Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)
1970-11-29 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
„Ne feledjük soha, mily könnyen vesztettük el szabadságunkat — és mily nehezen, népünk és a szovjet nép mekkora erőfeszítésével, micsoda áldozatok árán szereztük csak vissza". Ludvik Svoboda írta ezt a mondatot Az Uraitól Prágáig című könyvének első lapjára a bevezető elé. É gondolat élettapasztalatát, meggyőződését bizonyítja. Életútja olyan, mint a nyitott könyv, amely mindnyájunknak tanúiságul szolgál. Mindenkor tudta mit kell tennie, miként szolgálhatja legeredményesebben az igazság ügyét. A bátor kaSZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK tona, a bölcs hadvezér és államférfi olyan EMBER, akit a csehszlovák-szovjet együvétartozás és barátság élő szimbólumaként tisztel az ország népe. A szeretet és megbecsülés, amellyel 1944 októberében Vyšné Komárnik, az első felszabadult szlovák falu lakói fogadták (az első képünk), az évtizedek alatt szinte folyammá dagadt. S ez nem véletlen. Munkájával, a békepolitikát szolgáló tetteivel nemcsak önmagának, hanem hazánknak is nemzetközi elismerést, szerzett. Születésének 75. évfordulóján szeretettel köszöntjük köztársasági elnökünket. Gondolatok a SZISZ alakuló konferenciája után / Az osztályöntudatos IFJÚSÁGÉRT A Szocialista Ifjúsági Szövetség országos alakuló értekezlete után is időszerű, lia napirenden tartjuk a párttagság és az ifjúság kapcsolatának kérdését. A konferencia alatt és utána is volt alkalmam véleményt cserélni erről a kérdésről. Hallottam a fiatalok véleményét és a pártalapítő kommunistákét is — akik annak idején a csehszlovák komszomolban dolgoztak. S volt lehetőségem beszélgetni a párt és az ifjúság közti együttműködés formáiról aktív pártmunkásokkal, illetve Ifjúsági vezetőkkel. Elmondható, hogy a fiatalokat kellemesen meglepte a legfelsőbb pártvezetés részéről megnyilvánuló érdeklődés új szervezetük iránt. Mittelmann Tamás, kírályhelmeci SZISZ-funkcionárius ezzel kapcsolatban elmondta:^ Szeretném, ha a központi pártvezetés részéről megnyilvánuló figyelem a párt alapszervezeteiben ls kifejezésre jutna. A helmeci SZISZ-szervezetnek jók a tapasztalatai a párt- és a társadalmi szervekkel való együttműködés terén. A város SZISZ-tagsága kivette részét a lenini évforduló és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi ünnepségeinek előkészítéséből. A fiatalok együttműködnek a csehszlovák—szovjet barátsági szövetséggel, az antifasiszta harcosok szövetségével és a Csemadokkal. Jólesik nekik, hogy ezek a szervezetek nem zárkóznak el előlük .. • — Az idősebbek, s általában a politikai tapasztalatokkal rendelkező párttagok megértésére és segítségére nagy szükség van, válaszolja kérdésemre Kukon Éva, a SZISZ bratislavai városi bizottságának tagja, akit az alakuló értekezleten beválasztottak a központi bizottságba. Elmondja azt is, hogy manapság is találkozhatunk azzal, a helytelen felfogással, hogy a társadaltai munkára nincs szükség ... Legfőbb ideje, hogy ifjúságunknak egy országos szervezete legyen. A SZISZ alapszabályzata reális, s ha azt betartjuk, nem ismétlődhetnek meg többé a CSISZ munkájában felgyülemlett hibák. Főleg a formalizmuson alapuló munkamódszerektől kell búcsút venni — mondja. Három ősz hajú emberrel beszélgettünk a kongresszusi palota fűtött előcsarnokában. Az egyik Jaroslav Bartheldy, Vysoké Mýto-i kőműves, a másik Ludvík Vincenc Brnóből, s a harmadik Michal Schmotzer Kassáról. Az első kettő a párt megalapítása előtt a komszomolban dolgozott. A harmadik élete ugyancsak hosszú évtizedeken át összefonódott' a párt harcaival. Beszédtémájuk a múlt, a közelmúlt és a jelen. Jaroslav Bartheldy elmondja, hogy amikor a Proletár Testnevelési Szövetségben (FPT) tevékenykedett, akkor is kaptak segítséget idősebb elvtársaiktól. Igaz, akkor illegális körülmények közt olvashatták Marx Tőkéjét, de örömmel teljesítették idősebt) elvtársaik kéréseit: röplapokat terjesztettek, gyűléseket szerveztek ... Arra nagyon jól emlékszik, hogy mind a fiatal kommunisták, mind a párttagok között nagy hangsúlyt fektettek a fegyelem betartására. A határozat betartása mindenki számára kötelező volt, s ez — teszi hozzá Bartheldy elvtárs — a most alakuló ifjúsági szövetség számára is tanulságos ... Ludvík Vincenc elvtárs 1968-as tapasztalataira emlékszik. — Az, ami 1968-ban történt, megdöbbentett bennünket. Nekünk, a párt alapító tagjainak, 1968-ban, főleg augusztus után, a nacionalista uszU tás légkörében, a szó szoros értelmében illegális munkát kellett végeznünk! Egy szocialista országban! Ismét tapasztalhattuk, hogy az újrakezdés, az építőmunka nehezebb, mint a rombolás. Ennek tudatában értékelem nagyra fiataljaink kezdeményezését, s azt, hogy pártunk megad minderv támogatást az új ifjúsági szervezetnek. Mi, veterán kommunisták, most is kivesszük részünket a munkából. Pártunk fennállásának 50. évfordulója alkalmából is szívesen átadjuk tapasztalatainkat a fiataloknak, résztveszünk a „Vörös csillag nyomában" elnevezésű országos píonírakcióban... Szeretnénk, ha fiataljaink kellő osztályöntudattal rendelkeznének, s főleg azt, hogy ez az öntudat elsősorban tettekben nyilvánuljon meg. Michal Schmotzer elvtárs ugyancsak gazdag, harcos múlttal rendelkező kommunista. Osztályhű magatartása miatt a burzsoá köztársaságban és a fasiszta szlovák állam idején nemegyszer bebörtönözték. Elismeréssel nyilatkozik azokról, akik megteremtették az egységes ifjúsági szövetséget. Fontosnak tartja, hogy az ország ifjúsága olyan szervezetben tömörüljön, amely egyöntetűen a marxizmus—leninzmus és az internacionalizmus talaján áll. Az értekezleten jelen voltak a járási pártbizottságok szervező titkárai is. Így találkoztam Paksi Lászlóval, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság titkárával. — Nagyon tanulságos számunkra ez az értekezlet, s örülünk, hogy végre országos szinten is megszületett az ifjúság eszmei és szervezeti egysége — mondja. Járásunkban nem újdonság a párt és az ifjúsági szervezetek együttműködése. Negyvenhárom SZISZ-alapszervezetünk közül a legtöbbről elmondható, hogy jól dolgozik. Ez az aktivitás azonban nem a munkaidő rovására, hanem a fiatalok szabad idejében történik. A fiatalok az ismeretterjesztő előadásokat, színdarabpróbáikat és a különböző tanfolyamok nagyobb részét szombatokon, vagy vasárnap szervezik. Ügyelünk arra, hogy a pártszervezetek és >a fiatalok közt jó kapcsolatok legyenek. Igaz, egynéhány falusi szervezetünkben még ezen a téren is vannak hiányosságok, de rövid időn belül oda szeretnénk hatni, hogy a pártszervezetek fiatal tagjai minden faluban tevékenyen részt vegyenek a SZISZszervezet munkájában. Hasonló véleményen van Vizy Sándor, a nyugat-szlovákiai kerületi SZISZ-bizottság titkára is. — Jó jel, mondja, hogy az egyes tömegszervezetek is támogatják az ifjúsági szövetséggel való együttműködést. A kerületben már dolgozunk a SZISZ és az egyes társadalmi szervezetek közti együttműködési szerződések előkészítésén. Szeretnénk, ha az alakuló konferencia határozatai mielőbb eljutnának a fiataljaink közé Három nemzedék képviselői mondták el véleményüket az együttműködésről. Valamennyien egyetértenek abban, hogy segíteni kell az ifjúságot, hogy az ifjúságnak van mit tanulnia a múlt harcaiból, de hibáiból is. Mindenképpen hasznos lenne, ha ilyen felelősségérzettel közelítenék meg hazánk minden falujában és városában, az üzemekben és iskolákban a párt, a tömegszervezetek és az ifjúságS szövetség közti ésszerű együttműködés ügyétSOMOGYI MÁTYÁS