Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-23 / 252. szám, péntek

Eredményes esztendő BELPOLITIKAI életünk egyéb területeihez hasonlóan — a CSKP KB tavalyi áprilisi és má­jusi plénümának határozatai ér­telmében — 1969 nyárutóján a szakszervezeti életben is meg­indult a konszolidáció, a bel­ső erőviszonyok rendezése. Most, egy esztendő távlatából, örömmel vehetjük tudomásul, hogy a Forradalmi Szakszerve­zeti Mozgalomban az elmúlt ti­zenkét hónap tisztulási folya­matát pozitív eredmények fém­jelzik. A mozgalom egészséges erői­nek ós a jobboldali opportunis­táknak első „szembesítésére" a FSZM csúcsszervének tavalyi, szeptemberi ülésén került sor. A szakszervezeti konszolidáció egy esztendejének következő fontos mérföldköve 1969 no vembere, amikor a különböző hibás dokumentumok és határo­zatok felülértékelésére, vissza vonására került sor. Ezután már egyre gyorsabb lett a belső erő­viszonyok rendezésének üteme, hiszen a FSZM-ben nagyon termékeny talajra talált példá u! a felszabadulás negyedszá­zados évfordulójára meghirde­tett szocialista munkaverseny, megújult és még szorosabbra fű­ződött az együttműködés a ba­ráti szocialista országok szak­szervezeteivel s a dolgozók mil­liói is nemcsak megértették, ha­nem aktívan részt vállaltak a gazdasági problémák többségé­nek leküzdésében. A szakszer­vezeti mozgalom helyes, mar­xi—lenini irányzatának legfris­sebb bizonyítékai a CSKP meg­alakulása ötvenedik évforduló­jára meghirdetett akciók. A Szak­szervezetek Központi Tanácsá­nak döntése értelmében „A min­denki szocialista módon" ver­senymozgalom további népsze­rűsítése mellett még ebben az évben egy új szocialista ver­seny mozgalmat is meghirdet­nek; az ideológiai munka terén előadások és szakszemináriu­mok keretében a tagság ^sz­ínei-politikai fölkésziiltségét fo­kozzák, tavasszal pedig, a CSKP félszázados jubileumának nap­jaiban emlékünnepélyeken, dísz­gyűléseken fogják majd méltat­ni társadalmunk vezető e-rejé nek szerepét a szocialista or­szágépítésben, a kommunista párt és a szakszervezeti moz­galom kölcsönős kapcsolatalt. A tavaly megkezdett pozitív út következetes folytatásával s az imént említett akciók meg­rendezésével egyszerre két fon­tos feladatot is sikerül teljesí­teni: fokozni a mozgalom és az egyes szövetségek egységét, il­letve megerősíteni a szakszer­vezeti munka szocialista jelle­gét. Nem véletlenül hangsúlyoz­ta dr. G. Husák, a CSKP KB első titkára közép-szlovákiai látoga­tása alkalmával: a teljes szak­szervezeti konszolidáció az egyes szövetségek egységének állandó fokozását és akcióké­pességük növelését jelenti, hi­szen a gazdasági konszolidáció fő súlypontja az üzemekben, gyárakban van ... És az, hogy ezeken.a uiunka helyeken miként dolgoznak, az nagy mértékben éppen a szak szervezeteken múlik! Imik— j Ceruzajegyzetek HIGIÉNIA, ÓH! Gyakran betérek a Tempo-bü­fébe, hogy étvágyam csillapít­sam. A közelmúltban már javá­ban fogyasztottam a csirkepap­riküst, amikor hangos szóvál­tásra lettem figyelmes. — Miféle rend van itt Po­zsonyban, hogy ilyen nagy haj­jal tálalópulthoz állítanak va­lakit — mondta egy ismeret­len férfi. Az elárusítónő csak hümmö­gött valamit, aztán tovább foly­tatta munkáját. Én azóta is, ha arra járok, mindig az említett szóváltásra gondolok és elmegy az étvágyam. Ugyanis megfi­gyeltem, hogy munka közben a íciszolgálónő meg-megigazítja a szemébe hulló haját, majd pék­süteményt ad vagy kolbászt mér ki azzal a kézzel, amely­hjel a haját szokta igazgat nl... A NAGYMAMA Egyik ismerősöm meghívott Pbstyénbe, mondván, hogy ma­gunkkal viszünk egy kislányt, akinek a nagymamája a vág­sellyei Dusló vikendházában pi­hen három hétig. Azt is el­mondotta, hogy a kislány egy év leforgása alatt anyját, ap­ját elvesztette, vagyis teljesen árva. A nagymamáján kivril senkije sincs. Táňa, igy hív­ják a kislányt, egész úton fesz­telenül beszélgetett, de olykor­olykor megkérdezte: mikor érünk már a nagymamához? Vártam a találkozás pillana­tát. Hogy milyen volt? Nehéz volna azt hűen ábrázolni. A tízéves unoka percekig a nagy­mama nyakában csüngött, ő pe­dig hangtalanul könnyezett. A kis unoka csillapította: ne sírj, nagymama! Majd azt is hozzá­tette, hogy az idén eddig még mindig tiszta egyes osztályza­tot kapott az iskolában. A találkozás szemtanúinak is könnybe lábadt a szeme, fóma gam is sokáig szóhoz sem ju­tottam. Amikor az étterembe le­mentünk, azt latolgattam, mit rendeljek a kis árvának, de a pincérnő megelőzött, elhárítot­ta a pénzt, mondván, az az ősz hajú asszony mindnyájunk nagy­mamája! Igen! Éljen sokáig, jó egész­ségben, hogy a kisúnokájút fel­nevelhesse. BAJ VAN A FEGYELEMMEL A motorizmus egyre nagyobb teret hódít Szlovákia fővárosá­ban is, ahol közismert tény, hogy kevés a garázs. Az outók az utcán varázsolnék". Ezt az ember még meg tudja érteni, azt azonban már nem, hogy mi­ért foglalják el a járdát. Sokszor alig fér el mellettük az ember. Megjegyzem, hogy ez az eljárás törvénybe is ütközik, ezért in­tézkedni kellene. A bírságolás bizonyára jobb belátásra bírná az ilyen gépi<ocsitulajdonosokat A GYEREKEK ÉS A GYUFA A minap egy pöttömnyi em­berkét, gyereket láttam cigaret­tázni. Sajnos, gyakori ez a je­lenség. Az orvosok bizonyíthat­nák, hogy mily ártalmas ez a gyerek egészségére. Most azon­ban inkább azt szeretném el mondani, hogy a gyufával ját szó, cigarettázni próbálkozó gyerekek százezres károkat okoznak társadalmunknak. Csu­pán az év első felében a gyere kek 91 tüzesetet okoztak. Az anyagi kár 1 400 000 korona. Persze, ha a szünidő tűzeseteit is beleszámítjuk, a kár egyszer annyi. Ezen a szomorú tényen a felnőtteknek kellene elgondol­kodniuk. A gyufát nem szabad a gyerek keze ügyében tartani, s még Inkább nem megengedni, hogy játsszon vele, ha csak a konyhában is. Nem árt néha a nebulók zsebébe is „belepillanta­ni". Tudatosítani kell azt is, hogy a gyerek által elkövetett bűncselekményért a szülök fe­lelősek. (németh j A k i vezetni tanít a70 23, Felső korhatár nincs A szembetűnő háromszöggel ellátott autókról ma már csak­nem mindenki tudja, hogy ben­nük tanuló gépkocsivezetők ül­nek. Természetesen nem egye­dül, hanem oktatóval, akinek az a feladata, hogy a 16 óra gya­korlat alatt mindenre megtanít­sa a kezdőt, amire zsúfolt for­galmi útjainkon szüksége lehet. Mondanom sem kell, hogy az oktató munkája kockázatos, hi­szen sorsa a gyakorlati vezetés alatt lényegében a tanuló vezető kezében van. Igaz ugyan, hogy fékpedálja az oktatónak is van, ám a fékezés nem mindig ele­gendő a baj elkerüléséhez. An­nál jobban meglepődtem, ami­kor megtudtam, hogy Ladislav Obuch, a Bratislava-vidéki Au­tóiskola oktatója még soha sem került rendkívüli helyzetbe, s gyakorló kocsiját sem érte ká­rosodás. Hogy ezt minek kö­szönheti, azt később magyarázat nélkül is megértettem. Olyan türelmes és nyugodt munka köz­'ien, hogy hidegvérűsége a tanu­ló vezetőt is teljesen megnyug­tatja. Ráadásul szinte egyetlen feladat elvégzését sem felejti el elismeréssel nyugtázni, kivált kezdetben, amikor még a-tanuló­vezető nem szerzett kellő önbi­zalmat. Természetesen a hibák ra is figyelmeztet, de soha sem úgy, hogy zavarba hozza a lanu­lóvezetőt. Nagyszerűen ért a lel­kifeszültség feloldásához. Ezt egy-egy színes élmény felele­venítésével éri el. Munkája köz­ijén csupán az bosszantja, hogy egyes sofőrök nagyon belátás­talanok a közúti forgalom töb­bi részvevőjével szemben. A ta­nuló vezetőket olykor félvállról kezelik, különösen a hölgyeket. Pedig az, hogy valaki már ré­gen vezet, még nem garancia a jó vezetésre. Ezt a kihágások miatt újbóli vizsgára beidézett gépkocsivezetők esetei elég gyakran bizonyítják. Bizony megtörténik, hogy még a hiva­tásos vezetők sem teszik le a vizsgát. — Minek örül a legjobban az oktató? — érdeklődtem L. Obuchtól. — Alinak, ha a tanuló jól le­vizsgázik. Na, meg annak, hogy soha sem hallom vagy olvasom hírét tanítványaim okozta bal­eseteknek. — Hány kilométert utazott eddig? — Saját kocsim már nagyon régen van. S lassan elérem a milliomodik kilomételrt. Eddig balesel és közlekedési kihágás nélkül. > — Ön szerint mi kel! ahhoz, hogy valaki jó oktató legyen? Erre a kérdésre elmosolyodik és tömören csak ennyit mond: — Vasidegzet és hivatássze retet. — Mennyit bír ki egy kocsi nz autóískolában? — Bizony nálunk eléggé igénybe vesszük a kocsikat. Fő­leg a motor, elsősorban a se bességszekrény megy tönkre. Százötvenezer kilométer utáli kiselejtezik az autóiskola ko csijait. — Tanulót közt bizonyára akadnak olyanok, akikre vala milyen okból jobban emlékezik, mint a többire. Kit említene meg közülük? — Mindenekelőtt egy 72 éves asszonyt. Ilyen idős korban ha­tározta el, hogy megtanul ve­zetni. A kollégák nagyon kíván­csiak voltak, milyen eredményt érek-el vele. Még a tv-től is el­jöttek, hogy lefllmezzenek. És tudja, mi volt az eredmény? Ogy megtanult mindent a néni, hogy ő volt a legjobb a cso­portomban. Az összes szabályt, előírást szóról szóra tudta. Ma is jól vezet. Ez is azt bizonyítja, hogy minden érdeklődő megta­nulhat vezetni. Na, meg azt — de ezt már csak én gondoltam —, hogy L. Obuch kitűnő oktató. " * F. I. Mindnyájunk családtagja |/omáromban, az Európa­szálló kávéházának üveg­ajtaján ez a felirat olvasható: Vezető: Szabó Károly. Akik Is­merik Szabó elvtársat — és na­gyon sokan vannak ilyenek — azok nem lepődnének meg azon sem, ha a budapesti Gellért vagy a bratislavai Devín Szálló kávéházának vagy éttermének a bejáratún olvasnák ezt a felira­tot. Nem lepődnének meg, mert Szabó Károly — akit Komárom­ban a törzsvendégek csak Kar­csi bácsinak szólítanak — a pincér szakmának 'nem kineve­zett, de a rangot szaktudással, udvariassággal régen kiérde­melt professzora. Ahogyan a városban nemrég elhunyt, több mint 90 éves Mézes József, a hajóépítő, a ma már 80. életéve felé közeledő Somogyi István okleveles tanár, vagy a komáro­mi járási kórház sebészeti rész­legének osztályvezető főorvosa, dr. Rékay Károly, az általuk képviselt szakma professzorai­ról, úgy Szabó Károlyról is el­SZAKO KAROLY mondhatjuk, mindent tud, amit a szakmájában tudni lehet. Minden túlzás nélkül állítha­tom, hogy jóleső érzés tölt el, ha a messzi környéken ismert, mértéktartó, meleg és szívélyes hangját hallom, ha szomorúan panaszkodik arról, hogy megint kikapott a Ferencváros vagy ha a hullámvölgybe került váloga­tott játékát elemzi olyan szak­szerűen, hogy az ember szinte sajnálja, hogy a beszélgetésnél nincs jelen a szövetségi kapi­tány. Szemét beszéd közben természetesen egy pillanatra sem veszi le a „platzról", s ha valamelyik vendég gondolatát kitalálta, bocsánatot kér, ott terem és mindent eligazít. Szü­letett pincér. Megjelenése tisz­teletet ébresztő, kedvessége, udvariassága elfelejteti a ven­déggel, hogy szabványos kávé­házban ül. Úgy érzi magát, mint odahaza, mert Karcsi bá­csi minden vendégét a gondos házigazda és nem pedig a fi­zetett és szakmáját csupán mesterségnek tartó pliicér sze­repében fogadja. U ogy hány embert és mi­" lyen rangú embereket szolgált ki a pincér szakmában éltöltött 45 év alatt, azt kiber­netikai gépekkel kellene kiszá­mítani. De személyével kapcso­latban van ennél egy nagyobb talány: hogy lehetett énnyr em­bernek eltalálni az ízlését, meg­sejteni a kívánságát? Hogy le­het őket úgy kiszolgálni, hogy soha nem volt panasza senki­nek Szabó Károlyra?'Pedig a pincér is csak ember, lehetnek gondjai, bajai, problémái. Mind­ezt azonban gondosan el kell rejtenie a pompás fekete ruha, hófehér ing és csokornyakken­dő mögé, mert a vendég nem ,i gyóntató- pap szerepében keresi fel a kávéházat, hanem azért, hogy jól érezze magát, megpi­henjen, felüdüljön. Megközelítőleg 20 éve szól­gál ki engem is Karcsi bácsi. Bárhogyan is keresgélek az emlékeim között, nem találok működésében egyetlen gyenge pontot sem. A csészét ma is ugyanazzal a gyengéd és ud­varias mozdulattal teszi elém, mint a két évtized bármelyik időszakában. S felette valahogy az évek is nyomtalanul száll­nak el. Hatvan éves múlt, de já­rása ruganyos, mozdulatai pre­cízek, memóriája pedig bámula­tos — erről egy kiránduló cso­port kiszolgálásakor győződtem meg. Pontosan tudta: ki kért orosz tojást, virslit, klubteát, prágai sonkát, feketét, vajat vagy dzsemet. Szabó Károly a már elhunyt híres érsekújvári Blaha Károly tanítványa. Erre büszke is. 1925 május elsején lépett először munkába az ottani vasúti ven­déglőben. Azóta dolgozott Bra­tislavában, Pöstyénben, Ruttkán, Zólyomban és Nagyszombatban. Hat évvel később Komáromban telepedett le. Volt pincér, ven­déglátóipari igazgatóhelyeit*, konyhavezető. A közelmúltban nagy megtisz­teltetés érte: a Komáromba lá­togató köztársasági elnököt ki­szolgáló pincérek egyike volt. Amikor a városházán rendezett fogadáson elindult a szendvi­eses tálcával hazánk első pol­gára felé, úgy tűnt, egy pilla­natra a meghatottság elváltoz­tatta azt a megszokott arcot, amelyet a vendégek ezrei min­dig egyformának Ismernek. Mozdulatai azonban „perfek­tek", hibátlanok voltak. Ludvík Svoboda elvtárs Sza bő Károlyt ebből az alkalombol kitüntette a szakmában végzett több évtizedes munkásságáért. — Felejthetetlen szép érzés volt — emlékezik vissza a nagy eseményre. Éppen akkor voltam 60 éves, a szakmában pedig 45 esztendőt töltöttem el. Ha már én koccintok és elfogyasztok egy pohárkával, igen nagy do lógnak kell történnie ... Majd elgondolkodik egy ki csit és ezt mondja: — Nagy kár, hogy közeledik az az idő, amikor nyugalomba kell vonulnom. Pedig most, hogy ilyen kitűnő kollektívában dolgozom, nagy örömöt jelent - számomra a munka. Beléptem a 61. életévembe. Frissnek érzem magamat, nem vagyok fáradé kony, dehát až idő kérlelhetei lenül halad. S zó ami szó, nehéz lenne az Európa-szálló kávéhá­zat Karcsi bácsi nélkül elkép­zelni. De egyelőre ne is foglal­kozzunk ezzel. Itt van közöt­tünk és biztos, hogy nagyon so­káig közöttünk ls marad még. KOMLOSI LAJOS jt m A Szovjetunióban egy lakos évente legalább 16 kg halat lv i/yaszt. A kitermelésben jó eredményeket érnek el u szovjet Távol Keleten, u Primorszki kerületben levő Szlaviankd luil konzerváló kombinát dolgozói. Képünkön: a halászok gazd-iq TSákmáHnyul visszatérőben. JČSTK — TASZSZ felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents