Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)
1970-12-17 / 299. szám, csütörtök
néhány sorban A CSKP ISMÉT MARXISTA-LENINISTA PÁRT Testvérpártok életéből BEFEJEZŐDÖTT AZ URUGUAYI KP XV. KONGRESSZUSA London — A Morning Star, de általában a nyugati sajtótermékek többsége, Csehszlová. kia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülésével foglalkozva idézi dr. Gustáv Husák beszédének azt a részét, amelyben leszögezi: a CSKP ismét marxista—leninista párt. A Morning Star tegnapi számában terjedelmes tájékoztatást közöl a decemberi plénumrói, nagy figyelmet szentel az ott felmerült nemzetközi politikai, valamint belpolitikai kérdéseknek is. A lap hangsúlyozza, hogy Csehszlovákia, amennyiben sor kerül a csehszlovák—nyugatnémet kapcsolatok rendezésére, abból indul ki, hogy a bonni kormány a müncheni egyezményt kezdettől fogva nyilvánítsa érvénytelennek. Az átigazolásoktkal, illetve a tagkönyvcserével összefüggés, ben a lap kiemeli, hogy a CSKP taglétszáma 28 százalékkal csökkent. Ugyanakkor rámutat a plénumon elfogadott határozatok fontosságára. Berlin — Az NDK sajtója szintén bő teret szentel a CSKP Központi Bizottsága decemberi plénuma dokumentumainak. A lapok többsége kivonatot közöl dr. Ľubomír Strougal beszámolójából, amely a jövő évi népgazdasági terv alapelveivel foglalkozott. A lapok általában hangsúlyozzák, hogy a konszolidációs folyamat során elért eredmények a gazdasági életben is megmutatkoznak és jó alapul szolgálnak a további célkitűzések megvalósításához. Ľubomír Štrougal beszámolójából az NDK sajtója főképp azokat a részeket idézi, amelyben a szocialista gazdasági integráció további elmélyítésének szükségessé, gével foglalkozik. Havanna — A Granma, a CSKP KB plénumával összefüggésben megállapítja, hogy az rendkívüli érdeklődést keltett külföldön is. A lap terjedelmes kivonatot közöl dr. Gustáv Husák elvtárs beszámolójából és rámutat, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja sikerrel valósítja meg célkitűzéseit. A Granma úgyszintén foglalkozik a tagkönyvcserével kapcsolatos kérdésekkel is. Békés óceánokat! Az ENSZ-közgyűlés határozatai New York — Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága kedden a tengerek és óceánok fenéktérségének státusát szabályozó nemzetközi alapelveket fogadott el 90 szavazattal, 11 tartózkodás mellett. Tartózkodott a Szovjetunió és további 8 szocialista ország, valamint Burma és Szenegál — a határozat tárgykörébe tartozó több kérdés tisztázatlansága miatt. A háborús bűnösök kérdésében a közgyűlés kedden 55 szavazattal 4 ellenében, 33 tartózkodás mellett elhatározta, hogy felszólítja azokat az országokat, amelyek ezt eddig még nem tették meg, hogy megfelelő intézkedésekkel biztosítsák a háborús bűnösök és az emberiség ellen elkövetett bűnökben vétkes személyek azonosítását, letartóztatását és megbüntetését. Felszólítja az Illetékes államokat, hogy a napjainkban elkövetett hasonló cselekményekért ís bírói úton vonják felelősségre a bűnösöket. A közgyűlés 108 szavazattal, ellenszavazat nélkül 6 tartózkodással, a nácizmus újjáéledésének megakadályozásával foglalkozó határozatot is elfogadott. A közgyűlés 79 szavazattal, 34 tartózkodás mellett DélAfrika távollétében határozatilag ítélte el a Dél-Afrikában fogva tartott személyek kínzását, a velük szemben tanúsított rossz bánásmódot és egyidejűleg felszólította Portugáliát, hogy vessen véget az afrikai gyarmatokon bevezetett kényszermunkának. A határozat kü. lön kitért Namíbia (DélnyugatAfrika ) kérdésére. Tudomásul vette a gazdasági és szociális tanács szakértői csoportjának itt, valamint DélAfrikában, Rhodesiában és Portugália afrikai gyarmatain megtartott vizsgálatából adódó riasztó megállapításokat, amelyek szerint az említett területek hatóságai fokozottan együttműködnek egymással, a szabadságharcosok és a politikai okokból üldözött személyek ellen. A határozat felkéri NagyBritanniát, hogy az eddiginél hatékonyabban járjon el Rhodesiával szemben az önkényes alkotmány megsemmisítése és rezervátumokban gyakorlatilag rabszolgaként élő afrikaiak kiszabadítása érdekében. A közgyűlés 52 szavazattal 20 ellenében 43 tartózkodással megújította annak a bizottságnak a mandátumát, antely az Izrael által megszállt arab területek lakosságának helyzetét vizsgálja. Felszólította Izraelt, hogy fogadja a bizottságot, működjön együtt vele, könnyítse meg munkáját, s tegyen eleget az 1949-es genfi konvenciónak, biztosítsa a polgári személyek védelmét. Izrael a határozat ellen szavazott. Rodney Arismendi zárszavával kedd este befejeződött az Uruguayi Kommunista Párt XX. kongresszusa. A nyolcszáz kongresszusi küldött jóváhagyta a fő beszámolót és megválasztotta az új központi bizottságot, melynek 48 tagja és 27 póttagja van. Arismendit ismét a központi bizottság első titkárává választották. A KB első alakuló ülésén megválasztotta a titkárságot és a végrehajtó bizottságot. Az Uruguayi KP XX. kongresszusa egységnyilatkozatában megerősítette, hogy feltétlenül támogatja egy antiimperialista és demokratikus népfront megalakítását azzal a céllal, hogy egyesítse a hazafias erőket és új korszakot nyisson a politikai és társadalmi életben. A népfront célja több párt népi kormányának megalakítása az 1971-es novemberi választások után. A népi kormány államosítja a bankokat, a hűsfagyasztókat, földreformot valósít meg, véget vet az ország szegénységének és független külpolitikát fog folytatni. Az Uruguayi KP ennek érdekében kész együttműködni valamennyi baloldali politikai párttal és csoportosulással. A kongresszus támogatásáról és szolidaritásáról biztosította a kubai és chilei népet. GEORGES MARCHAIS NYILATKOZATA Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkár-helyettese kedden este a Párizsban akkreditált külföldi sajtótudósítók előtt nyilatkozott időszerű kérdésekről. Marchais mindenekelőtt az FKP küldöttségének kairói látogatásáról beszélt és hangsúlyozta, hogy az EAK vezetői határozottan a közel-keleti probléma politikai megoldása mellett foglalnak állást. Ha azonban Izrael folytatja jelenlegi taktikáját, természetesen az EAK sem maradhat tétlen, minden eszközzel küzdeni fog az elrabolt területek visszaszerzéséért. A francia belpolitikai helyzetről szólva Marchais részletesen foglalkozott Mitterrandnak, a Köztársasági Intézmények Konvenciója elnökének azzal a törekvésével, hogy a nem kommunista baloldali erőket egy egységes szocialista pártba tömörítsék. Marchais rámutatott: Természetesen a nem kommunista baloldal jogosan törekszik, hogy megerősítse pozícióit. Mitterrand azonban e törekvés alátámasztására olyan érveket használ, amelyeket a kommunisták nem helyeselhetnek. Egy őszinte baloldali politikusnak ne az legyen a fő gondja, hogy a kommunista párttal szemben alakítson ki valamiféle „ellensúlyt". Marchais továbbá bejelentette, hogy a szocialista párt vezetőivel együtt megkezdődött a párt között március óta folyó politikai tárgyalások mérlegének megvonása és azt valószínűleg még az év vége előtt nyilvánosságra hozzák. Marchais azt a meggyőződését hangoztatta, hogy e mérleg pozitív lesz. AZ EGYSÉG A KÖZÖS HARC JEGYÉBEN Nagy-Britannia Kommunista Pártja és a Spanyol KP küldöttségei tárgyalásainak befejeztével nyilatkozatot adtak ki, amely kiemeli a nemzetközi kommunista mozgalom egységének és az imperializmus ellen vívott közös harcnak jelentőségét. A spanyol kommunisták hangoztatták, hogy Spanyolországban erősödik a széles körű kormányellenes mozgalom, melynek a burgosi per még nagyobb lökést adott. Mindkét párt felszólította a haladó mozgalmakat, hogy tiltakozásaikkal akadályozzák meg a baszk hazafiak várható halálos ítéletének végrehajtását. Maharadzsák a nép ellen Tiltakozó hullám az indiai legfelső bíróság döntése ellen Új Delhi — Az indiai legfelső bíróság kedden mint alkotmányelleneset elutasította az indiai maharadzsákat kiváltságaiktól megfosztó elnöki rendeletet. Baloldali és demokratikus körökben a legfelső bíróság reakciós döntése — amely az Indira Gandhi kormánya ellen irányult — nagyszabású tiltakozó hullámot váltott ki. Az Indiai Kommunista Párt tüntetésekre szólított fel. Indiában rendkívül feszült a belpolitikai légkör, tekintettel az esetleges idő előtti általános választások megtartásáról szóló híresztelésekre. A The Indián Express, India legnagyobb napilapja „tájékozott körökre" hivatkozva azt állítja, hogy Indira Gandhi pénteken, a parlament téli ülésszakának utolsó napján annak feloszlatását és új választások kiírását javasolja majd 1971 januárjára. 1970. XII. 19. A népgazdasági terv befejezésétől még néhány nap választ ugyan el bennünket, s azt követően hónapokra lesz szükség, hogy minden ágazatban értékeljék s összegezzék az eredményeket, az azonban már eddig is nyilvánvaló — s ezt a szovjet parlament múlt heti ülése is megerősítette —: a legfontosabb mutatókat teljesítették, sőt sok vonatkozásban túlteljesítették. Csak az iparban például 5 milliárd rubelt tesz ki a terven felül előállított termékek pénzértéke. , A szovjet parlament téli ülésszakán elhangzott expozék ezért magabiztosan összegezhették az 1970-es terv kiemelkedő sikereit. Azt a tényt, hogy a szovjet ipar termelése és a munkatermelékenység növekedése jóval meghaladta a korábbi évek arányát, s a mezőgazdaság is jelentős lépést tett előre a belterjesítés és az intenzivitás növelése útján. A Legfelsőbb Szovjet ülésén nem hiányzott a megtett út kritikus szemlélete sem, a figyelmet azonban elsősorban a IX. ötéves terv első évének sikeres beindítására összpontosították. Mint ismeretes, a következő ötéves terv irányelveit az SZKP XXIV. kongresszusa hagyja Jóvá, s csak a jövő év elején teszik közzé. Az elmúlt év eredményei között feltétlenül meg kell említeni — ahogy azt N. K. Bajbakov, a szovjet tervbizottság elnöke ismertette —, hogy az előzetes becslések szerint 7,6 százalékkal növekszik a nemzeti jövedelem, s az ipari termelés 8 százalékkal több, mint az elmúlt évben. A mezőgazdaság bruttotermelése az idén 6,5 százalékkal növekedett, s a keeredményességének fokozása. Ezt a célt elsősorban a termelés hatékonysága növelésével a termelési folyamatok és a termelés irányításának további automatizálásával és a komputerprogram elmélyítésével kívánják elérni. A tervek szerint a szovjet ipar 1971-ben csakAZ ÜJ SZOVJET ÖTÉVES TERV KÜSZÖBÉN nyérgabona és a gyapottermés magasabb volt, mint az ország életében bármikor. A népgazdaság fejlesztését célzó beruházások összege 9,3 százalékkal nagyobb a tavalyinál, s ez számértékben 80,5 milliárd rubelt tesz ki. Emelkedett a munkások és alkalmazottak átlagbére, valamint a kolhozparasztok jövedelme.\ Az előbbiek esetében 4,4 százalékos a növekedés, a kolhozparasztoknál pedig 6,6 százalékkal lesz nagyobb az előző évinél. Ezen kívül a különböző társadalmi alapokból és szolgáltatások révén további 63 milliárd rubellel segitették a lakosságot. A lakóházakat illetően 106 millió négyzetméter lakóterületet építettek be, ami csaknem 11 millió személy lakásviszonyának javulását eredményezte. A terv fő feladata: a termelés nem 7 százalékkal növeli termelését, s a munkatermelékenység növelése révén jön majd létre az ipari termelés növekedésének 87 százaléka. A mezőgazdaságban negyedmillióval csökkentik a létszámot, s viszont mintegy 4,6 milliárd rubel értékű termelésnövekedéssel számolnak. A nemzeti jövedelem a jövő évben 6,1 százalékkal emelkedik, a lakosság bevétele pedig 4,7 százalékkal növekszik. A terv előirányozza az életszínvonal további emelését. A lakáskérdést illetően ez azt jelenti, hogy az egy személyre eső lakótér átlagosan 11,2 négyzetméter lesz. A tudományos kutatómunka szélesítésével, valamint a műszaki vívmányok eddiginél gyorsabb bevezetésével függ össze az az igény ls, hogy a mennyiségi elv érvényesítése mellett a minőségiekről se feledkezzenek meg. A Legfelsőbb Tanács ülésén sok szó esett a fogyasztási cikkekről és a szolgáltatásokról. Az eddigi gyakorlat szerint a B-szektor (a fogyasztási cikkek gyártása) fejlesztési üteme meghaladja az A-szektorét (termelési eszközök gyártása), s a legtöbb közszükségleti cikket gyártó iparágat (ruházatiipar, cipő-, háztartási gépek gyártása stb.) kiemelt kategóriákba sorolták. S ami ugyancsak nem mellékes, a honvédelemre tervezett kiadások összege az előző évek csökkenő tendenciáját követi. A megszavazott 17,9 milliárd rubel (az összes kiadás 11,1 százaléka) az elmúlt évek legkisebb szovjet katonai költségvetése! Ez is bizonyítja V. Garbuzov pénzügyminiszter megállapítását: a Szovjetunió állami költségvetése a békés gazdasági és kulturális építés költségvetése. A kiadási tételek 84,3 százalékát a népgazdaság fejlesztésére s a szociális és kulturális célokra szánt összegek alkotják. A világ közvéleménye nem véletlenül kísérte hát figyelemmel a szovjet parlament múlt heti ülését. A tények azt bizonyítják, az 1971-es terv nemcsak a műszaki haladásnak ad szabadot, hanem a békés alkotómunkára összpontosítva egyben követendő példát ls statuál. —dz— FRANTIŠEK DVORSKÝ budapesti nagykövet szerdán este ünnepi fogadást rendezett Václav Hűla, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettese, csehszlovák tervezésügyi miniszter tiszteletére, aki a csehszlovák küldöttség élén Budapesten részt vesz az 1971—1975. évi magyar—csehszlovák tervek egybehangolásának zárómegbeszélésein. LIU SZIN-CSÜAN, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövete tegnap a Kremlben találkozott Alekszej Sityikovval, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnökével. NICOLAE CEAUSESCU, a Román Kommunista Párt főtitkára, az Államtanács elnöke kedden a párt- és állami szervek vezető személyiségeivel megtekintette a hadikutatási és haditechnikai kiállítást. PÉTER JÁNOS magyar külügyminiszter fogadta Francesco de Martino olasz miniszterelnök-helyettest. Megbeszéléseik az európai biztonságra, a délkelet-ázsiai és közel-keleti helyzetre, valamint más közös érdekű kérdésekre vonatkoztak. EMIL VICÉN, a Szlovák Szocialista Köztársaság kereskedelmi miniszterhelyettesének vezetésével csehszlovák kereskedelmi küldöttség utazott Bukarestbe. Küldöttségünk a két ország közti árucsere-forgalomról és tudományos-műszaki együttműködésről tárgyal. AJTAI MIKLÓSNAK, a Magyar Népköztársaság miniszterelnökhelyettesének meghívására kedden hivatalos baráti látogatásra Budapestre érkezett dr. Carlos Rafael Rodriguez, kubai miniszter, a gazdasági és tudományosműszaki együttműködés nemzeti bizottságának elnöke. VI. PÁL PÁPA fogadta Nikodim leningrádi és novgorodi metropolitát, a moszkvai patriarchátus küldöttségének vezetőjét. A KÖZÖS PIAC tagállamai földművelésügyi minisztereinek Brüsszelben megtartott zártkörű értekezletén nem sikerült közös nevezőre hozni a különböző áremelésekre vonatkozó kívánságokat. SALVADOR ALLENDA chilei elnök törvényjavaslatot terjesztett elő, amelynek értelmében havi 1200 dollárnak megfelelő összegre maximálják a kormánytisztviselők és a legmagasabb beosztású közalkalmazottak fizetését. A KÖZÖS PIAC tagállamainak képviselői pozitív értelemben válaszoltak az ún. „Buenos Aires-i nyilatkozatra", amelyben a latin-amerikai államok július 29-én azt kérték, hogy nagyköveti szinten indítsanak tárgyalásokat a két csoport közötti együttműködésről. SÉKOU TOURÉ guineai elnök üzenetben köszönte meg U Thant ENSZ-főtitkárnak személyes részvételét és hozzájárulását a Guienát ért portugál agresszióról rendezett Biztonsági Tanács vitájához. A guineai elnök hasonló értelmű üzenetet Intézett Jakov Malikhoz, a Biztonsági Tanács elnökéhez is. AZ AMERIKAI LÉGIERŐ egyik repülőgépe december 15-én hajnalban megsértette a Kínai Népköztársaság légiterét. Az esettel kapcsolatban a kínai külügyminisztérium szóvivőjét felhatalmazták arra, hogy kibocsássa az amerikai provokációk ügyében tett 478. komoly figyelmeztetését. COSTA RICA kilép a középamerikai Közös Piacból — jelentette be keddi televíziós beszédében Jósé Figueres elnök. A PIONEER—6 jelzésű amerikai mesterséges hold, melyet 1965 december 16-án juttattak Föld körüli pályára s keringési idejét hat hónapra tervezték, még mindeddig Föld körüli pályán van s rendszeres kapcsolata sem szűnt meg a Földdel.