Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-04 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

r - . • • Ö

sszeveszett a feleségével. Egy egész csekélységen, apróságon \iipiak össze. Semmi más nem történt, minthogy délután négy tájban, amint hazaérkezett a gyárból és az udvaron elhelyezte motorkerékpárját, még pöfógtette egy kicsit a motort n-esztendús fia segedlete mellett. A fiú ipariskolába járt és mindent szeretett, ami a technikával összefügg, ezért szerette a pufögletést is hallgatni . . . Amikor az apja abbahagyta, ö kapcsolta be újra a motort. Most a változatosság kedvéért, apja neki asszisztált élvezettel... Ekkor harsant a negyedik emeleti szomszédasszony ingerült hangja. Kihajolt az ablakon és rászólt a fiúra, hogy hagyja abba, mert uz ember megbolondul ettől az ostoba zajtól. Persze, azonnal abbahagyták. A gépet gondosan letakarták és csendes léptekkel első emeleti lakásuk jelé tartottak. A férfi mosolyogva benyitott az előszobába és miután levelelte poros cipőjét, majd papucsba bújtatva lábait a konyhába lépett, azt mondta u jeleségének, — aki éppen az éleit melegítette, — hogy a negyedik emeleti nagyságosasszony újra elégedetlenkedett. — logusan — válaszolta az asszony, — én tanúja voltam át egész jeleneinek és annyit mondhatok, hogy az ember megsiketülhet ettől a hangorkántól. Egyszerűen kibírhatatlan. —• Neked, mert nem szereted a gépeket, nem tudod, mi az egy alkatrész. — Én nem tudom? ... — csodálkozott el az asszony — hisz egész nap varrok, gürcölök a gép mellett... — És mégsem tudod, ha téged ilyen játékos pöfögtetés annyira kihoz a sodrodból, mint azt a „nagyságosasszonyt". — Te még ezt az ártatlan játékot is megtiltanád nekünk — szólt közbe a hórihorgas fiú, aki rajongott apjáért és a gépekért. — Micsoda? — kiáltott jel az anyja és sötét szeme izzott a felháborodástól — hogy én?... — folytatta, de már nem volt ideje befejezni a montlatot, mert az apja azzal a megjegyzéssel vágta pofon a jiát, hogy: — Te hallgass! Erre, aztán a felesége tört ki: — Micsoda eljárás ez? Miért kell öt pofonvágni ilyen jelentéktelen megjegyzésért, amit elég gyakran hallhatott tőled. Szót szó követett és végül csúnyán összevesztek. Az asszony a konyhában maradt, a tűzhely körül foglalatosko dott, a jiú látszólag mélyen elmerült egy May Károly könyvben, míg a férfi a szobába vonult vissza, lepihent a heverőre és tágranyílt szemmel a plafont, majd az ócska csillár lelógó kristályait bámulta, amelyek most a szeptemberi alkonyatban minden színben játszottak. Az öreg csillár az ö műve volt, Kassán vette az ócskapiacon és onnan ide, Prágába cipelte. Amikor megnősült és egy régi házban főbérleti lakáshoz jutott, első dolga volt, hogy saját kezével szerelte fel lakása egyetlen szobájába. Tetszett neki a csillár, most is, hogy összeveszett a feleségével egy ostobaság miatt — mindig egy ostobaság miatt vesztek össze — a csillár színtjátszó kristályai megvigasztalták. Hirtelen eszébe jutottak a kassai színház csillárjai és nyomban, elhatározta, hogy színházba megy. Nem is va csorázík, az asszonynak sem szól, hová megy, hadd legyen nyugtalan eltűnése miatt... Ezt megérdemli, mert semmit sem szabad túlzásba vinni, ezt meg kell tanulnia. Elhatározását nyomban tett követte, elment a zuhanyozó fülkébe, megmosdott, utána felöltözött, szó nélkül elhagyta a lakását, majd az utcán egy színházi plakát programját olvasta el, így kötött ki aztán a Cigánybáró mellett, amelyet aznap az egyik prágai színház játszott. Ez a darab is Kassára emlékeztette, akárcsak az ócska csillár. Lényegében ilyen sértődött állapotban, gondolatban mindig Kassára menekült, ifjú kora városába, ahol kereskedő apja jóvoltából táncolni tanult a Schalkházban, a jómódú kereskedő ifjak és lányok társaságában és arra is emlékezett, hogy úgy hitt akkor a táncban és a gazdag lányok hozományában, mint most a technikában. 0, — gondolta — sok víz folyt le azóta a Hernádon. Ekkor a zsúfolt színházban szétment a függöny és az ismert melódiákra megkezdődött az előadás. Az ő korabeli, kissé testes nő volt a szomszédja. Figyelni próbált az előadásra, de ez nehezen ment, mert térde furcsa módon mindig súrolta szomszédnője térdét. Nem értette az egész helyzetet, mert ő saját térdét mindig beljebb húzta, nehogy zavarja szomszédnőjét, de a térdek mégis találkoztak. Sosem merte volna elhinni, hogy ilyesmi lehetséges, hogy ilyen idősebb asszony ilyesmire képes... Ha neki valaki ilyet elmondana, nem hinne neki, azt mondaná, hogy henceg. Most mégis ... De legalább tudná szépe, csinos-e? ... A színpadról a hangok, a "dallamok, mintha elkábították volna. Arra gondolt, no lám most történik vele olyasmi, . . . amikor homloka már kopasz fejebúbjáig ér. — Istenem — sóhajtott fel a fülbemászó dallamok mellett — ha'legalább szép és fiatal volna ... Ekkor szólalt meg az asszony, mintha csak érezte volna, hogy a szomszéd rágondolt, vele foglalkozott. — Ugyebár — suttogta elég hangosan — szép, elbájoló ez a varázsos dallam. Az ember akaratlanul a nagy, felejthetetlen szerelemre gondol.,. Érti ugyebár, hogy mire gondolok — lihegte az asszony és szavai nyomán izzadsággal vegyes levendulaszag párolgott. . A férfi egyre zavartabb lett, nem tudta, mit kell ilyen lelkes szavakra válaszolni. Senki még a szerelem ilyen gazdag fuvallatával nem fordult hozzá, — gondolta — idegen hang ez számára, bár tele volt meghittséggel és bizalommal, '6 mégis a forró fuvallatra gondolt, mintha egy fortyogó fazékról a fedőt emelték volna le és érezte, hogy inge nedves testéhez tapad. Zavartsága egyre nőtt, majd szégyennel párosult, érezte, szomszédnóje a forró fuvallatra választ vár, a fojtott lihegés és hatalmas keble emelkedése, — amely szintén a fuvallathoz tartozott — ezért értésére adta. De 0 nem tudott válaszolni, figyelni is képtelen volt a színpadra, csak a fülbemászó zene birizgálta, néha úgy érezte, hogy valaki a kellemetlenségig csiklandozza ... Ezért nevetni is képtelen volt e kényes helyzetben. Mégis rend után áhítozott s próbálta tekintetét a színesen mozgó színpadra összpontosítani, a táncra, a dalra, de nem ment... A szomszédnője kevés szünet után folytatta Azt mondta: most már nem is suttogva, hanem elég hangosan, hogy ő is boldoggá tudná tenni egy férfit. Érzi, hogy képes volna rá. Soha még ennyi képesség, annyi édes vágy nem gyűlt benne össze, mint éppen most e hónapokban, amióta szeretett férje meghalt. A férjét nagyon szerette. Kint az utcán mindig kéz a kézben sétáltak és közösen megcsodálták a kirakatokat, a sétáló fiatalokat és a filmeket. A moziban, a színházban is egymás kezét fogták, így hallgatták egymás szívverését. Ú, nagyon szép volt, elképzelhetetlenül szép volt a házassága — sóhajtotta —, de amióta boldogult szeretett férje meghalt, azóta nincs nyugta, mintha lángra gyújtották volna, csak ég... ég... de senkinek semmi haszna ebből a lázas világból

x Mintha egy elfelejtett gyertya égne egy néptelen penészes pincében, olyan az élete, amióta egyedül, a férje nélkül él. Panasza egyre hangosabb lett, már a körülötte ülők ingerülten pisszegni kezdtek, hogy zavarja az előadást, de a szomszédnője mintha a dallamokon kívül semmit sem hallana, zavartalanul folytatta a mondókáját. Azt mondta, csak azért jár színházba, mert boldogult szeretett férjével a színházban és éppen a Cigánybáró előadásán ismerkedett meg. Egy pillanat műve volt az egész, térdük egymáshoz ért, utána a kezük egymásba fonódott és aztán el sem hagyták egymást. Szegény, infarktusban halt meg hirtelen ... Beteg sem volt, és fel sem készülhetett a halálra, az egyedüllétre. És ekkor egyszerre megeredtek a könnyei, hangosan sírt, a mellette és előtte ülők nagy bosszúságára. Dadogva mondta, hogy nincs senki a világon, aki megértené, aki megkönyörülne rajta ... Oly egyedül él, mintha isten és ember megfeledkezett volna róla, pedig ismételte — ő boldoggá tudná tenni egy férjit és vajon? ... remegett fel hangjában a kérdés. A férfi akkor a feleségére és a fiára gondolt, majd a motorkerékpárja pöfögését hallotta, és a levendulaillat helyett hirtelen a meghitt benzinbűzt érezte. Ettől a pöfögtetéstől vidámabb lett és amikor az asszony végre kinyögte a kérdést, nem akarna-e a barátja lenni? ... a férfi arra gondolt, lám, most újra egy fizetésnélküli funkciót akarnak rásózni. A sorsa a színházban is üldözi... Az üzemben rengeteg ilyen funkciója volt. Egy ideig szakszervezeti pénztáros volt, aztán a sportszakosztály vezetője, most pillanatnyilag pedig az üzemi futballcsapat bírája. A bíráskodásért természetesen egyetlen fillért sem kap. Ellenkezőleg, a csapat ellenfelei bíráskodása miatt már többször meg akarták verni és azzal a gondolattal ts foglalkozott már, hogy lemond e veszélyes bírói tisztségről, de nincs szíve hozzá, mert szereti a bíráskodást, akárcsak a pöfögtetést.. . Most meg ez a szomszédnője itt felajánl neki egy újabb funkciót. Az ajánlatot mások is hallottak és pisszegés helyett, a felhangzó fülbemászó dallam közepette már kuncogást lehetett hallani. Fojtott volt ez a kuncogás, mintha fiatal lányok kórusban mulattak volna. Úgy tetszett, hogy a közelben ülők már nem is a színpadra, hanem a szenvedélyes, síró asszony mondanivalójára jigyeltek. A férfi hirtelen elhatározással arra gondolt, hogy véget vet ennek a nyavalygásnak, megmond/a, hogy nős ember, családja van és neki nincs ideje a szerelemre, meg más hasonló vonzó dolgokra gondolni. Neki hagyjon békét, így is elég a baja, hogy a felesége minden lépéséről tud, hát még ha nem tudná ... De erre már nem került sor, mert a színpad függönye legördült, hatalmas apsorkán hangzott fel és vakító vilátosság árasztotta el a színházat. Rápillantott az asszonyra, olyan volt, amilyennek képzelte. Kerek arcú jéríyes és felhevült volt, mintha az imént valakivel éles szóváltása lett volna. Az izgalmas szóváltásról keble emelkedése is tanúskodott. Átlátszó, mélyen kivuyott lenge lila ruha volt rajta, fejen piros kalap fedte vöröses árnyalatú ritka haját. Kezén egy piros kövű meg jegygyűrűje csillogott, villogott. Ezenkívül vízszínű, zöldes árnyalatú szeme is ragyogott és párnás arcát finom gondterhelt szarkalábak szőtték át. Egész magatartását mégis határozottság jellemezte és megértette, hogy férjevei mindenütt kéz a kézben járt, söt azt is megértette, hogy férje lépteit is n irányította. Vajon hogy volna vele a motorbiciklin, elől vagy hátul ülne? .. Nem tudott rá válaszolni, ezért gondolatban sem indította el a motort és a gép kedves pöfögését sem hallotta. Mindez néhány pillanat alatt pergett le lelki szemei előtt, csak annyi ideje volt, mert a fojtott kuncogás úfra jelhangzott körülötte. Az asszony azonban mintha a kuncogásból mit sem hallott volna, arra kérte, hogy hozzon neki a bűjéből egy pohár limonádét, mert nagyon megszomjazott, és kotorászni kezdett retiküljébeiK aprópénz után. A férfi ebben u pillanatban újra rápillantott az uszszonyra és az volt a benyomása, hogy a Cigánybáróban a szomszédnóje játszotta tulajdonképpen a főszerepei, ö énekelt, ő táncolt, annyira felhevültnek látta szenvedélyes, kerek, párnás urcat. Hirtelen mély részvétet érzett iránta és arra kérte, hogy ne kutasson aprópénz után, mert van elengend'ó pénze, ne legyen tehát gondja rá... a limonádét majd kifizeti. — Ö, — válaszolta erre az asszony hangosan — szó sem lehet ilyesmiről, ő a barátját nem akarja kihasználni. A kuncogás erre kirobbant. A fiaial lányok hangosan felnevettek. Ezt azonban az asszonyka nem tűrhette ... hirtelen felemelkedett és a körülötte iilö fiatal lányok felé fordult. És abban a pillanatban, amint megszólalt, a kuncogás és a nevetés elhalt és viharos, drámai feszültségü szavait oly tisztán lehetett hallani, mintha egy rég betanult szerepszöveget mondott volna el: -— Nem szégyellitek magatokat ti fruskák — lihegte —. Könnyű nektek, ti fiatalok, és szépek vagytok, nektek nem kell fáradoznotok mint nekem, lia azt akarjátok, hogy valaki mellétek álljon, hogy csillapítsa bennetek a magányt, az egyedüllétet... Ha ti szomjasak vagytok, pezsgőt ihattok, én ha limonádét akarok inni, azért súlyos árat kell fizetnem. A férfi közben már a kijáratnál járt, de még mindig hallotta az asszony hangját. És mert tudta, hogy nem látja többé, pár percre megállt és még hallgatta: — De én, mit tegyek én, ha, a magány már elviselhetetlenné vált számomra és úgy vágyom a jó szóra, a simogatásra, hogy a szívem majd megszakad. A fiatal lányok erre némán szedelőzködni kezdtek, egyenkint álltak fel és behunyt szemmel, szégyenkezve tűntek el a kijárati ajtón. A férji is anélkül, hogy megvárta volna az előadás végét, lassú, léptekkel hagyta el a színház épületét. Sokáig gondolt még szomszédnőjére, »aki egyedül és válasz nélkül maradu a színházban. Amikor hazaérkezett, és óvatos mozdulatokkal levetkőzött, majd alvó asszonya mellé feküdt, egy pillanatra arra gondolt, hogy felkelti ót, és azon frissiben elmondja neki színházbeli kalandját, de meggondolta és nem tette: a részvét ezen az éjjelen hallgatásra késztette.