Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-08 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

1917} Ei o szám? 02 oros* forroliség legnagyobb gondolata. Ebből o gondolatból sarjad s ebbe a gondolatba olvad bele lapunk programja. „Ezért a gondolatért" - ez o mi egész programunk. 1917 gondolatát akarjuk belevinni: nem a korgó gyomrokba, nem a lerongyolt testekbe, nem a vér és a könnyek folyójába: nem a napi politikába és nem az anyagi lét mindennapi harcaiba; ezt a munkát úgyis elvégzik az események. Az emberek gondolkozásába és érzésébe akarjuk belevinni, a tudományon és az irodalmon keresztül. Kerüljenek bele a tömegek telkébe, a tömegek logikájába is . . . Tiszta tudományt, tiszta irodalmat akarunk művelni, és el akarjuk végezni az ezt megelőző tisztító munkát. A kapitalista társadalom megfosztotta o tudományt és a belőle fakadó technikai kultúrát egyetlen hivatásától, hogy az emberi boldogság és jólét forrása legyen: a saját szolgájává, a saját hatalmi eszközévé tette azokat. Ehhez a rettenetes kisajátításhoz nem voltak elegendők az erőszak, a politikai és gazdasági hatalom eszközei. Az emberek lelkébe kellett behatolniok és fejlődésében hamis utakra kényszeríteniök, hogy állattá nevelhessék a tömeget, amely a tehetetlenség buta nemtörődésével tűrje, mint boltozza a tudomány és a technika a boldogság és a jólét helyett a kapitalizmus börtönfalát a fejük fölé. Befészkelték magukat a tudományba, megfertőzték és lealjasították a művészetet a saját prostituáltjukká és tömegek narkotikumává. Ezen o területen akarjuk 1917 felszabadító harcában kivenni a részünket. A kapitalizmus lelki depressziójának ködék akarjuk szélrobbantani a szociológia, a természettudomány, a művészet forradalmasításával. Foglalkozni akarunk mindenekelőtt a körűnk társadalmi történéseit mozgató erők vizsgálatával, törvényeinék megállapításával, hogy irányítsuk, lehetőségének feltételeit kutassuk. Újabb revízió alá vesszük mindazokat az elméleteket és tudományos rendszereket, amelyek alapjai lehetnének a szociális megváltás gyakorlati politikájának, és teret adurik minden törekvésnek, amely új irányokat keres és akar kijelölni. Propagálni, fejlesztenei és kiépíteni akarunk minden gondolatot, amely a forradalmi cél érdekében áll és tudományosan helyesnek bizonyul; kíméletlenül megtámadunk azonban minden, még a szociális megváltás szolgálatában megöregedett dogmát és elméletet is, ha nem állják meg azt a tudományos kritikát, amelynek a társadalmi tények természetrajzilag igaz megfigyelésen kell alapulnia. - A saját táborunkban sem tűrünk fétiseket, sőt, innen akorjuk legelőször kipusztítani a hamis igazságokat. Közelebb akarjuk hozni a természettudományt a szociális forradalom gondolatához, mint a gyakorlati élet legnagyobb és legsürgősebb szükségességéhez. Nemcsak művelni akarjuk a természettudományoknak magasabb fokon közvetlenül a szociális átalakulás szolgálatában állítható ágazatait, de kifejezésre akarjuk juttatni, elsősorban, azt az eszmét, hogy a természettudományi haladásnak saját etikai rehabilitálására is, a maga egész komplexumában a társadalmi rend gyökeres megváltoztatásáért kell küzdenie. Az irodalmat is 1917 szellemében akarjuk. Nem ógy, hogy szociális tendenciáknak rendeljük alá a tiszta művészet szempontjait, hanem a maga lényegében akarjuk szocializálni, szociális tartalommal megtölteni, tárgyában és formáiban esztétikailag is forradalmasítani. Ne az emberek szociális narkotikuma, hanem szociális forradalomra ébresztője legyen az új irodalom. Mindent le akarunk rombolni, ami a tudományban és irodalomban útjában van 1917 gondolatának. Fejlesztjük, kiszélesítjük, tovább építjük 1917 megkezdett művét, akik nem törődünk vele, hol leszünk és mi lesz velünk a nagy hózfödés ünnepén. Helyet adunk mindenkinek a rombolás munkájánál, minden új gondolatnak, minden új törekvésnek — próbálkozásnak és kísérletezésnek is -, amely oz emberiség szellemi, etikai és anyagi felszabadításának célját becsületesen szolgálni akarja. „Internationale", II. kiadás. 1919. január 1. VALERIJ BRJUSZOV-. Az orosz forradalomhoz Széttört a blokád sunyi tőre, vad árként robban a vas, az élen, mindig előre töri te — vörös lovas! — Hörgő sikolyon, jajon áthatsz, hangodban harsona zúg! Diadalmasan tovavágtatsz; a világ felett visz az út! — Brc kattog: lópata csattog s a múlt fala mállva ledül, tapossa, tiporja a patkód a követ érzéktelenül. Rohansz és freccsen a posvány, portól sötétül az ég, s mint sűrű vörös borostyán, kopog körülötted a jég. Aki csak hisz s aki lát is, szemét ma Keletre veti, és Berlin és New York és Párizs e tüzes robogást figyeli. Ojjongva vagy átkot üvöltve, már látja a mént a világ: a hajnali égre vetődve a Kreml rőt körvonalát. Kadó György fordítása •SS é i OĹ O O ISI «/l y < 2 SZERGEJ JESZENYIN: Kantáta Hősök, aludjatok árnyban. Rendül, elindul a rög, szikla-erő, csatalázban Kreml-fal alatt dübörög. Űj foganás a világban, véres a hajnali pír — hősök, aludjatok árnyban, s fénylik örökre a sír. Nap, színarany-karimásan, őrzi jövőnk kapuját — hősök, aludjatok árnyban, míg viharos vonulásban nép kel a hajnalon át. Weöres Sándor fordítása Tajtékzó, úad tenger felett szél hajszol kósza fellegel. Felhő alatt, tenger fölött, mintha sötét villám volna, büszkén száll a Viharmadár. Szárnya olykor hullámot ér, máskor nyílként fellegbe fúr és a felhők hallják hangfát, harsány, bátor hangfa boldog. Mert dalában vihart áhít! Bús haragját, szenvedelmét s reményét a győzelemben hallják hangjából a felhők. Sirály surran el sikongva, riadt szívét nyögve rejti tengerhullám hűvösébe, mert remeg, fél a vihartól. Dunnálúdnép is kiáltoz, de az élet szent harcában nem érezhet üdvösséget, villámlástól visszaretten. Balga pingvin lomha teste sziklák közt megbúvik gyáván. Csak a büszke Viharmadár szárnyal merész ívben ott fenn tengerár felett a légben. Mind alantabb s egyre zordabb felhő tornyosul az égen, s zúgva tör a tengerhullám villanyfények magasába. Mennydörgés közt tajtékozva reng a tenger, küzdve széllel. Most a szél erős marokkal felragadja víz hullámát és haraggal dobja vissza sziklakőre — pozdorjává törve össze szín-smaragdját. Viharmadár büszkén szárnyal, mintha sötét villám volna, olykor nyílként fellegbe fúr, szárnya víz hullámát tépi. Ott suhan, mint zordon démon, vihardémon •. • száll sötéten, most kacagva, majd zokogva . . fellegek fölött kacag most, örömében zokog máskor. Mindentérzö démon — érzi: fáradóban a vihar már, tudja jól, hogy nem sokáig takarja a napot felleg, nem soká takarja már! Szél süvölt... és mennydörög még . kékes lánggal tündökölve száll a felleg oíz tükrére. Tenger fogja fel a villám nyílvesszőit és eloltja. Tűzkígyóként felcikkázik víz tükrében, majd elvész a villám vakító visszfénye. — Vad vihar jő nemsokára! .. . Viharmadár hangja szól így villámlások közt merészen, zúgó tengerár fölött is győzelemnek prófétája: — föjj, vihar, s légy még erősebb! 11901

j Lányi Sarolta forditása MIHAIL ISZAKOVSZKIJ: Múlt és jelen A. Muholov: A VILAGRA FIGYELNEK, metszet. „AJ én évszakom* című ciklusból. LinóleumSzomorú kis sárfészekben születtem a parasztok arrról daloltak ott, hogy az öröm feléjük futna, de elgáncsolják a gazdagok. Apám és minden ősöm szolgaként mások lopott jószágán robotolt; betegség és didergő nyomor kunyhóiknak örök vendége volt. Konok mezőkön izzadtak napestig, vak volt az útjuk és egük: setét — eljövendő kínokról énekelt az anya, míg ringatta gyermekét. Eke, borona, nadrágszijnyi föld, ez volt az élet: küszködés, mocsok. A jelen kéklő égboltja alatt a gyilkos múltra gyakran gondolok. Mennyit szenvedtél, életem dús fája, mikor még csak hajtásod ütközött! Wrulsz most: rád ég s föld áldása árad, s madárraf csivog lombjaid közötti Képes Géxa (ordítása