Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-02 / 286. szám, szerda

bfaraVsIag Z. hették le őket, őszinte megbecsülésből. A vendéglőben .meglepődöm, amikor az első emeleti hatalmas teremben szórakozó vendégeket látok. Hogy mi ebben a különös? Egyszerűen az, hogy reggel még festették a termet, s most pedig már az ízlésesen festett falakon kívül nyoma sincs a munkának... A vacsoránál zenekar is fogad bennünket. Óriási sikerrel játssza a Kazacsokot. Cseh és szlovák dalokkal is kedveskednek vendéglátóink. Az egyik szlovák csárdás tűzbe hozza a barátság vonatának utasait. Jókedvűen táncolunk. A táncba bekapcsolódnak a szomszéd helyiségben zajló lakodalom vendégei is. A rövid fehér ruhát és fátylat viselő menyasszonynak boldogságtól csillog a szeme. De liyilrégi tagja elmondja, hogy először jár a Szovjetunióban. Vendéglátóinkkal nagyon elégedett. Rendkívül kedves és szerény embereknek ismerte meg őket. Kíváncsi volt népeink baráti kapcsolataira, s most örömmel állapítja meg, hogy nem lazultak meg. Eddig a táj és a kijevi stadion tetszett neki a legjobban. Štefan Klos, a Tervezésügyi Minisztérium dolgozója. Már másodszor érkezett a Szovjetunióba — először 1958-ban járt itt. Méghozzá ugyanezen az útvonalon. Ezért rendszerint már előre figyelmezteti útitársait, ha valami érdekes látvány következik. Mindenre nagyon jól emlékszik. Kitűnően ismeri a Szovjetunió népgazdaságát. A CSSZBSZ ben mint aktivista működik — a Szovjetunió gazdaságáról tart előadásokat. Mostf? M* -IM m^ ílilSIaI A folyó túlsó partján épül az új város K

ijev legjellegzetesebb vonása a reugeteg park, zöldsáv és fa. Nem csoda, hogy sokan a gesztenye- és a topolyafák városának nevezik. Sok-sok parkja növeli a város területét, — 60 százaléka park. Kijev területét tekintve a Szovjetunió második legnagyobb városa Moszkva után és Lenlngráíl előtt. Kijevben például sokkal több a park, a zöldterület, mint Párizsban. Erről mi is meggyőződhettünk, amikor ellátogattunk a Dnyeper bal partján elterülő, mintegy 400 000 lakost számláló Darnyica ipari központba. Jelenleg 20 új lakótelepe van a városnak. A lnkáskérdést 1980-ig szeretnék megoldani. Az új városrészből visszajövet egy pillanatra hírtelen Bratislavában érezzük magunkat. Fővárosunkat a jól ismert, piros, csehszlovák villamosok juttatják eszünkbe. Ezeket mi szállítjuk a Szovjetuniónak. A legmegfelelőbb és legolcsóbb közlekedés Kijevben persze nem a villamos, hanem a metró, amely a legkisebb hibaszázalékkal működik. A városban az idegen figyelmét a sok fán kívül a számos mozaikdíszítés ragadja meg. Mozaikkal díszítik a házak falát. az aluljárókat stb. Természetesen a legújabb létesítményeken is gyakran láthatunk mozaikdíszítést. A legszebb mozaikokat azonban a híres Szófia-székesegyházban csodálhatjuk meg. Ezt a templomot Bölcs faroszlav parancsára kezdték el építeni még 1037-ben. A háború utón teljes mértékben restaurálták. Egyébként Kijev a Szovjetunió egyik legrégibb városa: több mint ezer éves. Akad tehát látnivaló bőven a nagymúltú városban. Annál is inkább, mivel a régiségek — hála a határtalan gondosságnak — teljes épségben pompáznak. Az említett katedrálison kívül az idelátogatók legkeresettebb helye a város földalatti kolostora, melyben számos múmia látható. Ugyancsak itt találhatjuk az ukrán népművészeti használati tárgyak múzeumát. Különösen a szőttesek, a faragványok bűvölnek el bennünket. A népi hangszerek gyűjteménye szintén az érdekes látnivalók közé tartozik. Kijev persze nemcsak régiségekben gazdag. A városban az új létesítmények száma is egyre gyarapszik. Az USZSZK nem kevesebb, mint 81 országba szállítja ipari termékeit. A legsokatninndóbb talán az a tény, hogy 7A minden harmadik szovjet kotrógép Kijevben készül. A város új létesítményei közül egyebek közt kiemelkedik a sportpalota, a központi stadion, ahová szintén ellátogattunk. A százezer főnyi nézőt befogadó stadion sok nagy vetélkedés színhelye volt már. Többek közt rendeztek már itt Szovjetunió—Amerikai Egyesült Államok közti atlétikai találkozót is. Kijevben rendezték meg 1941-ben a megszálló németek parancsára azt a hírhedt futballmérkőzést is, amely az egyik legrettentóbb példája a fasizmus brutalitásának. Mint ismeretes, — film is készült a példátlan eseményről — szovjet foglyoknak kellett megmérkőzniük német csapat ellen. A találkozó a szovjet foglyok 6:1 arányú győzelmével végződött. A mérkőzés végetértével valamennyi szovjet fogolyra halál várt. Ezért is nevezik ezt a mérkőzést halálküzdelemnek. A halálba menő szovjet emberek azonban tudták, hogy a németekre vereség vár. Utolsó szavaik ezek voltak: „Legyőztünk benneteket a pályán, legyőzünk benneteket a harcban is . .. Éljen a vörös sport!" Ezek a szavak is bizonyítják, hogy a kijeviek s általában a szovjet emberek mennyire hittek a győzelemben. A helyi lakosok bizakodásának és a győzelembe vetett hitének megnyilvánulása ez az érdekes epizód is, amely ugyancsak a stadionnal kapcsolatos. A stadiont ugyanis még u háború előtt kezdték építeni. A megnyitóra már a jegyeket is kiadták. Aztán jött a pusztulás. A stadion átadására természetesen jóval a háború vége után került sor. Ám a stadion megnyitásakor többen akadtak, akik az első, az elmaradt megnyitásra kiadott belépőjegyeket hozták el magukkal. Kiderült, hogy azért nem dobták el a régi jegyeket, mert bíztak abban, hogy rövidesen eljön az az idő, amikor ismét elkezdődhet a lelkes építés, amikor végre megnyitják a stadiont. Ottjártunkkor a stadion előtti hatalmas téren a november 7-i felvonulásra gyakoroltak a város diákjai. Délután a barátság vonata utasainak küldöttsége dr. Fedor Gyula elvtárs vezetésével baráti fogadáson vett részt. A Külföldi Kultúrkapcsolatok Ukrajnai Szövetségének Házában N. I. Kelina, a szövetség elnöke fogadta. Jelen volt V. Kvetyinszkif, a Szovjetunió kétszeres hőse, egykori partizánparancsnok, Szvjatogorov elvtárs, a Szovjet unió hőse és mások. A beszélgetés témája barátságunk fejlesztése, illetve a baráti szövetségek jelenlegi feladatai és jövőbeni tervei. A rendkívül baráti légkörben lefolyt beszélgetés a tervezett két óra helyett négy óra hosszat tartott. Nem tudom, ki hogy van vele, de én a hasonló utazások során a tervezett programon ki vül nagyon szeretem a kötetlen időtöltést, a bolyongást, a szabad járkálást is. Amikor magá val sodor a tömeg áradata, s magam se tudom, hol kötök ki. Kijevben természetesen erre ls volt módunk. A késő délutáni órákban járkálok az utcákon és elnézegetem az embereket. Megállapítom, hogy lényegesen nyugodtabbak, mint nálunk. Ha valakit megkérdek, szívesen és türelmesen igazít útba. Kipróbálom az utcasarkokon elhelyezett automatagépek egyikét. Kissé ügyetlenül bánok vele, de a mögöttem sorba állók kedvesen mutatják meg, hogyan mossa el az automata az üvegpoharat, s mit tegyek, hogy az megteljen üdítő itallal. Az egyik nagy téren leülök a hatalmas, vörös márványból készült Lenin-szobor alatt. A velem szembeni padon három fiatalember ül. Festők lehetnek. Egy frissen festett képet néznek s hevesen vitatkoznak. A szobor tövében hatalmas kosarakban krizantémok fehérlenek. A nagy csokrok mellett kis csokrocskákut, virágszáíakat is látok a talapzaton — magánemberek teván nemcsak ő fog soká emlékezni erre a napra, hanem a barátság vonatának utasai is. A búcsúzáskor gratulálunk az új házaspárnak és kezet szorítunk új ismerőseinkkel, új barátainkkal. Búcsút mondunk az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosának. Mivel utunkat vonaton folytattuk Leningrádba, bőven nyílik lehetőség arra, hogy megcsodáljuk a jellegzetes tájat: a beláthatatlan rónát, az orosz népdalokból is ismert nyírfákat és fenyőfákat, a mocsarakat, a fel-felbukkanó falvakat, a még mindig gyakorlati szerepet betöltő faházakat. A vonatban felidézzük eddig szerzett élményeinket, beszélgetünk, jozef Batala, az Agrostav Nitra jutalmazott dolgozója, a CSSZBSZ tani útja során gyakoriüti tapasztalatokat kíván szerezni, hogy az előadásokon még jobban tudjon válaszolni az érdeklődők kérdéseire. Eddigi legnagyobb benyomása, hogy amikor első alkalommal járt Kijevben, még nem voltak a Dnyeper bal partján új lakónegyedek, most pedig a szlovák fővárosnál is nagyobb városrész áll ott. Az is mély benyomást tett rá, hogy a város legszebb részein méltó emlékművet állítanak a kijeviek a hősöknek. Örömmel látja, hogy a szovjet emberek az 1968—1969-es jobboldali és szovjetellenes csehszlovákiai megnyilvánulások ellenére a barátaink maradtak, és tovább mélyítik barátságunkat. FÜLÖP IMRE ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 17. Helena nem kérdezett semmit. Mosolyogva köszönte meg a borravalót, s mar a másik vendégre segítette jel udvariasan a kabátot. Ismerte a szabályt: nem kérdezni, semmit sem tudni... Alig hagyta el a helyiséget Kuschka, az ajtóban megjelent egu tízéves jiú, Rudi, az orgonista „szeme . Helenához lépett, s hangosan mondta. - Van ostyám asszonyom. Adhatok ostyát önnek? - Szívesen jogadom, adj egy csomaggal. Ezt még ma este odaadom a bcicsikámnak. Megértetted? — súgta u gyereknek. - Természetesen asszonyom — mondta a gyerek, s máris kilódult az ajtón. Helene a kabátok mögé bújt, szétbontotta a csomagot, előszedte az összecsavart cigarettapapírt. Ki az a Liza Schmidt? — töprengett Kloss, aki soha sem becsülte le az ellenséget. Még szemtől szemben sem, nemhogy ismeretlenül. Ki az a Liza Schmidt? — tette lel önmagának újra a kérdést, s folytatta a gondolatsort, amelyet a templomban kezdett el gombolyítani. Ha a Gestapo ismeri az egész csoportot, akkor csakis azért nem likvidálja, mert még kevés információval rendelkezik. De ismeri-e tényleg az egész csoportot? S miért tették el láb alól olyan gyorsan Artúrt, a titokzatos Első Artúrt, miért álltak meg a két munkásnál? Vagy csupán napok kérdése? — Napok kérdése számunkra is — állapította meg. — Két napom van mindössze, hát gyorsan és határozottan kell cselekedni. Megindult a Frankfurter Strasséra. Azonnal felismerte a lányt, nyomban meg is állapította: Csinos lány Liza Schmidt. Veszélyesen csinos ... A bejárati ajtó csengője felriasztotta a kis kávézót. Kloss az első pillanatban megállapította, hogy Artúr elég nagy kockázatot vállal azzal, hogy nap mint nap ide fár, s ráadásul több' csoporttag is itt dolgozik. A Gestapónak csak ide kell küldenie egy másik sakkozó embert. .. A ruhalárosnö figyelmesen lesegítette róla a köpenyt, Liza Schmidt éppen telefonon beszélt valakivel: — Igen édesem, hogyne édesem, pá édesem... Kloss bármennyire is figyelt, ezeken az általános és semmitmondó szavakon túl többet nem tudott megjegyezni. A véletlen azonban szerencséjére sietett. Liza ugyanis még egy beszélgetést akart lebonyolítani, de, hiába kutatott pénztárcájában apró után. Végül egy eqymárkást vett elő és Helenához fordult. — Nem tudná felváltani asszonyom? Még égy beszélgetést szeretnék lebonyolítani gyorsan. — Parancsoljon. — Köszönöm, nagyon figyelmes — mosolygott Klossra a lány. — Néhány perc múlva visszaadom. - Kloss az ablaknál foglalt helyet, ösztönösén felnyitótta a dominós dobozt, játszadozott a kockákkal. Liza néhány perc múlva asztalához lépett: — Köszönöm a figyelmességét, és szeretném letörleszteni az adósságomat — mondta kihívó mosollyal. Rögtön el is foglalta a felkínált ülőhelyet. — Szeretném, ha néhány percre még adósomnak tudhatnám — felelte Kloss, maid merész ostrommal folytatta. — A hitelező ugyanis rendelkezik bizonyos jogokkal adósa felett. — Ön a frontról jött egyenesen, főhadnagy úr? — nézett rá a lány. — Miből gondolja? — Veszélyes bátor támadásba lendült. Konyakot ajánlott fel, a lány beleegyezően bólintott. — Fogadni mernék, hogy egyenesen a frontról érkezett, főhadnagy — mondta ismét a lány. Kloss gyorsan rendezte gondolatait. Igaz, régen flörtölt már, de könnyű fecsegésnek Ígérkezett a társalgás, hát belement. — Igen, közvetlenül a frontról — mondta. — De tényleg, miből találta ki. — Egyszerű volt. Csakis a frontról érkezeitek cserélik be ilyen könnyen konyakra az élelmiszerjegyeiket. — A legjobb lehetőség megszabadulni a jegyektől ez a kis kávézó - mondta Kloss —, végtére is odakint az ember csak erről árbrándozik ... — Miről? — kérdezte Liza. — Arról, hogy távol a pokoltól, egy angyal társaságában, nyugodt körülmények között elfogyaszthassunk egy konyakot. — Csak erről? — vonta fel szemöldökét a lány. — Nem csak erről — mondta Kloss, de közben a felszolgálólány megérkezett, letette a konyakot és a kávét. Amikor a dominókhoz nyúlt, Kloss megkérte, hogy hagyja azt is az asztalon. Közben észrevette, hogy a lány vizsgálódva figyeli őt. Kloss azt is észrevette, hogy a lány kacérsága csak álarc. Amint nézte IAzát, egyre jobban tetszett neki a lány. De tudta, hogy semmi olyasmibe nem mehet most bele. ami megnehezítené a játszmát. — Szintén dominózik? — kérdezte Liza. — Szintén? És ki még? — majd gunyoros mosollyal hozzátette: — De ne is mondjon semmit. Engedje meg, hogy én találjam ki, hogy ki dominózik még: A jegyese, aki Líbiában küzd a Birodalomért. — Víz, víz — felelte a lány. — A férje, aki megszállva tartja egész Franciaországot. — jéghideg víz — nevetett Liza. — A kedvese, aki Görögországban tigrisként harcolt, aki ma egyedül tartja sakkban egész Oroszországot. — Még mindig víz — kuncogott e lány. — Ertem. Tehát aki dominózik, az nem harcol sehol. Lehorgonyzott itt, a maga szoknyája mellett, domlnóvariánsokkal gazdagítja a szakirodalmat. Közben pedig magának kell vele lejátszani a legújabb trükköket. — Érdekes ember maga — mondtá most már komoly arccal a lány —, de bocsásson meg, még nem is ismerjük egymást. — Nem vagyok annyira érdekes, mini inkább őszinte — pattant fel Kloss, összekoccantotta csizmája sarkát, s bemutatkozott: Hans Kloss. ' — Liza Schmidt vagyok. Barátaim csak Lizának hívnak. — Nekem tehát Liza vagy, kedves — mondta Kloss, tegezésre fordítva ú szót, s megsimogatta a lány karját. — Már megint rohamozol, Hans — mondta Liza, közelebb húzva a széket a másikhoz. — Harciasan, de ellenállhatatlanul támadsz. — Akárcsak a dominó-vitézed — mondta Kloss, s ez valóban támadás volt már. — Ne butáskodj — simult hozzá a lány. — Egy félórája sincs, hogy ismerjük egymást, máris féltékeny vagy? A dominót csak azért kérdeztem, mert a legtöbbje, aki tde jár, öreg nyugdíjas, s folyton csak dominóznak. Öreg tisztvi selők, akik tanácsos úrnak szólíttatják magukat, idős tanárok, akiket profesz szórnak titulálnak. — A dominó is harc — mondta Kloss —, ha alaposabban megnézed azokat az öregeket, rájössz, hogy életre halálra harcolnak ... IFolytat juk J 197U XII. 2.