Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-04 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

Régészeti ásatások Zemplénben a besenyők támadása elöl menekülő magyarságot a Kijevtől Ungvárig tartó úton sok megpróbáltatás érte, ami megviselte az idős fejedelmet is. Ungváron a törzsi gyűlés lemondatta Álmost, a hatalmat pedig fiára, Árpádra ruházta. A mágikus erőt jelentő hatalmi jelvények továbbra is az öreg fejedelem birtokában maradtak, ezeket pedig meg kellett szerezni. S hogy ezt meg is tették, erre utalnak a sírban talált leletek, többek között a sebtiben elkészített, aranylapokkal borított kardmásolat . . & föíjbkéneq Még nem dőlt el a vita: valóban Álmos fejedelem sírjára bukkantak-e? A Latorca és Ondava folyók hs/. szefolyásából „született" Bodrog mentén fekszik Zemplén község, a bajdani vármegye egyik legrégibb települése, amelynek várától kapta a vármegye nevét. Szirmay Antalnak, a vármegye első történetírójának állítása szerint római település volt. A honfoglalás karában már megerősített hely volt, s hatalmas földvárát a Bodrog folyó védelmezte ... A krónikások szerint Árpád itt fogadta Zalán bolgár fejedelem követeit, s ő emelte Zemplént várispánsággá. Hatalmas vára már 1220-ban fennáll, s a király birtoka. A XVII. század felé pusztulhatott el. Ma már csak a földvár áll, alakja kb. ötszáz méter kerületű szabálytalan kör, melyet három oldalról a Bodrog vize vett körül, míg a negyedik oldalon hajdan erős sáncok és két templom, — az egyik református, a másik görög katolikus — áll. A templomok környéke köztemető, s valóságos „bányája" a történeti régiségeknek .. . A község határában, a szomszédos Cékéhez közeli „Paperdő" oldalának egyik tisztásán találkoztunk dr. Mária Lamiová kandidátussal, a Nyitrai Régészeti Intézet kassai kirendeltségének egyik vezető dolgozójával, aki az itteni ásatásokat irányítja. Tőle sok mindent megtudtunk. — Nem véletlen, hogy éppen itt végzünk ásatásokat, s nem is első ízben. Már 1935-ben felszíni kutatást, „terepszemlét" végeztetett Zemplén környékén dr. Štefan Januiák, volt munkaügyi miniszter. Ennek eredményei igen gazdag régészeti tárgyak lelőhelyére engedtek következtetni... A feltevést cáfolhatatlan tények igazolták. Ma már rengeteg lelet van birtokunkban. A közeli Cékén még a mólt században — pinceásás közben — akadtak régi, római kori sírra. A zempléni határban lévő „Szélmalom" és a „Paperdő" nevű két halomról már évek óta tudunk ... Lehet, hogy ezek a leletek, melyek felkutatását itt a „Paperdő"-ben végezzük, szintén III. századkorabeliek ... A környéken nagyon sok ilyen lelet van ... A zempléni határban már korábban feltárt állítólag fejedelmi sir felől szeretnénk érdeklődni, mi erről a véleménye? — Előrebocsátom, a kérdés, valóban fejedelmi sírról van-e szó, még mindig vitatott. 1964 óta nemzetközi szinten folyik a vita. Igen nagy visszhangot váltott ki az ország határain túl is az a hír, hogy Zemplén környékén megtalálták a honfoglaló Árpád fejedelem apjának, Álmosnak sírját. Dr. Vojtech Budinsky-Krička egyetemi tanár, régészeti kutató 1956ban indította meg az ásatási munkálatokat a „Szélmalom" dombon. Az ő irányításával végzett ásatások harmadik esztendejében I—II. századbeli temetőt találtak, s az egyik sírhalomban honfoglaláskorabeli, az eddig ismert leggazdagabb ősmagyar sírra bukkantak ... Az első feltevések alapján csak rangos előkelőség, vagy fejedelem nyugvóhelye lehetett... — A zempléni sírban talált muzeális leletek felbecsülhetetlen értékűek, ennyit már mi is tudunk. Mit találtak tulajdonképpen a sírban? — A csontmaradványon kívül egy sima, aranylemezekkel díszített kardutánzatot. Ez a kard a bécsi kincstárban őrzött, Álmos fejedelem számára Kijevben készült kard utánzata. Ezenkívül találtak még nyolcvan ezüst övveretet, 172 bőrruhaveretet, néhány arany drótból készült kar-, láb-, és nyakperecet, öt nagy ezüst korongot, ebből kettő volt ép, továbbá tőrkést, tűzcsiholót, kengyelpárt, zablát, néhányszáz lószerszámveretet, ezüst csengőket, egy füles ezüstcsészét, melynek mintái a legszebb tarsolylemezeknél is szebbek. A sírban talált egyik korongon az Árpád-család Turultotem őse látható ... Ki végezte a sírban feltárt anyagok értékelését s ki utalt arra, hogy fejedelmi sirról van SZÓ? — Dudinsky-Krička prolesszor a felbecsülhetetlen muzeális leletek értékelésére Fettich Nándor profeszort, a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagját, a honfoglalás korának ismert kutatóját kérte fel. Hosszas, beható tanulmányozás után Fettich professzor kijelentette, hogy Álmos fejedelem sírjára bukkantak, s az idős fejedelmet a sírban talált leletek szerint nem „feláldozták", hanem meggyilkolták. Ezt a körülményt őseink sokáig titkolták s csupán a XIV. századi krónikások feljegyzéseiben olvashatunk arról, hogy Álmost megölték ... Különböíó forrásmunkákból szereztünk tudomást arról, hogy Fettich professzor véleménye szerint Álmos temetésének két szakasza volt. Az egyik a látszat szerint díszes felravatalozás és elsiratás, amely a biztonságot nyújtó földvárban történhetett, majd a temetés a közeli „Szélmalom" dombon'. A sírban talált, kicserélt méltóságjel vények arra vallanak, hogy a fejedelemnek kijáró, sátor alatti felravatalozást és a nép búcsúját a halottól a földvárban az öreg fejedelem híveinek megnyugtatására megtartották ... A földvári elsiratás után a nyers tölgyfakoporsót a közeli „Szélmalom" dombra vitték ... A koporsóba kölest szórtak, mert az egykori néphit szerint a halott így nem tud visszatérni és bosszút állni... A néphagyomány a sír közelében levő helyeken még ma is őrzi a temetés emlékét. Még ma is használt nevek ott a „Felső tábor" dülő, < •j «í S a „Táboralja" dülő, „Riliótábor" (rívótábor) dülő és a közeli község Szomotor, vagyis az ősi „zomorű-tor". Hol tart a vita Fettich professzor tézisei körül? — Ezt ma még nehéz kimondani. Fettich professzor tudományos feldolgozása mind a Szlovák, mind a Magyar Tudományos Akadémián heves viták alapját képezte. Magyarországon neves tudósok sorakoztatták fel ellenérveiket, köztük Bartha Antal történettudós, Bóna István kandidátus, Győrffy György a Magyar Történelmi Intézet tudósa, László Gyula egyetemi tanár és ínég sokan mások, akik szinte egyöntetűen utasítják el Fettich professzor feltevéseit a zempléni sírral kapcsolatban. A honfoglalás világhírű kutatója viszont kitart felismerése mellett s továbbra is ezt vallja: „A zempléni sírt az ásatóval együtt az ellenérvek ellenére is fejedelmi személy sírjának tekintem s ezt a személyt változatlanul Álmos fejedelemmel azonosítom mindaddig, míg más alaposan megindokolt megállapítás nem merül fel a halott személyét illetően ..." A vita tehát nem ért véget a fejedelmi sír körül, s az ásatás? — Az ásatási munkálatok sem fejeződtek be, hiszen ez a vidék olyan gazdag rejtett leletekben, kincsekben, hogy feltétlenül folytatni kell. Egy cserép, vagy bronzlelet, csontváz és fegyver, egy rozsdás érme s a föld kérge alatt lapuló egyéb lelet feltárása, megismerése évezredes múltunkat tárhatja elénk ... KULIK GELLERT a végtiszteletről A halál egy fejezetet zár le, amikor életét bevégezve az ember — a legtöbben névtelenül, hamarosan a feledésbe süllyedve — a következő nemzedékre hagyja munkája jelentős, avagy szerény eredményét, így minden ember a nagy folyamatosság alkotó részese. s méltán megérdemli (az utcaseprő csakúgy, mint az államfő), hogy az itt maradottak: hozzátartozók, munkatársak méltó végtisztességben részesít sék. Az egyház sok évszázadus hagyományaihoz híven ma is megadja a temetés ünnepi formáját, méltóságát. Azonban nem mindenki óhajt egyházi temetést, mert ez meggyőződés, világnézet dolga. Sajnos, éppen ilyen esetekben olyan ez a végtisztesség, amelynek ridegségétnl az ember sokszor megborzong . . . Egy hosszúra nyúlt szakszervezeti gyűlésen vettem részt. Munkatárs halt meg, és nem tudtak megegyezni, ki mondjon búcsúbeszédet a sírnál... Ezen vitáztak, míg valakire sikerült e „megtiszteltetést" rásózni. Persze, nem nehéz elképzelni az olyan búcsúbeszédet, amelyet csaknem büntetésből, de midenképpen külső és korántsem belső kényszerből mond el valaki. Voltam egy nyugdíjas temetésén. Munkatársai közül (akiket éveken át szórakoztatott kiapadhatatlan humorával) alig négyen „szakítottak időt", hogy elbúcsúzzanak tőle. Egy munkatárs és a nemzeti bizottság dolgozója hivatalból gépiesen felolvasta a szokásos szöveget (ki tudja hányadszor ugyanazt!)és ezzel be is fejeződött a temetés. Nem az elhunyt, hanem a még élők feletti sajnálkozással távoztam a temetőből. Ha az ember arra gondol, hogy munkáját egykor majd így fogja értékelni a saját és az utána következő nemzedék, ez bizony nem felmagasztaló érzés. Dehát minden viszonylagos, mert számos olyan munkahely van, ahol a nyugdíjba vonult munkatársakra se életében, se temetésén nem emlékeznek többé. Hány nyugdíjas távozik el az életből, hogy egykori munkatársai még egy szerény koszorúra se méltatják. S ha m^r a koszorúnál tartunk ... Szeretem a temetők csendjét, a sírokon pompázó* virágokat. Mert aligha akad szebb virágoskert temetőinknél. A csend, a befejezett életet jelző fejfák ezernyi gondolatot ébresztenek: az életről, az elmúlásról, az emberi kapcsolatokról. Ha időm engedi, nagy és kis városkákban be-bnnézek a halottak birodalmába. Nem egyetlen benyomás kínálkozik most tollhegyre, hanem az évek folyamán felgyülemlett élmények. Az ember elnézi a koszorúkat. Művirágból készültek, szocialista kereskedelmünk hozza forgalomba. Van belőlük négy-öt fajta, ezek az egész országban minta és mintaszám szerint vásárolhatók. Nem akarom mondani, hogy csúnyák, de szép se akad közöttük. Kevés ízléssel, sorozatgyártásban készültek. A hozzátartozó, barát, munkatárs hiába próbálná a koszorúval is kifejezni a halott iránti tiszteletét, megbecsülését, érzéseit. A típuskoszorú — ez is kis választékban — csupán az utolsó kötelesség „lerovására" alkalmas, arra se maradéktalanul. Menjünk csak végig a városkáinkon, nagyobb községeinken és érdeklődjünk, hol rendelhető élő virágból koszorú. Nem sok helyen. Ha készítenek is, többnyire magánvállalkozók, ha ez egyáltalán vállalkozásnak nevezhető. De nekik is hála, mert némileg pótolják azt, amit a helyi szolgáltatás nem biztosít. A szolgáltatásokról is sok mindent el lehetne mondani. Vegyük például az ügyintézést. Az elhunyt hozzátartozói nehéz perceket élnek át, a szomorú esemény leköti a figyelmüket. És éppen akkor kell ezernyi ügy intézését végezniük. Miért ne lehetne egy szervezett társadalomban olyan szolgáltatás is, ahol a halálesetet csak bejelentenék, a szükséges okmányokat leadnák és keilő illeték fejében egy helyen, egy ezzel megbízott, az ebben jártas valaki elintézné az ügyet. Az illetéket mindenki készséggel megfizetné, ha megszabadítanák a gondoktól olyan helyzetben, amikor a gondból amúgyis van bőven. Min és kin múlik ez? Ügy hiszem, csupán a szervezésen V Kissé furcsa és talán érthetetlen, hogy mai társadalmunk mindmáig nem tudta megteremteni azt a keretet, nem tudta kialakítani azt az általános hagyományt, amely a polgári végtiszteletet méltóságteljessé tenné. Több helyen hallottam, hogy sokan még ma is azért ragaszkodnak az egyházi temetéshez, mert az ünnepélyesebb, maradandóbb emléket hagy. Nem kifogásként említem, hogy társadalmunk anyagilag is lehetővé teszi a vallás szabad gyakorlását. Minden nagyobb községben pap ténykedik. Keresztelő, esküvő és temetés esetén minden hivő tudja, hol, kihez fordulhat. A polgári temetés ilyen szervezettsége, befutottsága sajnos még hiányzik. Ügy érzem, mindaddig nem is lesz biztosítva, amíg ezt társadalmi munkában, összetételében többször változó bizottság, és nem ezzel megbízott állandó személy fogja végezni. Tudatában vagyok annak, hogy az itt felvetett problémáknál akadnak fontosabbak, égetőbbek is. De az emberről való gondoskodáshoz ez is hozzátartozik. A megbecsült, távozó hozzátartozónak, munkatársnak méltó végtisztességet szeretnénk biztosítani. Érthető, hisz utolsó alkalommal fejezhetjük ki iránta való szeretetünket, tiszteletünket külső megnyilatko zásban is. De ennek a feltételeit is meg kell teremteni ...