Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-22 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

Viktor Chmara ausztráliai jegyzetei A „BOLSEVIKOK VÖLGYE" Több ezer kilométert tettem meg az ötödik világrészen, sokat láttam és sok emberrel találkoztam. Ausztráliát gyakran úgy emlegetik, mint boldog, csendes és politikai szempontból nyugodt földrészt. Pedig ma nem ilyen a valóság. Ausztrália részvétele a véres vietnami háborúban nagyon éles válságot idézett elő a társadalomban és az egyszerű embereket is arra serkentette, hogy részt vegyenek a viharos politikai életben. Jelen voltam az ausztráliai fegyveres erők vietnami kalandja ellen tiltakozó néhány tömeggyűlésen és tüntetésen. A tiltakozás egyre nő, mert a Vietnamból érkező hajók egyre több elesett ausztráliai katona koporsóját szállítják Sidneybe, vagy pedig az robbantja ki a tiltakozást, hogy „ágyútöltelékeket" hajóznak be, fiatal fiúkat, menetoltözetben, akiket arra ítéltek, hogy meghaljanak, vagy gyilkossá legyenek ... Vietnam az ausztráliaiak számára nagyon közeli és ezért veszélyes harctér. Az ország szomszédai Indokína és Óceánia népei. Nem kockázatos-e a szomszédos kapcsolatokat a leplezetlen ellenségeskedésre, gyűlöletre és vérontásra építeni? Es ki hajlandó életét kockáztatni ilyen bűnös és kifejezetten értelmetlen célért? Ezek a gondolatok nyugtalanítanak számos ausztráliai polgárt és úgytzólván a társadalom minden rétegét felháborítja a kormány Vietnam-ellenes politikája. A béke aktív védőihez hovatovább egyre több munkás, értelmiségi és diák csatlakozik. John Watson dokkmunkást például akkor tartóztatták le, amikor berontott a parlament üléstermébe és a képviselőház elnökének arcába kiáltotta az igazságot: „A lelkiismeretükre hivatkozom, képviselő urak! Az amerikaiak által kirobbantott vietnami háború piszkos, kegyetlen, bűnös és Ausztrália számára veszélyes!" Watson akkor is kiabált, amikor a rendőrök durván kivezették a teremből: „Az apám az első világháborúban halt meg, a bátyám a másodikbanl Három gyermekem van. Nem akarom, hogy az amerikai militarizmus áldozataivá váljanak!" A civilizáció perifériáján Egyébként Ausztráliában, a látszólag boldog földrészen, égető, sőt tragikus problémát jelent a bennszülöttek kérdése. Az ausztráliai társadalomban nincs számukra hely, rendszerint távoli, ritkán lakott helyeken élnek, holott igen sok város és falu, folyó, völgy és hegy neve bennszülött eredetű. Ilyen az ország fővárosának a neve is — Canberra — a bennszülöttek nyelvén azt jelenti, hogy a „találkozás helye". Tavasszal emlékeztek meg James Cook angol tengerész ausztráliai partraszállásának 200. évfordulójáról és a melbourne-i egyetem egyik tanára szerint, a földrészen akkor legalább 300 000 őslakos élt és ha nem üldözték volna őket, ma legalább 30 millió lénna a számuk. Azonban a mai statisztika adatai szerint már csak 130 000 bennszülött él az országban és ezekből több mint 80 000 a félvér. Brisbaneban beszéltem Cat Walkerrel, az egyetlen bennszülött költőnővel, aki — bár „ősei földjén él" — egészen a közelmúltig nem kérhette az ausztrál állampolgárságot és kénytelen angolul írni, mert egyetlen iskolában sem tanítják a bennszülött nyelvet. Néhány fajvédő antropológus azt hangoztatja, hogy a bennszülöttek gyermekeinek elég az elemi iskolai oktatás, mert többre nem képesek. Ezért — tanácsolják a „tudósok" — nincs érteltne, hogy középiskolákban folytassák tanulmányaikat, helyesebb, ha mezőgazdasági munkásként dolgoznak a farmokon ... Telepesek Kikből tevődik össze ez a 12 millió lakos? Ausztrália keleti és délkeleti partvidékén nagy fehér szekérkerekek díszítik a házfalakat, a kerítéseket, a kapukat. A házak lakói szívesen elmondják a látogatónak, hogy az angol kivándorlók 150—200 évvel ezelőtt kezdték benépesíteni a földrészt és a juhtenyésztéssel foglalkozó első telepesek kezdték kiszorítani az ország őslakóit a termékeny síkságokról. Szekerük kerekét a házfalra erősítették és megesküdtek: „Mától kezdve örökre itt!" Később a kerék a jólét és a bőség Jelképe lett. Azonban a kerekeket a riverini mezőgazdasági jellegű területen is láttam, ahol minden lépésre a dallamos olasz* nyelv készteti csodálkozásra a látogatót. Ezek a bevándorlók csak a közelmúltban telepedlek le és citrusz- és szőlőtermesztéssel foglalkoznak. A kerekeket zsibárus kocsikról vették le. Ezek az emberek — a közelmúltban még szicíliai, velencei, nápolyi és milánói munkanélküliek — más jelképet látnak a kerékben: „A házfalra erősített kerék arra emlékeztet bennünket, hogy kerekeken élünk — vagyis: Keress egy kis pénzt, aztán futás — haza!" A háború után érkezett bevándorlók azonban csak nagyon nehezen kerülhetnek vissza a hazájukba. Az illetékes minisztérium minden eszközzel — hitelek folyósításával és politikai zsarolással — akadályozza távozásukat, hiszen az utóbbi években különösen nagy a munkaerőigény. Látszólag nagyon egyszerű lenne bevándorlásra biztatni a szomszédos, túlnépesedett délkelet-ázsiai országok lakosságát és azonnal elárasztanák az emberszegény világrészt, de a „fehér Ausztrália" fajvédő törvényei tiltják az ázsiai népek letelepedését. A politika fajüldöző jellegét bizonyítja az őslakók keserves sorsa, az ázsialak letelepedését tiltó törvény és az, hogy az ausztráliai katonák is részt vesznek a vietnami nép kiirtásában. Emberek, életutak A Bevándorlási Minisztérium — ennek politikája alakítja a földrész etnográfiai térképét — nyílt kapcsolatot tart fenn a különféle jobboldali irányzatú menekült szervezetekkel. Mint eső után a gombák, úgy szaporodnak az „antikommunista honfitársi egyesületek", cseh, jugoszláv, lengyel és magyar ligák. Az „új-ausztrálok" — ahogyan Itt nevezik őket — időnként kis csoportokban találkoznak, kiabálnak egy kicsit a „szabadság megmentéséről", meg arról, hogy „a demokráciát meg kell védeni a kommunista Invázió ellen", aztán szétoszlanak. A helyi munkásáruló sárga sajtó viszont népszerűsíti gyűlölködő frázisaikat, hogy így befolyásolja az egyszerű embereket, megfertőzze őket antikommunizmussal és a szocialista országok népei ellen Izgassa Ausztrália polgáraitViszont nem mindenki felejtette és árulta el a hazáját. Sidneyben, a George Street en van az Orosz Társasklub, ahol a külföldre szakadt, de hazájukhoz hű bevándoroltak szovjet filmeket láthatnak és beszélgethetnek szovjet tudósokkal; írókkal, költőkkel, művészekkel és tengerészekkel. A klubot nemcsak a bevándorlót látogatják, hanem az ausztrállal munkások, tanítók és diákok is. Tom Payn az igazságot keresi Tom Payn 1920-ban, huszonhárom éves korában lépett be az Ausztráliai Kommunista Pártba. 1922-ben sikerült Moszkvába utaznia, tehát ma ő az egyetlen ausztráliai, aki látta és hallotta Lenint. — 1922. november 13-án Moszkvában a Kommunista Internacionálé IV. Kongresszusán ml hárman ausztráliaiak az emelvénytől tizenkét lépésre ültünk. Közvetlenül Lenin arcába néztem. Szívembe akartam vésni minden szavát, minden mozdulatát. Az egyik elvtársamat rábírtam, hogy kérjen Lenintől néhány sort az ausztráliai kommunisták számára. Lenin elvtárs megírta az üzenetet és én elhoztam. Az üzenet Bili Thomashoz, a munkássajtó kiváló publicistájához került. Bili meghalt, családja szétszéledt az országban . .. nem tudom, ml lehet a Thomas-gyűjteménnyel. De akkor, ott a kongresszuson, győződtem meg annak az ügynek a helyességéről, amit a mai napig is szolgálok. Igazságot kerestem, és megtaláltatni Fény és árnyék Ausztráliában régi hagyomány, hogy a házaknak, farmoknak nevük van — például: Ronieo, Júlia, Ibolya, Strucc, Bumerang stb. Az NOFSZ után Queenslaiídban új nevek tűntek fel: Marx, Lenin, Moszkva, Vörös Petrográd. Az ország déli részén, Coodber Pedy városka mellett, az országút egyik kereszteződésénél ma is útjelző mutatja az irányt a „Bolsevikok Völgye" felé. Orosz telepesek és a helyi lakosság adták ezt a nevet a völgynek és ez az elnevezés megmaradt a legvadabb reakció, a féktelen szovjetellenes hisztéria időszakában is. De találkoztam éppen ellenkező, elszomorító hagyományú történelmi „nevezetességekkel" is. „Például egyszer megkérdeztem ausztráliai kollégámtól, hogy milyen rendeltetésű épület emelkedik a Harbour Brldge közelében lévő szigeten. — Ez a Denison-erdő. A szovjet agresszió ellen épült. — Milyen agresszió ellen?! Zavartan válaszolt: — Ez akkor volt, amikor önök Ausztrália megszállására készültek ... — Mi, Ausztrália megszállására... mikor?! — A krími háború idején. Sajnos ez nem anekdota, hiszen egyes tankönyvek még ma is emlegetik ezt az „agressziót". De vannak ennél megdöbbentőbb jelenségek is. Vannak emberek, akik ina is szívesen építenének új Denison-erődöt, szívesen aláásnák a jelenlegi szovjet—auszrállai kapcsolatokat. Ezzel szemben vigasztaló, hogy az ötödik világrész lakói között egyre nagyobb az érdeklődés a szovjet kultúra és tudomány iránt, egyre többen és egyre fokozódó érdeklődéssel fogadják költőinket, íróinkat, tudósainkat, vagy a halászhajó személyzetét, látogatják a szovjet filmek bemutatóját és olvasnak szovjet könyveket és sajtótermékeket. Személyesen meggyőződtem arról, hogy a nép felismerte a két - ország kereskedelmi gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatának jelentőségét és azok, akik mint turisták, vagy küldöttségek tagjai jártak a Szovjetunióban, érezhették, hogy a szovjet nép szintén a mindkét fél számára előnyös kapcsolatok kialakítására törekszik. [Nová doba) Vannak-e „holdkórosok" a Holdon? NÉGYMILLIÁRD ÉVES POR A Szovjet Tudományos Akadémia egyik speciális laboratóriumában bemutatták a „szakmabelieknek" a Luna 16. űrrakétájának értékes rakományát, a holdkőzetet. Az érdeklődés akkora volt, hogy számos tudós már órákkal a rakományt szállító repülőgép érkezése előtt kint toporgott a Moszkva környéki repülőtéren. Az akadémia laboratóriumában a „kiállítási helyiség" tulajdonképpen egy rozsdamentes acélból készült hordó alakú tartály, amely kerek kémlelőnyilásokkal van ellátva. Minden ablakocska alatt ott lóg egy pár gumikesztyű; a tudósok ebbe dugják kezüket, amikor a „kamerán" belül végeznek manipulációkat a barnásszürke holdkőzettel, amely fényhatásra zöldes, sőt enyhén pirosas árnyalatot kap A földszínű, fakó holdporban szabad szemmel is kivehetők a milliméteres nagyságú kristályok. Ezek a kőzetkristályok a holdtalajba behatolt fúró végéről kerültek le. Itt van a fúró ls egy vákuumtartályban. — A Hold egész felületét Ilyen fakószürke por borítja, helyenként háromméteres vastagságban is — kezdi a magyarázatot a különleges laboratórium vezetője. — Nem hasonlít a mi porunkhoz, mert a holdbéli viszonyok között a szemecskék szorosabban összetapadnak, mintegy • talajt képezve, amely alig süpped be az űrhajós láva alatt. A holdpor életkora hozzávetőlegesen négy—négy és fél milliárd esztendő — kapcsolódik a beszélegtésbe egy másik szakember. — Ez körülbelül Földünk életkorának felel meg. A kőzetképződmények azonban Jóval fiatalabbak. 2—3,5 milliárd évesek. Ez különböző magyarázatokra szolgáltat okot. Az azonban bizonyos, hogy a Holdról, mint geológiallag egynemű testről alkotott elképzelések helytelenek. Kétmlllárd évvel ezelőtt erőteljes geológiai folyamatok zajlottak le a Holdon. Ezeket a folyamatokat lényegileg még tisztáznunk kell. Most az a fontos, hogy minél több területről, ne csak a „tengerek", hanem a „szárazföldek" területéről is szerezzünk talajmintákat. Az első talajminták sok fejtörésre adtak okot. Az Apollo 11. leszállási helyén például nagy menynyiségű titánt találtak a kőzetben. Volt, aki azt mondta, hogy ez rendjén van így, ám az Apollo 12. repülése után kiderült, hogy a korábbi űrhajósok véletlenül éppen egy „titánlelőhelyről" vették a mintát. A Luna 16hoz hasonló, viszonylag olcsó és kockázatmentes készülékekkel a Hold számos térségéből nyerhetünk talajmintákat. Még a sekélyebb lefúrások ls rendkívül nagy eredményt adhatnak. A „kiállítás" gazdái elmondták, hogy már akkor megmérték a talaj radioaktivitását, amikor az még a hermetikus tartályban volt. A továbbiakban a különböző vizsgálatok, mérések és elemzések egész dandárját végzik el. Valaki közbevetette, hogyha a Holdon vannak „holdkórosok", azok csak mikroorganizmusok lehetnek. — Ez még nem derült kl, de ki tudja? — értette el a tréfát az egyik tudós, majd folytatta: — Mielőtt a kőzetet tartalmazó tartály ebbe a kamrába került, mindent gondosan sterilizáltunk, nehogy a földi mikroorganizmusoknak kedvük szottyanjon ide látogatni. Azzal kapcsolatban ls minden óvintézkedést megtettünk, hogy a holdbeli baktériumok, ha vannak, ne fertőzzék meg a tudósokat. Most a kamra héliummal van töltve, amely nem megy át vegyi reakción. Ha a kamrában levegő lenne, az Oxigén például elsavasítaná a kőzetet és megbontaná a holdanyag elsődleges képét. A kamrát tehát először milliós nagyságrendű atmoszféra nyomásnak tettük ki, majd megtöltöttük héliummal. (Izvesztyija)