor jégen, teherautókkal szállították az élelmet a városba. Volt idő, amikor mindössze 125 gramm kenyér volt a napi fejadag. Természetesen nagy gondot jelentett az ivóvíz biztosítása is. Többnyire a befagyott kanálisokból és a Névából nyertek vizet. A háború előtt a városnak 3 millió lakosa volt. A háborúban másfél millió lakos meghalt, felerészt éhen halt. Az épületek egyharmada megsemmisült. Vajon akadhat-e valaki a világon, aki ezeket a tényeket figyelembe véve kételkedne abban, hogy a leningrádiak leghőbb vágya a világbéke. Ellátogattunk a város hőseinek temetőjébe, ahol a második világháború RO 000 áldozata alussza örök álmát. Némán, megilletődve haladtunk a hóborította sírok közt vezető úton. Az idősebbek emlékezetében talán a háború egyus szörnyű mozzanatai villantak fel, vagy éppen elhunyt bajtársaik jutottak eszükbe. Vagy az, hogy sohasem szabad megfeledkezni a világégés veszélyéről. A fiatalabbak talán arra gondoltak, hogy hálával kell emlékezni a hősökre. Hogy drága, nagyon drága a szabadság; számtalan élettel fizettek érte. Háromnapos tartózkodásunk alatt természetesen Leningrádban is van szabad időnk, amikor kis csoportokat alkotva, vagy magányosan vágunk nelli a városnak. Kipróbáljuk a helyi tömegszállító eszközöket. Szállodánk elég messze van a város központjától — mintegy másfél kilométernyire attól a parktól, ahol annakidején Puskin párbajozott. Sokan közülünk a helyi metrót ls igénybe veszik. A földalatti vasút 1955-ben kezdte meg működését s ma már naponta egymillió ember veszi igénybe. Sőt, nemsokára négy újabb állomása lesz. Leningrádban lényegesen hidegebb van, mint Kijevben volt, de azért láttunk a Névában fürdő, edzett embereket is. Hosszasan elbeszélgetek egy nagyon rokonszenves és intelligens kislánnyal. Kiderül, hogy Ludmllának hívják és kőműves. Mielőtt azonban szakmát tanult, leérettségizett. Bár fizikai munkát végez, a keze rendkívül ápolt. Megkérdem tőle, hogy lehet ez. Nevetve magyarázza, hogy a nehéz munkát ma már az építőiparban is a gépek végzik, s ráadásul ő mindig kesztyűben dolgozik. Hazánkról sokat hallott már, de még nem járt nálunk, illetve külföldön. A turisták figyelmét nem kerüli el az Auróra cirkáló közelében magasba meredő, egy héttel ezelőtt üzembe helyezett Leningrád-szálló sem. Az új létesítmény 128 ágyas. Vendéglő jében egyszerre 1700 ember fog lalhat helyet. Este újabb nagy élmény vár a barátság vonatának részvevőire: Csajkovszkij balettjének, a Hattyúk tavának megtekintése. Aligha vonható kétségbe, hogy a balettművészet maximuma az. amit Leningrádban láttunk. Ki vált azok értékelték nagyra az előadást, akik már hazai színpadon is látták a Hattyúk tavát. Az általános vélemény az volt, hogy a hazai előadások a leningrádihoz még csuk nem is hasonlíthatók. Másnap ismét felejthetetlen művészeti élményben volt részünk: ellátogattunk a világhírű Ermitázsba, a leningrádi képtárba. Ezt a Téli Palotában rendezték be, s 4 millió exponátumot tartalmaz. Valamennyit megnézni persze egy félnap alatt nem lehet. Ám amit lát tunk, az is örökre megmarad emlékezetünkben. Az Ermitázs egyben képtár és múzeum. Megtalálható benne I. Péter egyenruhája, sőt testméretével azonos viaszszobra is, melyet még életében készítettek el róla. Talán nem mindenki tudja, hogy hatalmas, 204 cm magas ember volt. Az egyes termekben különféle gyűjtemények láthatók — például legyezőgyűjtemény. Abban a teremben, ahol egykor a írón állt, most a Szovjetunió féldrágakőből készült térképe foglal helyet. A festmények közt találjuk a világ legnagyobbjainak alkotásait. Köztük Leonardo da Vinci Madonnáját. Megcsodálhatjuk Michelangelónak a Szovjetunió területén található egyetlen szobrát. A hagyománytisztelő leningrádiak mindennél jobban őrzik Leninnek, a NOSZF vezéralakjának emlékét. A Lenin emlékét őrző számos létesítmény egyike az a múzeum, melyet a várostól nem messze, azon a helyen építettek fel, ahol Lenin utolsó száműzetését élte. A Finn-öböl közelében levő Razlivban található ez a múzeum. Értékes tárgyai közt látható Lenin ismert Kék füzete, annak a mozdonynak a makettje, melyen mint mozdonyvezető menekült Finnországba a nagy géniusz. Itt van Lenin inge, párnája, kaszája és gereblyéje — akkoriban mint szénakaszáló bujkált. A hófehér törzsű nyírfák közt btt áll az a szénaLeningrád és folyója, a Néva kunyhó is, melyben megbújt. Itt ezen a helyen kezdte el írni Az állam és forradalom című művét. A barátság vonata küldetése teljesítéséhez nagyban hozzájárult az az akció is, melyet a gyönyörű Barátság Házában rendeztek tiszteletünkre veridéglátóink. A baráti találkozón mindannyian részt vettünk. A vendéglátók részéről a Szovjet -Csehszlovák Baráti Szövetség képviselői és meghívott vendégek voltak jelen. A csehszlovák és a szovjet himnusz elhangzása után K. H. Szergejovna, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Szövetség elnöke, az Auróra című lap főszerkesztője mondott beszédet. Kiemelte a személyes kapcsolatok jelűn tőségét, és azt, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe nemzetközi jelentőségű. „Ezért osztozzanak velünk az örömben!" — mondotta. Kiemelte, hogy a saját szemünkkel is láthatjuk, milyen utat tett meg a szovjet hatalom az elmúlt 53 év alatt. Barátságunkkal kapcsolatban egyebek közt elmondotta, hogy igyekeznek megismertetni a szovjet embereket a csehszlovák nép történetével. Hangsúlyozta, azon lesznek, hogy a népeink közti barátság sohasem szűnjék meg. Ezt követően küldöttségünk vezetője, dr. F. Gula elvtárs emelkedett szólásra. „Üdvözletet hozunk a csehszlovák néptől az ünnep alkalmából a hősi Leningrádba" — kezdte beszédét Gula elvtárs. Először oroszul beszélt, majd szlovák nyelven folytatta. Elmondta, hogy népünk idén ünnepelte meg az ország felszabadításának 25. évfordulóját és Lenin születése 100. évfordulóját. Idézte K. Gottwald szavait: „Cserben hagyni a Szovjetuniót annyit je lent, mint cserben hagyni saját magunkat". Megígérte, a magunk részéről mindent elkövetünk anank érdekében, hogy az 1968-as esztendő soha többé ne ismétlődhessen meg. Beszédét ismét K. Gottwald szavaival zárta* „Örök időkre a Szovjetunióval!" Fájt a búcsú a hősi várostól, amikor utoljára álltunk meg a széles Néva partján, hogy még egyszer lássuk a Téli Palotát, a magasba meredő egykori világító tornyokat, a szemben levő erődítményt, a hidakat; egyszóval azt a csodálatos látványt, melyet csak ez a hely nyújthat. Valamennyien aprópénzt dobtunk a folyóba, mivel azt mondják, hogy aki ezt nem mulasztja el, az még egyszer visszatér Leningrádba. FÜLÖP IMRE ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 18. A lány kutató tekintettel nézett rá. Kloss folytatta: — Az élet önmagában harc, Liza. F.zek az öregek beülnek ide a kávézóba, s harcolnak. — Nagyszerű. Egy wehrmachtos főhadnagy a sakk filozófiájáról! — mondta a lány, s mintha parányi gúny csendült volna ki a hangjából. — ... és akkor mindent elvesztett — mondta Kloss. — Mert itt életre-halálra megy a harc. — Miről beszélsz? — döbbent meg a lány. — A dominóról, kedves — nevetett fel Kloss, felemelte a poharat: Egészségedre! —- Nem szeretnék ellenfeled lenni, a dominóban — mondta a lány, s kocintott. — Én sem — mondta Kloss —, mert nemcsak a játszmát, de a fejemet is elveszíteném. Ám erre aligha lesz időm, mert néhány nap csupán a világ. — Szolgálati út? •— kérdezte, mintegy mellékesen Liza. — Nem dehogy. Csak úgy gondoltam, hogy körülutazom Európát, ha már ráérek — majd nevetve folytatta. — Berlinből jövök, s a főnököm engedélyezte, hogy néhány napot Wroclavban töltsek. — A jó parancsnok megérti a beosztottjait. — Igen — felelte Kloss, s tettetett ábrándozással mondta: — Eberhardt a mi emberünk, — utána nyomban a lányra emelte nyugtalan tekintetét, hadd higyje a lány, hogy a név csak úgy véletlenül, gondatlanságból csúszott ki a száján. — De ne is beszéljünk erről. Kutya világ — tette hozzá —, ahol az ember elfelejt civilekkel beszélni. De ugye nem mondtam semmit? — mosolyogva megcsókolta a lány haját. — Természetesen semmire sem emlékszem, csak a bókjaidra. Hogy őszinte legyek, engem mindig untat a katonanyelv. Nő vagyok, Hans ..'. — Észrevettem már rég ... — Régen? Hiszen csak most cseppentél ide. — főttem, főttem, hogy találkozzam veled. — Ne viccelj. .— Nem viccelek. Amikor Wroclavba értem, még nem tudtam, hogy veled akarok találkozni. De egy idő óta ... — Pont fél óra óta ülünk a kávéházban — nevetett a lány. — A legszebb bók, is elveszti hitelét, ha túlságosan szép... — Egy idő óta — folytatta zavartalanul Kloss — már tudom, hogy veled kellett találkoznom. Mit gondolsz, másként hogy keveredtem volna éppen ide, a Frankfurter Strasséra? — Te figyeltél engem? — kérdezte a lány. — Igen. Ne haragudj Liza, de utánad, hozzád jöttem. Ügyetlenül, kisfiúsán mondta ezeket, a lány beletúrt szép göndör hajába, magához húzta a fiú fejét, s a fülébe súgta: — Ha akarod, Hans, felajánlom neked ezt az estét. Megcsókolta a lány nyakát, s arra gondolt, hogy Artúr bevette a ciánkálit, mert nem akart élve kezükbe kerülni. Artúrt tehát feladták. A két másikat is. S ha nem ez a lány, akkor valaki más. — Csodás és felejthetetlen titok vagy számomra Liza — mondta, de a lány szájára tette a mutatóujját: — Ne mondj semmi többet. Fizesd ki a konyakot és menjünk. Amint az utcára leptek. Kloss ismét végiggondolta az asztal melletti beszélgetést, s arra a meggyőződésre jutott, hogy nem is lenne baj, ha a lány „köpne" a Gestapónál. Legalább megismerkedne a helyiekkel is. A gestapós neve Poller volt, Poller Hauptsturmführer. A wroclavi S D pa rancsnok helyettese. Civilben is a halalom mámorában élt. Egy banknak a kistisztviselője volt, törtető, taposó típusa a hivatalnokoknak. Ezért is lépett be az SS-be, helyezkedett úgy, hogy gyorsan a „kiválasztottak", vagyis az SD soraiba kerüljön. Onnan már csak egy lépésnyire volt a parancsnokhelyettesi asztal, s munkája nyomán hamarosan még feljebb léphet. Az SD emberei közptt már szállóigeként emlegették Poller mondását, miszerint „órákon át érdemes visszadobni a kis halat azért, hogy egyszer kihúzzuk a legnagyobb pontyot." Viszont azt is tudták, hogy eddig még nem voltak túlságosan nagy fogásai. Ezt Poller is tudta, ezért várta az igazi nagy fogást, amelyikről majd személyesen Himlernek tehet jelentést. Most markában érezte már az egész csoportot. Azon a napon, amikor Kloss a Dorotytyában találkozott Lizával. Poller már elhatározta, hogy 24 órán belül véget vet az ügynek, Konyakot töltött, szivarra gyújtott fiz már a tizedik konyak volt, a szivarokat nem számolta. Miközben ivott, újra atgondolta az egész ügyet. Eddig csak a csoport néhány tagját vélte markában tartani, de most ott érezte az összekötő szálakat is. — Megkezdheted a legnagyobb játszmát — mondta magának és feszes vigyázzállásba merevedett a tükör előtt, kezét magasba lendítve tisztelgett a FUhrer képének. Végül a díszes szertartást nagyon prózai telefonhívással akarta befejezni. Tárcsázott. A vonal túlsó végén heszszan csengett a készülék, de nem vették fel a kagylót. Mégegyszer tárcsázott, aztán dühösen nyomta le a hívócsengő gombját. Az ajtóban hü segítőtársa, fohann Brandt jelent meg. — Csöngessen rá a hibajelentőre, érdeklődje meg, hogy mi van a 209 -13 as állomással. Percek óta hiába tárcsázom. — Értettem — mondta Brandt -, kettőszázkilenc tizenhárom ... Liza Schmidt lakásán kellemes meleg volt. A széles heverő felett egyszerű natúr keretben a Führer képe függött. Két mély fotel az asztal mellett, a polcra helyezett telefonnál minden német egyetlen olvasmánya a Mein Kampf. Kloss szemügyre vett mindent, és megállapította, hogy igen otthonosan rendezkedett be a lány. Csak a sarokban angyalhajjal borított fenyőfát nem értette néhány pillanatig. De gyorsan rendezte gondolatait, Lizához lépett, és átölelte. — Nagyon sietsz — mondta Liza, s noha hozzásimult, Kloss érezte, lioyy ellenkezés van a lány mozdulatában. — Hogy tetszik a lakás? — kérdezte Liza, kifordulva az ölelő karokból. — Nagyon. Nagyon tetszik nekem. Különösen az, hogy mindez veled együtt van — mondta, s újra a lányért nyújtotta karját. (Folytatjuk)