Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-20 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Tessedik Sámuel a szlovák és a magyar nép nevelője A régmúlt időkben az uralkodó osztályok különféle meséket költöttek a „jó papról", aki „holtig tanyl", aki csak a híveinek él, a népnek áldozza életét... Amikor azonban a „jó pap" kilép a mesék keretei közül, akkor semmivel sem kisebb a riadalom, mintha az ördög lépne ki a meséből a valóságba, hogy magával vigye azokat, akik incselkedtek vele, akik a konyháján torkoskodtak ... Engels is tesz említést „A német parasztháború" című munkájában olyan papokról, akik „mint polgári vagy plebejus származásúak, elég közel állottak a tömegek életviszonyaihoz, hogy papi mivoltuk ellenére is megőrizhessék rokonszenvüket a polgári és plebejus rétegek iránt". A szabadságharcosok plebejus-papi katonáin kívül a haladó tudomány képviselői között is találunk polgári vagy plebejus származású papokat. Közülük való Tessedik Sámuel ls. A XVIII. század végén lépett fel, amikor a lassú polgári fejlődés ellenére a feudalizmus Magyarországon is válságba került. A mezőgazdasági többtermelés és egyes termékek ipari feldolgozása új igényeket támasztott a mezőgazdaságban dolgozók képzettségével szemben. A tudatlan és szakismeretekkel nem rendelkező jobbágy már nem tudta a piacra kerülő árumennyiséget a kívánt mértékben növelni. Ezt a feudalizmus és a gyarmati elnyomás béklyóitól erősen gátolt, de mégis bontakozó tőkés fejlődést tükrözi Tessedik Sámuelnek, az első magyar „gyakorlati gazdászati és ipariskola" megalapítójának a pedagógiai munkássága. A szlovák lelkészcsaládból származó Tessedik Békéscsaba, Pozsony után Debrecenben folytatja tanulmányait, majd a németországi egyetemi éveket követően 1767-ben az evangélikus egyházközség papjaként Szarvasra kerül. Kezdettől fogva több akar lenni, mint lelkipásztor: népét a legégetőbb gyakorlati kérdésekről akarja felvilágosítani. Szarvason közelebbi kapcsolatba kerül a falusi néppel; Itt döbben rá, milyen elmaradott gazdaságilag és a művelődés terén is. Gyakorlati tevékenységét azzal kezdte, hogy végiglátogatta az egyes családokat, miközben egészségügyi és egyéb hasznos tanácsokat adott híveinek. Olvasóegyletet alakít, idősebb asszonyokból a „kertésznők társaságát" próbálja megszervezni stb. A fiatal Tessediket később megbízzák a Békés megyei evangélikus iskolák felügyeletével, így közelről megismeri a siralmas falusi népoktatást. Az alacsony, sötét és egészségtelen tantermekben 100— 300 gyermeknek órákon át kell szorongania. A tanítási anyag haszontalan, értelmetlen, még írni és olvasni is alig tanulnak meg. Nagy lendülettel lát munkához. A parasztság sanyarú sorsának okait elemezve a müveletlenséget, tudatlanságot, a környező világ nem ismerését látja a leglényegesebbeknek. Eljut annak felismeréséig, hogy a parasztság kétségbeejtő helyzetének végső oka az, hogy a föld, amelyet a paraszt megművel, nem az övé. E végső ok kiküszöbölésének gondolatával azonban nem foglalkozik, annál inkább foglalkoztatja a felvilágosodás korának nagy eszméje: az egyes ember boldogulása, akárcsak a közösség jóléte, mely elsősorban az ifjúság célszerű és helyes nevelésétől függ. A parasztság boldogulásának pedagógiai előfeltétele: a tanítást össze kell kapcsolni a munkára neveléssel, a termelő munkával. A falusi iskolaügyre vonatkozó okfejtését kiemelkedő irodalmi alkotásában. „A parasztember sorsa milyen és milyen lehetne Magyarországon" című, 1784-ben megjelent német nyelvű művében fejti ki. 1780 májusában sikerült kikoldulnia a szarvasi földesúrtól azt a 6 hold szikes földet, amelyen saját költségén épületet emeltetett, kertet létesített, szerszámokat hozatott, s megnyitotta mezőgazdasági iskoláját. Négy évig maga és felesége, később már jól képzett pedagógusok alkotják a tantestületet. Az intézet és Tessedik tekintélye egyre nő, hírét hazai és külföldi lapok is növelik. II. József kitüntetésben részesíti, anyagi támogatást azonban sem tőle, sem az őt követő II. Lipóttól nem kap. Mi mindent tanítottak ebben a mintaiskolában, amely pl. 1791-ben közel ezer, főleg jobbágy tanulót számlált? Tessedik megtartotta a nagyobb elemi iskolák tantárgyait (írás, olvasás, fogalmazás, számtan, földrajz, történelem). Ehhez járult az az ismeretkör, amely az emberrel és környezetével foglalkozott (tanulmányozták az emberi testet, annak részeit és szerepét, a természetismeretben a föld, ég, levegő, tűz, víz és hasonló jelenségek tulajdonságát, felhasználását; tanultak egészségtant stb.). Nem feledkezett meg a magyar, szlovák és német népdalok énekeltetéséről sem — az oktatás ugyanis a gyermekek anyanyelvén folyt. A felsőbb osztályokban a legfontosabb tanulmányokat a vidék gazdálkodásának fellendítésével kapcsolatos ismeretek képezték. A mezőgazdaság minden ágában érvényesülő elvekről, a korszerű gazdálkodásról nemcsak általában beszéltek, hanem részleteiben is tanulmányozták a föld- és rétművelést, állattenyésztést, kertgazdálkodást, méhészetet, selyemhernyó-tenyésztést, szőlészetet stb. Gyakorlatban vizsgálták a mezőgazdasági termékek ipari feldolgozását, valamint értékesítését is. A kereskedelmi számtan és könyvitel eleme mellett mértani rajzot, földmérést is tanultak. Fontos tanulmányág volt az állategészségtan. Nem feledkezett meg az építészet, pénzügyi ismeretek, államgazdasági tudnivalók nyújtásáról sem. A gyermekek több mint 60 féle munkát végeztek, de nem egyszerre, hanem lassan, egymás után, idő és körülmények, testi és lelki képességek, hajlam és kedv szerint. Az oktatás gerince a mintagazdaságban és szertárszerű gyűjteményben folytatott gyakorlati bemutatás és a termelőmunkában való gyakorlás volt. Ebben az iskolában a parasztság az évszázados szellemi elmaradottságból egyszerre a legmodernebb gazdasági ismeretek birtokába jutott, amit az egyik vizsgán részt vevő megyei főtisztviselő így fogalmazott meg: „ezek többet tudnak, mint mi". Ez persze abban az időben veszélyes dolog volt. A jó pap kilépett a mesék világából — ahogy megkezdte felvilágosító munkáját, nyomban megindult ellene a mozgolódás, szervezkedés. Sorsa nem lehetett különb, mint azoké, akik ugyancsak szépet és merészet akartak. A község műveletlen, de nagyhangú vezetői a legképtelenebb ürügyekkel (pl. mert éjjel sokáig olvas és ír, ráfogták, hogy annak idején az iskolában nem tanult eleget és most kell pótolnia}, ellene uszítják a népet; bűvös papnak mondják, mert ismeretlen növényeket honosít meg. A község vezetőihez csatlakoznak a „feketekabátosok", a papok, akiknek szintén okuk volt — személy szerint is — haragudni Tessedikre, mert állandóan bírálta életmódjukat, anyagiasságukat, léha életüket. Megtámadják, mert a templomban is tanítja, neveli híveit, vallási türelmességet hirdet stb. Ellenségei hibákkal tiportatják le kertjét. De nemcsak a közvetlen reakció, a bécsi államhatalom is igyekezett a lehető legszűkebb körre szorítani hasznos tevékenységét. Közvetve ezek a tények idézték elő intézetének megszűnését, a legfőbb ok azonban az volt, hogy nem rendelkezett megfelelő anyagi bázissal. Tessedik pap volt, nem lehetett forradalmár, de egész életét népének boldogulására áldozta. December 27-én lesz 150 éve, hogy meghalt. Munkában, szervezésben eltöltött 78 év után kiábrándultsággal és baljóslatokkal szívében hunyta le szemét. Szarvason járva a mit sem sejtő idegen ma is bólogatva dicséri: micsoda egyenes utcák! — talán felesleges mondani, hogy Tessedik jóvoltából, mert ehhez is értett, s ebből is részt kért, együtt fogta a léniát a mérnökkel. Széles látókörű, művelt pedagógus volt, ismerte kora mezőgazdasági tudományát, a pedagógia jelentősebb korabeli eredményeit, jól látta az akkori magyar társadalom égető kérdéseit, a nemzetiségi és felekezeti problémákat, s a maga területén igen haladó és előremutató módon igyekezett megoldani ezeket. „Folyton szem előtt tartom, hogy hazámnak és az emberiségnek használnom kell". SZ£B£RÉNYI JUDIT arciék nagy, öreg házban laknak. A ház mindegyik szobája új bútorral volt berendezve. Csak a leghátsó szobában voltak öreg bútorok. Ennek a szobának ajtaja mindig zárva volt, mintha valami nagy-nagy titkot rejtegetne benne. Marci képzeletét gyakran izgatta a szoba kulcsra zárt ajtaja. Szerette volna felfedni titkát, de a ház kulcsait édesanyja hordta magánál. Egyszer aztán hogyhogy nem, édesanyja nyitva felejtette a titokzatos szoba ajtaját. Marci észrevette, kibújt az ágyból, és bekukkantott a sötét szobába. Fölkapaszkodott az ablakra és megpróbálta fölhúzni a redőnyt. Félig sikerült csak, mert a redőny málott anyaga elszakadt, ahogy hozzányúlt, és úgy csöngött alá, mint a törött madárszárny. A kisfiú egészen elszomorodott. Egy ideig tanácstalanul állt a hűvös, sötét szobában, de csakhamar mentő ötlete támadt. — A gyertyák! — ujjongott a szíve. — Tudom, hol vannak a gyertyák, — s rohant ki a konyhába értük. Amikor meggyújtotta az elsőt, a gyufa fellobbanó fényénél meglátta a nagy ezüst gyertyatartót. Beléhelyezte a gyertyákat, sorban meggyújtotta őket, s a nagy csöndben egyszeresük valamilyen hangot hallott. — Ide gyere a sarokba, — mondta a hang. Marci széjjelnézett, s hirtelen nem tudta volna megmondani, milyen irányból jött a hang. — Ide, ide, — hallotta újból, s Marci elindult a szoba egyik sarka felé. Az íróasztal előtt egy szék állt. Ráült. — faj, de régen nem ültek rajtam, — recsegte a szék. — Dehogynem, dehogynem, mi ülünk rajtad, — kiáltozták a porszemek— Régen meghalt a gazdánk, azóta itt porosodunk, — sóhajtották a könyvek is a könyvespolcon. MOYZES ILONA: Az íróasztal meséje — Látod, ezért hívtalak ide, amikor meggyújtottad a gyertyákat, — szólalt meg az öreg íróasztal. Édesanyád arcán kívül rég nem láttunk emberi arcot. Csak a szél fütyül a ház felett: — Fiú, fiú, fiú ... a gazdátok nem tér viszsza többé, ne várjátok. — Tudod-e Marci, ki volt a mi gazdánk? A nagyapád? Ügy bizony! Messze földön szívta magába az orvostudományt, szüntelenül csak a könyveit bújta. A betegekhez éjnek idején is elment, ha hívták. Még a hóvihar sem tartotta vissza. Leghűségesebb betegei a szegény emberek voltak, akik csak jó szóval fizettek, mert egyebük sem volt, és örült a jó szónak is. Olyankor fütyülni kezdett és nekünk is jó kedvünk kerekedett. Éjszakáit kis lombikjai mellett töltötte, amelyekben különböző vegyszerek fortyogtak. Olyan csodaszert akart föltalálni, mitől — ha megisszák — megszűnik az Irigység és gonoszság. De egy rossz ember megneszelte, mit forral éjszakánként, elvitette és hét lakat alá záratta. Nagyon elszomorodott akkor a jó öreg orvos. Nem a saját élete miatt, hanem azért, mert nem oszthatta szét csodaszerét, aminek elkészítéséhez már csak egy egész kevés munka hiányzott. Összecsomagolta legszükségesebb műszereit, beletette elnyűt táskájába azzal a gondolattal, hogy tálán még segítségére lehet valakinek az úton. Így indult neki az ismeretlennek. Mielőtt elment, ezekkel a szavakkal búcsúzott édesanyjától: — Te vagy az egyetlen lányom, ha fiad születik, folytassa a munkámat. Ebben az íróasztalban megtalálja az írásokat, amelyekben feljegyeztem, mit kell tennie, ha nem jönnék vissza. De amíg a kis unokám fel nem nő. tartsd zárva szobám ajtaját... — Azóta nem láttuk a nagyapádat. Csak a szél ad róla néha hírt: — Fiú, fiú, fiú ...a gazdátok nem tér viszsza többé, ne várjátok. — Ilyenkor nagyon elszomorodunk, mert eszünkbe jut, hogy milyen lágyan törölte le rólunk a port. Ogy ápolt bennünket, mint leg féltettebb gondolatát az orvostudományt. Amióta elment, árvák és rabok vagyunk. Látod ezért hívtalak, hogy mindezt elmondjam neked, — fejezte be az íróasztal. — Ha nagy leszek, én is szeretni és ápolni foglak benneteket, — ígérte lelkesen Marci. Hozott egy rongyot, meleg szappanos vizet, s az íróasztalt és a régi bútort gondosan lemosta. A régi órát felhúzta. Minden csak úgy ragyogott a szobában. De nemcsak a bútorok nevettek. Valahol közöttük, titokzatos, finom nevetéssel nagyapó arca ts nevetett.