Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-21 / 277. szám, szombat

A CSEH MÜBALLADA NAGY MESTERE (100 ÉVE HALT MEG KAREL JAROMÍR ERBEN) november 21-én halt meg Prágában a cseh romantikus költészet nagy egyénisége, a cseh müballada mestere, Karét Jaromír Érben. Komor tónusú, népköltészeti motívumokra épülő balladái máig is ragyogó ékkövei a cseh költészet kincsestárának. Karel jaromír Érben 1811-ben Miletínben, egy jellegzetes cseh kisvárosban született. Már igen zsenge korban megszerette a betűt és a természetet. Ezt a könyv- és természetimádatot édesapjától örökölte, aki kertész és gyümölcstermelő volt, s már mestersége kapcsán is szinte eggyé vált a természettel. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után, 1831-ben, 20 esztendős korában az eszes ifjú a prágai egyetemre került. Előbb a bölcsész, majd a jogi karon folytatta tanulmányait. Erre az időszakra esnek költői pályafutásának kezdetei is, amikor a „Čechoslav" című folyóiratban megjelentek első, nem éppen sikerült, patetikus hangvételű versei, melyek még nemigen sejtették a későbbi nagy költőt. Prágai tanulmányai során számos barátot szerzett, akik jelentékeny segítségei nyújtottak számára költővé érésében. Ezek közé a barátok közé tartozott például Karel llavJik, a későbbi podébradyi járásbíró, aki elvitte Erbent a szülőfalujába, Zebrákba, ahol Erbén a népszokásokat, a népdalokat és a népmeséket, a népi hiedelmeket kezdte tanulmányozni és feljegyzéseket készített mindezen folklorisztikus elemekről. Hasonló kutatásokat folytatott szülővároskájában, Miletínben is. Ez a gyűjtés szolgált alapul az 1842—45 között megjelent háromkötetes népdalgyűjteményéhez: „Písnö národní v Čechách" (Csehországi népdalok), népies stílusban megírt meséihez, sőt életműve legjelentősebb és legjellemzőbb alkotásaihoz,a balladákhoz is. Első igazi balladája 1838-ban „A kincs" (Poklad) címmel jelent meg a Boleslav Jablonský által szerkesztett „Vesna" (Tavasz) című irodalmi évkönyvében és kirobbanó sikert aratott, Erbent az általános érdeklődés középpontjába állította. Régi motívumokra épül a ballada mondanivalója, mely az anyák és gyermekeik közti érzelmi vi-, szonyt tárgyalja. František Palacký igen kedvező kritikát írt az ifjú Érben első balladájáról, melyben Érben kihangsúlyozta az ember és a természet közötti démoni kapcsolatokat, a szenvedély és a szenvedélyesség tragikumát, az anya és gyermeke közti érzelmi kapcsolatok megtisztító hatalmát. Érben máiebben az első balladájában a hangulatfestés mesterének bizonyult, meglelte a balladai forma titkát és nem felületesen, hanem színes freskóhoz hasonló jellemző, határozott vonásokkal, merész fantáziával, hatásos illúziókeltéssel rajzolja meg a tájakat és az embereket. A negyvenes évek folyamán aztán egymás után írta meg sikerültnél sikerültebb balladáit, melyek 1853-ban „Virágcsokor" I Kytice) címmel jelentek meg gyűjteményes kiadásban. Ez a gyűjtemény ékesen bizonyította, hogy Karel Jaromír Érben a cseh balladaköltészet kiváló mestere, aki tökéletesen ismeri a balladaírás valatnenyi csínjátbínját. Nemcsak formakészsége, hanem tömör, a balladákra jellemző szaggatott, drámai erejű nyelvezete, hangulatteremtő és a népmesék légkörét megidéző képessége egyaránt bámulatba ejtették olvasóit és kritikusait. Balladáiban nagy előszeretettel ismételt bizonyos motívumokat, mint például a szülők és gyermekeik közti szívélyes viszonyt, a természet démoni erőinek legyőzhetetlen hatalmát az eni ber felett. A bűn Érben vala mennyi balladájában elnyeri méltó büntetését és az igazság mindig diadalmaskodik a hamisság felett. A népköltészet iránti érdeklődés és szerelete végigkísérte Erbent egész életében. Bejária Csehországot, gyűjtötte a nép költészet szinte valamennyi műfaját: dalokat, meséket, közmondásokat és szólásmondásokat, népszokásokat és népi játékokat. A népmesék különösképpen érdekelték. Nem csupán a cseh, hanem más szláv népek meséit is kutatta, gyűjtötte, lefordította anyanyelvére. így születelt meg nagy müve, a tor jedelines szláv népmesegyűjtemény, amely 1865-ben „Száz szláv népmese és monda eredeti dialektusban" (Sto prostonárodnícli pohádek a povestí slovanských v náŕečích pűvodních | címmel látott napvilágot. A népköltészeti alkotásokkal való foglalkozás és a megélhetési gondok egyre inkább lehetetlenné tették, hogy a költő újabb művek írásához lásson. S

záz év telt el a cseh romantikus költészet, a ballada cseh nagymesterének halála óta. Az eltelt évszázad azonban semmit nem vett el műveinek ragyogó fényéből, melyek írójukat ma is a cseh költészet halhatatlan klasszikusainak sorába emelik. SÁGI TÓTH TIBOR ITT AZ ÖSZ Nemzetközi fényképkiállítás Prágában Az újságírók nemzetközi szervezetének fényképészeti szekciója először 11 évvel ezelőtt határozta el tagjai rendszeres együttműködését: a fényképkiállítások másodévekénti megrendezését. Pontosan egy év múlva megnyílt Berlinben az első lnterpressfoto kiállítás, melyet azóta hasonló rangos bemutatók követtek. Varsó, Budapest és Moszkva után az idén Prága a nemzetközi fényképkiállítás színhelye. Csakhogy a Hybernium terjedelmes földszinti és emeleti térségei sem bizonyultak eléggé tágasaknak ahhoz, hogy befogadják a 42 ország mintegy 4 ezer szerzőjétől érkezett szebbnél-szebb felvételeket. Volt mit tennie a nemzetközi zsűrinek, míg "kiválasztotta a legértékesebbeket és legérdekeseb beket - 1200 felvételt, — melyek méltán megérdemlik az irántuk tanúsított, szűnni nem akaró figyelmet. De nem is csoda, hiszen ilyen színvonalas és gazdag fényképkiálítást ed dig még nálunk nem volt. A bemutatót az előző évekhez hasonlóan „A béke, a nemzetek közti barátság, a humanizmus és a haladás" jegyében rendezték meg. A katalógusból természetesen a kiállított képek szerzőinek kilétére is fény derül. Nem egy közülük fiatal, még „be nem futott" művész. Alkotásaik azonban máris tehetségükről, mély érzésükről, hozzáértésükről tanúskodnak. A mieinken kívül a legtöbb fénykép a Szovjetunióból, az NDK-ból, Bulgáriából és Lengyelországból való. De a szerzők között több jugoszláv, angol és osztrák is akad, sőt sokan az Egyesült Államokat, Mexikót, Kubát, Indiát, Vietnamot, Mongóliát és Ceylont képviselik mesterműveikkel a prágai lnterpressfoto kiállításán. Csodálatos, milyen meglátásai vannak a jó fényképésznek! A mások számára semmitmondó részletekből is hatásos, figyelemre méltó müveket varázsol elő. Ezek a mindennapi életből ellesett, hétköznapokat megörökítő mozzanatok kötik le — természetességüknél fogva — leginkább a nézők figyelmét. A nemzetközi zsűrinek nemcsak a legjobb képek kiválasztása okozott gondot a bemutató előtt, hanem további felelősségteljes feladata: a képek elbírálása is gondos munkát igényel. Az lnterpressfoto ugyanis versennyel egybekötött kiállítás, melyen egyetlen kép sem lehet két évnél idősebb. A fotonporterek a Grand Prix-ért, vagyis a Nagydíjért vetélkednek.. Az arany, az ezüst és a bronzérmet vagy az elismerést a résztvevők hat szempontból megítélendő legjobb alkotásukért nyerhetik el. A kitüntetések odaítélésénél a tudósítás-, a riport-, a portré-, a zsánerkép, a sportés a színes felvételek mondanivalóját, minőségét és színvonalát is tekintetbe veszik. A prágai kiállítás sikere az előző berlini, varsói, budapesti és moszkvai bemutatókhoz hasonlóan nemcsak a fotoriporterek hírnevét öregbíti, hanem a közönségnek is maradandó élményt jelent. Nem is szólva arról, hogy a belépőjegyeket is kisorsolják, így az öt személygépkocsi, a színes műsort „fogó" tv készülékek, fényképezőgépek, illetve a további, 800 ezer korona értékű díjak egyikéi bármely látogató megnyerheti. A műélvezet mellett ez is igen csábító. KARDOS MARTA ZBYCH ANDRZEJ KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETEI 10. Kloss néhányszor már találkozott IIzával, Ruppert Jeleségével. Magas, jó alakú asszony volt, egy azok közül, akik szentül hittek a német nép küldetéséhen. Ámbár — állapította meg magában Kloss —, lehet, hogy mindez csak képmutatás? Egy nö akkor is nő, ha német vér folyik az ereiben. Egy biztos, nem lesz könnyű dolga Rupperttel, éppen llza miatt. Az órájára nézett, s bosszúsan állapította meg, hogy egy perc múlva indul a vonata, s noha semmi dolga nem volt most Radomiban, mégiscsak el kellett utaznia, nehogy Ruppert szimatot kapjon. — Mindegy — mondta magában —,a vonaton majdcsak kiokoskodom valamit, s a „Ruppert" akciót elindítjuk. A peron már üres volt. Kloss lassan elindult. Felkapaszkodott a vonatra, s az ablakból nézte a peronon csellengő fáradt katonákat, rosszul öltözött civileket. E pillanatban kényelmetlenül érezte magát elegáns egyenruhájában. Ugyanezen az estén, amikor Kloss vacsoráját fogyasztotta az Abwehr tiszti étteremben, egy elegáns idős férfi érkezett a varsói Mokotovszkij palotához. Ez az épület a békeidők egyik legszebb műemléke volt. Az idős látogató két rövidet csengetett a második emeleti lakosztály ajtaján. Középkorú, estélyi ruhás nö nyitott ajtót. A férfi kezet csókolt, s követte a hallba. A bársarok valószínűtlenül nagyra sikerült, szinte uralta az egész szobát. A pulton egész kis hadsereg sorakozott a különböző formájú és méretű poharakból. Két, ugyancsak estélyiruhás hölgy és egy kopottas zakóban megjelent fiatalember tartózkodott a szoba ban. Ügyet sem vetettek a jövevényre. A háziasszony kis rejtett kar segítségével elmozdította helyéről a bárszékrény középső részét, s egy tágas szalon bejáratát fedte fel. Odabent sokan voltak. A rulett-asztalnál nem volt szabad hely. A krupier frakkban volt, francia nyel ven köszönte meg a kíséretet, s helyet foglalt egy szabad széken, három-négy méternyire a játékasztaltól. Igaz, a já ték alig érdekelte, de a társaság minden tagjai ismerte, s őket figyelte. Italt hoztak. A krupier maga mellé lette a kelyhes poharat, s közben vissza mosolygott a lányra, aki törzsvendége ennek a játékbarlangnak, s általában mindig a nyertessel hagyja el hajnal jelé az épületet. Ruppert színtelen arccal mosolygott, felállt az asztaltól, s elindult a bárpult felé. Az idős férfi tudta, hogy a százados szenvedélyes szerencsejátékos. Azt is tudta, hogy áltálában veszít, s általában nagy téteket veszít. Most Ruppert után indult, s a pultnál melléje állt: — Jó estét százados. Ruppert meglepetten kapta fel a fejét, hiszen civilben volt, s tudomása szerint senki nem tudja róla a városban, hogy kicsoda. — Kicsoda ön? — kérdezte köszönés helyett. — Es miből gondolja, hogy katona vagyok? Uram, ön összetéveszt valakivel — mondta Ruppert és távozni akart. — Nyugodjék meg százados úr, én nem tévesztek soha senkit össze senkivel. Es én nem gondolom, hogy ön százados, hanem tudom ... Egyébként a nevem Schmidt — ezzel a szájához emelte a poharat, olyan mozdulattal, hogy Ruppert is ösztönösen ivott. — Schmidt, Schmidt... — gondolkozott Ruppert. Ne fáradjon, hiszen önnek ez a név nem mond semmit. Annak ellenére, hogy régi ismerősök vagyunk. — Biztosíthatom, hogy életemben elő szőr látom — mondta Ruppert hidegen. — Es ha azt mondom, hogy ezerkilencszázharminchét? Ruppert elsápadt. * # * — Figyelmeztetlek — folytatta Marta —, hogy kötelességem segíteni a biztonsági szolgálat munkáját. Egyébként csak annyit kérdezett, hogy nem vettem-e észre valami gyanúsai a viselkedéseden ... — Az én viselkedésemben? — kérdezte tettetett megrökönyödéssel, s egy parányi iróniával. — Nemcsak rólad volt szó. Mindelek ről kérdezősködött. — Mit kérdezhetett Stadtke rólam, Mártától? Biztosan nem mindennapi dolgokat, hiszen kivehető, hogy hallgatást parancsolt a lányra. Mivel gyanúsíthatja őt Stadtke? P.s mit kérdezhetett a többiekről? Annyi biztos, hogy valami készül Stadtke boszorkánykonyhájában, mert ma délután az öreg egészen váratlanul közöl te, hogy holnap négykor törzstiszti tanácsot tart. Ez világos csapda — állapi totta meg Kloss —, de kinek van felállítva? Vajon Stadtke csak tapogatózik, vagy már nyomon van? Gondolataiból a lány hangja riasztotta fel: — Természetesen nem közöltem vele a gyanúmat. A lány hangja kihívó volt. — Milyen gyanúdat, kedves? — Magad is tudod, hogy milyen szerepet játszol; — s egészen váratlanul hangot változtatott: — Ki volt az a lány? — Nem értem kiről beszélsz? — kérdezte Kloss, bár e pillanatban sok mindent megértett. Eszébe jutott a mellettük elhúzó vöröskeresztes kocsi. — Hansl Ki volt az a lány? — kérdezte követelő hangon Márta, aztán mintha sírásra gördült volna a szája, ismét más hangon folytatta: — Ha azt akarod, hogy szakítsunk, hát legyen. Nem állok az utadba. De azt nem engedem meg, hogy megcsalt szerető legyek. — Ertem márI — csapott homlokára Kloss nevetve. — Arra a lányra gondolsz, akinek a bőröndjét segítettem cipelni az utcán? Sajnos, nem mondhatok róla semmit, ugyanis először lattan életemben. — Ügy, szóval akivel csak találkozol, annak segíted cipelni a bőröndjei? — Megszántam, olyan kétségbeesetten bajlódott azzal a bőrönddel. — Ki volt az? — dobbantott türelmetlenül Márta. — Megmondtam már, hogy nem tudom. Orosz, de beszélt németül. Beszélgettél vele? Csinos? — Te háromszor olyan csinos vagy —• szorította most már engesztelő mozdulattal magához a lányt. — ldehallgas butuskám. Nem létezik csinosabb lány számomra Márta Beckernél. S ezt a megállapítást nem kellelt hazudnia. Igazán vonzódott a lányhoz. Annyira, hogy eddig észre sem vette, hogy Iréné is csinos. Erre csak most döbbent rá. — Ó Hans — simult hozzá a lány, ak> valójában ezt a vallomást akarta most hallani, s ezzel meg is vigasztalódott, s megoldódott a nyelve is. — Stadtke nem szeret téged - folytatta egy óra múlva, amikor már szorosan egymáshoz simulva feküdtek• az ócska heverőn —, s azt is elárulom, hogy miért. Mert téged választottalak és nem őt. — A legjobban választottál — mondta, de ebben a pillanatban szívesen lemondott volna a lányról Stadtke javára, ha ezzel teljes bizonyossággal elterelhetné magáról a Sturmführer gyanúját. Még magán érezte a lány ölelő karjait, még bizsergett végtagjaiban a néhány percnyi boldogság, amikor megint rárontott a kétség: Mit akarhat Stadtke? S már-már belebonyolódott egy jurcsa belső dialógusba Stadtkeval amikor az utca túlsó oldalán meglátott egy öregasszonyt. Vorobin feleségét, S meglátott még valakit: Stadtke legügye sebb emberét, aki a súlyos szatyrot cipelő asszony nyomában haladt. — Az akkumulátor! — villant át agyán a gondolat, s ebben a pillanatban sikongva fékezett mellette egy kocsi. (Folytatjuk)