Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-19 / 275. szám, csütörtök

Miről ír a világsajtó? DIE WELTWOCHE Nem nagy öröm manapság maharadzsának lenni Indiában — erről szól a Dle Weltwoche egyik legutóbbi cikke. Elsősor­ban azért nem, mert Indira Gandhi kormánya megvonta a maharadzsáktól az állami támogatást, ami évente 50 millió dollárra rúgott. Az intézkedés azonban még mindig nagy vi­tákra ad okot Indiában: a konzervatívok kétségbe vonják a kormány jogát, hogy megtagadja a támogatást a maharad­zsáktól, akik 1947-ben részben önszántukból, részben pedig a kényszernek engedve, elfogadták az indiai államok unióját. Az állam akkor szavatolta, hogy a hercegségek uralkodóinak évjáradékot folyósít. A haladó politikusok azonban már akkor tiltakoztak ez el­len. — A henyélő hercegek állami nyugdíjat kapjanak? — kérdezték. Most az ő követelésükre vonták meg a maharad­zsáktól a támogatást. Sokak nem lepődtek meg Indira Gandhi kormányának dön­tésén. Magukat a maharadzsákat sem érte váratlanul a ha­tározat. Különben sem azok már, akik hajdan voltak: téved az, aki a maharadzsákat pazar palotákban, pompás termekben, drágakövei kirakott trónon képzeli el. Számomra is kiábrán­dító volt, amikor először találkoztam Udaipur maharadzsájá­val, aki — akárcsak a japán császár — a Naptól származtat­ja magát. A találkozóra sötét ünneplő ruhát öltöttem, és na­gyon meglepődtem, hogy a maharadzsa könnyű sportöltözék­ben, sportingben és rövidnadrágban fogadott. Számára az ál­lami támogatás megvonása nem jelent katasztrófát. Őméltó­sága már évek óta szállodatulajdonos, palotáit szállodákká alakította át, és kitűnő üzleti érzékkel vadászkirándulásokat rendez a tehetős amerikaiak és angolok számára. — A fiaimat a műszaki egyetemre küldtem — mondja nem kis büszkeséggel —, a mérnökség szolid pálya. Ugyanez érvényes másik maharadzsa ismerősömre, Mysore maharadzsájára is. Mysore mellesleg akkora, mint a Német Szövetségi Köztársaság. A maharadzsával egy alkalommal vadászaton vettem részt: együtt indultunk egy megvadult elefánt után, amely rettegés­ben tartotta a környék lakóit. Mindent elpusztított, ami út­jába került. A maharadzsa kötelezettsége az is, hogy ilyen esetben megóvja volt alattvalóit. Esténként Wagner-muzsika szűrődött ki vadászkunyhójából, mert mindenhová magával cipeli lemezjátszóját. Napközben, amikor órák hosszat a terepjáró kocsin utazgattunk, a leg­elvontabb filozófiai kérdésekkel szórakoztatott. Egyik alatt­valója elárulta a filozófiai érdeklődés magyarázatát: a ma­haradzsának fiatal korában látomása volt, és azóta minden hajnalban felkel, hogy meditáljon. Az íróasztalán az isten­szobor mellett ipari vállalkozásaira vonatkozó aktacsomók állnak. Ragaszkodik a hagyományos öltözékhez, arannyal hím­zett köpenyén rubingombok villognak. Homlokát minden reg­gel fehér hamuval keni be, ez jelképezi a mulandóságot. Az utóbbi négy év alatt az amerikai hadseregből megszö­kött katonák száma megkétsze­reződött. A Pentagon számítógé­pei kimutatták, hogy óránként öt amerikai katona hagyja el önkényesen csapattestét. Tavaly összesen 81 000 katona szö­kött meg, s ez megfelel öt hadosztály létszámának. Legtöbb­jük személyes sérelmek miatt szegte meg a törvényt, de so­kakat a vietnami háborúval szembeni álláspontjuk késztetett szökésre. Nagy-Britannia már évek óta kitűnőnek vélt menedékhelye az amerikai katonaszökevényeknek. Sokan készpénznek vet­ték az angoloknak a politikai menekültek iránti hagyomá­nyos nagylelkűségéről szóló mesét. Jó néhányan azonban va­lóságos idegösszeroppanást szenvedtek megérkezésük után. Ahelyett, hogy politikai menedékjogot kaptak volna, depor­tálták, vagy pedig átadták őket a katonai hatóságoknak. A tapasztalatlanok azonban továbbra is úgy hiszik, hogy ha egy­szer Nagy-Britannia földjére lépnek, reményük van rá, hogy a belügyminisztérium mindaddig nem fogja őket háborgatni, amíg különösebb okot nem adnak rá. A brit hatóságok azonban, ha valamikor szemet is hunytak, mostanában igencsak éberek — Washington közbejárására. A Pentagon ugyanis októberben 25 dollárt ígért mindenkinek, aki elfog és a katonai rendőrségnek átad egy katonaszöke­vényt. Az amerikai katonai rendőrség, az FBI ügynökeivel közösen, nagyszabású akcióba kezdett a Nagy-Britanniába menekült katonaszökevények ellen. Együttműködnek a White­hallal és a Scotland Yarddal. Ha nyomára bukkannak egy szökevénynek, az angol belügyminisztériumtól letartóztatási parancsot sürgetnek ellene. Ha a letartóztatás nem sikerül, akkor a hatóságok — az amerikai nagykövetséggel egyetér­tésben — elveszik a szökevény útlevelét, és ezután a belügy­minisztérium már kénytelen megtagadni a menekülttől a tar­tózkodási engedélyt. Az amerikai hetilap beszámol egy ENSZ-felmérésről, amely szerint a világ lakóinak száma a mostani 3,6 milliárdról 2006-ig a kétszeresére nő. Az ENSZ-statisztika megállapí­tása szerint a népesség jelenle­gi növekedése nem mutatja a lassulás jeleit — sőt az ütem valószínűleg növekedni fog. A születési ráta a világon csökken. De ugyanakkor csökken a halálozási arányszám, hála a csecsemőhalandóság korlátozá­sának és a gyilkos járványok felszámolásának. Az eredmény: a népesség évi 1,9 százalékos növekedése mit sem lassul. A legnagyobb növekedési arányt Latin-Amerikában találjuk, ahol a népesség évente 2,9 százalékkal nő. Ezután Afrika követ­kezik. Ezen a kontinensen legmagasabb a születések száma, ezer emberre 45, de a 21 ezrelékes halálozási arányszám is a legmagasabb. A népességnövekedés problémáját leginkább Ázsiában, kü­lönösen Dél- és Kelet-Ázsiában érzik. A növekedési arány­szám — 2,1 százalék — kisebb, mint Afrikában. De Ázsia sokkal zsúfoltabb, mint akár Afrika, akár Latin-Amerika és rendkívül kevés a még feltáratlan készlete ahhoz, hogy meg­felelő körülményeket biztosítson az évi 40 milliós szaporu latnak. Miként lesz a jövő század első éveiben, ha folytatódik a mostani népességnövekedési íitem? Jelenleg 2,5 milliárd ember, vagyis a világ lakosságának 70 százaléka él Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fejletlen régióiban. Ugyanakkor 2006-ra 5,3 milliárd ember, vagyis a világ lakosságának 81 százaléka él majd ezeken a területeken. Ezzel egyidejűleg csökken a fejlettebb területeken élők ará­nya a világ népességén belül. Európa, amely most 460 millió embernek nyújt viszonylagos kényelmet, 2006-ra 618 milliós népességet számlál. U. S. NEWS & WORLD REPORT A B est előrehaladtával el­néptelenedtek az utcák. A három fiú alkalmasnak látta az Időt feladatuk végrehaj­tására. Hónuk alatt papírtekercs­csel, kezükben ragasztóanyagot tartalmazó csöbörrel elindultak a falu végére. Szinte gyerekek voltak még, éppen csak elérték a serdülőkor küszöbét. Ottho­nosan mozogtak a sötétben, jól ismerték szülő­falujuk minden zegét-zugát. „Reggelre vö­rös lesz Ozs­gyánl" — szó­lalt meg fojtott hangon az egyik fiú. — „Úgy osztjuk el a pla­kátokat, hogy mindenhová jus­son belőlük". Serényen munkál­kodtak, egyre több kerítésre, házfalra került rá a kommunis­ta párt választási plakátja. Egyszer csak észrevették, hogy mások is vannak az utcán. Mögöttük két árny mozgott. A fiúk óvatosan közelebb setten­kedve azt látták, hogy két . csendőr nagy igyekezettel tépi le azokat a plakátokat, amelyeket néhány perccel előbb kiragasz­tottak. A burzsoá köztársaság őrei minden módon igyekeztek gyengíteni a kommunisták be­folyását a választási harcban. A fiúk megvakarták a fejüket. Most mitévők legyenek? Kárba vesznek a plakátok, ha a csend­őrök mind letépik őket. Pedig a kommunista párt nem dúskál úgy a választási propaganda­anyagban, mint a többi politikai párt. , Gyorsan kellett cselekedniük, mert a csendőrök egyre köze­lebb értek hozzájuk. A haditerv pillanatok alatt megszületett. Ketten behúzódtak egy sötét zugba, a harmadik fiú pedig elő­re ment és nagyon ritkán fel­ragasztott egy-egy plakátot, hogy ily módon eltávolítsa a csendőröket. Ezután a két fiú munkához fogott és reggelre — a tőkés rendszer buzgó őrzőinek legnagyobb csodálkozására — vöröslöttek a község utcái a a kommunisták választási pla­kátjaitól. A választási helyiségekben is ott voltak a kommunista szülők gyerekei, Agonás, Szántó meg Orosz. Azoknak a választóknak, akik nem tudtak írni és olvasni megmagyarázták, hogy melyik a kommunista párt szavazócé­dulája. Ott-tartózkodtak egészen addig, amíg a tanító felfigyelt a tevékenységükre és néhány rúgással kiűzte őket a helyiség­ből. A kommunista párt 287 szava­zatot szerzett a községben, a legtöbbet valamennyi párt kö­zött. Megmutatkozott, hogy kis taglétszámú pártszervezet is tö­megeket mozgósíthat és ered­ményes munkát végezhet, ha a párttagok nem riadnak vissza az áldozatvállalástól. A gonás jános elvtárs, a lo­sonci Klement Gottwald Építőipari Technikum igazgatóhelyettese így emlék­szik vissza fiatal korának egyik epizódjára. Sok más maradan­dó emléket őriz ezekből az évekből, amikor törhetetlen meggyőződésű édesapja mellett tanulta meg a kommunista el­veket, az osztályhűséget. Idő­sebb Agonás János nem kímélte a fáradságot, amikor a párt ügyéről volt szó, s vele együtt vállalta az áldozatot a család is. Az áldozatvállalás akkor na­gyon konkrét formában nyilvá­nult meg. Amikor például a harmincas évek elején az apa kilépett az egyházból, az akkor 12 éves ifjabb Agonás Jánosnak iskolát kellett változtatnia, mert Kulturális hírek Q Stanislaw Rozewicz Ro­mantikusok című játékfilmjét műsorra tűzték a lengyel mo­zik. A színes film az 1848— 1849-es magyar szabadságharc­ról szól. Főszereplője két len­gyel fiatalember, aki Magyar­országra szökik, hogy Bem had­seregében szolgáljon. • Krúdy Gyula Vörös posta­kocsi című regénye megjelent bolgár nyelven. A regényt Ni­kolina Atanaszova fordította. • Rosa Luxemburg életéről készül filmet forgatni Jules Das­sin francia filmrendező. A cím­szerepet Melina Mercourl, a rendező felesége alakítja. a felekezeti Iskolában a tanító állandóan zaklatta és megszé­gyenítette. 1933-ban a pinci út­építésnél sztrájkot vezetett a kommunista apa. 20 filléres óra­béremelésért fólyt a harc. Utá­na elbocsátották a munkából. Az anyagi nehézségek miatt a fiatal Agonás Jánosnak abba kellet hagynia a tanulást. A ri­maszombati gimnáziumban kő­Pártinstruktor művesnek lanult ki, hogy kere­setével hozzájáruljon a család megélhetéséhez. Akkoriban gyalog jártak a távoli járási székhelyen tartott májusi felvonulásokra és más tüntetésekre. Fáradtan érlek oda. ifjabb Agonás Jánosnak mégis feledhetetlen emlékei fű­ződnek ezekhez az összejövete­lekhez. Édesapjával eljárt a gyűlésekre, amelyeknek szín­helye gyakran az erdő volt. Különösen nehéz időszak kö­vetkezett be 1938 után, amikor széthullott a köztársaság. Édes­apja egy méhkaptárba rejtette el a sok harcot megért vörös zászlót. Különleges gondozást kapott a drága ereklyét őrző méhcsalád. Számos házkuta tást tartottak náluk Horthy pri­békjei, de a méhest békén hagyták. Az ozsgyáni kommu­nisták vörös zászlaja átvészelte a súlyos éveket és a felszaba­dulás után egy új világban hirdette ismét a dolgozó nép le­győzhetetlen igazát. Agonás János, az egykori kőművessegéd felnőtt fejjel pó­tolta azt. amire fiatal korában nem volt lehetősége. Elvégezte a középiskolát, majd a kerületi nemzeti bizottság ösztöndíjával megszerezte a mérnöki diplo­mát. Törhetetlen akaraterővel tanult, csaknem fél évtizeden át a szűkös ösztöndíjból tartot­ta fenn magát a család. Nagy áldozatvállalást kívánt ez, de látta, hogy a tudásra, a képesí­tésre szüksége van munkájában. Fzért kitartott, úgy amint azt sok üldözést szenvedett édes­apjától tanulta. A felszabadulást követő első hetekben .belépett a kom­munista pártba. Kerek negyedszázad telt el azóta. A pártmunkát soha nem tartotta tehernek, mindig szívesen vé­gezte. Az elmúlt hónapokban a Túróci Gépgyárak losonci üze­mében a pártszervezet vezető funkcionáriusai beszéltek arról a segítségről, amit Agonás elv­társtól, a járási pártbizottság instruktorától kaptak a jobbol­dali opportunizmustól erősen fertőzött szervezetük konszoli­dálásában. A járási pártbizott­ságon többször dicsérően nyilat­koztak inštruktori tevékenysé­géről. Klvhű, szilárd meggyőző­désű kommunistának tartják, aki a pártfeladat maradéktalan megvalósítását becsületbeli ügyének tekinti. „Bármilyen feladatot végez­tem, mindig azt tartottam szem előtt, hogy a kommunista csak akkor tudja megnyerni és he­lyesen vezetni a tömegeket, ha életmódja, tevékenysége, és harca összhangban áll törekvé­selvei" — mondotta beszélgeté­sünk folyamán. Majd így foly­tatta szavait: „Nagyon fontos­nak tartom az osztályhűséget, az osztályszempontot, amit 'so­ha nem szabad szem elől tévesz­teni." Számos tisztséget és munka­kört látott el. 36 éves koráig tagja volt a CSISZ-nek, több brigádon vett részt, egyebek között dolgozott az Ifjúsági Va­sútvonal építésén. Politikai tan­folyamokat is végzett, ezek nagymértékben — hozzájárul­tak politikai ismereteinek gya­rapításához. Nem egyszer he­lyezték olyan munkakörbe, amelyben mások után kellett a helytelen, a népszerűséghajhá­szó politika következményeit leküzdeni. Az ötvenes évek első felében a rimaszombati járási pártbizottság instruktoraként ér­demes munkát végzett a szö­vetkezetek megalakításában. A komumnista funkcionáriusok szilárdságával, meggyőződésé­vel szemben különösen nagy követelményeket támasztott az az időszak, amikor meginogtak, meggyengültek a földművesszö­vetkezetek és a széthullás ve­szélye fenyegette őket. Abban az időben hét hónapig tevékeny­kedett Hanva községben, és eredményes munkát végzett* Kedves emlékként őriz egy könyvet, melyet ezért kapóit ajándékba a járási pártszervtiYL 1 / O "ban ő is korán WhQ felismerte, 1 * v w hogy a fejlődés nagyon helytelen irányt vett, és egyre nagyobb teret kapnak azok az erők, amelyek a kom­munista párt szétverésére, a szocialista rend­szer megdönté­sére töreked­nek. Sokat be­szélgetett erről a járási párt­bizottság néhány funkciunáriu­sával — köztük Barto vezető titkárral, Bagyola és Faragó elv­társsai, akikkel nagyon szoros kapcsolatban volt. Marxista­leninista meggyőződésüket a legnehezebb időben sem veszí­tették el. Agonás elvtárs is szembeszállt a jobboldali oppor­tunista és szoclalistaellenes erőkkel, küzdött demagóg pro­pagandájuk ellen. Bár nevét új­ságban is gyalázták, nem csüg­gedt el, hanem továbbra is küzdött a párt igaz ügyéért. Az elmúlt időszakban az iskolában is sikerült megtisztítaniuk a pártszervezetet, most már keve­sebben vannak, azonban a kom­munisták munkája aktívabb, eredményesebb, mint régebben volt. A kollektívában megvál­tozott a légkör, az emberek egy­re jobban támogatják a kom­munista párt politikáját. A Túróci Gépgyárak losonci üzeme a jofiboldali opportunista és szocialista ellenes erők egyik gócpontja volt a járásban az 1968—69-es években. A járá­si pártbizottság megbízott Ago­nás elvtársban és az említett üzem pártszervezetében az inšt­ruktori teendők ellátására őt választotta ki a konszolidáció kezdetén. Erről a feladatról Agonás já­nos így beszélt: „Először talán azt mondanám el. hogyan értel­mezem a pártinstruktor köteles­ségét. Szerintem az a legfonto­sabb, hogy megismerjem a párt­szervezetet és annak minden tagját, tudjam: kit milyen mun­ka elvégzésével lehet megbízni. Elsősorban is arra kell töreked­ni, hogy olyan pártbizottság áll­jon a szervezet élén, amely ele­get tud tenni a pártszervezet marxi—lenini irányításával szemben támasztott követelmé­nyeknek, s amelyben a párttag is megbízik. Az instruktor mun­kája csak azután válik hatásos­sá, amikor alaposan megismerte a pártszervezetet. Ennek eléré­se nagyon sok időt vesz igény­be. Én is cs&knem mindennap meglátogattam a gépgyár párt­szervezetét. Bíztam abban, hogy az alapszervezet deformálódása ellenére itt is megvan az egysé­ges derékhad, amely megala­pozhatja a további eredményes pártmunkát." N agyon sokat töprengett afe­lett, hogyan segítse elő a gépgyár pártszerveze­tének mielőbbi konszolidálását. Tisztában volt vele, mily sok függ attól, hogy a pártvezető­ség tagjai széles látókörű, he­lyes politikai állásfoglalású, szilárdan a marxizmus—leniniz­mus bázisán álló elvtársak le­gyenek. Nem volt könnyű e fel­adat megoldása. Az első párt­bizottsági választásnál olyano­kat is beválasztottak a bizott­ságba, akiknek a múltbeli tevé­kenységét még nem tisztázták. A pártszervezet konszolidálásá­ban nagy segítséget jelentett a CSKP Központi Bizottságának januári levele és a párttagokkal folytatott beszélgetés. A beszél­getéseket lefolytató bizottságba valóban megfelelő elvtársakat sikerült kiválasztani, akik elv­hűen, igazságosan és megalku­vás nélkül teljesítették igényes pártfeladatukat. Agonás elvtárs ebben az időben naponta sok­szor két ízben is meglátogatta az üzemi pártszervezetet. Az is­kolai munkáját sem akarta el­hanyagolni. Amikor órája volt, az iskolába sietett, utána meg visszament a gépgyárba. A rend­kívüli feladat rendkívüli erőfe­szítést követelt sok elvtárstól. Agonás János egyike volt azok­nak, akik ezt v llalták. GAL LASZLO

Next

/
Thumbnails
Contents