Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-20 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

— Államunk mindent megtesz, hogy pótolja a családi környezetet. Sok sikerrel és eredménnyel, ám teljes mértékben ezt lehetetlen helyettesíteni. A gyermek rájön, hogy valaki, akit mások apukának, vagy anyukának hívnak, hiányzik életéből. Olykor bizony megkönnyeztetően nehéz a gyermeknek elmondani, hogy apuka és anyuka nagyon messze van, talán sohasem jön el érte ... S a gyermekek nőnek, a megszokott környezetből máshova kerülnek. Hatéves korukban iskolai gyermekotthonba költöznek, később szakmát tanulnak, majd kikerülnek az életbe. Tele egyre megvilágosodó keserű élménnyel, rendszeretettel, végletekre hajlamos érzésvilággal. Életútjukra is szinte kivétel nélkül a két véglet jellemző. Belőlük vagy kiváló családapa, édesanya, szakképzett ember, vagy pedig tolvaj, prostituált, alkoholista lesz . . . Igen, az élet olykor kegyetlen. Ha ilyen gyermekotthonból kikerült személy nem talál társat, valamilyen oknál fogva nem illeszkedik be egyegy közösségbe, rendszerint nincs olyan közelálló személy, aki önbizalmat adna neki. S ekkor a gyermekkori megpróbáltatás okozta keserűségből dühös dac és ellenszenv lesz, amelynek gyakori végállomása a börtön. Hány törvénysértő cselekedet csírája burjánzott és hatalmasodott el a rendezetlen családi élet talaján .. . Társadalmunk milliókat áldoz az s még kevesebb őszinte szeretetből. Van olyan szülő is, aki azért jön el, hogy volt hitvestársát a gyermek előtt bemocskolja... Az ember Ilyenkor meghökken: mi mindenre képes az önzés és a gyűlölet. A hároméves B. Z. szülei rossz házaséletet éltek. Mindketten notorikus alkoholisták voltak. Különösen az apjuk, miután berúgott, naponta kegyetlenül verte gyermekeit, a nevezett kisfiún kék foltok, daganatok tanúskodnak még most is erről. Ezért a szadista hajlamért őrizetbe vették, s a gyermekeket a bíróság döntése alapján állami intézményben helyezték el. — A felelőtlen és kegyetlen szülők helyett a társadalmunk gondoskodik ezekről a gyermekekről. Rendszerünk humanitásának egyik bizonyítéka, hogy felkarolja ezeket az emberpalántákat, s nem szolgáltatja ki őket szüleik kénye kedvének. Évente több millió koronát fordít rájuk. Sokat segítenek a társadalmi szervezetek is. A Nőszövetség kirándulni viszi a gyermekeket, ajándékokkal halmozza el őket. Nekünk ezen kívül a Slovnaft vállalatnál dolgozó Ernest Gubran szocialista brigádjával van bensőséges kapcsolatunk. A brigád tagjai, jobbára csallóközi emberek, kirándulni viszik növendékeinket, játszanak velük, mint saját gyermekükkel, úgy bánnak velük. Az Szemek... Az ember lelkivilágának csalhatatlan tükrei. A nézés, egy pillantás, rezdülés, örömről, bánatról tanúskodik. Egy-egy ember életének a lélektani folyamatok csatornáján a másodperc tört részébe összesűrített jellemképe. Ártatlan gyermekszemek néznek rám. Csillogásukba értetlenség vegyül, érthetetlen kérdésekre keresnek fölfogható választ. Gyermekotthonban vagyunk. Amikor beléptem, kipirult arccal nyújtogatták felém karjaikat: — Apuka, apuka — csillogott a szemük, hogy volt kinek mondani azt a szavat, melyet más gyerek naponta többször természetszerűleg használ, de ők számukra érthetetlen okokból nem tudnak kinek mondani. Szlovákiában nyolc olyan gyermekotthon működik, ahol három-hatéves korú gyermekek kapnak otthont. Olyanok, kiknek szülei meghaltak, vagy elváltak, vagy pedig a családi körülmények alkalmatlanok a gyermek felnevelésére. Pötömnyi emberkék, s már szomorúság, leírhatatlan talány ül a szemükben, kitörölhetetlen keserű nyom költözött lelkivilágukba. Ahány kisgyermek, annyi tragédia, annyi alig érthető eset Elrendeljük, hogy j. K. ötéves kisgyermeket a gyerekotthonban helyezzék el. Indok: a szülők elhagyták a gyermekeket, nem gondoskodtak róluk, eddig meg nem állapított helyre távoztak. A gyermekeket néhány nap múlva a szomszédok találták meg, megfázva, kiéhezve. A nevezett ötéves kislány „gondoskodott" apró testvéreiről az említett néhány nap alatt, s máskor is, amikor a szüleik hosszabb-rövidebb ideig elmentek hazulról. ... A szlovák főváros közelében, Csákányban forgatjuk a t. iratokat Augusta Brestovanská elvtársnővel, a helyi gyermekotthon vezetőjével. Ez az otthon a hasonló szlovákiai intézmények központja. Minden egyes esetNézzék, milyen szép játékom van! (Ivan Janek felvételei) ilyen gyermekekre, mindent megtesz értük, ám az ilyen felelőtlen szülők kegyetlen ridegségét nem tudja teljes egészében felszámolni. Ismét karácsony van, a szeretet ünnepe. Elnéptelenednek az utcák, a lakásokba sorra gyúlnak ki a színes égők. A karácsonyfát csillogó szemű gyermekek és elérzékenyülő szülök állják körül. Kis karácsony, nagy karácsony, Kisülte már a kalácsom ... Gyermekkorom élményeit, a szeretet ünnepének melegségét idézi fel bennem ez a dal. Most a gyermekotthon lakóira gondolok. Talán ki-ki más helyen, jószívű emberek között — akik az ünnepekre elhívták őket lakásukba —, nézik tágranyílt szemmel a fénysugarat, vagy talán a gyermekotthonban állják körül a nagy karácsonyfát. örülnek egymásnak, örülnek az ajándékoknak, még nagyobb ragaszkodással veszik körül nevelőnőiket. S boldogságuk mégsem teljes. Nem értik, miért nincs itt az, akinek csak ők futhatnak túláradó örömmel a karjába, nem értik, hogy miért homályos a nevelőnő néni szeme, miért fordul el olykor előlük ... Ösztönük azt kérdezi, hogy most hol van apuka és anyuka, s vajon ma este ők mire gondolnak ... SZILVASSY JÓZSEF ről tájékoztatják őket, s innen helyezik el a gyermekeket az ország különböző helyein lévő otthonokba. Az ötéves D. K. édesanyja rendezetlen családi életet élt férjével. Házassága alatt viszonyt tartott fent j. K-val, aki a nevezett kislány édesapja. Az asszony később egy idegen férfival elköltözött, kislányát elhagyta, s azóta sem törődik vele. — A közvélemény általában úgy tudja — mondja Brestovanská elvtársnő —, hogy a gyermekotthonok lakóinak többsége árva. Ám a valóság egészen más. 15 éve dolgozom itt, s ezalatt 1015 elhagyott kisgyermek esetét ismertem meg, közülük mindössze egy volt árva néhány pedig félárva. A többinek éltek a szülei, s a legkülönbözőbb okoknál fogva hagyták el gyermeküket. Néhány esetet megmutatok fezeket idézem a cikkben — a szerző megf.f. Ami az elhagyás indokait illeti: többnyire a szülők valamelyike alkoholista, nem törődik családjával, vagy pedig elváltak, s másokkal folytatják életüket. Az előző házasságban született gyermekekre nem gondolnak. Hihetetlen, elkeserítő esetek sokaságát említhetném meg. Már gyakran mondtam azt, hogy nem tudok semmilyen szívtelenségen, embertelenségen meglepődni, de sajnos mindig akad olyan új eset, amely túltesz minden eddigin. — Kevés szülő látogatja gyermekét, ő segítségükkel az Intézetünk mellett fákkal és virágokkal övezett udvart létesítettünk, jövőre fedett uszodát tervezünk ide. Átadás előtt áll az óvoda épülete is. Valóban mindent elkövetünk, hogy gyermekeink otthon érezzék magukat. Z. V. kisfiút hároméves korában vették el szüleitől. Azt hitték, hogy a gyermek süketnéma. Később derült kl, hogy a szülők egyáltalán nem foglalkoztak a gyermekkel, mindig becsukták őt, ezért nem tanult meg beszélni. Most már egy év eltelte után aránylag jól beszél és értelmileg is fejlődött. Egy lélegzetvételnyi szünet után folytatja: — Ezt a hivatást csak szeretetből lehet ellátni, pénzért nem. Az én munkaidőm reggel fél héttől este nyolcig tart, az ünnepnapokat is beleértve. Szabadságot már évek óta nem vettem ki. A többi nevelőnőhöz hasonlóan az én szívembe is beférkőztek ezek a gyermekek, úgy szeretem őket, mint enyéimet. Jól esik csacsogásuk, zsivalyuk, örülök, ha gondtalanul, s a már megért tragédiáról ideig-óráig elfelejtkezve játszadoznak otthonunkban. Mindehol rend, minden ragyog a tisztaságtól — ezt állapítottam meg Csákányban, s később a másik gyermekotthonban Somorján is. Itt az elkezdett gondolatszálakat Valéria Rudinská igazgatónő fűzi tovább: