Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-18 / 274. szám, szerda

KITŰNŐ ALAKÍTÁSOK AZ AKADÉMIAI KISSZINHÁZ BRATISLAVABAN A szovjet kultúra napjainak egyik első jelentős művészeti eseménye a moszkvai Akadémiai Kisszíriház bratislavai vendégszereplése volt. A több mint másfél évszázados gazdag múltra visszatekintő társulat a szlovák fővárosban is olyan erényeket csillogtatott, melyek az orosz, illetve a szovjet színházművészetet már hagyományosan jellemzik: ez elsősorban a művészi szó erejével ható, s kiváló színészi teljesítményekkel „alátámasztott" színpadi játék, továbbá a rendezés minden zavaró túlzásoktól mentes tiszta stílusa. Kétségtelen, hogy ebbe a művészi keretbe leginkább a hazai, ma már klasszikusnak mondható szerzőik alkotásai illeszkednek be legsikerültebben. Ezt a tényt bizonyította a szovjet társulat mostani vendégjátéka is. Az első napon a „házi" szerzőként számon tartott Osztrovszkij Bolond pénz című komédiáját láttuk. Osztrovszkij műve a múlt századvég orosz társadalmának iróniával vegyített pontos rajza, amelyben a fő hangsúlyt a nemesség és az éledező polgárság céltalan életének és pénzhajhászásának bemutatására fektette. A szerző éleslátását tanúsítja, hogy palettáján szerepelnek a kétkezi munkások és földművesek is: jellemük és életfelfogásuk nemcsak kontrasztként hat a „felsőbb" rétegek életmódjával szemben, de egyben már sejteti a dolgozó tömegek eljövendő társadalomformáló szerepét is. Osztrovszkij a találó társadalomrajzzal és a szereplők plasztikus jellemzésével széles teret biztosít a rendezőnek és a színészeknek egyaránt. A Klsszín• Lengyel, latin és angol nyelven adja ki a varsói Tudományos Könyvkiadó Kopernikusz műveit három kötetben. Az első kötet jövőre, a második 1972-ben, a harmadik 1973 novemberében a nagy lengyel csillagász születésének 500. évfordulóján jelenik meg. ház művészei élnek is ezzel a lehetőséggel: Varpachovszky rendező kellően összefogott, jól pergő előadást hozott létre, amelyben a színészek elsőrangú játéka dominál. Különösen /. 1. Kajurov (Vaszilkov) teljesítménye ment élményszámba. Kívüle főleg E. A. Bysztrickajaésj. M. Szatrovovna (Csebokraszova) szerepformlásáról lehet a legfelsőbb fokon beszélni. A második napon Maxim Gorkij A sztárec című színművét vitték színre szovjet vendégeink. Ez az alkotás a húszas évek elején aratott nagy sikert e társulat előadásában, s most a felújítást is hasonló kedvező visszhang fogadta. Gorkij e színműve is magvas gondolatokkal teli alkotás. A századforduló orosz társadalmának bemutatásán és a konkrét cselekményen kívül, ezzel összefüggő filozófiai síkon az élet értelméről tesz föl mindig ésszerű kérdéseket, pontosabban: felvázol többfajta dilemmát, amelyből egyértelmű kiút nem létezik. A. B. Satrin rendező a figurák jellemének kidomborításával állandó feszültséget teremtett a színpadon, s szuggesztív erejű, gyakran kissé nyersnek tűnő előadást kreált. Kár, hogy a gyakran „bakizó" műszaki segédeszközök, elsősorban a világítás olykor kissé zavarták a játékot, az azonban különösen a Hviezdoslav Színházban szinte minden vendégjáték tipikus velejárója. Ezen az estén ls hibátlan színészi teljesítményeknek tapsolhattunk. A címszerepben M. I. Carev jól felépített, szépen nüanszírozott játékot nyújtott- Mostakov szerepében B. V. Telegin dinamikus szerepformálásával tűnt ki. A. B. Bysztrickaja ezen az estén is tanúbizonyságát adta sokrétű és páratlan művészi tehetségének. Meg kell említeni B. 1. Volkov államdíjas díszlettervező érdemeit is, aki a monumentális és masszív díszletek sajátos váltogatásával ehhez a színműhöz tökéletesen beillő hangulatot teremtett. SZILVASSY JÓZSEF A kultúrának van már háza Kultúrházat kapott a falu, írtam fel címül eredetileg. Aztán meggondoltam, mert ez így nem lenne egészen igaz — azt a bizonyos kultúrházat nem kapták, hanem felépítették maguknak a vajasvattaiak. Nemrég Rozsnyón jártam, ott szinte minden kulturális akciót megbénít az otthon, a kultúrház hiánya. Nem csoda: föld nélkül sincs földművelés. A vajasvattaiak példája a falusi ember ismert népi realizmusából nőtt ki: „Segíts magadon, az isten is megsegít" észjárásból, és — summa summárum — már áll is az épület. Mi szükséges egy ilyen recept beváltásához? Mindenekelőtt egy olyan biológiai lény, aki felhasználja agysejtjei aktivitását, felismeri rosszullétének okait. Ez esetben Árva Margitról van szó, aki rövid töprengés után úgy vélte, hogy a fiatalok melankóliája könnyen gyógyítható —, s máris áll a bál. S a bál csakugyan áll, nemcsak szimbolikusan — éppen avatják az új épületet. Kis terem, a falu méreteihez igazították, színpadát csak ezután ácsolják össze a mesteremberek kezei. Középen ízléses fíiggönytartó, csak néhány perc elteltével értem meg funkcióját: alkalmi esetekben a terem két részre való elkülönítésére hivatott. A falon dicsérő oklevelek (a helyi tűzoltószervezet jó munkájának bizonyítékai), egy faliújság a házépítők pillanatfelvételeivel, az ablakokon ízléses, otthoni hangulatot teremtő függönyök. Az új asztalok és karcsú székek alatt még csillog a gumilinóleum, s ránk-ránk kacsint a gázkályha sárgás macskaszeme. Nagy Péter, a hnb elnöke mosolyogva magyaráz: — Mindössze néhány hétre j pontosan hatra) volt szükségünk ahhoz, hogy tető alá hozzuk a kultúrházat. Ez a tény már önmaga sok mindenről árulkodik — elsősorban arról, hogy teljes mértékben megbízhatunk fiataljainkban. Az ő lelkesedésük nélkül aligha lehetnénk ma itt. A hnb és a szövetkezet anyagi támogatását felhasználva, minden munkát önerejükből végeztek el. A társadalmi munka legaktívabb résztvevői ajándékot kapnak: szépen csomagolt írókészletet. Feljegyzek néhány nevet: Horváth Géza főleg .a munkafolyamatok megszervezésében jeleskedett [a míért-re? azzal válaszol, hogy igen fontosnak tartja a fiatalok nevelését) — a két legfiatalabb brigádos, a még iskolás korú Horváth Laci és Budai Tibi (ők pingpongozni szeretnének itt, már van felszerelésük). Duducz Mihály bácsi 62 évével a legidősebb brigádos címét nyerte el („csak nem kell megfeledkezni a kultúrterem állandó korszerűsítéséről, mert aki nem tart lépést, lemarad"). Varga Ferenc, tanító az alakuló ifjúsági klubról beszél. — (Én a magam részét ki fogom venni a munkából. Egy énekkar megalapítása máris számításba jöhet, s biztosan lesznek más jellegű műsoraink is"), és sokan-sokan latolgatják a különböző elképzeléseket. Vajasvatta egészen kis falu, mindössze 220 lakosa van, gazdaságilag nem is önálló, Nagymagyarhoz tartozik. Kulturális akcióinak rendszeresítésére máris megtette az első lépést, most már a „további feladatok megoldásán van a sor", amint azt Arvai Margit, a fiatalok szószólója mondta. Ehhez a „további" munkához kívánok számukra sok sikert. BÁRCZI ISTVÁN írta: ZBYCH ANDRZEJ 7. •— A katona egyik legfontosabb erénye a pontosság — fogadta Langer, a páncélos hadosztály parancsnoka. — Még sokra viheti a hadseregben, főhadnagy. Kloss kihúzta magát, összek-oppantotta csizmája sarkát, s igen kimérten biccentett fejével. Közben a térképasztalnál foglalatoskodó Slurmführert nézte, aki fekete SD-egyenruhájában nagyon is „kilógott a sorból", vagyis a többiek elegáns, zöld egyenruhás csoportjából. Langer észrevette Kloss érdeklődését, s közéjük lépett; — Bemutatom egymásnak az urakat: Kloss főhadnagy, Stadtke Sturmführer az SD-től. Azt hiszem, gyakran lesz szükségük egymás segítségére. Stadtke irónikusan elmosolyodott, s kezet nyújtott: — Kloss főhadnagy, önt az SD úgy tartja megfigyelés alatt, mint a Birodalom egyik legveszélyesebb szoknyavadászát. — Önnek kár egyenruhát hordania — válaszolt mosolyogva Kloss —, hiszen túlzásai is rögtön elárulnák, hogy az SD-nél dolgozik. Időközben a hadosztály törzskari tisztjei is megérkeztek, langer szívébe belopta magát Kloss az iménti szópárbajával, de úgy tett, mintha semmit se vett volna észre, s a térképasztalhoz lépett: — Kezdjük uraim, javasolom, hogy ezúttal állva tekintsék végig a térképen csapatmozgásaink irányait. Kilenc fej hajolt figyelmesen a hatalmas térkép fölé, amelyen fekete, kék és vörös nyilak jelezték az erők mozgását. — Páncélos csapatainkat itt összpontosítjuk Kamenszk térségében — húzta végig mutatópálcáját a térképen —. Értesüléseink szerint ezen a részen a leggyengébb e védelmi vonal. A feladat a következő: egy tíz-tizenöt kilométeres szakaszon átszakítani az ellenség védelmi gyűrűjét, s ugyanilyen szélességű ékkel előretörni Sepelnyikov irányába. A várostól 15—20 kilométernyire egyesülnek csapataink a 33. páncéloshadosztály erőivel. Ily módon alaposan szétzilálhatjuk az ellenség vonalait, s a keletkezett zűrzavart gépesített egységeink új frontvonal elfoglalására használhatják ki. — Nem volna célszerűbb frontális támadással visszavetni a bolsevikokat 50—100 kilométerrel? — kérdezte Stadtke. — Ne feledje el Sturmführer, hogy 1942-őt írunk, s a szovjetek Moszkva vonalán túl jelentős tartalékokat gyűjtöttek össze. Ezek a tartalékok már olykor a frontokon is éreztetik hatásukat. A frontális támadás túl nagy áldozatokkal járhat. Most a német hadművészet mesterfogásaira van szükség, hogy eredményeket érjünk el — mondta Langer, s kiegyenesedett a térképasztal mellett: — Van még valakinek kérdése az urak közül? Levette szemüvegét, s lassú mozdulatokkal törölgette. Közben furcsán hunyorogva végignézett a társaságon. Klossnak természetesen lett volna kérdeznívalója. Például az, hogy milyen erőt képvisel a 33. páncélos hadosztály, s többek között az, hogy mikor kerül sor a támadásra. Szerencséjére a harmadik ezred parancsnoka segítségére sietett: — Páncélosaim egy része időszakos szemlét végez. Szükségesnek tartom jelenteni ezredes úr, hogy ezredem csak holnap délre lesz harcképes. — Nyugodtan fejezzék be a szemlét. A támadásra ugyanis hetedikén, azaz holnapután kerül sor. Sorakozó 4 óra harminckor, s a parancsokat zárt borítékban kapják meg. S hogy telfes legyen a mai nap meglepetéssorozata, amikor Langer befejezte a tájékoztatást, a következő szavakkal búcsúzott tisztjeitől: — Most magukra hagyom az urakat. Stadtke Sturmführer még néhány perc türelmet kér, hogy néhány biztonsági és általános intézkedésről tájékoztassa önöket. — Azt természetesen mondanom sem kell, hogy amit most hallottak az csakis önöknek szólt — mondta Stadtke s arcáról egyetlen pillanatra sem hervadt le a gunyoros mosoly. — Ma kiadtam egy parancsot — folytatta Stadtke —, s ennek értelmében minden 12 éven felüli fiatal 48 órán belül köteles jelentkezni munkára. A jelentkezőkre a Birodalomban korszerű gyárak várnak. — Tolongani fognak — mondta vigyorogva a negyedik ezred parancsnoka, de Stadtke kesztyűs kezével az asztalra csapott: — Megtaláljuk a módját, hogy jelentkezésre bírjuk őketI Megtalálunk minden bujkálót, mégha az egérlyukba menekült is. Az imént kérdező ezredparancsnok pimaszul Stadtkera ásított, s játékosan babrálni kezdett a térképmutató pálcával. — Nem szeretném uraim, ha éberségüket is elaltatnák — csattant fel Stadtke, s dühösen becsapta maga mögött az ajtót. • Kloss kényelmesen végignyújtózott a heverőn. Kezével a rojtos faliszőnyegnek támaszkodott, s arra gondolt, hogy milyen könnyen át lehetne alakítani ezt a szokványos kis irodaszobát otthonos fészekké. A legjobb bajor stílusban. Csak el kellene tüntetni azt az imazsámolyszerű kis polcot, amelyen Márta és minden német katekizmusa, a Mein Kampf feküdt. Néhány kép a vezérek ostoba fényképmásolatai helyére, egy szál virág a vázának előléptetett lövedékhüvelybe, s néhány értékes mütyürke a polcon sorakozó értéktelen elefántfigurák helyett. Felnyúlt a polcra. A hét különböző nagyságú elefánt közül a legkisebb akkora volt, mint a kisujja. A legnagyobb nem fért volna el a tenyerében. Amint a cserépfigurával játszadozott, azon töprengett, hogy vajon Márta ezekét a vackokat magával hordja-e városról városra, frontról frontra? Képtelenség — gondolta. — Képtelenség vagy igen nagyfokú ostobaság ilyen értéktelen vackokhoz ragaszkodni. Most a kézi gerjesztő telefonkészüléken pihent meg a tekintete. Érdekes — gondolta —, hogy még mindig nem szólalt meg, ugyanis amikor elindult a törzstől, meghagyta a kapuügyeletesnek Márta telefonszámát. Tudta, hogy nem lesz Itthon a lány, hiszen éppen ő adott neki mérhetetlenül sok munkát azzal, hogy sikerrel továbbította a páncélos támadás tervét. Idejövet a kórház előtt haladt el, s látta, amint szinte kötegekben szállították a Wermachtosokat a betegszállító kocsikról a kórtermekbe. Pihenni jött és gondolkodni. Először használta ki azt a lehetőséget, hogy kulcsa van a lány lakásához. Egyedül akart maradni, véglgnyújtózkodni ezen a pocsék, de kényelmes heverőn, utálkozni Márta értéktelen cserépflguráiii, s végiggondolni az elmúlt két nap eseményeit. Lehunyta szemét, s látta, amint Smidl, a kövér és rosszindulatú alezredes, a törzsparancsnok helyettese ott kuksol a parancsnoki bunkerban a hadosztály felvonulási területének közvetlen közelében, s az órájára figyel. Mert ezt az egyet a javára kell írni: mindig ott van, ahol a katonái. Közel a tűzhöz. Mindent látni, és hallani akar, s olyan közelben szeret lenni, hogy bármikor, a helyzetnek megfelelően tudjon parancsokat adni. S micsoda szerencséje volt! A háború óta mindig a frontvonalban kuksolt, végigdrukkolva minden támadást, s eddig a napig egyetlen karcolást sem szerzett. A bunkerban jól lehetett hallani a felsorakozó páncélosok tompa moraját, a hernyótalpak csikordulásait a fordulókon. Amint kilépett a bunker ajtaján, látta a parányi irányjelző lámpák villogását a sötétben, mint szentjánosbogarak jelezték a hatalmas páncéltestek mozgásvonalát. A törzsparancsnok az órájára nézett Még hét perc — állapította meg, s u csendből arra következtetett, hogy a felvonulás másodpercnyi pontossággal befejeződött. Megcsörrent a telefon. A törzsparancsnok ismételte a parancsot: — Három ötvenkor támadás ... Ebben a pillanatban megremegett a föld. (Folytatjuk)