Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-04 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
A z 1970-es esztendő ünnepi év a kassai magyar tannyelvű gépészeti és elektrotechnikai ipariskola történelmében is. Az „ipari" húsz éve neveli az ország, az egyre jobban iparosodó Csehszlovákia részére a szakembereket. S milyen eredménnyel? Erről az Új Szó is több ízben számot adott már, bőven idézve a különböző üzemek, gyárak szlovákiai, csehországi és morvaországi levéldokumentumaiból. A lényeg egyetlen mondatba tömöríthető: az „iparisták" általában remekül helytálltak. Szakképzettség terén országos mércékkel mérhetők az itt végzettek. A nyelvtudás, a fegyelmezettség, a kollegialitás területén is állják a sarat: de mint mindenütt, itt is akadnak kivédelek. Ám baj lenne, ha a 2—3 százalék alapján általánosítanánk. A kép azonban csak ezek figyelembevételével lehet hiteles, az értékből mindez viszont mitsem von le. Mielőtt bármit is szólnánk a legfrissebb húsz esztendőről, lapozzuk fel a krónikát, és mondjuk el, hogy „Kassa jelenlegi hat ipariskoláját a közös hagyomány szálai fűzik össze, mert ennek a hat iskolának közös elődje volt a régi ipari, amely Közép-Európa egyik legelső iparoktatási intézete volt. Az első években az intézet magánjellegű volt, tulajdonosa és igazgatója maga az alapító Szakkay József. Kiváló gyakorlati-műszaki érzékkel rendelkezett és az akkori vallásés közoktatásügyi miniszter, Eötvös József nyugat-európai tanulmányútra küldte, hogy fejlett német, angol, francia iparoktatási intézmények munkáját tanulmányozza. Visszatérte után 1872-ben engedélyt kapott a kassai „Gépészeti felsőbb ipartanoda" felállítására. Az első évfolyam egyszerű, inkább fészer, mint iskolaépületben kezdte meg működését 19 tanulóval. Az első világháború után nehéz körülmények között folyt a tanítás, granátgyártás, hadirokkantak kiképzése folyt az iskolában, katonai autó-javítóműhelyt, később pedig művégtaggyártó műhelyt létesítettek az intézetben. fis később, .1938 őszének hónapjaiban, és a második világháború éveiben is, amikor mindent elözönlőit a nacionalista uszítás, amikor néhány nap alatt majdnem szertefoszlottak a magyar—szlovák együttműködés olyan nehezen megépített eredményei, az ipariskola hű maradt a haladáshoz, a haladó hagyományokhoz. Az iskola magyar és szlovák tanárai akkor is megtalálták a közös hangot, akkor is meg tudtak egyezni, akkor sem adták föl egymás kölcsönös megbecsülését. 1945-ben megszüntették a magyar tagozatot, de 1948 után, a megváltozott nemzetiségi politika adta lehetőségeket kiaknázva ez az iskola is megtette az első lépéseket a magyar tannyelvű szakoktatás terén. Amikor 1950-ben, a Szlovák Nemzeti Tanács iskolaügyi megbízottja engedélyezte a magyar tannyelvű osztályok megnyitását, a kassai ipariskola rögtön hatá- , rozott: 1950. szeptember elsején megnyitotta az első osztályt 41 tanulóval." Az újságíró, aki 1959 és 1961 között maga is a padokat koptatta, és akinek még most is föl-fölrémilk egy-egy gépelem vagy konstrukció-óra, bőven raktározza az élményeket. Most azonban visszalapoz még a krónikába, mert e két év csupán egy tizedét képezi a legújabb húsz esztendőnek, és az alapok lerakása mindig is a legnehezebb, legtöbb erőt igénylő munka volt.' Az iskola első, felszabadulás utáni igazgatója, Bajúz Ferenc messzemenően támogatta az első osztály munkáját, és a tanárok, akik közül Henzély károly és Lengyel Mátyás nincs már az élők sorában, Cserverrka Józseffel, Cudáky Andrással, Frankó Lászlóval, Veres Józseffel és másokkal mindent megtettek azért, hogy már ezt az első osztályt is jő színvonalra emeljék. Munkájuk nem volt hiábavaló: egy életképes, színvonalas iskola alapjait rakták le. A következő tanévben már két első osztály nyílt, egy gépészeti és egy elektrotechnikai. 1952 szeptembere pedig újabb határkő. A már szervezetileg önállósult intézmény négy első osztállyal bővült, és az önálló magyar tannyelvű Iskola igazgatója Cservenka József lett. Az iskola nemcsak a magyar nyelvű oktatás terén végzett úttörő munkát, hanem jelentősen hozzájárult a szlovákiai magyar kulturális élet újjászületéséhez is. Kultúrcsoportja több ízben bejárta Dél-Szlovákiát, sok faluba éppen ezek a diákok vitték először a szocialista kultúrát — magyar nyelven. A fejlődés korántsem volt zökkenőmentes. A legfájóbb döntés 1958-ban született: az új épületet a gyorsan fejlődő építészeti ipariskola rendelkezésére bocsátották, az iparisták a Komenský utca 2. sz. alatti épületbe költöztek át. 1967 szeptemberében viszont megértésre talált a jogos kérdés a felettes szerveknél, és az iskola visszaköltözött eredeti épületébe, a műhelyekkel is rendelkező Zsdanov utcába. Ojból egy tető alá került az elméleti és gyakorlati oktatás, s hozzá lehetett látni ahhoz a több évre tervezett munkához, melynek célja egy modern, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő ipariskola megteremtése. Ezt a feladatot az egész tanári kar és a lankadatlanul küzdő Schulz György mérnök szorgalmazta, aki 11 éve áll az iskola élén. Villanások — fanárokról Sohasem volt különleges, de talán még átlagosnak sem nevezhető érzékem a műszaki dolgokhoz. A sors mégis úgy akarta, hogy az általános itt, ennek az ünnepi cikknek a kapcsán vetném fel: jó lenne egy-egy portréban megörökíteni ezeket ,a becsületes, lelkiismeretes szakembereket, ízig-vérig pedagógusokat. Ők csak tanítványaik emlékeiben élnek, pedig jobb „sorsra" érdemesek. Kezdjük talán azzal, hogy bár az ipari szakiskola volt és maradt, sohasem zárkózott el az irodalom, a művészetek, a humán irányzatú területek művelése elől. A faliújság, később az iskolai lap bőven közölt verseket, novella-kísérleteket, cikkeket. A tanítási órákon is gyakran szerepeltek ilyen jellegű beszélgetések. Osztályfőnököm, Kuzma Andor a^inak a pedagógusnak volt a prototípusa, aki mindig fölkészült és mindig tud, és aki meg tudta magyarázni a legbonyolultabb összefüggéseket is. Emellett szigorú volt, de mindig az emberség határain belül! A többiek? Rezsucha tanár elvtárs, aki csodálatos humorral fűszerezte előadásait? Veres bácsi, akivel leheJubilál a kassai ipariskola Elj soka. I IPARI ! Méréstan órán középiskola sikeres befejezése után szakérettségit szerezzek a kassai „ipariban". Akkoriban létezett még az ún. fölépítményi tagozat. Sok-sok csehszlovákiai magyar diák gondol vissza ma is hálával erre a lehetőségre, amely kenyeret biztosított számára. A Kassán eltöltött évek mégis mindig élénken foglalkoztatnak. Nem tudok most mindegyik tanáromról írni, erre nincsen sem módom, sem terem. Akiket tehát nem említek, nem azért teszem, mintha megfeledkeztem volna róluk, vagy képességeiket nem tartanám elég rangos szintűnek. Sőt éppen (Kolár Péter felvétele) tett akár egzotikusnak számító témákról is beszélni, mert a néprajztői az elektrotechnikáig mindenütt otthon volt? Ferjentšík tanár elvtársnő, aki a szak-szlovákot, a terminológiát oktatta, vagy Fraenkel Ágnes, aki a szervezés csínjára-bínjára oktatott? Sedlák György, vagy Kanőcz János, Abosi István vagy Breznicky László és a „műhelyesek": Pavlánszky bácsi, Gáspár tanár elvtárs, Menyhért Árpád, vagy bárki: a pedagógusok legkiválóbbjai közül valók. Külön-külön talán lehetne hibákat fölfedezni bennük — mint minden emberben —, de így, együttesen, a tanári kart képező összképben, aligha. Felejthetetlenül emberi, tiszta légkört tudtak teremteni, szakképzettségükről, oktató-nevelő képességükről pedig a dokumentumok, az üzemek köszönőlevelei tanúskodnak. Még mindig nem említettem Fedorják tanár elvtársat, vagy Putankó Emilt, aki a szó legszorosabb értelmében szabad szellemet ízleltetett meg velünk, és ezzel nem éltünk vissza soha: a mai napig szeretettel gondolunk vissza tudására, emberségére. Ismétlem: nem tudatosan maradtak ki egyes nevek, mert például a legújabb, de már a tantestület sajátos részét képező, javarészt baráti körömet alkotó új nemzedékről, akik még pályájuk kezdetén állnak, nem írhatok. Ám meg vagyok róla győződve: nem vallanak szégyent, folytatói és ápolói lesznek a nagyszerű hagyománynak. Végzettek Több ezren vannak. Szorgalmas, ambiciózus technikusok, vagy főiskolai tanulmányaikat befejezve mérnökök, tanárok, üzemvezetők. Azonban ejtsünk most szót azokról, akik nem szakmai képzettségükkel vívták ki az elismerést, hanem más téren végzett munkájukkal, eredményeikkel. Az Ipariban néhány író és újságíró diákoskodott. Gyüre Lajost és Duba Gyulát a csehszlovákiai magyar irodalomkedvelők közül sokan ismerik. Az országnak számos élsportolója koptatta itt a padokat. Kozmán Toncsl éveken át szerepelt a legfelsőbb labdarúgó-bajnokságban. Sirola Pál négy csehszlovák bajnokságot nyert a férfi tőrvívásban. És tucatszámra akadtak szlovákiai bajnokok, kerületi viszonylatban szereplő legjobbak, csúcstartók, rekorderek. Az ipari ugyanis nemcsak azokat vonzotta, akiket a műszaki jellegű ismeretek érdekeltek, hanem mindenkit, aki kenyérhez akart jutni és boldogulni akart. Egész Szlovákiából jöttek és jönnek a diákok. Probléma csak az: nem tudják mindnyájukat fölvenni, kevés a hely. Egy iskola nem képes ennyi érdeklődőt kielégíteni. Perspektívák Az idei, jubileumi tanévet csaknem 900 diák és csaknem 60 tanár kezdte. Hat első osztályban kétszáznegyven újonc „kóstolgat bele" a légkörbe, amelynek országos a híre. Schulz György igazgató arról beszél, hogy mindent megtesznek a korszerű, jól felszerelt szakiskola megteremtéséért, mert csak így tudnak lépést tartani a fejlődéssel. Új emelet kerül az épületre, új műhelyek, laboratóriumok lesznek majd. De addig ls sok gyakorlati kérdést kell megoldani. Elsősorban szakemberekre, kőművesekre lenne szükség. Magyar szülők, akik ide szánjátok gyermeteket, jelentkezzetek, segítsetek egy-két napig befejezni a munkálatokat, ez a ti érdeketek is. Sokat segítenétek az iskolának, az egész társadalomnak. Tornaterem nélkül ma már szinte elképzelhetetlen egy iskola. Épülne az is, ha lenne kőműves. Akit egy kicsit is érdekel egyik legjobb iskolánk ügye, segítsen, vagy szóljon ismerőseinek: minden dolgos kézre szükség van. Tévedés lenne glóriát vonni az ipari fölé. Nincs rá szüksége, mert nem a reklám, hanem az eredmények éltetik. Vannak itt is problémák bőven, de igyekeznek a lehető legrugalmasabban megoldani őket, mert ez az intézmény nemcsak egy-két ember, hanem az egész közösség ügye. A faliújságon mindig találni valami időszerű közlést. Ha mást nem, legalább egy jó szót, szíves mondatot, mint például a tanévnyitó alkalmából: érezzétek magatokat ismét jól az iskolában, és találjatok otthonra ti is elsősök. Az atmoszférát, a szellemet nem lehet egy-két intézkedéssel és egy-két év alatt megteremteni. Szívósság kell hozzá és kitartás, ügyszeretet és becsület, felelősségérzet és tudás. És bárhogy is alakult az ipari sorsa, ezek a tényezők sohasem hiányoztak innen. Ez szinte magyarázata a titoknak, amely nem is titok, hiszen éppen úgy regisztrálható és mérhető valóság, mint a volt, az ampér vagy a watt. Koccintsunk hát az egészségedre, idős-ifjú iskola. Élj még nagyon sokáig, terebélyesedj, gyarapodj, és ne térj le arról az útról, amelyen eddig haladtál. Az átlagosnál egy kicsit több melegséggel kívánja ezt egykori diákod: BATTA GYÖRGY
