Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-29 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

• Százötven éve született Engels Frigyes, a tudományos szocializmus, a marxista politikai gazdaságtan és a dialektikus materializmus egyik megalapítója, a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb vezetője és lángeszű tanítója, Marx Károly barátja és harcostársa. Műveiből ebből az alkalomból közöljük az alábbi részleteket. • FRIDRICH ENGELS 1820-1895 (AZ EMBEREK MAGUK GSINAUAK TORIÉNELMÜKET, MEGHATÁROZOTT FE1TÉTELEK ÉS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.) Szemelvények " •• -MI müveiből (MEG KEI L ČS MEG LEHET DÖNTENI A VAGYONOS OSZTÁLYOK MŰVELTSÉG

I MONOPÓLIUMÁT.) llogy a munkások helyzete a tőkés termelés kialakulása óta nagyjában és egészében anyagilag rosszabb lett, abban csak a burzsoá kételkedik. De sandítsunk-e ezért vissza az (ugyancsak nagyon sovány) egyiptomi húsosfazekak, a falusi kisipar felé, amely csak szolgalelkeket nevelt, vagy a „vadak" felé? Ellenkezőleg. Csak a modern nagyipar által létrehozott, minden öröklött lánctól, az őt földhöz költő lánctól is megszabadult és a nagyvárosokban összezsúfolt proletariátus képes végrehajtani a nagy társadalmi átalakulást, amely végetvet majd minden osztálykizsákniányolásnak és minden osztályuralomnak. A házitűzhellyel bíró régi falusi takácsok erre sohasem lettek voina képesek, ilyen gondolatuk sohasém támadhatott volna, és még ke- » vésbé akarhatták volna megvalósítását. Proudhon szemében viszont az utolsó száz év egész ipari forradalma, a gőzerő, a nagyban való gyártás, amely a kézimunkát gépekkel helyettesíti és a munka termelőerejét ezerszeresére emeli, módfelett ellenszen• ves esemény, olyasmi, aminek valójában nem lett volna szabad megtörténnie. Proudhon, a kispolgár, olyan világot akar, amelyben mindenki külön, önálló terméket állít elő, s az rögtön elfogyasztható és a piacon kicserélhető, ha aztán mindenki üjra megkapja munkája teljes értékét egy másik termékben, ezzel már beteljesült az az „örök igazságosság" és itt a legjobb világ. De ezt a proundhoni legjobb világot csírájában széttaposta a haladó ipari feljődés talpa, amely az egyéni munkát minden nagy iparágban régen megsemmisítette és a kisebb és legkisebb iparágakban napról napra jobban megsemmisíti; amely annak helyére a .^társadalmi munkát teszi, gépek és a szolgálatba hajtott természeti erők segítségével, Materialista lóriéin lemfelfogás szerint a történelem végső fokon a való élet termelése és újratermelése a meghatározó mozzanat. Többet sem Marx, sem én nem állítottunk. Ha pedig ezt valaki úgy forgatja ki, hogy a gazdasági mozzanat az egyetlen meghatározó elem, úgy a fenti tételt semmitmondó, elvont, képtelen frázissá változtatja Az gazdasági helyzet az alap. de a felépítmény különböző elemei: az osztályharc politikai formái és eredményei — alkotmányok, amelyeket megnyert csata után a győztes osztály alkotott meg stb., jogi formák, hát még mindezeknek a valóságos harciknak a visszatükröződései a részvevők agyában, politikai, jogi, filozófiai elméletek, vallási nézetek és ezeknek továbbfejlesztése dogmák rendszerével, mindezek szintén hatással vannak a történelmi harcok menetére és sok esetben meghatározzák, leginkább azok formáját. Mindezeknek az elemeknek a kölcsön, hatása az, amelyben a véletlenek (vagyis azok a dolgok és események, melyeknek benső összefüggése egymással annyira távolesó vagy kimutathatatlan, hogy nemlétezőknek tekinthetjük, elhanyagolhatjuk őket) végtelen tömegén keresztül végül is a gazdasági folyamai, mint szükségszerűség érvényesül. Ha ez nein így volna, az elmélet alkalmazása bármely történelmi korszakra könnyebb volna, mint valamely egys-zerű elsőfokú egyenlet megoldása. Történelmünket magunk csináljuk, de először is nagyonls meghatározott előfeltételek és körülmények között. Ezek között végül is a gazdasági felr tételek a döntők. De szerepet játszanak, ha nem is döntő szerepet, a politikai stb. feltételek, sőt még az emberek fejében kísértő hagyomány is. A porosz állam is történelmi, végső fokon gazdasági okokból keletkezett ős fejlődött... Másodszor azonban a történelem úgy készül, hogy a végeredmény mindig sok egyes akarat összeütközéséből származik. Ezek mindegyikét me. gint egész sor sajátos életfeltétel teszi azzá, ami; vagyis számtalan egymást keresztező erő, az erőparajlelo. gianimáknak végtelen csoportja működik, melyek eredője — a történelmi eredmény — ismét úgy tekinthető, mint egy, a maga egészében tudat és akarat nélkül működő hatalom terméke. Mert azt, amit minden egyes ember akar, mindenki más megakadályozza, és azt, ami kialakul, senki sem akarta. így az eddigi történelem természeti folyamat módjára játszódik le és lényegében ugyanazoknak a mozgási törvényeknek van alávetve mint az. De abból, hogy az egyes akaratok — minden egyes ember azt akarja, amire testi szervezete és külső, végső soron gazdásági körülmények (vagy saját személyes körülményei vagy általános társadalmi körülmények) hajtják — nem a^t érik el, amit akarnak, hanem összesítő átlagban, közös eredőben olvadnak össze, ebből még nem szabad azt következtetni, hogy értékük nullával egyenlő. Ellenkezőleg, mindegyikük hozzájárul az eredőhöz és ennyiben bennfoglaltatik az eredőben. Továbbá arra kérem, hogy ezt az elméletet az eredeti forrásokból tanulrtiányozza, ne pedig másodkézből — ez valóban sokkal könnyebb- Marx alig írt valamit, ahol ez az elmélet ne játszanék szerepet. Alkalmazásának különösen kitűnő példája: „Louis Bonaparte brumalre 18-ája". A „TökS"ben szintén sok utalás van. Talán szabad még felhívnom figyel mét saját írásaimra is: „Hogyan forradalmasítja Eugen Dührlng úr a tudományt" és „L. Feuerbach és a német klasszikus filozófia felbomlása", melyekben a történelmi materializmus tudomásom szerint eddig legkimerítőbb magyarázatát adtam. Részben Marx és én magam voltunk nyilván okai annak, hogy az ifjabb gárda néha nagyobb fontosságút tulajdonít a gazdasági oldalnak, mint aminő azt megilleti. Nekünk az ellenfelekkel szemben az általuk tagadott főelvet kellett hangsúlyoznunk és ily körülmények között nein mindig volt ró időnk, helyünk és alkalmunk, hogy a többi, a kölcsönhatásban részt vevő mozzanatot kellően méltassuk. Mihelyt azonban valamely történelmi korszakot írtunk le, vagyis az elméletet a gyakorlatban alkalmaztuk, megváltozott a dolog és akkor nem volt lehetséges tévedés. De sajnos, igen gyakran hiszik azt, hogy valamely új elméletet teljesen megértettek és minden további tanulmányozás nélkül alkalmazni tudnak, mihelyt annak fő tételeit — és ezeket sem mindig helyesen — elsajátították. Ezt a szemrehányást kell tennem néhány újabb „marxistának" és mondhatom, sok furcsaságot írtak össze. (ENGELS — I. BLOCH HOZ. 1891) SZEPTEMBER 21. J amelyeknek kész, rögtön cserélhető vagy fogyasztható terméke — közös munkája sok egyednek, akiknek kezén átment. És éppen ezzel az ipari forradalommal otyan fokra emelkedett az emberi munka termelőereje, hogy lehetségessé vált — először mióta emberek élnek — mindenkire kiterjedő értelmes munkamegosztás mellett nemcsak eleget termelni a társadalom minden tagjának bőséges fogyasztása és jelentékeny tartalékalap céljaira, hanem minden egyénnek elegendő szabad időt Is biztosítani, hogy mindaz, ami a történelmileg öröklött műveltségből — tudományból, művészetből, érintkezési formákból stb. — valóban méltó a fennmaradásra, ne csak fennmaradjon, hanem az uralkodó osztály monopóliuma helyett az «gész társadalom közkincsévé váljék és továbbfejleszthető legyen. És ez a döntő pont. Mihelyt az emberi munka termelőereje eddig a fejlődési fokig eljutott, minden ürügye eltűnik egy uralkodó osztály fennállásának. Hiszen a végső érv, amellyel az osztálykülönbségeket védték, mindig ez volt: kell olyan osztálynak lennie, amely nem kénytelen vesződni a mindennapos létfenntartáshoz szükséges termeléssel, hogy ideje maradjon a társadalom szellemi munkájának ellátására. Ennek a fecsegésnek, amely eddig történelmileg nagyon jogosult volt, az utolsó száz év ipari forradalma egyszersmindenkorŕa elvágta a gyökerét. Egy uralkodó osztály fennállása napról napra mindinkább akadályává válik az ipari termelőerők és egyúttal a tudomány, a művészet és főként a művelt érintkezési formák fejlődésének. Modern burzsoáinknál faragatlanabb fatuskók még nem voltak a földön. (ENGELS: A LAKASKÉRDÉSHEZ 1872—1873.) {AZ A

NYAGI TERMELÉSSEL A SZELLEMI TE

RM

ELÉS IS ÁTALAKUL. - A KOMMUNISTA FORRADALOM A LEGGYÖfCERES E BB SZAKÍTÁS A HAGY

OM Á

NYOS T

U1AJPONVISZONYOKKAL ÉS A HAGYOMÁNYOS ESZMÉKKEL.) Kell-e mélységes belátás ahhoz, hogy megértsük, hogy az emberek életviszonyaival, társadalmi vonatkozásaival, társadalmi létével együtt képzeteik, szemléletük és fogalmaik, szóval tudatuk is megváltozik? Mi egyebet bizonytr az eszmék története mint azt, hogy az anyagi termeléssel a szellemi termelés is átalakul? Valamely kor uralkodó eszméi mindenkor csak az uralkodó osztály eszméi voltak. Beszélnek eszmékről, melyek egy egész társadalmat forradalmasítanak. Ezzel csak azt a tényt mondják ki, hogy a régi társadalom keblén egy újnak az elemei alakultak ki, hogy a régi életviszonyok felbomlásával karöltve jár a régi eszmék felbomlása. Amikor az ókori világ pusztulóban volt, a régi vallásokon győzedelmeskedett a keresztény vallás. Amikor a keresztény eszméken a XVIII. században diadalmaskodtak a felvilágosodás eszméi, a hűbéri társadalom haláltusáját vívta az akkor forradalmi burzsoáziával. A lelkiismeret- és vallásszabadság eszméi csak a szabad verseny uralmát fejezték ki a lelkiismeret terén. „Ámde '— mondják majd — a vallási, erkölcsi, filozófiai, politikai, jogi stb. eszmék a történelmi fejlődés folyamán módosultak ugyan, de a vallás, az erkölcs, a filozófia, a politika, a jog mindenkor fennmaradtak e változások közepette. Azonkívül vannak örök igazságok, mint szabadság, igazság stb., amelyek minden társadalmi állapot közös sajátságai. A kommunizmus azonban eltörli az örök igazságokat, eltörli a vallást, az erkölcsöt, ahelyett, hogy újjáalakítaná őket, ellentétben van tehát minden eddigi történelmi fejlődéssel." Mivé törpül ez a vád? Minden eddigi társadalom története osztályellentétekben mozgott, amelyek különböző korszakok szerint különböző alakban jelentkeztek. De bárminő alakban jelentkeztek is ezek az osztályellentétek, valamennyi elmúlt század közös ténye az, hogy a társadalom egyik része kizsákmányolta a másikat. Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy az elmúlt századok társadalmi tudata, bármily változatos és különféle is, bizonyos közös formákban mozog, olyan tudatformákban, melyek csak az osztályelentétek teljes eltűnésével fognak egészen elenyészni. A kommunista forradalom a leggyökeresebb szakítás a hagyományos tulajdonviszonyokkal, nem csoda, hogy fejlődésének menetében a leggyökeresebben szakít a hagyományos eszmékkel. (MARX—ENGELS: A KOMMUNIS TA PÄRT KIÁLTVÁNYA, 1848.)