Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-01 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

PHILIP BONUSKY: Philip Bonosky, 1916. augusztus 3-án született a pensylvániai Duquesne-ben Litván bevándorlók leszármazottja; munkásként dolgozott a pensylvániai iparvidéken. Fiatalon kapcsolatot talált a szakszervezeti mozgalommal és a baloldali írókkal. Regényeinek tárgyát a szakszervezeti mozgalomból, sztrájkmozgalmakból és a litván munkások életéből meríti, 1947-ben jelent meg első regénye. Legjobb műve: Burning Valley — Égő völgy - című regénye, melyben sok önéletrajzi elemet dolgozott bele. Hőse egy fiatal bányász, aki szakit a klerikalizmussal és a haladó eszmék harcosa lesz. - - • .. • Si'čKPŕÉíí at, Esett. A sarkon, egy ócska vendéglő ajtaja előtt, tenyérnyi vászonernyő alatt egy ember állt, és keservesen vizslatta az ázott utcát. Kihalt volt a környék; csak elvétve egy-egy autó szelte át meztelen, sárga sugárral a ködöt, egy rendőr lépkedett a zálogház egyik ajtajától a másikig, megrázta a kilincset és bekémlelt a Umlomok közé. A vendéglő ajtaja néha fordult egy negyed kört, kiköpött egy vendéget és vele együtt a zsírban sült krumpli vastag szagát. A vendég egy pillanatra megállt az ajtó előtt, üres tekintettel méregelte az utcát, aztán feltűrte a gallérját, behúzta a kalapját és vállát nekivetve eltűnt az esőfüggöny mögött. Az ajtó előtt az ember tovább figyelte az utcát, konokul egyetlen pontra szögezte a szemét, amíg már semmit sem látott, akkor körülnézett, valami egyebet keresett, amin megpihentesse fáradt tekintetéi. Mögötte a vendéglőben az egyik asztal mellett egy lány iiit, aki viszont őt bámulta, kihűlt kávéja és a hamutartóban szétnyomott számtalan cigarettavég fölött, és tekintetük — valahányszor a férfi unottan elfordult az utcától — mindig újra találkozott. A férfi fölényesen mosolygott, és pillantása továbbsiklott a bárpultra, a csillogó, gőzölgő masinára, melynek üvegcsövéből barna kávé folydogált. Fölötte nagy, fehér óra. Szemét ezek az óramutatók húzták mindig vissza a vendéglőbe: fél tíz volt. Az épület mellett egy kisfiú futott végig, és beállt a védelmet nyújtó ernyő alá. Hóna alatt, mint a rikkancsok, ázott újságot szorongatott. Vékony testét egészen a falhoz nyomta. Az ember közömbösen figyelte. Mezítláb volt, lábszárára piszkos csíkokat rajzolt az esőlé. Nadrágja csak egyik felén lógott a nadrágtartón, másik felén a gomblyukba behúzott ing védte attól, hogy lecsússzon. Vizes inge bordáira tapadt. Szemöldökéről, fényes-feketére ázott hajáról a víz belecsöpögött a szemébe. Reszketett. Térdeit összeszorította. Hóna alatt málladozott az újság, nagy címbetűi szétkenődtek. Bánatosan benézett a vendéglőbe, sorra szemügyre vette a három vendéget, akik úgy hajoltak a kávéscsészéjük fölé, mintha imádkoznának hozzá, azután elfordult és az utcát bámulta. — Miért nem mész be? — kérdezte az ember. A fiúcska szeme megvillant. — A pasas mindig kikerget — mondta, és sáros talpával dörzsölgetni kezdte a másik bokáját. Taxi gurult lefelé az úton, fékezett, fordult, és ők ketten a hátsó piros lámpáját nézték, amint feléjük int a ködben. A blokk túlsó végén, egy ócska mozi homlokzatán fénybetük tántorogtak az éjszakában. Sűrűn hullott az eső, csapkodta az aszfaltot, néha olyan erővel, mintha agyon akarná nyomni a világot. Az ember a gyerekre nézett, és váratlanul durván ráförmedt: — Mikor ettél utoljára? Te vékonybélű vagány! A fiú tekintete félresiklott. Érthetetlenül dünnyögte: - Nem tudtam eladni az újságot. .. Mindketten hallgattak. Az eső a lábukig kúszott. A gyerek védekezően folytatta: — Nem vagyok rendes rikkancs. Ahol lehet, felkapok egypár újságot, és máshol megpróbálom eladni. Vagy összeszedem, amit mások eldobnak, kisimítom, összehajtom és .. . — hóna alatt a gyűrött papírra nézett .— vegye meg ezt. Nem olyan öreg. Benne van az a pasas, aki lelőtte ... fogja, ingyen adom. Az ember elvette az újságot, szétnyitotta, de kettérepedt a kezében. Beledobta a csatornába. Szöknek érezte a helyét az ernyő alatt. Elfordult a gyerektől. Pillantása, megszokott útján, az ajtóról az ablakra siklott, azon át a vendéglőbe. A lány újabb cigarettára gyújtott, és az égő gyufa fölött elkapta a pillantását. Hosszan nézett a férfi szemébe, észre sem vette, hogy közben a gyufa egészen a körméig ég. Eldobta a gyufát és megrázta az ujját. Azután a szájába dugta, szopogatta, a férfi a szája mozgásáról leolvasta a káromkodást. Gonoszul nevetett és elfordult. Csak az óra dolgozott szelíden. Lassan haladtak a mulatói. Az tivegtartályban fogyott a kávé. A másik két vendég tovább mélázott a kávéja fölött, úgy tűnt, nem is a szájukkal, hanem az orukkal isszák. Az ember érezte, hogy a nedvesség a bőréig hatol. — Rajta — kiáltotta —, eridj be! A kisfiú éles pillantást vetett rá, és kifutott az esőbe. Az ember dühösen kiáltott utána: — Hiszen nem halsz meg az éhségtől, mit komédiázol? Várt még egy kicsit, hátha válaszol a gyerek, azután megfordult és elindult egyedül be a vendéglőbe. Rá egy pillanatra a fiú követte. Nedves talpa a padlón szabályos nyomokat hagyott, minden apró lábujja élesen kirajzolódott a kövezeten. Az ember asztalhoz ültette, maga pedig a pulthoz lépett. Levest és kenyeret hozott, és letette a gyerek elé. — Mit lógsz kint, miért nem mész haza? — kérdezte haraggal. — Nem tudom — felelte a fiú rekedten. Ült, nem nyúlt a leveshez. — Rajta, egyél! — parancsolt rá. Mire a gyerek vette a kanalat és enni kezdett. A szürcsölő hangra az ember kurtán felnevetett és elfordult. S mintha csak magához beszélne, úgy mondta: — Éjszaka ilyen időben otthon á helyed, az ágyban. Tudhatnád, lehetne annyi eszed, hogy esőben nem lehet újságot árulni. Ki vesz ilyenkor lapot? A vak is látja, hogy a szemétből szedted ki. Azt hiszed, valaki megsajnál? Senki. Állhatsz a fejed tetejére, senki sem törődik veled. Ennyit már megtanulhattál volna. — Elkeseredetten figyelte a gyereket, nézte, mint törli ujjával az orrát, de csak piszkosabb lesz tőle. — Vigyázz — kiáltotta — beteg leszel, csupa víz vagy. Hát egyáltalán nincs neked cipőd? Nem várt választ, önmagával veszekedett. Vad pillantást vetett a nőre, aki éppen felállt. Égett ujját zsebkendőbe csavarta, óriási kötésbe bugyolálta és kezét szánalmát kérőn emelte maga elé. Mikor a férfi mellé ért, hidegen elnézett a feje fölött. Összecsücsörített ajka közül kilátszott középső csorba foga. A férfi hullámzó járását figyelte, amint végighaladt a vendéglőn, megállt a kasszánál, kifizette a kávéját és kiment a forgóajtón. Azután folytatta monológját. — Az öreged ki kéne verje belőled a gonoszságot, De lehet, hogy belőle kéne kiverje valaki. Hol a fenébe jár? Részegeskedik? A fiú fájdalmasan megvonta vállát, és a földre né» zett. — Hát anyád hol van? — Várt, de mielőtt a fiú válaszolhatott volna, folytatta is: — Neki sincs több esze? Senkit se érdekel, hogy mikor jársz haza este? Zsebéből paklit húzott elő, belenézett, megszámolta, hány cigaretta van benne. Kivett egyet és rágyújtott, — Nem adok, hiába nézed — mondta. — Nem is akarok. — Csikkeket sem szedhetsz — kötekedett tovább —, mind elázott. A fiú a levest nézte, és vizes lábát összehúzta az asztal alatt. A férfi pedig lassan, elgondolkozva szívta cigarettáját. Sötét arcában állkapcsa megfeszült. Szeme párásán, sötéten fénylett, szinte vörös volt, mint az ázott tealevél. Cigarettáját időnkint kivette a szájából és nézte, mennyi van még belőle. Az egyik vendég újságot húzott elő a zsebéből, maga elé terítette, és hatalmas nagyítóüvegen át olvasni kezdett. Az ember is a zsebébe nyúlt, kivett egy zsebkendőt és odadobta a gyereknek. — Fújd ki az orrod — parancsolt rá. A fiú fogta a zsebkendőt és puhán belefújt. Most az ember pénzt szedett ki a zsebéből, aprópénzt, kicsi halomba rakta az asztalon, a pénz között egy kulcs is volt. Megszámolta a pénzét, az üres tányérra nézett, és azt kérdeate: — Mit akarsz még? A gyerek megrázta a fejét. Az öregember végigbotorkált a sötét szobán, megállt az ablaknál, néhány centire széthúzta a spalettál. Sárga botként vágott be a nap. Most mindkét kezét homloka magasságába emelte, ujjai úgy mozogtak, mintha fonalat sodorna, majd a fényből masnit kötve, azt kopasz fejére illesztené. Az unoka a szoba sarkában feküdt a díványon, onnan figyelt. Az öregember kötötte a masnikat a spaletta rése előtt, a kamasz viszszafogta a röhögést. Az ablakkal szemben egy gesztenyefa volt. Vastag törzsét árkok barázdálták. Ezt látta az öregember, meg a fa tövében egyenesedő takácsmácsonyát. — Még egyet — motyogta. Ujjai remegve sodorták a levegőt. Kuncogó hangot adott. — Itt van még egy cigaretta. Szájához emelte a semmit, pofazacskóját felduzzasztottá, és kifújta a levegőt. — Hihi — hallatszott az ablaknál. — Még egy cigarettát, még egyet! Ujjai kapkodva sodorták a láthatatlan papírt. Fújta a levegőt az ablakrésnél, melyen át csak a gesztenyefa látszott. Carcassonne-ban a hadifogoly barakkal szemben egy ugyanilyen fa állt. Rózsaszínű virágot pergetett le tavasszal. Két évig nézte. Ezerkilencszáztizenyolctól húszig. Még a Piave előtt esett fogságba, egy héttel azután, hogy IV. Károly szemlét tartott. Három óra hosszat gyalogoltak vissza a front mögé. Á király az autóban állt, úgy hajtott el az arcvonal előtt. — Ti, negyvennégyesek, mindig jól megcsináltátok — tisztelgett az ezredzászlónál. Kék füstöt pöfögött az autó. — Ti, hatvankilencesek, mindig jól megcsináltátok! — hallatszott messziről a király hangja. — Azért Ferenc Jóska ilyenkor lóra ült — súgta az első század élén Sántha Menyhért. Nem ott volt a helye, de megkapta az arany vitézségi érmet, hát előre állították. Pöfögött az autó. — Ti, bosnyákok, mindig jól megcsináltátok ... Ti, cseh tüzérek, mindig jól megcsináltátok ... Sodorta a levegőt az öregember és kuncogott. — Mi mindig jól megcsináltuk. Carcassone-ban szokott rá a dohányzásra. A várfal kövei előtt, szemközt a barakkal, gesítenyeja állt. Valaki szívet vésett a kérgébe, és azt írta bele: „Bözsike — Laci". — Barbares — dünnyögte a szenegáli őrmester, és a földre köpött, mikor ők szódásüveggel fröcskölték egymást. Az utcára nem mentek ki, kővel dobálta őket a lakosság. Ö csak feküdt a priccsen, és dohányzott. Mindjg sodorta a cigarettát, csak most nem, hogy az orvos eltiltotta. Érelmeszesedés, szív — kopogott szigorúan az aszalón hallgatójával. — Napi két cigaretta. Ezt a lánya adja ki. Egyet ebéd után, a másikat vacsoránál. Kész cigarettát, Kossuthot. De ő ide áll az ablakhoz, és remegő kézzel sodor magának. Mikor megjött, Pápa mellett tartották őket karanténben három hétig. Ez a huszonegy nap hosszabb volt, mint az egész fogság. A drótkerítésnél ott is gesztenyefák álltak. Sokat nézte őket. Egyszer, mikor elcsendesedett a tábor, odalopódzott az egyikhez, és belevéste: „Bözsike — Laci". Attól kezdve az esti séta során mindig megállt a fa előtt. — Bolond vagy te! — csapott a vállára Sántha Menyhért. Meghúzogatta zsávoly zubbonyát, melyen belül voltak a gombok, és csak annyit válaszolt: — Mi mindig jól megcsináltuk. Továbbsétáltak a kerítés mellett. Tücskök erőlködtek, hogy hangjukkal elérjék a csillagokat, Sántha Menyhért pedig azt fütyülte, hogy: — „Ferenc Jóska nagyot köp a markába, sejde markába ..." Később megállt, feléje fordult, s mintha most világosodnék meg előtte valami sorsdöntő kérdés, olyan vidám meggyőződéssel ismételte: — Mégiscsak bolond vagy te.