Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)
1970-11-12 / 269. szám, csütörtök
9 Nagyszabású ÁLLAMOSÍTÁSRA KÉSZÜLNEK CHILÉBEN. -- Párizs — Uralkodók, elnökök, állam- és kormányfők — mintegy 80-an — vesznek részt ma a párizsi Notre Dame-ban a gyászmisén, amelyet a szerény Colombey Les Deux Egllses-1 temetéssel párhuzamosan rendeznek Charles de Gaulle emlékére. A misét Francois Marty bíboros, Párizs érseke celebrálja. Jelen van Aleksze/ Koszigin szovjet miniszterelnök és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke is, akit útjára Rogers külügyminiszter ls elkísért. Az angol királynőt a walesi herceg képviseli, de a gyászmisén megjelenik Heat angol kormányfő is. Az NSZK-ból Heinemann államfő, Belgiumból Baoudouin király, Hollandiából Julianna királynő és Luns külügyminiszter, Olaszországbői Saragat köztársasági elnök és Colombo miniszterelnök érkezik ma Párizsba. Afrikából mintegy 16 államfőt várnak. Az Egyesült Arab Köztársaságot Favzi miniszterelnök, Algériát Butefllka külügyminiszter, Tunéziát Nuira kormányfő, Libanont Frandzsié elnök, Jordániát Szalah külügyminiszter képviseli. Izraelből Sharaz elnök és Ben Gurion volt kormányfő vesz részt a szertartáson. Iránból a sah, Törökországból Demirel miniszterelnök rója le kegyeletét. Franciaországban ma nemzeti gyász van, az üzletek, hivatalok, szórakozóhelyek, iskolák zárva tartanak. Az ország más városaiban ugyancsak rendeznek gyászszertartásokat és megemlékezéseket. Pompidou köztársasági elnök és Chaban-Delmas miniszterelnök szerdán magánlátogatást tett Colombey Les Deu Églisesben a tábornok ravatalánál, ők sem vesznek részt a mai temetésen, amely a lehető legegyKommentárunk Az utóbbi időben a francia »» kommunista képviselők csoportja, majd más párti kép viselők is kellemetlen kérdéseket Intéztek a kormányhoz a Csád Köztársaságban állomásozó, illetve az afrikai lázadók ellen a kormány oldalán beavatkozó francia csapatok hazaszállítása ügyében. A vita, különösen a bíráló megjegyzések anynyira kellemetlenné váltak a kormány számára, hogy a múlt hét végén Maurice Schumann külügyminiszter kénytelen volt válaszolni a bírálatra és nyilatkozni az ügyben. Schumann megígérte, hogy a jövő év végéig hazaszállítják Csádból a mintegy kétezer főnyi francia expedíciós hadtestet. Az adófizető polgárt ez azonban aligha nyugtatja meg, mert egy régebbi ígéret értelmében már az idén nyáron távozniuk kellett volna a franciáknak Csádból. Lényegében mit keresnek a franciák a 204 ezer négyzetkilométer területű, mindössze négymillió lakosú afrikai köztársaságban? Lényegében a neokolonialista erők cselszövéséről van szó. Kihasználják a tíz éve 2 felszabadult Csád és az egykori francia anyaország között kötött szerződést, amely külső 7 0 veszély esetén katonai segít,, ségnyújtásra kötelezi, vagy helyesebben Jogosltja fel Franciaországot. Ám Csádot semmilyen 3 külső veszély nem fenyegeti. szerflbb formák között és a családtagokon kívül csak a hadsereg képviselőinek jelenlétében kerül lebonyolításra. A temetés egyszerűségére jellemző, hogy az elhunyt végakaratának megfelelően a koporsót, minden díszes külsőség nélkül, a falu asztalosa készíti fából. Nem lesznek zászlók, és méltató beszédek. A síron ennyi áll majd: Charles de Gaulle 1890 —1970. Párizs utcái a napokban rendkívül csendesek, üresek, a francia nemzeti lobogót minden középületen félárbőcra eresztették. A rádió és a televízió legtöbb adását az elhunyt de Gaulle tábornok emlékének szenteli. London — Az angol lapok mindegyike közöl méltatást az elhunyt volt francia köztársasági elnökről. Több lap elemzi az elhunyt államférfi profilját, és következtetéseket von le, vajon a közeljövőben milyen Irányban halad majd Franciaország bel- és külpolitikája. Arra való tekintettel, hogy a szigetországban egyes politikai csoportok még ma sem tudják megbocsátani de Gaulle-nek, hogy megvétózta a Nagy-Britannia közös piaci csatlakozását, a nekrológok és a kommentárok politikai színezetűek. Bukarest — Románia Államtanácsa ma gyásznapot rendelt el. A Sclnteia nekrológjában hangsúlyozta, hogy de Gaulle elnök jelentősen hozzájárult a Franciaország és a szocialista országok együttműködésének továbbfejlesztéséhez. Peking — Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt elnöke részvéttáviratot küldött de Gaulle tábornok özvegyének, — jelenti az Új-Kína hírügynökség. A táviratban Mao Ce-tung de Gaulle tábornokot úgy jellemzi, mint a fasizmus elleni küzdelem bátor harcosát és a francia függetlenség védőjét. immár őt éve tartó belvillongásről van sző, amely bizonyos körülmények között polgárháborúvá fajulhatna. A francia katonai segítség személy szerint Tombalbaye elnöknek szól, aki szűk körével olyan politikát folytat, hogy azt a legtöbb csádi törzs ellenzi. A csádi felkelők mozgalma nem jellemezhető „észak a dél ellen" hadakozásként, s bonyolultabb problémára vet fényt, mint amilyen például Észak- és Dél-Szudán ellentétel, bár a kérdés látszólag itt is regionálisan vetődik fel. Csád északi része, mely az ország területének két harmadát teszi kl, mohamedán Jellegű, s Itt az arab nyelv dominál. A déli törzsek viszont többnyire természeti vallások követői, kis részben keresztények. Mivel a gazdaságilag elmaradott ország fö kincse a gyapot, dél mint a gyapottermesztés központja Igen nagy szerepet Játszik a gazdasági életben. A déli törzsek között szinte monopolhelyzete van a szára törzsnek, ebből származik Tombalbaye elnök ls és ennek érdekeit képviselik az uralkodó körök. . Santiago — A chilei kormány átveszi az országban működő 26 magánbankot, jelentette be kedden egy interjú során Pedro Vuskovic chilei gazdaságügyi miniszter. Közölte, hogy a kormány „rövid időn belül" fel kívánja lendíteni az ipart, meg akarja szüntetni a munkanélküliséget és az inflációt. Bukarest — Szerdán reggel Bukarestben folytatódtak a kedd délutőn megkezdődött hivatalos román—lengyel tárgyalások. Kedden este a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága és a minisztertanács vacsorát adott a lengyel párt- és kormányküldöttség tiszteletére. A vacsorán pohárköszöntőt mondott Nlcolae Ceausescu és Wladyslaw Gomulka. Ceausescu méltatta a két országnak a szocializmus építéséÉrthető, hogy a felkelők mozgalma északon bontakozott ki, a szára törzs uralmának lerázásáért. A felkelés kirobbanására ürügyül az szolgált, hogy 1965-ben váratlanul adószedők Jelentek meg az északi kerületekben és a saját szakállukra is „felemelték a tarifát". Ugyanakkor északon is megmozdultak a nomádok, elsősorban a toubou törzs, mely a francia gyarmatosítás előtt a „sivatag királyának" tartotta magát. Keleten, Bltkine környékén, a felkelés harmadik gócában a felkelő törzsek lázadásának már határozottan szeparatista Jellege volt. A csődi elégedetlenek az Idők folyamán egyesítették erőiket és konkrét programot dolgoztak ki. A felkelők zömét a FROLINAT (Csádi Nemzeti Felszabadító Mozgalom) tömöríti, melynek élén dr. Abba Sldick, az egykori orvos áll. A FROLINAT vezetősége határozottan állítja, hogy a mozgalom célja nem elszakadás, Csád egységének megbontása, s nem is a Dél népe ellen Irányul, hanem a kormőny és a hadsereg ellen, mely a szára törzs klikkjének bizonyult. A francia támogatós kétségtelenül megerősítette Tombalbaye Vuskovic utasította az egészségügyi minisztériumot, tegyen eleget Allende választási ígéretének, amely szerint minden chilei gyerek naponta negyedliter tejhez juthat, továbbá utasította a minisztériumokat, hogy ne használják többé magáncélokra a rendelkezésükre bocsá tott jármüveket. ben elért sikereit és kifejezte meggyőződését, hogy a lengyel vezetőkkel folytatandó tárgyalások nyomán tovább fog bővülni a két ország együttműködése. Wladyslaw Gomulka pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szocialista államoknak a KGST-n belüli együttműködése nélkülözhetetlen emelőt jelent gazdasági erejük folyamatos növeléséhez, az egész szocialista közösség erősítéséhez. helyzetét, mert a nyáron csak így tudták őt újraválasztani az ország elnökévé, viszont az ellenállási mozgalom a francia intervenciósok beavatkozása, idegerilégiós módszerekre emlé keztető kegyetlenkedése ellenére is erős és befolyásos. Annak idején a napokban elhunyt De Gaulle tábornok a francia intervencióba csak úgy egyezett bele, ha Csád elfogadja a francia műszaki segítséget a kormány és a hadsereg átszervezésében. A csádi fegyveres erő akkor mintegy 350 katonai tanácsadót kapott Párizstól. A fejlemények viszont * azt bizonyítják, hogy Tombalbaye kormánya így sem tudná megtartani pozícióit a felkelőkkel szemben, akik ugyan nem ellenségei a franciáknak de helytelenítik a neokolonlalista módszereket. Mivel a költséges intervenciót már maguk a franciák is sokallják, Párizs folytonos halogatása után végre kénytelen lesz hazarendelni csapatalt, mert a kormány részéről sokat emlegetett szerződés csak fiktív alap a francia katonaság csádi dllomásozására ás a harcokban va16 részvételére. A szerződés csakis műszaki segítségnyújtásra vonatkozik, katonai segítség csak akkor Jöhetne számításba, ha kfllsö támadős érné Csádot. Ez a körülmény pedig nem forog fenn. L. L. Furceva a szovjet kultúra napjairól Moszkva — „Örülök, hogy sikerült a szovjet kultúra napjaira Csehszlovákiába olyan kiváló művészek csoportját küldenünk, amilyenek talán még sohasem képviselték hazánkat külföldön. Bízom benne, hogy a csehszlovák közönségnek felejthetetlen pillanatokat szereznek — mondotta Jekatyerina Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere tegnap reggel Moszkvában Bohuslao Chňoupeknek, hazánk moszkvai nagykövetének, mielőtt elutazott volna Prágába. A szovjet kultúra képviselőinek küldöttségét, amelyet Furceva miniszter vezet, a seremetyovői repülőtéren Chňoupek nagykövet, JIH Taufer, a csehszlovák nagykövetség művelődésügyi tanácsosa és Ján Duda, a nagykövetség másodtitkára búcsúztatta. A FIR tiltakozása Bécs — Az Antifasiszta Harcosok Nemzetközi Szövetsége (FIR) felháborodással tiltakozott a nyugat-berlini szovjet emlékműnél elkövetett merénylet miatt. „Ez a merénylet elsősorban a kezdődő enyhülés ellen irányult — hangzik a Bécsben közzétett nyilatkozatban. A nyilatkozat továbbá rámutat a jobboldali szélsőséges elemek fokozódó tevékenységére, amelyben olyan terrorista eszközökhöz folyamodnak, amelyeket egykor a náci párt, az NSDAP is alkalmazott. A FIR, amely a volt európai ellenállók millióit tömöríti egybe, végül felszólítja a demokratikus erőket, kövessenek el mindent az ilyen gaztettek megakadályozására. néhány sorban A. COLOMBO szenátornak, az Olasz Kommunista Párt elnökségi tagjának vezetésével Szovjetunióban tartózkodó olasz parlamenti küldöttség tegnap elutazott Moszkvából. AZ NSZEP Központi Bizottsága november 12—13 között Berlinben nemzetközi tudományos konferenciával ünnepli meg Friedrich Engels születésének 150. évfordulóját. A konferencián 40 kommunista, munkásés forradalmi párt képviselője vesz részt. ALDO MORO olasz külügyminiszter kedden este ünnepi fogadást rendezett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tiszteletére. BULGÁRIA ÉS JUGOSZLÁVIA küldöttsége november 9 és 10 között Szófiában a két ország közti kapcsolatokról tárgyalt. A küldöttség tagjai Ismertették kormányaik állásfoglalását az időszerű kérdésekről. Elhatározták, hogy tárgyalásaikat tovább folytatják. A következő találkozó időpontját később határozzák meg. CORNEL BURTICA román külkereskedelmi miniszter tegnap Kantonból Pekingbe utazott. A román miniszter november 8-án érkezett a Kínai Népköztársaságba, s látogatását a kantoni őszi vásár megtekintésével kezdte meg. AZ OMANI-ŰBŰLBEN megkezdődött az amerikai, a brit és az iráni flotta közös hadgyakorlata. A hadgyakorlat tíz napig tart és mindhárom állam légiereje is részt vesz rajta. MEGHALAJA autonóm tartomány az Indiai kormány döntése alapján az Indiai Köztársaság 18. teljes Jogú állama lett. Ezt a döntést Indira Gandhi miniszterelnök Jelentette be Delhiben az Indiai parlament Jelenlegi ülésszakán. ŠTEFAN WYSZYNSKI lengyel bíboros egyhónapos vatikáni látogatásának befejeztével hazaérkezett Varsóba. Többször találkozott VI Pál pápával és tárgyalásai egyebek között a nyugati és északi lengyel egyházmegyék kánonjogi helyzetének rendezését érintették. De Gaulle halálhírét közlő plakát a Champs Elyséen. (AP felvétele) FRANCIAORSZÁG GYÁSZBAN Anglia ismét Rhodesia mellé állt New York — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden összeült hogy döntsön Burundi, Nepál, Sierra Leone, Szíria és Zambia határozati javaslatáról. A javaslat felszólítja Angliát, hogy csak akkor adjon függetlenséget Rhodesiának, ha annak afrikai, lakossága a fehérekével egyenlő Jogokat élvezhet. A javaslat értelmében az ENSZ által a rhodesiai kormányzat ellen megszavazott valamennyi szankció továbbra is érvényben maradna, ugyanakkor felhívást Intéznek minden államhoz, hogy tagadják meg az elismerés minden formáját Ian Smith kisebbsági kormányától. A vitában felszólalva Malik, a Szovjetunió képviselője hangoztatta, hogy külső támogatás nélkül a dél-rhodesiai fajüldözők nem szállhatnának szembe az afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmával, nem hagyhatnák figyelmen kívül az ENSZ felhívásait és határozatait. A szovjet delegátus megállapította, hogy Smith rendszerét elsősorban a Dél-afrlkal Köztársaság és Portugália támogatja, de Angliát és néhány NATO-beli szövetségesét ls felelősség terheli azért, hogy a fajüldöző rhodesiai rezsim fennmaradhatott. Sir Colin Crowe angol delegátus a határozati javaslat ellen érvelve jellemző módon csak azt tudta felhozni, hogy „Anglia nem engedheti meg, hogy Rhodesiával szembeni tárgyalást álláspontját kívülről írják elő". Ezután a BT szavazott a határozati javaslatról: 12 küldött megszavazta a tervezetet, Franciaország és az Egyesült Államok tartózkodott a szavazástól, az angol delegátus pedig a Javaslat ellen szavazott. Ezáltal Anglia ötödször gyakorolt „vétójogot" a tanácsban és az idén már másodszor tett érvénytelenné egy, a rhodesiai kérdésben elfogadott határozatot. A szavazás után a BT meghatározatlan időre elnapolta ülését. Szíria ENSZ-képviselője szerint néhány afrikai és ázsiai küldöttség új határozati javaslatot készít elő, amely kompromisszumos megoldást vetne fel és esetleg Anglia számára is elfogadható lenne. Ian Smith az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat 5. évfordulójának előestéjén a Reuter tudósítójának adott nyilatkozatában kilátásba helyezte, hogy adott esetben rendszere kész „bizonyos alkotmányjogi engedményeket tenni". Az ENSZ-közgyűlésben, az egyes bizottságok ülésein kegyelettel emlékeztek meg az elhunyt Charles de Gaulle tábornok munkásságáról. A különleges politikai bizottság leszerelési vitájában Norvégia, Ausztria és Ausztrália küldötte szólalt fel. A bizottsághoz eddig négy határozati javaslatot terjesztettek be. Az egyik a latin-amerikai atomfegyvermentes övezetre, egy másik a tengerfenék atommentesítésére, a harmadik és a negyedik pedig a vegyi és baktériumfegyverek betiltására vonatkozik. A szocialista közösség erősítésének szellemében PÁRIZS ÁRNYÉKÁBAN