Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-08 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

SZOVJET HUMOR Illúzió a szerelem .. (Krokogyil) ÜZLETBEN A kis Nagyezsda édesanyjával betér egy üzletbe. Egy ideig nézelődnek, majd a kislány megszólal: — Mami, vedd meg nekem ezt a nagy bábut, amelyik állandó, un becsukja a szemét! Az édesanyja gyorsan befogja ť leány száját: — Pszt, Nagyezsda, az nem bábú, hanem az elárusító néni! | TAJGÁBAN A tajga kellős közepén megáll a vonatszerelvény. Amikor már csaknem egy órát vesztegel, az egyik utas megunja, kihajol az ablakon és megkérdi a vasutast: — Miért állunk, mester? — A mozdonyvezető cseréli a gőzöst. Eltelik újabb óra, de a vonat csak nem mozdul. Most már sokan türelmetlenkednek: — Miért nem megyünk tovább? — Már megmondtam. A mozdonyvezető kicserélte a gőzöst! Vodkáért. HIÁNY A kis Szergej befut a paplrüzletbe. — Kérek szépen toalettpapírt! Az elárusító sajnálkozva mondja: — Nincs, fiacskám, nézz be a jövő héten, akkor kapunk árut. A kisfiú letörten feleli: — Sajnos, néni, addig nem várhatunk... HÁZASSÁG Sokan próbálták definiálni a házasságot. íme most egy megfogalmazás az egyik szovjet vicclapból: Először a férfi beszjél, a wö hallgatja. Később a nő beszél és a férfi hallgat. Azután már mind a ketten be szélnek és a szomszédok hallgatják ... rÄ Építkeznek az artistaképző növendékei //. Sztyepanov rajza) RÉSZEGEN Két vodká(ó) fűtött ember ül. dögéi az egyik kisváros utcáján a kanális rácsánál. Sakkoznak. Az egyik egy idő múlva hlrte len felkiált: — Te, Vologya, valaki lopja a figurákat! HIVATALBAN Ivan Pavlovics későn jön be a hivatalba. Félénken hadar ja a fő nőkének: — Elnézést, Szergej Nyikolö jevics, de elaludtam . .. A főnök felhorkan: — Micsoda? Maga otthon is alszik? H « — Örömhírt hoztam! Űjabb motorkerékpárt nyertünk! Ij. Kogan karikatúrája/ mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrnmmmn. Az érdeklődések különbözők . jV. Szpeliiyikov rajzú) SOKÁIG ÉL Az egész világon közismert, hogy a grúzok hosszú életűek. Éppen ezért az egyik újságíró a 120. születésnapját ünneplő grúz férfit arról faggat, hogy mi a hosszú élet titka. Az életerős férfi gondolkodik egy keveset majd így felel: — Azt hiszem, hosszú életem titka a józanság. Életem folyamán sokat sohasem ittam, túlzottan nem dohányoztam és nőcsábász sem voltam. Ebben a pillanatban nagy kia. bálás, lárma hallatszik be az udvarról. — Mi történik kint? — kérdezi az újságíró. A grúz férfi legyint: — Ne törődjön vele. Az apám jött haza berúgva a szeretőjétől .. . MEGLEPETÉS A vendég az étteremben galambsültet rendel, s kéri, hogy lehetőleg fiatal legyen a galamb. Kívánságát a pincér tudomásul veszi és kisvártatva hozza is az ételt. A vendégnek szemébe ötlik, hogy a galamb lábán gyűrű van, ahhoz apró cédulát erősítettek, ezzel a szöveggel: „Az ütközet pontosan kel órakor kezdődik. Napóleon." ÚJSÁGHIRDETÉS „Olyan lakást keresek, amelyik elég nagy ahhoz, hogy a feleségem ne kívánkozzék vissza az anyjához, és elég kicsi ahhoz, hogy az anyósom ne akarjon nálunk lakni." KÉRDÉS — Mondd, kisunokám, mi a tudományos magya rázata annak, hogy előbb látom a villámot, s csak később hallom a mennydörgést? — Ez azért van, nagymami, mert az ember füle hátrább helyezkedik el a fejen, mint a szem. /•-'V f j porszívó — modern ház (Pikker—Tallinn) i Iyiktor Kuznyevszkij — ő az állandó föszerkesz" tője a mi „Előre létszámcsökkentésért!" című üzemi újságunknak. Hihetetlenül ambiciózus férfiú, ráadásul még egy különleges tulajdonsággal is rendelkezik. Csodálatos képességével a legegyszerűbb dolgokat is szinte kibogozhatatlanná teszi, s aztán zseniálisan mégiscsak kiutat talál az effajta reménytelennek tűnő helyzetekből. A minap benézett hozzánk a gyártmányfejlesztési osztályra, és kihívott engem a folyosóra. Elragadtatva rám mosolygott, megveregette vállam. — Öregem, ragyogó cikket írtál. Hasznos is, mulatságos is. Közlöm. A legjobb írás lesz az újságban. Csak a főhősöd nevét kellene némiképpen megváltoztatnod... . — Miért? Hiszen egészen mindennapi nevet adtam neki: Szemjon Szemjonics. — Igen, ez valóban mindennapi, közönséges név. De sokan arra gondolnak majd, hogy te tulajdonképpen Sztepán Sztepánicsra célzói vele. Elképedtem. — Hogyan kerül ide Sztepán Sztepánics? Hiszen ez az elbeszélés arról szól, hogy Szemjon Szemjonics munkaidő alatt jégkorongmérkőzésre jár. Az viszont közismert, hogy a mi Sztepán Sztepánicsunk még életében nem látott egyetlen mérkőzést sem, még arről sincs fogalma, hogy mi a különbség a jégkorong és a foci között. — Pontosan erről van szó — bólintott Kuznyeckij. — Ezek után még nagyobb méltánytalanság esne, ha valaki e kis remekmű olvasásakor mégis * mi igazgatónkra, Sztepán Sztepánovicsra gondolna. — Kérlek, ha úgy véled, megváltoztathatom Szemjon Szemjonicsot Iván Ivánicsra. — Sztepán Sztepánics, Iván Ivánics... — ízlel yette a neveket a főszerkesztő. — Nem, nem ez káros analógiához vezetne. •— Rendben van, legyen Pantyelejmon Kazimirovics. — Ez már valamivel jobb, de még így is sokan gyanakodnának. CSAK SEMMI CÉLOZGATÁS — Hogy a pokolba gyanakodnának? — kiáltottam türelmemet vesztve. — Nézd, öregem — csillapított szelíden —, már megmondtam, hogy az írásod nekem nagyon tetszik, abban is megálapodtunk, hogy te nem Sztepán Sztepánicsra akarsz célozni vele. Most már csak az van hátra, hogy ez félreérthetetlenül ki is tűnjék a cikkből. — De hogyan? — Bpp ezt kell kifundálnunk. Mert az eddigi javaslataid nem a legszerencsésebbek. Gondolj arra, hogy a Sztepánics is, a Kazimirovics is „ics"re végződik. — Az orosz nyelvben minden apai név „ics"-re végződik. — Ugyan, hát akkor hogyan hívhatnak valakit Vera Mihajlovnának? — Az nő. — Na és? — Hát... ami azt illeti, tényleg adhatunk a hő sömnek női nevet. Miért ne? Mit szólnál például Aglája Tyihonovnához? — Nem megy —• rázta meg a fejét bánatosan Kuznyeckij —, az olvasók rögtön megsejtenék, hogy azért szerepeltetsz egy nőt, mert egy férfira gondolsz. Sztepán Sztepánicsra. — És ha az egész történetet átírnám szimbolikus állatmesévé? Dörmögő Dömötör, a medve, nagyon szerette a jégkorongot... — Elment az eszed?! Dörmögő Dömötörről, egyáltalán egy medvéről, bármilyen állatról mindenkinek rögtön az igazgatónk jutna eszébe. Ezzel az erővel akár azt is írhatnád: Sztepán Sztepánics! ... Izgatottan megdörzsölte a homlokát. — Megvan! A cikked főhősének a neve legyen — Sztepán Sztepánics! Pompás megoldás, ugye? — Hogyan?! — kérdeztem értetlenül. — Ahogy mondtam. Legyen a neve: Sztepán Sztepánics. Ez az egyetlen kiút. Azt senki sem tételezi fel, hogyha egyenesen Sztepán Sztepáni csot írsz, akkor valóban a mi Sztepán Sztepánicsunkra gondolsz. Mindenkinek van annyi sütnivalója, hogyha te a mi Sztepán Sztepánicsunkra akarnál célozgatni, akkor akármilyen más nevet adnál neki, csak azt nem, hogy — Sztepán Sztepánics. Világos? Megfogadtam a tanácsát, elneveztem a főhőst Sztepán Sztepánicsnak, a cikkem megjelent Nem tudának nekem valahol egy állást?