Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-11 / 268. szám, szerda

November 7-e hagyományosan a mérlegkészítés ideje a Szovjetunióban. így van ez nemcsak vezető állami szinten, hanem a társadalom alsóbb egységeiben, sőt még alapsejtjében, a családban is. A szovjet állam „tartozik-követel" mérlege az idén igen csak aktív. S ha a múlt esztendőben, ilyen tájt, különböző okok miatt, (amelyek elemzése messze vezetne és túlvinne a mára választott mondanivalón) a gondok — gazdasági problémák, egyes viszonylatokban ellátási nehézségek — megléte vagy bekövetkezésének lehetősége kétségtelenül mérlegelés tárgya volt, akkor 1970. november 7-e, a forradalom 53. évfordulója más hírekkel, tényekkel kopogtatott. A jelek szerint — végleges adat még nincsen, hiszen erre felé sok megpróbáltatást szolgáltat a természet: Szibériában csak most fejeződik be a cséplést — az idén rekord-termést takarítanak be gabonából. Előreláthatólag többet, mint a szovjet hatalom fennállása ót<i bármikor. S a gabona, pontosabban a szemestermény betakarított mennyiségének szerepe a mezőgazdaság, de az egész népgazdaság egyensúlya alakulása szempontjából * a Szovjetunióban közismert. S ha mindebben á tavalyinál valamivel kedvezőbb időjárás ls szerepet jíuszik — bár távolról sem csupán ez, hanem számos az emberektől és az intézményektől függő tényezők, így például nagy súllyal az anyagi ösztönzés hatására általánosan megnövekedőit termelési kedv — az ipari szektorban ilyen természeti hatások nem jöhettek számításba. . S mégis 1970 első kilenc hónapjának ipari mérlege rendkívül bíztató. A termelés az előző év azonos periódusához képest 8,3 százalékkal nőtt. A hatékonyabb munkát mutatja, hogy a minőségi mutatók erőteljesen javultak: a munka termelékenysége a megfelelő összehasonlító időszakhoz képest 7,2 százalékkal nőtt, vagyis a termelés növekedés 88 százaléka ennek, nem pedig a munkáslétmám emelkedésének tudható toe. Ugyanezt az irányzatot, a „belterjesség" érdekében tett lépéseket, a gazdasági reform áldásos hatását mutatja, hogy az ipari vállalatok jövedelmezősége 19B9. megfelelő periódusához képest 15 százalékkal nőtt. Egészében az ipari termelés grafikonja mennyiségileg, minőségileg, hatékonyságban és gazdaságosságban egyaránt felfelé tör. NEMES JA*IVOS M 0 S Z K y A I t E Y E L E S erről a területről ínég egy jelenségre kell felfigyelni: 1970 kétségen kívül a Szovjetunió nemzetközi gazdasági kapcsolatai szélesedésének és mélyülésének esztendeje volt. A szocialista országok, mindenekelőtt a KGST tagállamok vonatkozásában az integráció térhódítása szembetűnő, vagyis- az együttműködés'nek magasabb foka, hatékonyabb módszere nyomul előre. Kapitalista viszonylatban pedig mind szűkebb területre vonul vissza — szinte azt mondhatnánk: utóvéd harcokat kénytelen vívni! — a Szovjetunióval szemben hosszú évtizedeken keresztül alkalmazott elzárkózó, embargós és diszkriminációs gazdaságpolitika, amelyet egyre inkább az ésszerű és kölcsönösen hasznos nemzetközi munkamegosztás irányzata kezd fel-, váltani. A nagy tőkés érdekeltségek részéről ez a „nyitás a Szovjetunió felé" olyan jelenségekben nyilvánul meg, amelyeket a gazdasági szakértők gyakran már a „szovjet piacokért és kooperációkért folyó versengésként" jellemeznek. Például nyugatnémet vonatkozásban a megkötött gázcső-egyezmény túlzás nélkül áttörésként értékelhető már csak azért is, mert Bonn mögött nem akarnak elmaradni a japán, angol, francia, olasz konkurrensek sem. A szovjet külpolitikai tevékenység mérlege is feltétlenül aktív, — hogy az itteni tartózkodó, hivalkodástól mentes és reális szóhasználattal éljünk. Egy évvel ezelőtt, ilyen tájt, még éppen csak az első csupán milliméterekben mérhető haladást érzékelhettük a szovjet— kínai államközi kapcsolatok felvételében a konfrontációnak egy meglehetősen kemény időszaka után. Az akkori nyugati prognózisok — és tegyük hozzá: amerikai számítások — állami viszonylatban sem látták még a lehetőségét az enyhülésnek, de olykor még a „modus vivendínek" sem a két ország között. Látványos haladásról természetesen ma sem beszélhetünk, sőt a megmozdulás megint csak inkább milliméterekben mérhető. Meg aztán a tárgyalások tökéletes titokban tartása is nehézzé, sót szinte lehetetlenné tesz minden- megalapozott ítéletet. De azzal a megállapítással semmiképpen sem esünk a túlzás vétkébe, ha kimondjuk: bizonyos politikai, állami viszonylatú normalizálódásnak olyan sokak által még egy évvel ezelőtt kizártnak tekintett lehetőségét, ma már a .pesszimisták sem ítélnék meg olyan borúlátóan. S az is tény, hogy az új szovjet nagykövet ott állomásozik Pekingben, és előreláthatólag a Kínai Népköztársaságot sem hosszú ideig képviseli már csupán ideiglenes ügyvivő Moszkvában. Az európai szakaszon a változások és azok tendenciája, a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírásával, annyira közismert, hogy szélesebb kifejtést a téma nem is igen igényel. A kellő összehasonlítás céljából legfeljebb arra érdemes emlékeztetni, hogy egy évvel ezelőtt még az úgynevezett „előzetes tapogatózó megbeszéléseknek" sem mutatkozott a jele, hiszen az első lépésekre Allardt moszkvai nyugatnémet nagykövet részérő) csak december közepén került sor. Ma pedig nincsen olyan nemzetközi esemény^ diplomáciai eszmecsere, amelyen az érdekelt felek ilyen vagy olyan aspektusból ne mérlegelnék a szovjet— nyugatnémet szerződést, a két ország viszonyának alakulását, mint az új európai áramlatok vagy egy európai átrendeződés megindító lépését. Ezzel a kérdéskomplexummal függ össze a szovjet részről és a szocialista országok oldaláról szorgalmazott európai biztonsági értekezlet megvalósulásának jelenlegi állapota is. Megint csak anélkül, hogy a nyílt és burkolt ellenállás erejét, mindenekelőtt Washington akadályozó machinációinak hatását lebecsülnénk, az előrelépés itt is érzékelhető. Míg tavaly ilyenkor elsősorban az európai közvéleményt számíthattuk az ügyet támogatók táborába, állami szinten viszont a szocialista országokon kívül, inkább csak a semleges országokban hallatszottak pozitív hangok, ma már a „kulcsállamok" kormányszintjein is megértés, sőt óvatos helyeslés jut kifejezésre. A moszkvai megállapodás után kifejtett NSZK-álláspontot követte a francia „cselekvő igen'S A legkevesebb pozitív értékű változás a délkelet-ázsiai és a közel-keleti béke és biztonság megteremtésében tapasztalható. Tekintetbe kell azonban venni, hogy éppen e kérdések számítanak ma a nemzetközi helyzet legbonyolultabb és legneuralgikusabb pontjaínak. S mi a helyzet a szovjet— amerikai viszonnyal? Ez a kérdés annál is inkább is indokolt, löert a szovjet külpolitika pozíciói és értékelési rendje, úgymond, a „fonákjáról" is lemérhető, vagyis összevetve eredményességéi a legfőbb ellenfél helyzetével, állapotával. Sok szó esik mostanában a szovjet—amerikai viszony elhidegüléséről, illetve, ami lényegében ezzel azonos -n mert hiszen az egész folyamat ismeretesen nem Moszkvából, hanem Washingtonból indult ki — a Nixon-féle megmerevedésről, harciasabb szellemről és gyakorlatról. Kétségtelenül Nixon elhatározta, hogy a mostani időközi választásokat a „rettenhetetlenség bajnoka" képében folytatja le. Ennyiben gesztusai nem kis mértékben „belső használatra" készültek. De Moszkvában szeretnek a történések okainak a mélyére hatolni, az összefüggéseknek a törvényszerűségeit is feHárni. S ez az elemzés azt mutatja, hogy Nixon — amint azt a mélylélektan kutatói mondanák kompenzál. Az erőfitogtatás a bizonytalanság leplezése. Valahogy úgy van vele, mint a megijedt ember az erdőben: önmegnyugtatás céljából hangosan beszél, kiabál... A kambodzsai csúnya agreszsziós kaland, amelyre mostanság, legalább is a propagandában, inkább a homály leplét igyekeznek teríteni csakúgy nem hozott sikert Nixonnak, mint a legutóbbi Földközi-tengeri flottatüntetési manőver. A jordániai válságot illetően is sokkal vérmesebbek voltak az amerikai remények pozícióiknak e térségben való javulására vonatkozóan, mint ami végül is — nem utolsósorban a szovjet diplomácia hatására — kialakult. A Rogers-tervnek tehát saját előterjesztésének való hálatfordítás és az izraeli kívánságoknak való teljes behódolás pedig nemcsak az arab világban, de szövetségesei között is csorbította az Egyesült Államok presztízsét. S végül tipikus példája volt egy hatásában rosszul kiszámított blöffnek a Kubába telepített szovjet rakétákról terjesztett hazugság, amely, megfelelő szovjet állásfoglalás után, a nemzetközi közvélemény — enyhén szólva — ; fejcsóválásának közepette úgy pattant szét, mint egy szappanbuborék. Minderre azért is érdemes emlékeztetni, mert az amerikai hidegháborús hisztériára való reagálás módjában jól megfigyelhető volt a magabiztos szovjet külpolitika módszere és stílusa. Miközben nem rntilasztottak el figyelmeztetni' - mindenkit, akit illet, hogy a történelem tanúsága szerint a Szovjetunióval az erő nyelvén- nem íanácsos társalogni,' végig fölényes, imponáló nyugalommal és rendíthetetlenséggel ragaszkodtak a kipróbált pozícióhoz. S ez a józan, vonzó taktika nem volt hatástalan; mintha az utolsó napokban még Washingtont is előző tervei bizonyos módosítására késztette volna. Ez tehát egy esztendő, mérlege, s mindennek alapján a forradalom 53. évfordulóján, megelégedéssel és bizakodással ülhettek az ünnepi asztalhoz a szovjet emberek. Egy év mérlege m i jr -r '). •* fYWW lllii * k 1 * k frta: ZBYCH ANDRZEi 2. A dokkban a légkalapács fülsiketítő zajától alig hallották egymás szavát. Mégis, amióta ä szökés egyáltalán beszédtéma volt kettőjük között, mindig ide húzódtak, persze munkát mímelve. Mert az itteni zajnak nemcsak hátránya volt, de előnye is, hogy elnyomott minren szót. Kettőjük témájához pedig elegenlő volt a szájmozgás meg az acéllemez, amelyre jeleket lehetett rajzolni a szeggel. — Keletre? — nézett társára csodálkozva Sztásek. — Mondd, te teljesen megőrültél? Keleten a bolsevikok vannak! — A mieink több mint háromszáz kilométernyire vannak délre. Az oroszok hatvan-hetven kilométernyire északra. Itt a menekülés kulcsa— Az oroszok kiadnak bennünket a németeknek. — Nem adnak ki. Nekik is van magukhoz való eszük. ' — Egyezmény kötelezi őket — makacskodott Sztásek. — Vagy kiadnak, vagy pedig deportálnak bennünket Szibériába. Szép kis menekülés ... Sokáig megint nem került szóba kettőjük között a menekülés lehetősége. Sztásek nem akarta újrakezdeni, Pier meg magában érlelte csak tovább a terveket. Egy napon azonban kifakadt megint a dokkon: — Figyelj ide, Sztásek! Elhiheted, hogy én ts inkább hazamennék Franciaországba. Ha lehetne. De most nem aszerint válogat at ember, hogy mit szeretne, hanem.,, - Lehet, hogy igazad van — vágott u szavába Sztásek. — A földrajzi ismereteimet csak az elmúlt évek rémhíreivel tudtam kiegészíteni Oroszországról. Igaz, hallottam én is a hatalmas ipari építkezésekről, az ötéves tervek csoaáiról, Magnyiiogorszkról és Sztálingrádról, vízi erőmüvekről, és acélóriásokról. De hallottam a meghurcoltatásokról, a tisztogatásokról, a politikai perekről, a nyomorról, ami az iparóriások árnyékában létezik, s a kollektivizálásról. r~ Varsó halálmessze van, a szovjet határ elérhető távolságban — mondta Pier. Alihoz, hogy döntsön, hogy merjen végre határozottan igent mondani a francia szökési tervére, ahhoz még túlságosan bizonytalan volt. Túl sok volt benne az ellentmondásos hír a Szovjetunióról. Zavarta gondolkodásában a német -szovjet megnemtámadási szerződés, a Szovjetunió tétlensége Lengyelország lerohanásának időszakában. Csak az övéihez, a lengyel ellenállási mozgalomhoz akart csatlakozni. — Olvastad a „Mein Kampf-ot? — kérdezte egy nap Pier, miközben egy sérült hajó gépházában szabták auto génnel az acéllemezt a foltozáshoz. •— Megőrültél, hogy ilyesmit kérdezel? Befejeznie a kérdést, még inkább megvárnia rá a választ, már nem volt idő. Csengettek ebédhez. Az ebédet ugyanis ide szállították a munkahelyre, amióta egyre sürgősebbé váltak a ha• dihajók javításai. — Ha olvastad volna — mondta ebéd után Pier — akkor tudnád, hogy Adolfnak nem vette el az étvágyát sem Franciaország, sem Lengyelország. Neki Európa, neki a világ kell. Az oroszok olvasták, Sztálinék biztosan olvasták Adolf könyvét. — Azért kötöttek szerződést velük, mi? Sztásek hangjában maró gúny volt, s egyáltalán nem számított rá, hogy a francia igennel válaszol. De Pier igennel válaszolt: — Azért. Azért, hogy időt nyerjenek. Időt a felkészülésre, az ellenállás megszervezésére. Időt, ami életet jelent! — Ss közben küldik az olajat a német hadiiparnak? — Küldtk, mert nem akarják, hogy olaj helyett megegyék az ukrán földet, n közép-oroszországi búzamezőket, és az Uralt— Szép elmélet, de mit vigasztal az bennünket, lengyeleket? — Ha az oroszok a németek ellen harcolnának, gondolkodnál egy percig is azon, hogy hozzájuk szökj-e? — kérdezte már kicsit ingerülten a francia. —, Hitler ellen még az ördöggel is... — Na végre! — könnyebbült meg Pier. — Nézd Sztásek, én becsületszavamat adom, hogy Hitler ellen fogunk harcolni, ha hozzájuk szökünk. A következő napok elég mozgalmasak voltak. Munkába menet és munkából hazafelé újra meg újra német páncélos egységekkel találkoztak. Egész éjszaka morgott a föld a táborban. Barakkjaiktól 3—6 kilométerre vonultak a német páncélos egységek. Sztásek alig hunyta le a szemét, s megörült, amikor hajnalban Pier melléje bújt a priccsre: —- Megkezdődik. Sajnos megkezdődik — suttogta. — Egész éjjel mentek — válaszolta Sztásek. — Nem várhatunk sokáig. — Nem — mondta Sztásek, s ebben az egyetlen szóban oldódott fel hónapok vajúdása. A kővetkező napokban alaposan átgondolták a szökési terv minden mozzanatát. A krumpliföldek kitűnő védelmet nyújtanak. Mire a csapat a táborhoz ér, az legalább fél óra. Vacsoráig ujabb két óira, az összesen 150 perc. Ezenkívül Pier még megbeszélte egyik társával, hogy ha bármikor keresik őket, mondja azt, hogy a mester pluszmunkával bízta meg őket. s ezért nem érkeztek a többiekkel együtt. Amíg az őrség káromkodva visszamegy a gyárba, s kiderül, hogy ott nincsenek, az újabb egy, másfél óra. Összesen három és fél—négy Óra. Van néhány márkájuk is. Pier egy sálat adott el az egyik őrnek, Sztásek meg három napi kenyéradagját. A pénz elegendő ahhoz, hogy három-négy megállóni/i villamosozás után még jegyet váltsanak a vonalra. Klájped fele természetesen. Az orosz—lengyel határ felé. Ez az irányválasztás újabb egy Órányi előnyt jelenthet, hiszen előbb a szokásos szökési irányra összpontosítják a haftóvadászatot. Addig pedig már leszállnak a vonatról is, s gyalog folytatják az utat — keletre. — MostI — hallotta Pier hangját, s nekilódult. Teljes erejéből futott-;.ahogy megbeszélték. Szerencséjük is volt, mert nemcsak társaik és az őrség fásultsága sietett segítségükre, de a szinte áthatolhatatlan köd is> -— Csak mindig a széllel szembe — suttogta Pier —, nehogy eltévedjünk. Talán másfél kilométert jutottak, amikor a francia megállt. Sztásek melléje ért, s közös erővel távolították el kék overalljaikról a tábori jelzést-,..Egyetlen betű volt mindössze. Igaz, hogy Ariz táborparancsnok négy nap kikötéssel „honorálta", ha valaki akár véletlenül, akár készakarva letépte ruhájáról ezt a jelzést,, Most már civilben voltak. Olyanok, mint legtöbben, akik az éppen bejutó villamosra nyomakodtak. A francia elöl, Sztásek hátul szállt fel a kocsira. A megbeszélés szerint vonaljegyet is külön-külön vesznek, s a vonaton is külön utaznak. Csak Gneisanban találkoznak ismét... A pályaudvaron elvesztette ', szem elől a franciát. De nézelődni sem igen mert, mert a vasútőrség fegyveres őrjárata újra meg újra átsétált a peronokon és a várótermeken. Tettetett közömbösséggel haladt el az őrjárat mellett, színtelen hangon jegyet kért, s ráérősen sétált át a peronon, a klájpedi szerelvényhez. Felkapaszkodott az utolsó kocsira, s behúzódott az egyik fülkébe. Aki látta, munkából hazatérő vidékinek nézhette s dehogy gondolhatta bárki is, hogy annak a sarokban szunyókáló embernek majd kiugrik a szíve a félelemmel vegyes izgalomtól. Egy vasutas ült vele szemben. Sapkájához bökte a kezét köszöntésképpen, és cigarettára gyújtott. Sztásek erős dohányos volt, ösztönösen beszippantotta a füstöt. A vasutas észrevette, megkínálta- Beszélgetésre azonban már nem volt idő, mert a következő állomáson leszállt. Sztásek magára maradt, és arra gondolt, ha minden jól megy, akkor egy óra múlva kezdik keresni őket. Gondolatai már egészen a határig ka landoztak, s azon meditált, hogy mit fog majd mondani az oroszoknak, ha elfogják. Amikor felriadt, a szerelvény éppen Klájped rendezőpályaudvarára döcögött be. — Orlsten! — kapott a fejéhez. — Elaludtam Gnélsant. fFolytatjuk)