Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)
1970-11-26 / 281. szám, csütörtök
75. születésnapján az egész ország köszönti az államfőt Kitüntetések (Folytatás az 1. oldalról) lett látogatását. „Meggyőződésem, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket pártunk jelölt ki számunkra, közösen teljesítjük" — jelentette ki a köztársasági elnök. Az SZLKP bratislavai városi bizottsága és a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság nevében dr. Ján janik, az SZLKP bratislavai városi bizottságának vezető titkára fejezte ki szerencsekivánatait, és ugyancsak jókívánságaival kereste fel az államfőt Mikulás Valentoviö, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának titkára. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom küldöttsége Jan Pillernek, a Központi Tanács elnökének, a csehszlovák néphadsereg küldöttsége pedig Martin Dzúr vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter vezetésével fejezte ki szerencsekívánatait. A. M. Majorov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők középső hadseregcsoportjának parancsnoka a hadseregcsoport tagjai nevében fejezte ki jókívánságait, és átadta az államfőnek A. A. Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere üdvözletét. Virágcsokrokkal köszöntötték Svoboda elvtársat a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a pionírszervezet küldöttségei, amelyek Juraj Varholíknak, a SZISZ KB elnökének vezetésével jelentek meg a prágai várban. Dr. Bohuslav Večera miniszternek, a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottság elnökének vezetésével köszöntötték köztársaságunk elnökét a mezőgazdasági dolgozók küldöttei, Gusta Fučíkovának, a Nőtanács elnökének vezetésével a Csehszlovák Nőtanács küldöttsége és Karel Šiška akadémikus vezetésével a tudományos és kulturális dolgozók küldöttsége. Šiška akadémikus átadta a köztársasági elnöknek „A tudományért és az emberiségért" aranyérmet, amit a CSTA elnöksége adományozott az államfőnek 75. születésnapja alkalmából. Dr. Antonín Kroužilnak, a CSSZBSZ központi titkárának vezetésével fejezte ki szerencsekívánatait a CSSZBSZ küldöttsége, és Miloš Hrušovský vezetésével a Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének küldöttsége. A köztársasági elnök fogadta a prágai diplomáciai testület tagjait, és a kíséretükben tartózkodó Ján Marko külügyminisztert. A diplomáciai testület nevében Atle Asanti finn nagykövet, a prágai diplomáciai testület korelnöke köszöntötte Svoboda elvtársat. Üdvözlet Szlovákiából (Folytatás az 1. oldalról) Köszöntjük Önben az államférfit, a kommunistát, aki Csehszlovákia felszabadulása után minden erejét a szocializmus építésének, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz jüzödő barátság és szövetség megszilárdításának szolgálatába állította, és magatartásával jelentősen hozzájárult köztársaságunk békeszerető internacionalista külpolitikai irányzatának kialakításához. Államférfiúi bölcsességét bizonyította az utóbbi két esztendő rendkívül bonyolult politikai feltételei között is. Az Ön érdeme is, hogy népeink Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével megtalálták a nehéz politikai válságból kivezető utat. Büszkék vagyunk arra, hogy államunk élén olyan személyiség 'áll, akiben a bölcsesség és a szerénység a gazdag élettapasztalatokkal, a kommunista elvhűség az igazi szocialista hazafi áldozatkészségével párosult. Államunk valamennyi polgára, a csehek, a szlovákok és a hazánkban élő nemzetiségek tagjai is elnöküknek tartják Önt a szó legigazibb értelmében, és mély emberi vonzódást és tiszteletet éreznek Ön iránt. Az Ön nevétől, Elnök Elvtárs, elválaszthatatlan a nemzetiségi kérdés marxista megoldásának konkrét példája, és Szlovákia fejlődése a szocialista Csehszlovákiában. Kedves Elnök Elvtárs! E kedves és becses jubileuma napján szeretnénk Önnek kifejezni tiszteletünket és hálánkat mindazért, amit hazánk és dolgozó népe jóléte érdekében tett, s mindenekelőtt szeretnénk az elkövetkező évekre jó egészséget és erőt kívánni, népeinknek pedig azt kívánjuk, hogy Ön sokáig, nagyon sokáig álljon államunk élén. JOZEF LENÁRT, az SZLKP Központi Bizottságának • első titkára, PETER COLOTKA, az SZSZK kormányának elnöke, ONDREJ KLOKOČ, az SZNT elnöke, VOJTECH DAUBNER, az SZNF Központi Bizottságának alelnöke. Szívből jövő szerencsekívánatok Ludvík Svoboda köztársasági elnököt 75. születésnapja alkalmából őszinte szeretettel köszöntötték a Magyar Népköztársaság vezetői. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock fenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke üdvözlő táviratukban többek között hangsúlyozta: „Az ön élete szorosan összefonódott a csehszlovák nép nemzeti függetlenségéért és a szocialista társadalom megvalósításáért folytatott harcával. Az ön személyében ugyanakkor a magyar nép őszinte barátját tiszteli, aki a magyar—csehszlovák barátság és együttműködés híve, és odaadóan tevékenykedik annak elmélyítésén." Táviratilag üdvözölték köztársasági elnökünket W. Gomulka, a LEMP KB első titkára, Marian Szpychalski, a LEMP Államtanácsának elnöke, f. Cyrankiewicz, a Lengyel Minisztertanács elnöke. A jelentős jubileum alkalmából Svoboda elvtárs antifasiszta érdemeit és a szocialista társadalmi rend építését kifejtett munkásságát méltatta üdvözlő táviratában W. Olbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke. A Bolgár Kommunista Párt A CSSZSZK elnöke Major Lajos Ipolysági nyugdíjasnak 70. születésnapja alkalmából a Munkaérdemrendet adományozta a kommunista- és munkásmozgalomban, a közéleti tisztségekben és a szocializmus építésében kifejtett önfeláldozó munkásságáért. A kitüntetést az SZLKP lévai járási bizottságán tegnapelőtt adta át a kitüntetettnek Eugen Turzo elvtárs, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára. A CSSZSZK elnöke ugyanakkor Fitus Ferdinánd tanyi nyugdíjasnak 75. születésnapja alkalmából az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta a pártban, a köztisztségekben és a szocializmus építésében kifejtett önfeláldozó munkásságáért. A kitüntetést Štefan Junas, az SZLKP nyugatszlovákiai kerületi bizottságának titkára nyújtotta át az SZLKP komáromi járási bizottságán. Fogadás (ČSTKJ — Dr. Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap fogadta a KGST tagállamainak pénzügyminisztereit, akik e napokban Prágában részt vettek a KGST deviza- és pénzügyi állandó bizottságának 19. ülésszakán. 'Mzélett ú Központi Bizottsága, a BNK Nemzetgyűlésének elnöksége, a bolgár kormány és a bolgár nép nevében T. Zsivkov és G. Trajkov fejezte ki jókívánságaikat. Joszip Broz-Tito jugoszláv köztársasági elnök üdvözlő táviratában jó egészséget és sok sikert kívánt Svoboda elvtársnak a Csehszlovákia népei jólétéért kifejtett munkásságához. — Dr. ĽUBOMÍR ŠTROUGAL sző vetségi miniszterelnök tegnap üdvözlő táviratol küldött Hafez Asz szad vezérőrnagynak, a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnökévé történt megválasztása alkalmá bői. — JÁN MARKO külügyminiszter tegnap fogadta Atle Asantit, Finn ország csehszlovákiai nagykövetét a finn kormány emlékiratának átadásával kapcsolatban, amely to vábbi lépés az európai biztonság kérdésével foglalkozó konferencia konkrét előkészítéséhez. — SZTANKÓ PÁL, a Magyar Népköztársaság főkonzulja tegnap meglátogatta Viliam Šalgovičot, az SZLKP Központi Ellenőrző és Re víziős Bizottságának elnökét. A szívélyes légkörben lefolyt beszélge tésen kicserélték nézeteiket né hány időszerű politikai és gazdasági kérdésről. — ŠTEFAN CHOCHOL, az SZSZK iskolaügyi minisztere fogadta a SZISZ szlovákiai főiskolai bizottságának képviselőit, akik tájékoztatták fit a főiskolások nyári aktivizálásának eredményeiről. A CSEMADOK a CSKP 50. évfordulója tiszteletére (ČSTK) — A CSEMADOK Központi Bizottsága Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 50. évfordulójának tiszteletére szemináriumot rendez a CSKP történelméről, kiemelve a dél-szlovákiai munkásmozgalom hagyományait. A történészek a magyar állampolgárok számára rendezett előadásokban ismertetik majd Steiner Gábor, Schönherz Zoltán, Major István és további személyiségek tevékenységét, valamint DélSzlovákia munkásmozgalmi hagyományalt. Rozsnyón megrendezik a Petőfi — partizáncsoport találkozóját. A CSEMADOK helyi szervezetei ezenkívül megbeszéléseket szerveznek a CSKP alapító tagjaival. Gazdasági tanácskozás az SZLKP Központi Bizottságán (ČSTK) — Bratislavában tegnap tanácskozást tartottak a kerületi és a járási pártbizottságok népgazdaság' szakaszon dolgozó titkárai. A tanácskozást az SZLKP KB elnöksége hívta össze. Václav Vačok, az SZLKP KB titkára bevezetőben foglalkozott a népgazdasájr jelenlegi problémáival, és az időszerű politikai kérdésekkel. Rámutatott a népgazdaság jelenlegi helyzetére, és részletezte az 1971. évi terv előkészítési munkáját. Felhívta a figyelmet, milyen nagy jelentőségű, hogy népgazdaságunk minden szakaszán teljesítsük az ez évi feladatokat. Különösen hangsúlyozta, hogy az egyes szakágazatokban és termelési-gazdasági egységekben fel kell tárni a belső tartalékokat, mert ez a jövő évi terv és az ötéves terv megvalósításának feltétele. Vačok elvtárs tolmácsolta az SZLKP KB elnökségének azt a követelményét, hogy a kommunisták valamennyi dolgozóval együtt tevékenyen vegyenek részt a párt gazdaságpolitikájának előkészítésében és teljesítésében, úgy, ahogy azt a jövő évi terv összeállítását szabályozó irányelvek kifejezik. Nem lehet megengedni, hogy a vállalati érdekek háttérbe szorítsák a társadalmi érdekeket. Ezt az elvet mindenekelőtt a pártés a szakszervezetek kötelesek védelmezni. Fő cél: a munkáshatalom szilárdítása (Folytatás az 1. oldalról) szellemében értelmezzék. Hangsúlyozta, hogy a sžocialista demokrácia megszilárdításának fő célja a munkásosztály vezető szerepének megerősítése az egész dolgozó nép érdekében. Mindez lehetővé teszi, a munkásosztály hatalmának hatékonyabb gyakorlását. A szónok kiemelte: rendkívül fontos, hogy a társadalmi ellentéteket ma is, holnap is a haladás szellemében oldjuk meg. A szocialista országépítés céljaiért folytatott harc vezetése a párt feladata, amelynek irányítania, fejlesztenie kell a szocialista demokráciát. Biszku Béla ugyanakkor hangsúlyozta, mennyire jelentős a szocialista demokrácia és a centralizmus összefüggése. A tegnapi ülésen elnökölt Kárpáti Ferenc vezérőrnangy bejelentette, hogy újabb testvérpártok jutatták el üdvözletüket a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusához. Az elnök a kongresszus résztvevőinek nagy tapsa közepette köszönetét fejezte ki a testvérpártok üdvözletelért. A szerdai napon szólalt fel Komócsin Zoltán elvtárs, aki beszédében mindenekelőtt az MSZMP nemzetközi politikájával foglalkozott. A bevezetőben kijelentette: a marxizmus—leninizmus elvei szerint bármilyen társadalmi rendszerű ország bel- és külpolitikája összefügg és kölcsönhatással van egymásra. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP érdekeit és törekvéseit a szocializmus építésének céljait, a nemzetközi munkásosztály ügyének szolgálata határozza meg. A Magyar Népköztársaság érdekeit és céljait szolgáló, a marxizmus—leninizmus elvei alapján kialakított nemzetközi politikában és a gyakorlati erőfeszítésekben sarkalatos jelentősége van a proletár internacionalizmusnak — hangoztatta Komócsin Zoltán. Az internacionalizmus jelentősége, a fogalom általános meghatározása nem okoz problémát a nemzetközi kommunista mozgalomban. A testvérpártok, a kommunisták általánosságban azonos felfogást vallanak. Jelenleg azonban olyan a helyzet, hogy az internacionalizmusra hivatkozik mindenki: a marxizmus—leninizmus elveit következetesen vallók csakúgy, mint a jobboldali, vagy „baloldali" opportunisták. Legutóbbi hírügynökségi ' jelentések szerint az MSZMP X. kongresszusa folytatja tanácskozását. Fokozott diplomáciai aktivitás Kairó —Hafez Asszad tábornok, Szíria miniszterelnöke ma, Husszein jordániai király pedig december 2-án ferkezik Kairóba, hogy az egyiptomi vezetőkkel tárgyaljon. Szadat egyiptomi köztársasági elnök „a két testvérország kapcsolatainak megszilárdításáról, együttműködésének elmélyítéséről" folytat majd eszmecserét a damaszkuszi vendéggel. Az Al Ahram szerint Husszein király is elsősorban a keleti front helyzetéről tárgyal majd Kairóban. Az egyiptomi vezetőkkel folytatandó megbeszélésen megvizsgálják még a jordániai hatóságok és a palesztinai menekültek szervezetei közötti kapcsolatok normalizálásának menetét. Hírügynökségi jelentés szerint Husszein király Kairóból Washingtonba, majd — a tervek szerint — Párizsba, Bonnba és Londonba látogat. Az Al Ahram szerint az uralkodó legkésőbb december 11-én hagyja el az Egyesült Államokat, mert akkor érkezik oda Dajan izraeli hadügyminiszter. Bejrút — A „palesztinai forradalmi erők" szóvivője Bejrútban közölte, hogy szerdán reggel jordániai kormánycsapatok Irbid térségében tüzet nyitottak a gerillák állásaira. A gerillák kénytelenek voltak viszonozni a tüzelést — mondta a szóvivő, majd hozzátette, hogy bejelentésének időpontjában a harc még tart. Kedden este amerikai hadihajók csatlakoztak az Omátiiöbölben operáló brit és iráni egységekhez. Ez volt az „amerikai katonai jelenlét" első közvetlen megnyilvánulása ebben a térségben. A Dél-jemeni Népi Köztársaság hivatalos hírszolgálati irodája szerint az Ománi-öbölben folytatott hadgyakorlatok mögött „titkos terv" húzódik meg, amelynek célja" az a Arab-félsziget felszabadító mozgalmának felszámolása és a dél-jemeni rendszer megdöntése". Véget' érť a koreai vita New York — Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságában véget ért a koreai vita. A szavazásnál az Egyesült Államok vezette tömbnek Ismét sikerült meghiúsítania a szocialista országok azon indítványát, hogy szüntessék meg az amerikai megszállást álcázó ENSZ bizottság tevékenységét Koreában, és vonják ki az összes külföldi csapatokat az ország területéről. Az amerikai csapatok kivonását követelő határozatot 60:32 arányban, 30 tartózkodással szavazták meg. A Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ún. ENSZ-bizottság feloszlatását követelő határozatot 64:32 arányban utasították el 26 tartózkodással. Végül 69:30 arányban 23 tartózkodással jóváhagyták azt az amerikai határozati javaslatot, amelynek értelmében az amerikai csapatok az ENSZ zászlaja alatt továbbra is megszállva tartják Dél-Koreát. Első lépés a holdlaboratórium építéséhez Moszkva — A csillagászok és a fizikusok szerint a szovjet Lunohod működése az első lépést jelenti a Holdon létesítendő asztrojizikai laboratórium építéséhez — írja Szergej Mangyelstam professzor a moszkvai Pravda tegnapi számában. A cikk írója hangsúlyozza, hogy meggyőződése szerint a Lunohod számos új ismeretet szerez a röntgensugárzás tanulmányozására. A kísérlet fő célja a gyenge, nem lokalizált röntgensugárzás tanulmányozása, amely többékevésbé egyforma intenzitással érkezik a világűr valamennyi pontjáról. LAPZARTAKOR érkezett GROMIKO—ULBRICHT TALÁLKOZÓ Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán az NDK fővárosában megbeszélést folytatott Walter Ulbriuhttal, az NSZEP első titkárával, az NDK Államtanácsának elnökével. A szívélyes, baráti légkörben lefolytatott megbeszélésen az európai biztonságot érintő, valamint a két felet kölcsönösen érdeklő kérdésekről tárgyallak. KÉPVISELÖRABLÁS PÁRIZSBAN Egy szélsőbaloldali szervezet elrabolta, majd Párizs nyugati részében szabadonbocsátotta a francia parlament egyik képviselőjét, Michel de Graillyt. A képviselőt kórházba szállították, de egyelőre nem ismeretes, milyen az egészségi állapota. Az emberrablást követően a magát „új népi ellenállás nak" nevező csoport közleményt juttatott el a francia sajtőszerveknek, hangoztatva, hogy a képviselőt partizánok egy csoportja tartóztatta le és a „népi igazságszolgáltatás" vitte őt el, hogy elítélje bűneiért. A közlemény hangoztatja, hogy a képviselő ideiglenesen kapta vissza szabadságát.