Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-25 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

Az Egyesült Nemzetek Szervezete fennállásának negyedszázados Évfordulójára emlékezünk ezekben a napokban. 1945. október 24-én jelentette be f. F. Byrnes, akkori amerikai külügyminiszter, hogy a nagyhatalmak és a csatlakozó országok tübbsége elfogadta az ENSZ alapokmányát. Bár a hasonló céllal működő szervezetek a világ népei számára nemegyszer csalódást okoztak — ezekhez sorakozik a rossz emlékű Népszövetség, az ENSZ elődje is. mely 1920-tól 1939-ig, formailag 1945-ig működött — mégis a második világháború mérhetetlen szenvedései a világ népei egyik alapvető érdekeként tűzte napirendre a béke és biztonság megteremtésének kérdését. A KEZDET Az indítás, vagy legalábbis a szándék arra az időszakra esik, araikor a német és a japán fasizmus otromba-véres szörnyűségeit élte a világ. Roosevelt amerikai elnök és Churchill angol miniszterelnök 1941. augusztus 14-i közös nyilatkozatában, mely Atlanti alapokmány néven vált ismertté, így vélekednek a háború utáni elrendeződés kérdéséről: „Bíznak abban (az államfők), hogy a világ minden népe anyagi és szellemi okokból eredően eljut oda, hogy lemondjon az erőszak alkalmazásáról". Ehhez a nyilatkozathoz kapcsolódik a szovjet kormány álláspontja is, amikor a szövetséges hatalmak 1941. szeptember 24-i, londoni tanácskozásával kapcsolatban leszögezi: „Országaink előtt az a rendkívüli felelősségteljes feladat áll, hogy meghatározza a nemzetközi kapcsolatok útját és eszközeit a világ háború utáni elrendeződését illetően, s hogy népeink és a jövő nemzedéke megszabaduljon a nácizmus gazAZ ALAPOKMÁNYBAN MEGJELÖLT CÉL: A NÉPEK JÓ SZOMSZÉDKÉNT ÉL1ENEK EGYMÁS MELLETT Ezeket az elveket próbálta megfogalmazni az 1944 augusz tusában Washington egyik külvárosába, "Dumbarton Oaksba összehívott tanácskozás, ahol a négy nagyhatalom megbízottai a létesítendő szervezet alapokmányát készítették elő. Az itt el nem döntött, vagy függőben maradt kérdésekről aztán a nagy hármas, Sztálin, Roosevelt, Churchill 1945 februárjában, a jaltai találkozón döntött. Ilyen előzmények után kezdődhetett meg 1945. április 25én, San Franciscóban az a konferencia, melyen 50 állam részál / AZ ENSZ PALOTA NEW YORK-BAN (Foto: CSTK — OSN) tetteitől, mely összeegyeztethetetlen az emberi kultúrával. A Szovjetuniót az a mély meggyőződés hatja át, hogy ez a feladat sikeresen teljesül, s a hitlerizmus felett aratott teljes és végső győzelem után lerakják a nemzetek közötti együttműködés és barátság alapjait, melyek megfelelnek a szabadságszerető népek elképzeléseinek és kívánalmainak". Az Egyesült Nemzetek Nyilatkozata, melyet 1942. január 1-én a Hitler-elleni koalíció 26 országának képviselője fogadott el Washingtonban, melyben vállalják a fasiszta hatalmak elleni harcot a teljes győzelemig, először említi az „Egyesült Nemzetek" kitételt, melyet Roosevelt amerikai elnök javaslatára fogadtak el. Ezt követően a négy nagyhatalom (Szovjetunió, USA, Nagy-Britannia, Kína később csatlakozott hozzá) a moszkvai értekezleten leszögezi: arra van szükségünk, „hogy mielőbb életre hívassék egy olyan általános nemzetközi szervezet, amely a nemzetközi béke és biztonság érdekében, minden békeszerető államnak — legyen kitrsiny vagy nagy — tagként történő csatlakozására nyitva áll". A három nagyhatalom államfőinek teheráni, nyilatkozata (1943. december 1.) ugyancsak rögzíti, hogy „háborúban és békében együttműködnek" a tartós béke érdekében. „Teljes mértékben tudatosítjuk azt a nagy felelősségünket, amely ránk és az Egyesüli Nemzetekre hárul, hogy olyan békét teremtsünk, amely a világ népei többségének támogatására számíthat, s amely nemzedékek számára száműzi a háború szörnyűségeit". vételével az ENSZ alapokmányát tárgyalták meg. Az ünnepélyes aláírásra 1945. június 26án került sor, s az alapokmány ugyanez év október 24-én lépett életbe. Az aláírás idején 50 állam alkotta az ENSZ-et, ma 127 a tagállamok száma. Sajnálatos azonban, hogy az egyetemlegességet olyan országok jelenlétének hiánya zavarja, mint a Kínai Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, htigy a koreai és vietnami nép képviselete. FELELŐSSÉG A BÉKÉÉRT Az alapokmányban megjelölt cél, hogy a népek jó szomszédokként éljenek egymás mellett, csak a tagállamok közös akaratával valósítható meg. S hogy ez a közös akarat hányszor szenvedett csorbát, arra elég az elmúlt 25 év legkiemelkedőbb válsághelyzeteit említeni: 1950-ben a koreai háború, 1957-ben a szuezi válság, 1964—65-ben a vietnami eszkaláció, napjainkban pedig az indokínai háború, illetve a közelkeleti agressziós helyzet jelenti elsősorban a válsággócokat. „Válságba mindig akkor került az - ENSZ — mondta a minap Péter János magyar külügyminiszter —, amikor valamelyik csoportosulás megkísérelte az Egyesült Nemzetek Szervezetét az alapokmánnyal ellenkező, nnxfy legalábbis attól eltérő ďlókra felhasználni." S hogy az Egyesült Államoknak az 50-es években hírhedtté vált szavazógépezet-rendszerét később az „erőpolitika" demonstrálásának milyen más eszközei kísérték, arra fényt vet az a tény isi hogy például a Biztonsági Tanácsban ez év februárjáig 113-szor nem tartották be az egyhangú megállapodás elvét. A vétó-joggnl egy ízben élt Kína, (Kína jogát a Csatig Kaj-sek-klikk bitorolja), Franciaország 4-szer, NagyBritannia 3-szor, a Szovjetunió pe.dig 105-ször. Jellemző, hogy az Egyesült Államik eddig nem élt a vétó-joggal. S bár a világszervezet 25 éves fejlődése meglehetősen ellentmondásos, vitathatatlan viszont az is, az elmúlt két és fél évtized alatt alapvető változások történtek itt is. Az egyik legnagyobb erénye, hogy nemegyszer sikerült elhárítani a harmadik világháború sokféle veszélyét. Ebben évülhetetlenek a szovjet kormány érdemei, mely a fegyvercsörtetéssel szemben mindig a béke pozícióit erősítette, s napjainkban is nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a háború kiküszöbölésének a lehetőségeit erősítse a termonukleáris háborús veszély növelése helyett. A gyarmati rendszerek felbomlásával s a népfelszabadító háborúk sikerei révén az erőviszonyok dolgában is lényeges eltérések mutatkoznak ma már az ENSZ-ben. Igaz ugyan, hogy a világszervezet képtelen volt az 1960-as közgyűlés határozatát — melyben azt tűzte ki célul, hogy az ENSZ 20. évfordulójára az összes gyarmati népeket felszabadítsák — a mai napig valóra váltani, a közös felelősség tudatosítása azonban nagymértékben befolyásolhatja, hogy az erőfitogtatás helyett a vitás kérdések békés úton történő rendezése kapjon szabadot. Az egymást követő konfliktusos helyzetek ugyanis arra figyelmeztetnek, az imperialisták agresszív törekvéseivel szemben a különböző országok együttes fellépése lehet az az erő, mely gátat vet a szakadék szélén táncoló háborús őrületnek. ÚJ ERŐFESZÍTÉSEKET A LESZERELÉSÉRT Napjaink egyik sürgető kérdése a fegyverkezés befagyasztása és az általános és teljes leszerelésre irányuló tárgyalások és megállapodások szorgalmazása. Ez a kérdés évek óta napirenden szerepel, a részleges eredményeken kívül tovább azonban nem jutottak. Éppen ezért veszélyes ebben a helyzetben az a feltételezés, mely a termonukleáris háború elhárításának zálogát nem a leszerelésben, hanem a felhalmozott pusztító erő egyensúlyi helyzetében látja. A világszervezet helyzetét kétségtelenül nagymértékben befolyásolja a két szuper-nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti viszony alakulása. Rendkívül nagy felelősség hátul erre a két nagy hatalomra. S meg kell mondani azt is, az Egyesült Államokat terheli elsősorban a felelősség, hogy a fegyverkezési verseny csökkentésében vagy a leszerelésban éppúgy, mint az egyes háborús gócok felszámolásában az ENSZ tekintélye nemegyszer csorbát szenvedett. Nem mellékes, persze, az sém, milyen a viszony az öt atomhatalom között. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia közös felelősségvállalása nélkül ugyanis nem lehet megnyugtató nemzetközi megállapodást kötni sem a háború—béke, sem a fegyverkezés csökkentése, illetve a leszerelés kérdésében. Arra van hát ismét szükség, hogy új erőfeszítéseknek lehessünk tanúi, s a világ elindulhasson azon az úton, melyet az Egyesült Nemzetek Szervezete — a Szovjetunió javaslatára — az általános és teljes leszerelés előkészítésére irányuló elvekben leszögezett. VÁLTOZZONE A VILÁGSZERVEZET Az elmúlt hetekben különböző elképzelések, találgatások láttak napvilágot a világszervezet sorsát illetően. Nem hiányzott az olyan hangvétel sem, mely bukásról, kudarcról stb. beszélt. Bár 25 év mérlege távolról sem egyértelmű, még is azt kell mondanunk, az ENSZ-nek nagy szerepe volt eddig is, és lehet a jövőben is _ az egyes konfliktusos helyze-' tek kiküszöbölésében s a békés egymás mellett élés elvei gyakorlati megvalósításában. Éppen ezért azok, akik komolyan veszik ezt a szervezetet, elsősorban erősíteni szeretnék, s a bizonytalanságok és félreértések, vagy a meddő viták helyett döntéseiben egyértelműbbé tenni, felelősségét elmélyíteni ... Mert a béke és a népek megértését segítő tetteket várja tőle elsősorban a világ. Ennek pedig az az alapja, hogy a tagországok tiszteljék azokat az alapelveket, melyeknek betartására belépésükkor kötelezték magukat... Hogy valóban — úgy, ahogy az alapokmány leszögezi — „a népek jó szomszédként éljenek egymás mellett, megszabadulva a háborúk átkaitól". S ebben a legnagyobb erőt a BÉKE fenntartása érdekében valóban az összetartás és a közös akarat jelentheti. FONOD ZOLTÁN ife* • - V.-