Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-29 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

JARKA PASIAKOVÄ: Pi&Cga Nemrégen jelent meg a budapesti Európa Könyvkiadóban ismét egy új Hasek tematikájú könyv. E könyv szerzője Dobossy László, aki már évtizedek óta a Švejk tematika kimagasló és világszerte imert kutatója. Reméljük nem lesz érdektelen ezzel az új Dobossy művel megismertetni olvasóinkat, Hašek világa négy fő részre tagolódik. Az első a Svejk világirodalmi helyét és tipológiai Jellegét határozza meg. A második, a szerző — Hašek — emberi és írói Jellemrajzát vádolja. A harmadik a Svejk tematikai, stilisztikai és nyelvi elemzésére tesz újszerű kísérletet. A negyedik az író és a mű utóéletét foglalja összeDobossy gondosan felhasználja és kritikailag értékeli a cseh és a nemzetközi Hašek-kutatás eddigi eredményeit; könyve tehát részint ezek kiegészítése új megállapításokkal. Az alábbiakban ezek közül az új — s a Hašek-kutatás eredményeitől eltérő, illetve azokat kiegészítő — megállapítások köziil ismertetjük a fontosabbnak látszókat. Ilyen kísérlet az első részben az egyetemesség (svétovost) és a cseh nemzeti jelleg viszonyának elemzése (str. 11—15.

J, valamint annak filológiai bizonyítása, hogy a Hasek-életmű, de főként a Svejk egy nyelvre sem fordíthatók le egyenértékűen (str. 16. és 30. J. Dobossy szerint „aligha van világsikerű mű, amely annyira helyhez (történelmi környezethez) és nemzethez (irodalomban és folklórban közvetített hagyományokhoz) volna kötve, mint Hašek regénye. A leghitelesebb fordítás sem érzékeltetheti minden árnyalatában annak a sajátos nyelvi keveréknek a színeit-ízeit, amelyet Hašek utánozhatatlan ügyességgel teremtett a viruló prágai népnyelvből és a megmerevült osztrák katona- és bürokrata-zsargont kicsúfoló cseh közember beszédéből. A világméretű siker oka tehát nem annyira az írói kifejező eszközök különleges becse, mint sokkal inkább egy olyan hőstípus megalkotása, amelynek egyes Jegyei — más-más változatban — már korábban is feltünedeztek az irodalom furfangos népi alakjaiban, de amely soha, sehol nem lépett föl ilyen életszerű teljességben". (Str. 16.) A második részben — a jellemrajzi vázlatban — új elem az anya—fiú viszony elsődleges fontosságának a hangoztatása. „Aligha tévedünk, ha e bonyolult anya—fiú viszonyban látjuk Hašek ifjúkori egyéniségének legfőbb formálóját. Már ekkor keveredik benne a dac és a szeretet, egyidejűleg akarja anyját megörvendeztetni és ingerelni." (Str. 24J Dobossy ebből az ifjúkori alapélményből vezeti le a Hašekre később is alapvetően Jellemző kettősséget; szerinte Hašek kettős életet élt: rendre vágyott és lázadt a rend ellen. „Írásaiban és életében is szüntelenül álarcot visel, szerepet Játszik, hogy ne kelljen a teljes énjét megmutatnia. Az írás álarca a szatíra, az élet álarca a bohémmaszk? Szemérmessége pontosan kiolvasható a bohémkedéssel, sőt majd az anarchikus tevékenységgel egyidejűleg írt és újabban nyilvánosságra került szerelmi leveleiből, amelyeket Jarmilához intézett; de közvetetten, ám talán még bizonyítóbban abból is, hogy egész (ekkori és későbbi) életművében hiába keresnénk olyan írásokat, amelyeknek fókuszában minden irodalom egyik fő eleme: a férfinő viszony taglalása állna. Szerelme Jarmila iránt nem annyira férfíszenvedély, mint inkább a gyermekkorból visszamaradt biztonságvágy. Minden arra mutat, hogy Jarmilában az anyaszerep új hordozóját, a rendeszmény vonzó képviselőjét látja. Mindenesetre egész további életében kétségbeesetten küszködik majd ezzel az eszménnyel: hol belekapaszkodik görcsösen, hozzáfűzve minden reményét, hol tétován eltaszítja, mert ilyenkor többre, valami teljesebbre vágyik." (Str. 54.) Ezt a teljességigényt, az új rend érdekében való rendbontást, a Szocialista Forradalomban találja meg Hašek; Dobossy szerint ez az oka átmeneti megnyugvásának, beilleszkedésének. Ugyancsak e második részben jelentős, új adalék a Monarchia-élmény szerepére figyelmeztetés Hašek írói fejlődésében. „Hašek életművében — frja Dobossy — bőven akadnak magyar, lengyel, osztrák, horvát és persze mindenekelőtt szlovák tárgyú alkotások, ékes bizonyságul arra, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia későbbi leghatásosabb leleplezője egyben a legjobb ismerője is volt a kétfejű sas birodalmának; a Monarchia-élményt, ezt a bonyolult és ellentmondásos tapasztalást, közös életérzést, amely a cs. és kir. világban ugyanolyan általános volt, mint az épületeket borító és sok helyütt mindmáig föllelhető sárga szín — a később fellépő horvát Krležával DOBOSSY LÁSZLÓ HAŠEK világa w - 1 N srsnfc A rí n WH

H ÜÉ ÉÜÉ m és az osztrák Musillal együtt — ő fejezi ki spontán hitelességgel, jóllehet nem mindig egyenletes ábrázolási művészettel." (Str. 41.) Érthető, hogy a magyar szerző kimerítően és kritikailag tanulmányozza a magyar tematikai és nyelvi elemeket Hasek életművében; könyvének ezek a részei megismétlik és alkalmazzák egy korábbi filológiai dolgozatának az eredményeit (Ungarische Motíoa im Lebenswerk von Jaroslav Hašek. Studia S lavica, 1968./XIV./1—4., str. 119—139.

J. Űj adalék e könyvben azoknak a kapcsolatoknak a feltárása, amelyek __ Hašeket a Vörös Hadsereg magyar internacionalistá' hoz fűzték 1919—20-ban Dobossy egyebek közt idézi (str. 112.) Zalka Máténak, a Vörös Hadsereg későbbi tábornokának egy magyar nyelvű regényét (A bolygók visszatérnek), amelyben Hašek névvel megnevezett regényalakként szerepel. A szibériai emlékeket feldolgozó Ha šek-mű vek közül Dobossy főleg a Velitelem mésta Bugulmy-sorozziot értékeli sokra, s két helyen is (str. 110. és 122.) Bábel Lovashadseregének a rangjára emeli. A harmadik részben — a Svejk elemzésében — új és termékeny módszertani újításnak látszik mindenek, előtt az 1916-beli és az 1921—22-ből származó Svejioregény tüzetes összevetése: Dobossy itt nemcsak nyelvi és stilisztikai különbségeket állapit meg, hanem szemléletieket, ideológiaiakat is (str. 92—102.). Mégis, a végleges Švejk-regény elemzésében leginkább az hat újszerűen, hogy Dobossy a rabelais-i Fysis-Antir fysis ellentét alapján értelmezi a Svejk-típust (str. 149. és 159. J. Szerinte Hašek mé

Ä Balount ls azért állította szembe Švejkkel, hogy „teljesebben érvényesüljön hősének egyik legfőbb vonása: a természetesség (Rabelais szavával a Fysis minden nemének kedvelése). Baloun. a maga mértéktelenségével, természetellenes, életellenes; ő a megtestesült Antifysis, és Svejket, a természetes embert, minden ingerli, ami természetellenes; ezért ugratja JuraJdát, az okkultista szakácsot, és ezért bántja Balount ís, noha persze másként, mint az úri világ képviselőit". (Str. 161.) Más új elem Dobossy Svejk-elemzésében, hogy nyomatékosan rámutat Marek önkéntes személyének regényben funkciójára: Svejk intellektuális alteregőjának minősíti az egyéves önkéntest, s érvelése meggyőzően hat: „Svejk tudati világában nincsen hely elvont gondolat vagy készen kapott fogalmak számára. Mivel azonban ezek nélkül hiányos az élet képe, Svejknek alteregóra van szüksége, aki ugyanazt mondja, amit ő, csak másként; akivel összejátszhat, akivel kiegészítik egymást. Ez az alterego Marek önkéntes, aki mindig olyankor bukkan fel a cselekmény egy-egy_fordulőján, amikor Svejk és mondanivalója leginkább hiányolja a távlatnyitó partnert. Mi sem Jellemzőbb e tekintetben, mint Marek bemutatkozása a budéjovicei kaszárnya börtönében. Szinte vulkáni erővel lövellnek belőle, gúnyosan és ünnepélyesen, az iskolás közhelyek (mintha csak örülne a szerző, hogy no, végre, sor kerülhetett ezekre isj... Ma- rek tehát éppúgy nevetségessé teszi a másik világot, mint Svejk, de milyen más eszközökkell Svejk alulról nézi, egy más, természetesebb életrend szemszögéből, és ésszerűtlennek, természetellenesnek találja; benne és általa (Rabelais szavait használva J a Fysis tiltakozik az Antifysis ellen, Marek viszont belülről nézi, Jól ismeri hazugságait, turpisságait, megundorodik tőle — és szakit vele. ö az a lázadó, aki nem a maga vagy az osztályosai érdekében emel szót, hanem az emberséget védelmezi. Ezért aztán sokkal indulatosabb, szenvedélyesebb, szubjektívebb. Svejk soha nem beszélne, nem is beszélhetne úgy, ahogyan Marek közli véleményét a császári és királyi fensőségekről." (143—149. old.) Dobossy könyvének negyedik része a Svejk-mítosz világirodalmi meghonosodását vizsgálja. Kiindulási tételként megállapítja, hogy „miként általában az irodalmi mítoszok — például Don Juan, Faust, Figaro vagy akár (nálunk) Ludas Matyi—alkotóiktól függetlenül, önálló életet élnek, ugyanígy Svejk is a maga lábára állt, kilépett a könyvből, önállósult". (Str. 175.

J Ez az önállósodás megnyilvánulhat olyan művekben, amelyek a švejki motívumokat közvetlenül aktualizálják, mint például Štefan Heym ellenállási regénye (Der Fali Glasenapp, 1942) vagy Bertolt Brecht kisember-magasztaló komédiája (Schweyk im zweiten Weltkrieg, 1957); de ugyancsak a Svejk-mítosz továbbélését példázzák az olyan alkotások is, amelyek tipológiai^ rokonságot mutatnak Hašek művével, így pl. Ödön von Horváth švejkiádája [Sladek, der schwarze Reichwehrmann, 1937) vagy Kassák Lajos regénye, A telep (1933). Dobossy László könyve 8800 példányban jelent meg (ami a magyar olvasók feltételezett érdeklődését bizonyítja), s a sajtóban megjelenít első recenziók egyértelműen kedvezők. Az örökké szép Marina...! A Matica slovenská bibliofil kiadásában jelent meg idén Andrej SládkoviC születésének 150. évfordulója alkalmából a Marina című nagy költői mű képes monográfiája. Megismerjük belőle a szerzőt, emberi és költői fejlődését, szerelmét és tragédiáját, és magát a költeményt is több, eddig nem ismert oldaláról. Pesten, 1846-ban Beimel József nyomdájában adták ki a művet először, de az első szlovák kiadásokat még nem illusztrálták. A monográfia az elmúlt század egyetlen illusztrált Marina-kiadványaként a mű magyar fordításának, 111. egyik oldalának reprodukcióját közli. így tudjuk meg, hogy magyar ajkú olvasók már 1888-ban olvashatták a szlovák poéta halhatatlan alkotását. Idézzük hát a kor helyesírását követve. A. SládkoviC eredeti kézirata szerint a Marina első strófáját, valamint magyar hangzását Podhradszky Lajos tolmácsolásában: , „Já slaďkjé túžbí, túlbi po kráse (Spjevám peknotou nadšení,) A v tomto duší mojéj ohlase (Svet muoj je celí zavrení.) Z vísosti Tatjer ona mi svjéti, (Ona mi z ohňou ňebeskích letí,) Ona mi sveti pohíná, (Ona mi kíva zo sto životou) A centrom, živlom, nebom, jednotou] Krás mojich moja Marína." És a fordítás: „A szépért lelkesedve égek, (Dalom a szép utáni vágy,) S mindent magába zár ez ének, (Mi bennem él és élni vágy... ) Szövétnek ő a Tátra ormán, (Csillag fényeként száll le hozzám,) Mintha csak dalolni hína; (Integet ezer éleiből felém,) Elemem, mennyem, melyben élek én: (Az örökké szép Marina!...") SZÁNTÓ GYÖRGY