Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-07 / 265. szám, szombat

Szmolnij-palotában tartotta 1917-ben első ülését a szovjetek kormánya. Képünkön a történelmi nevezetességű épület homlokzata, előtérben a Lenin-emlékmű. A párt jubileu m méltó megünneplésére készülnek A trebišovi járás, Királyhelmec, Nagykapos, Sečovce környéke jelentős számú községe gazdag forradalmi munkáshagyományokkal rendelkezik. A CSKP megalapítása közelgő 50. évfordulója jubileumi ünnepségei alkalmából lesz mire visszaemlékezni. A trebišovi járási pártbizottság titkárának, Jozef Gazdík elvtársnak tájékoztatása szerint a járás kommunistái és többi dolgozót nagy lelkesedéssel készülnek a párt jubileumának méltó megünneplésére. Ezt a jelentős évfordulót felhasználják a párt 50 éves tevékenységének széleskörű ismertetésére, elsősorban a gondosan szervezett pártoktatás keretében. Az előadások kifejezik a párt vezető szerepének jelentőségét a szocialista társadalom életében. A járási pártbizottság intézkedéseket foganatosít a jubileum jegyében a párt alapszervezetei tevékenységének aktivizálására. — Járásunk dolgozói már eddig is többször bebizonyították — közölte Gazdik elvtárs —, hogy a párt vezetésével, sikeres kezdeményező munkával, jó eredményeket érnek el. Ezt igazolják a szocialista munkaversenyben, szlovákiai szinten is elért eredmények. A pártjubileum tiszteletére járásszerte nagyon értékes versenymozgalom alakult ki a tervfeladatok túlteljesítésére s a munkafegyelem megszilárdítására. Az egyik versenyforma a CSKP 50. évfordulójának üzeme, efsz-e címért kibontakozó verseny ... A járási pártbizottság a közeli napokban járási konferenciát rendez az agitátorok részére, melyen Vojtech Majkut mérnök, a járási pártbizottság vezető titkára tart beszédet a CSKP 50. évfordulójának jelentőségéről. Egyébként számos olyan akciót terveznek, melyek a párt fél évszázados tevékenységének, a munkásosztály vezető szerepének kérdéseivel foglalkoznak. Ezek közé sorolható a fiatal tanítók járási értekezlete, a lektorok és propagandisták szemináriuma, az öreg kommunisták és pártalapító tagok találkozója, beszélgetése a fiatalokkal stb. (ik) LENIN A SZMOLNIJBAN H

a megkérdeznek, melyik volt éltem legszebb, legemlékezetesebb órája, tétovázás nélkül azt felelem, hogy az, amelyikben kihirdették a szovjethatalmat. Soha nem felejtem el és semmihez sem hasonlíthatom azt a büszke örömöt, amely akkor fogott el, amikor a Szmolnijban, a II. szovjetkongresszus szónoki emelvényéről elhangzottak a történelmi jelentőségű határozat egyszerű és magasztos szavai: „Minden hatalom a Munkás , Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek kezébe megy át!" Soha nem felejtem el, milyen volt Vlagyimir Iljics Lenin ebben a nagy órában! Kihirdette a szovjethatalom híres első dekrétumait: a békéről és a földről. Átható, a tetterőtől és a gondolatoktól fénylő szeme előre nézett, és látta azt, amit mi még nem láttunk: a kihirdetett dekrétumokat megvalósulva, a jövőt, amelyért még meg kell küzdeni. Csodálatos és feledhetetlen kép volt, amint Vlagyimir Iljics ott ült az első szovjet törvényhozó gyűlés elnökségi asztalánál, mikor a bolsevikok hatalomra jutásuk elő óráiban máris hozzákezdtek a szocialista építőmunkához, az új világ építéséhez. .. Vlagyimir Iljics az október 25-re virradó éjszaka jött a Szinolnijba. Az Illegalitásból jött elő, a Viborg kerületből, ahol a párt határozata alapján Kerenszkij kopói elől rejtőzködött. Másnap Lenin nyíltan elment a Petrográdi Szovjet ülésére. Néhány elvtárs megpróbálta visszatartani, mert veszélyesnek tartotta, hogy megjelenjék az ülésen. Aki átélte ezeket a perceket, nem felejti el, mennyire aggódtunk Leninért. Az illegalitás ideje azonban elmúlt. Lenin nem hallgatott a figyelmeztető szóra, még csak nem is válaszolt nekünk. Sietett a Fehér Terembe, ahol a szovjet ülésezett. Lenin nálunk jobban ismerte a város és a falu proletár tömegeinek hangulatát, jobban ismerte a frontkatonákat, tudta, hogy várják őt, várják döntő felszólalását. És Lenin megjelent a terem ajtajában. A termen végigfutott a suttogás: — Lenin! — És ő a küldöttek lelkes ünneplésétől sokáig nem jutott szóhoz. Vlagyimir Iljics beszéde rend. kívüli erejű volt. Szinte hipnotizálta a küldötteket. Az ülésteremből visszatérve, Iljics szelíd gúnnyal fordult felénk. — Látják, hogy reagáltak a küldöttek? És maguk még kételkedtek. — Szemrehányóan megcsóválta a fejét, és hamiskásan pillantott túlbuzgó testőreire. Lenin a maga kezébe vette a felkelés közvetlen irányítását. Emlékszem a Szmolnijnak arra a szobájára, amelynek ablakai a Névára néztek- Este volt. Sötét októberi este. A Néva felől viharos szél fújt. A szobában homályosan világított az egy szál villanykörte a kis négyzetalakú asztal felett. Az asztal körül ott ültek a párt VI. kongresszusán megválasztott KB-tagok. Valaki néhány pohár forró teát hozott. Lenin itt volt. Közöttünk volt. Ez örömmel és a győzelem tudatával töltött meg bennünket. Lenin nyugodt. Lenin rendíthetetlen. És az utasításai, tettei is olyan világosak és határozottak voltak, mint a nagyon tapasztalt kapitányé a viharban. A vihar pedig példátlan erejű volt: a nagy szocialista forradalom vihara. Hamarosan meghallottuk az Aurora sortüzet. Engem ért az a szerencse és megtiszteltetés, hogy az első szovjet kormányban mint népjó léti népbiztos dolgozhattam Lenin mellett. Az első hetekben a Népbiztosok Tanácsa a Szmolnij második emeletének sarokszobájában ülésezett, amelyet „Lenin dolgozószobájának" neveztek. A

Népbiztosok Tanácsának ülései a legszerényebb, s45t nemcsak szerény, hanem kényelmetlen körülmények között folytak. Vlagyimir Iljics asztala a falnál állt: az asztal felett alacsonyan függő villanykörte világított. Mi, népbiztosok körülültük Vlagyimir Iljtcset; akinek nem jutott hely, az a háta mögé került. Az ablak közelében volt H. P. Corbunovnak, a Népbiztosok Tanácsa titkárának asztalkája; ő vezette a jegyzőkönyvet. Leninnek, valahányszor megadta a szót valakinek vagy utasítást adott Corbunovfokú tanulmányi köreiben is minőségi szempontból jobb eredményeket érnek el. Jelenleg a párton belüli nevelés az egyik legjelentősebb kérdés. A párton belüli nevelésnek az elmúlt időszakban tapasztalható lebecsülése főképpen 1968-ban bosszulta meg magát, amikor is sok párttag eltévelyedésében nyilvánult meg. Ezek a párttagok hatása alá kerültek az akkori vezetőség és a CSKP Központi Bizottságában levő képviselőik helytelen, osztályszem pont nélküli politikai nézeteinek, valamint a tömegtájékoztatási eszközöknek. Ennek következtében járási- pártszervezetünkből Is sok párttagnak el kellett távoznia. — Az elmúlt időszakban, főként az 1968—1969-es években a galántai járásban is előfordultak nemzetiségi súrlódások, nacionalista megnyilvánulások. Véleménye szerint miből eredtek eieic, és a párttagokkal folytatott beszélgetések menynyiben segítették elő a helyzet rendezését ezen a téren. Hogyan látja e problematika megoldásának további útját? — A pártmunkában és irányításában különleges figyelmet szentelünk a nemzetiségi problematika kérdései megoldásának, mivel a nemzetek és a nemzetiségek együttélésének területe a múltban jelentős mértékben deformálódott és egyidejűleg sok nézeteltérés tárgya volt, ezen a téren számos konfliktus keletkezett. A nemzetiségi problematika kérdései megoldásának feladata járásunkban — ahol szlovákok és magyarok élnek egymás mellett, nagyon jelentős. Azt akarjuk, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldását ne különítsék el az egész politikai helyzet rendezésétől. Azt akarjuk, hogy ezeket a kérdéseket a proletár internacionalizmus, a csehszlovák hazafiság alapelvének szellemében oldják meg. Nagyon bonyolult probléma ez. Ha elgondolkodunk annak okai felett, hogy 1968-ban a CSEMA DOK ismert javaslata és a Matica slovenská szervezeteinek ha tározatai után miért került sor meg nem értésre a két nemzetiség tagjai között, akkor mélyebben vissza kell térnünk a múltba. A fő ok az volt, hogy a nemzetiségi problémák megoldását a pártvezetőség sok esetben nem gondolta át, ez gyakran csak a peremkérdé sek megoldására szorítkozott, ezért ezt a problémát nem rendezték a szükséges politikai hatékonysággal. Ennek következtében a problémák felhalmo zódtak, ugyanakkor nem nyilvánult meg elég hajlandóság, illetve szándék, azoknak a sajátosságoknak a megoldására, amelyek a vegyes lakosságú járásokban kialakultak. Termé szetes, hogy a nemzetiségi probléma nem oldható meg csak a nyelvi kérdés útján. Nem len nénk jó kommunisták akkor, ha például kétségbevonnánk az anyanyelv használatának jogát, azonban akkor sem lennénk jó kommunisták, ha támogatnánk olyan törekvést, hogy például a magyar nemzetiségű állampolgárok ne tanuljanak meg szlovákul. Korántsem elsőbbségi indokból következik ez, hanem az együttélés általános alapelveiből. Mert például, ha a magyar középiskola vagy kilencéves alapiskola növendéke nem tud szlovákul, ez korlátozza szélesebb körű társadalmi érvényesülését. Ugyanis Ilyen kis államban, ilyen kis területen a szeparáció semmit nem old meg. A nemzetiségi kérdések között rendezni kell azokat a kapcsolatokat Is, amelyek szintén sajátos jellegűek, vonatkozik ez például azokra a szlovák nemzetiségű állampolgárokra, akik 1945 után költöztek át Csehszlovákiába. Bár egyes sajátosságok itt előfordulnak, ez azonban nem jogosít fel senkit arra, hogy speciális formák kialakítására, vagy a képviseleti szervekben való részvételre szólítsanak fel, amint azt például 1968-ban a pezinoki felhívásban tették. A nemzetiségi probléma megoldását nem segítené elő a nemzetiségi járások, például magyarlakta járások kialakítására Irányuló igyekezet sem, ugyanis gondolkozni kellene azon, ml legyen az ott élő szlovák nemzetiségű lakosokkal, ami újabb nehézségeket okozna. Tehát, a nemzetiségi kérdések megoldását nem mellőzhetjük, de nem követhetjük a szélsőségek útját sem. A nemzetiségi kérdés internacionalista megoldásának példáját kell látnunk a Szovjetunió nemzeteinek és nemzetiségeinek együttélésében, amely a teljes egyenlőség alapelvén valósul meg. Tehát a nemzetiségi problémákat valóban a proletár internacionalizmus alapján kell megoldani és a gyakorlatban kell érvényesíteni valamennyi nemzet és nemzetiség jogait. Ez csak akkor lehetséges, ha a nemzetiségi problematikát központilag, Csehszlovákia Kommunista Pártjának és Központi Bizottságának vezetésével oldják meg, nem pedig a nemzetiségi szervezetek (Matica slovenská és a CSEMADOK) útján. Nagyon jól tudjuk, hogy ezen a téren nem segítenek nekünk azok a statisztikai érvek, amelyek az egyes nemzetiségek tagjainak számából származnak. Nagyon jól tudjuk, hogy nincs jogunk támogatni a szélsősége sen gondolkodó „hazafiak" olyan szándékait, hogy egyes magyar nemzetiségű állampolgárokat kitelepítsenek, pl. a Magyar Népköztársaságba, viszont ugyanúgy nincs jogunk támogatni a vegyes lakosságú községekben élő szlovákok eluemzetlenítését célzó szándékot. Azzal kell számolnunk, hogy az együttélés bonyolult folyamatát rendeletekkel nem lehet rendezni, hanem megoldásukért megfontoltan, valóban a marxizmus—leninizmus tanításán alapuló elvi módszerekkel kell harcolnunk. Amennyiben tehát a nemzetiségi kérdések rendezésének szempontjából mérlegeljük a beszélgetéseket, azt mondhatjuk, hogy hozzájárultak e kérdések megvilágításához. Indokolt büntetés érte azokat, akik a „nemzeti öntudatosság" leple alatt, gyakran az SZLKP nevében, aktívan részt vettek a nemzetiségi viszály szításában. Ennek következtében megoldásuk helyett ezek még inkább elmélyültek. A galántai járási pártbizottság ezt a problematikát a legközelebbi időszak egyik legfontosabb feladatának tekinti, amelynek megoldását biztosíta ni kell. A beszélgetések eredményeit mérlegelve, a járási pártbizott ság plénuma 1970. szeptember 23-i határozatával összhangban leszögezhetjük, hogy ezek nagy szerepet játszottak a járási pártszervezet tagsága sorainak megszilárdításában. Nehéz feladatok megoldása vár ránk, amelyek mindannyiunktól nagy erőfeszítést, áldozatkészséget és energiát követelnek. A jövő felülvizsgálja törekvéseink eredményességét, ezért a marxizmus —leninizmus elveihez hűen tegyünk meg mindent, hogy hozzájáruljunk a párt egységének és akcióképességének megerősítéséhez, megalakulása 50. évfordulójának méltó megünnepléséhez. GAL LASZLO nak, mindig meg kellett fordul, nia. De akkor senkinek nem jutott eszébe, hogy az asztalt megfelelőbb helyre tegyük; sokkal nagyobb dolgok foglaltak le bennünket, semhogy ilyesmivel törődtünk volna. Elmondok egy esetet, amely szemléletesen példázza, hogy éltek a népbiztosok és hogy élt maga Lenin is azokban az izgalmas napokban. Nem sokkal a II. szovjetkongresszus befejezése után történt. Svéd elvtársak Stockholmból néhány gömbölyű eidami sajtot küldtek Vlagyimir Iljicsnek és nekem, régi ismerősüknek (politikai emigránsként ugyanis Svédországban dolgoztam). Az ajándék igencsak jókor jött. Emlékszem, hogy amikor egyszer felszólaltam egy gyűlésen, és heves politikai vitába bocsátkoztam az eszerekkel, megszédültem. — Beteg, Kollontaj elvtársnő? — kérdezte a vörösgárdista, aki elkapott. — Nem, inkább éhes vagyök. A vörösgárdista felajánlott egy rubelt „egy kis kenyérkére", de nem fogadtam el, erre megtudakolta a címemet, odahozta a kenyeret és szerényen elment, még a nevét sem tudtam meg. Ezért aztán, megvallom, nagyon örültem, hogy megvendégelhetem egy kis sajttal Vlagyimir Iljicset. A kormányfő velünk együtt koplalt. A Népbiztosok Tanácsának ülése előtt megmutattam a piros sajtgömböket Iljicsnek: Először is ránk gondolt: — El kell osztani, hogy mindenkinek jusson. Gorbunovról se feledkezzék meg- Legyen szíves, csinálja meg. Lenin bement a dolgozószobába, én pedig az előszobában újságpapírt terítettem az asztalra, szereztem egy kést, és nekiláttam felosztani a sajtot vacsorára az elvtársaknak. Ekkor azonban szükség volt a jelenlétemre a Népbiztosok Tanácsának ülésén. A kést és a sajtot az asztalon hagytam, és bementem. Az ülés, ahogy akkoriban szokás volt, késő éjszakáig elhúzódott. Közben megfeledkeztem a sajtról. Amikor kimentem, már hűlt helyét találtam. Ott volt a kés, az újság, de a sajtnak nyoma veszett... Az ajtóban napjában többször váltottak az őrök. A darabokra vágott és otthagyott sajtot nyílvón a saját fejadagjuknak vélték. És nem volt semmi meglepő abban, hogy a nap folyamán bekebelezték. Visszamentem Vlagyimir Iljics dolgozószobájába. Gorbunovval együtt a jegyzőkönyvet javítgat, ta. (Lenin mindig így csinálta!' nap mint nap láthattuk ezt a rendkívül gondos és precíz munkát.) — Mi a baj? — kérdezte Viagyimír Iljics. Elmondtam. — Legalább jóízű volt? — kérdezte derűsen. — Meg se kóstolta? Látja, ez kár. No, nem nagy baj, ha ml nem ettük meg, megették mások. I

ljics szemében barátságos, kedves mosoly fény. lett: oda se neki, mondta ez a feledhetetlen lenini tekintet, nem a népbiztosokat, hanem a harcosokat vendégeltük meg a sajtból, váljék egészségükre! És Lenin folytatta a jegyzőkönyv olvasását, végezte a Népbiztosok Tanácsa elnökének munkáját. A. M. KOLLONTAJ IA Találkozások Leninnel című kötetbőlI Főbb Škoda gépkocsi kerül a hazai piacra (ČSTK) — A Mladá-Boleslav-1 Autógyár dolgozói úgy döntöttek, hogy az év végéig terven felül 2200 gépkocsit gyártanak. Jelenleg a tervet már 1750 autóval túlszárnyalták, ami reális feltétele az értékes kötelezettségvállalás teljesítésének. Ez évben a vállalat összesen 127 800 autót akar adni a hazai piacra és kivitelre. A Mladá-Boleslav-i Autógyár az 1971-es évre biztosítja a munkatermelékenység 105,2 százalékos növelését az eredeti tervhez viszonyítva.