Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-08 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

Z. Voszkreszenszkaja: DEKRETUlilDK Virrad... Vlagyimir Iljics elhagyja a Szmolnijt. Az illegalitás 110 napja alatt megszokta, hogy a halántékához nyúljon és megigazítsa parókáját. Most is Így tesz, aztán harsány nevetésbe tör ki. — Hát ez igazán nagyszerűi — mondja, s leveszi sapkáját, hogy végigsimítsa kopasz fejét. A Szmolnij körüli utcák nyüzsgő hangyabolyra emlékeztetnek. Különben egész Pétervár egy nagy katonai tábor. — Mi van az újságokkal? — kérdi Vlagyimir Iljics. — Minden burzsoá lapot betiltottunk, — válaszolja Boncs-Brujevics. — Ma már nem jelennek meg. A szerkesztőségekben házkutatás volt, elkoboztuk papírkészleteiket. % — Remélem, korrektül és törvényesen, az új hatalom törvényei értelmében jártak el? — érdeklődik tovább Vlagyimir Iljics. — Igen, igen, a komisszárok megkapták a forradalmi katonai bizottság rendeletét. Vlagyimir Iljics arca felderült. — Hihetetlenül szép hajnal, ilyen időben aludni sem akarődzik. — Hát azt már nem, önnek aludnia, aludnia és aludnia kell — erősködött Boncs-Brujevics. — Aludni, aludni! — e szavakkal fogadja Vlagyimir Iljicset a folyosón Nagyezsda Konsztantyinovna. — Most nem vagyok hajlandó beszélgetni. — Hát ha aludni kell, aludjam, — bólint megadóan Vlagyimir Iljics. Bemegy kijelölt szobájába, felhajtja az ágytakarót, leveszi és nagy zajjal a padlóra helyezi nehéz cipőjét. Eloltja a fényt. Ott ül ágya szélén és figyeli az ajtórésen beszűrődő világosságot: mikor csendesedik el végre Boncs-Brujevics. Boncs-Brujevics közben megvizsgálta az ajtózárakat, megtöltött és párnája alá tett revolvereket, a dívány mellé állította a telefont, feljegyezte a legszükségesebb számokat, hogy netán szükség esetén azonnal telefonálhasson. Vlagyimir Iljics türelmetlenül vár. Végre a fénylő rés is elsötétült. Vlagyimir Iljics vagy a reggeli hidegtől, vagy a nagy izgalomtól remegve odalopakodott az Íróasztalhoz, újságlappal letakarta a lámpaernyőt és fényt gyújtott. Hallgatózott. Csend van. Az asztalon heverő papírtömbből kivette a legtetszetősebb papírlapot, óvatosan bemártotta tollát a tintába. A lámpa fényében kék tűzben játszott a toll hegye. Vlagyimir Iljics szokása szerint a halántékához nyúlt, de nem volt ott a parókája. Megkönnyebbülten fellélegzett. A toll csillogó hegye odaért a papírlaphoz, aztán hirtelen megállt. „Mi legyen a címe?" — töprengett Vlagyimir Iljics. — Nagyon komoly dolog, ml legyen a neve? Már dobolni akart ujjaival az asztalon, amikor hirtelenül eszébe jutott a megoldás. Mélyebbre mártotta a tollat a tintába és a fehér papírlapon kék fényben ezek a szavak tündököltek: „DEKRÉTUM A FÖLDRÖL". A szovjethatalom, a munkás-paraszthatalom első törvénye. A nép győzött a forradalomban és azonnal élveznie kell ennek gyümölcseit. Majdnem a papír szélénél egy hatalmas l-est írt és zárójelbe tette. Aztán anélkül, hogy felemelte volna a tollat, gyorsan, szegletes betűkkel papírra vetette: „A földesúri földtulajdon azonnal és minden megváltás nélkül megszűnik". Pontot tett és örömérzéstől áthatva behunyta szemét. Végeláthatatlan Oroszország parasztjainak milliói! Tegnap még cselédek, szegényparasztok, földesúri robotosok voltatok; nadrágszíjnyi földjeitek — a legrosszabbak — az óriási nagybirtokok mellett húzódtak. A föld, amelyet megműveltetek, fogságban volt, az annyira áhított és szükséges föld hozzáférhetetlen volt számotokra. Falusi dolgozók, reggel szabad ország szabad polgáraiként ébredtek. Minden föld a tiétek, s akik rajta dolgoznak, élvezik Is áldásait. 1917. október 26-ának hajnalán a muzsik évszázados, szomorú és gyakran ösztönös vágyálmát teljesítette a proletariátus győzelmes forradalma, azt a vágyálmot, amely szenvedélyesen kereste a rabságból kivezető utat és Sztyepan Razin, Jemeljan Pugacsov vezetésével háborúkban, lázadásokban, az urakkal és a földbirtokosokkal való leszámolásban tört kl. Ez most már nem álom, nem kiharcolandó program, hanem a nép által megszolgált, a bolsevikok által kivívott megingathatatlan törvény. Örök törvényi Vlagyimir Iljics megfogta a papírlapot a fülénél, felemelte és félhangon olvasni kezdte. Emberi boldogságot érzett magában, s boldogságával nem tudott magányosan üldögélni. Óvatosan kinyitotta az ajtót és lábujjhegyen végigvonulva az ebédlőn abba a szobába tartott, ahol Nagyezsda Konsztantyinovna aludt. De ő sem alszik. Kendőjébe burkolózva az ablaknál álldogál. Ragyogó tekintetét Vlagyimir Iljics felé fordította. Nem is csodálkozott és nem is tett neki szemrehányást azért, hogy nem alszik. Lehet is aludni ilyen éjszakai — Min gondolkodol? — kérdezte Vlagyimir Iljics. — Sok mindenről... A boldogságról... — Én is. Akarod tudni, hogyan hangzik az új hatalom első törvénye? Dekrétnek neveztem. — Dekrét... dekrétum ... — ismételgette Nagyezsda Konsztantyinovna. — Mint a francia forradalom idején. Különben nagyon jó, bár idegen szó. No és miről szól? — A szovjethatalom első dekrétumai a békéről és a földről szólnak. Nagyezsda Konsztantyinovna kivette Vlagyimir Iljics kezéből a papírlapot. Suttogva olvasta, aztán anynyira elragadtatta magát, hogy hangosabb lett. — „... A föld ... erdők és vizek, a föld méhének kincsei: az ércek, az ásványolaj, a szén stb. az egész nép tulajdonává válik". Pompás! — Grandiózus, nagyszerű! — hallatszik a háttérből egy hang. Nagyezsda Konsztantyinovna és Vlagyimir Iljics hátranézett. Vlagyimir Dmitrijevics állt a szoba küszöbén. — Jő reggelt! Minden jót kívánok a szocialista forradalom- első napján! — Vlagyimir Iljics szélesre tárt karokkal elébe megy. — Vologya, — mondja lágyan Nagyezsda Konsztantyinovna, — azt hiszem, gondolnod kell a már érvénybe levő törvényre, amelyik a nyolcórás munkanapról szól, hisz a te munkanapod már a 15 órát is megközelíti: — Törvény már van, de dekrét még nincs, — válaszol nevetve Vlagyimir Iljics. Boncs-Brujevics a falhoz lépett, amelyen naptár függött: egyszerre tépett le két napot — október 24-ét és 25-ét. — Igaz, — ragadta meg a karját Vlagyimir Iljics valamilyen gondolattól sugározva, — mondja csak, maga megrögzött dohányos, lehet-e ilyen, lapból cigarettát sodorni? Vlagyimir Dmitrijevics ujjal között morzsolgatta a papirost. — Szerintem lehet, — és kérdő pillantást vetett Vlagyimir Iljics hamiskás arckifejezésére. — Hát akkor sodorjon, próbálja meg. Én sajnos, ügyetlen vagyok ilyesmiben. „Mit találhatott ki megint Vlagyimir Iljics?" — értetlenkedve töprengett Vlagyimir Dmitrijevics és egy széttépett cigaretta dohányát rászórta a naptárlapra. Elég ügyetlenül sodorta össze, hanyagul behajtotta a végét, aztán határozatlanul nézett Vlagyimir Iljicsre. — Csak szívjon, szívjon! Most az egyszer szabad. Vlagyimir Dmitrijevics rágyújtott a sodort cigarettára. Nagyezsda Konsztantyinovna sem tudta felfogni, miért érdeklődik Iljics oly hirtelen e pillanatban a cigarettasodrás Iránt. — No, milyen? — kérdezte türelmetlenül Vlagyimir Iljics. — Lehet szívni? — Normálisan. — Nagyszerű, — dörzsölgette elégedetten a kezét Vlagyimir Iljics... — Mondja csak, vannak raktáron naptárai? — Sajnos, nagyon sok, — válaszolta Boncs-Brujevics, _ sőt még sok nyaláb színes hátlap is van hozzájuk. — Ezekkel semmire sem megyünk, de a naptarakra nagyon nagy szükségünk van. Ma elfogadjuk a Dekrétumot a földről és külön lapként kinyomtatjuk az újságokban. Több százezer példányban. Szétosztjuk a katonák között, hadd vigyék haza a falvakba, olvassák fel a parasztoknak. Útközben azonban cigarettasodrásra használhatják fel az újságokat meg betétlapjukat, s ha saját szavaikkal fognak beszélni a dekrétumról, pontatlanságot követhetnek el, összezavarhatják a dolgokat. Ezért hadd sodorjanak cigarettát az ön naptáraiból, az újságokat meg a dekrétumot a földről épségben adják át a parasztoknak. Nagyon jó szolgálatot tesznek ezek a naptárak — mondta Vlagyimir Iljics, hessegetve orra elöl a dohányfüstöt. — De nem volsa ideje, hogy a Szmolnijba menjen? ...Október 26-án a szovjetkongresszus esti ülése valamiilyen rendkívüli volt. A forradalmi vihar megtisztította a küldötteket a mensevikektől, a jobboldali eszerektől, a burzsoázia kiszolgálóitól, mint amikor a friss szél kifújja a polyvát a szemek közül. Zsúfolásig megtelt a Szmolnij fehér oszlopos tárgyalóterme. Eljöttek a kongresszusra a felkelés, a Téli Palota ostromának részvevői. Nyikolaj Alekszandrovics Jemeljanov áttörte magát a termen és egy ablakpárkányon talált magának helyet, odább szorítva egy tengerészt. Nagy hangzavar uralkodott a teremben, mint amikor előadás előtt a zenekar próbál. Jemeljanov körülnézett. Két vörös kendős nő egymást átkarolva valamiről cseveg. Gyorsan pereg a nyelvük, nyilván az előző nap benyomásait osztják meg egymással. Az oszlopsor kiemelkedő részén ül Rahja. Megpillantja Jemeljanovot és integet neki. A tengerész megérinti Jemeljanovot: — Látod, ott, a második csillár alatt ülő nőt? — Látom, látom. Ez Nagyezsda Konsztantyinovna, Vlagyimir Iljics felesége. Ismerem. — Talán én nem ismerem? — mondja sértődötten a tengerész. Kilencszázöt óta ismerjük egymást. Kilencszázhatban éppen így ültem Panyina grófnő Népházában. Lenin Karpov munkásként beszélt. Akkor mondta először: „Éljen a győzelmes forradalom!" Hát kivártuk. Éljen a forradalom, de nem akármilyen, hanem a szocialista forradalom! Ügye jó? Lenin váratlanul jelent meg. Elvtársak csoportjában fellépett az emelvényre, maga előtt engedve Jakov Mihajlovlcsot. — Iljics! Hurrá! — hangzott fel az első sorokban, aztán terjedt, mint dagálykor a hullám és újra viszszaverődött a szónoki emelvényhez. Megmozdult az egész terem. Katonakucsmák repültek a levegőbe ... Sok-sok hang zengte: Hurrá! Éljen Iljics! Éljen a szovjethatalom! Vlagyimir Iljics ünnepi hangulatban, boldogságtól áthatva állt az emelvényen. Alig tudta magát tartóztatni, hogy be ne kapcsolódjék ebbe a győzelmes oratóriumba, amely a munkásosztály, a katonák, a tengerészek páratlan hőstettét, a bolsevikok pártját dicsőíti. Végül Lenin felemelte kezét és csendre intett. Kérte a hallgatóságot, mindenki foglaljon helyet. De mindenki állva maradt. Egyszeriben csend lett. Csak a csillárok kristályai csilingeltek. Az új hatalom első szava a béke volt. — A béke kérdése égető kérdés, napjaink fájó kérdése, — kezdte Vlagyimir Iljics. — De mennyire fájó, — Jegyezte meg suttogva a tengerész Jemeljanovnak. Nyikolaj Alekszandrovics bólintott és megszorította a matróz kezét: — Pszt... — „A munkás- és parasztkormány, melyet a forradalom hozott létre ... — olvasta ünnepélyesen a békéről szóló dekrétum szavait Vlagyimir Iljics, — valamennyi'hadviselő népnek és kormányainak azt Javasolja, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat az igazságos demokratikus.békéről." Nagyezsda Konsztantyinovna azon vette észre magát, hogy Vlagyimir Iljics minden egyes szavát ismételgeti s körülnézve látta, hogy a tekintetüket Leninről le sem vevő mellette állók ajka is mozog, szinte esküként ismétlik a dekrétum szavait. A vezérnek a békéről, a földről, az igazi népkormány létrehozásáról mondott minden egyes szava szívhez szólt, bevésődött a tudatba és örömkönnyeket fakasztott. ... A kongresszus október 27-én reggel hat órakor fejezte be munkáját. Vlagyimir Iljics és elvtársai átfurakodtak a tömegtől ellepett folyosókon és kimentek a térre. Emberek zsúfolásig megszállták a teher -és személyautókat. A kongresszus küldöttel szétszéledtek a gyárakba, üzemekbe, laktanyákba, hajókra, hogy beszámoljanak a szovjethatalom első dekrétumáról. Tűzrakások égtek a Szmolnij előtti téren. Énekszó hallatszott. Emitt elindult egy munkásokkal, munkásnőkkel zsúfolt teherautó. A viborgi városrész bolsevikjai voltak. Állva és egymást támogatva énekelték az autóban: A föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk s minden leszünk) (Lőrincz László fordítása) V. Vasziljev: Világosság. Az ,,Üj' és a régi" című ciklusból. Linóleummetszet.