Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-23 / 252. szám, péntek

Eredményes esztendő BELPOLITIKAI életünk egyéb területeihez hasonlóan — a CSKP KB tavalyi áprilisi és májusi plénümának határozatai értelmében — 1969 nyárutóján a szakszervezeti életben is megindult a konszolidáció, a belső erőviszonyok rendezése. Most, egy esztendő távlatából, örömmel vehetjük tudomásul, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban az elmúlt tizenkét hónap tisztulási folyamatát pozitív eredmények fémjelzik. A mozgalom egészséges erőinek ós a jobboldali opportunistáknak első „szembesítésére" a FSZM csúcsszervének tavalyi, szeptemberi ülésén került sor. A szakszervezeti konszolidáció egy esztendejének következő fontos mérföldköve 1969 no vembere, amikor a különböző hibás dokumentumok és határozatok felülértékelésére, vissza vonására került sor. Ezután már egyre gyorsabb lett a belső erőviszonyok rendezésének üteme, hiszen a FSZM-ben nagyon termékeny talajra talált példá u! a felszabadulás negyedszázados évfordulójára meghirdetett szocialista munkaverseny, megújult és még szorosabbra fűződött az együttműködés a baráti szocialista országok szakszervezeteivel s a dolgozók milliói is nemcsak megértették, hanem aktívan részt vállaltak a gazdasági problémák többségének leküzdésében. A szakszervezeti mozgalom helyes, marxi—lenini irányzatának legfrissebb bizonyítékai a CSKP megalakulása ötvenedik évfordulójára meghirdetett akciók. A Szakszervezetek Központi Tanácsának döntése értelmében „A mindenki szocialista módon" versenymozgalom további népszerűsítése mellett még ebben az évben egy új szocialista verseny mozgalmat is meghirdetnek; az ideológiai munka terén előadások és szakszemináriumok keretében a tagság ^színei-politikai fölkésziiltségét fokozzák, tavasszal pedig, a CSKP félszázados jubileumának napjaiban emlékünnepélyeken, díszgyűléseken fogják majd méltatni társadalmunk vezető e-rejé nek szerepét a szocialista országépítésben, a kommunista párt és a szakszervezeti mozgalom kölcsönős kapcsolatalt. A tavaly megkezdett pozitív út következetes folytatásával s az imént említett akciók megrendezésével egyszerre két fontos feladatot is sikerül teljesíteni: fokozni a mozgalom és az egyes szövetségek egységét, illetve megerősíteni a szakszervezeti munka szocialista jellegét. Nem véletlenül hangsúlyozta dr. G. Husák, a CSKP KB első titkára közép-szlovákiai látogatása alkalmával: a teljes szakszervezeti konszolidáció az egyes szövetségek egységének állandó fokozását és akcióképességük növelését jelenti, hiszen a gazdasági konszolidáció fő súlypontja az üzemekben, gyárakban van ... És az, hogy ezeken.a uiunka helyeken miként dolgoznak, az nagy mértékben éppen a szak szervezeteken múlik! Imik—

j Ceruzajegyzetek HIGIÉNIA, ÓH! Gyakran betérek a Tempo-büfébe, hogy étvágyam csillapítsam. A közelmúltban már javában fogyasztottam a csirkepapriküst, amikor hangos szóváltásra lettem figyelmes. — Miféle rend van itt Pozsonyban, hogy ilyen nagy hajjal tálalópulthoz állítanak valakit — mondta egy ismeretlen férfi. Az elárusítónő csak hümmögött valamit, aztán tovább folytatta munkáját. Én azóta is, ha arra járok, mindig az említett szóváltásra gondolok és elmegy az étvágyam. Ugyanis megfigyeltem, hogy munka közben a íciszolgálónő meg-megigazítja a szemébe hulló haját, majd péksüteményt ad vagy kolbászt mér ki azzal a kézzel, amelyhjel a haját szokta igazgat nl... A NAGYMAMA Egyik ismerősöm meghívott Pbstyénbe, mondván, hogy magunkkal viszünk egy kislányt, akinek a nagymamája a vágsellyei Dusló vikendházában pihen három hétig. Azt is elmondotta, hogy a kislány egy év leforgása alatt anyját, apját elvesztette, vagyis teljesen árva. A nagymamáján kivril senkije sincs. Táňa, igy hívják a kislányt, egész úton fesztelenül beszélgetett, de olykorolykor megkérdezte: mikor érünk már a nagymamához? Vártam a találkozás pillanatát. Hogy milyen volt? Nehéz volna azt hűen ábrázolni. A tízéves unoka percekig a nagymama nyakában csüngött, ő pedig hangtalanul könnyezett. A kis unoka csillapította: ne sírj, nagymama! Majd azt is hozzátette, hogy az idén eddig még mindig tiszta egyes osztályzatot kapott az iskolában. A találkozás szemtanúinak is könnybe lábadt a szeme, fóma gam is sokáig szóhoz sem jutottam. Amikor az étterembe lementünk, azt latolgattam, mit rendeljek a kis árvának, de a pincérnő megelőzött, elhárította a pénzt, mondván, az az ősz hajú asszony mindnyájunk nagymamája! Igen! Éljen sokáig, jó egészségben, hogy a kisúnokájút felnevelhesse. BAJ VAN A FEGYELEMMEL A motorizmus egyre nagyobb teret hódít Szlovákia fővárosában is, ahol közismert tény, hogy kevés a garázs. Az outók az utcán varázsolnék". Ezt az ember még meg tudja érteni, azt azonban már nem, hogy miért foglalják el a járdát. Sokszor alig fér el mellettük az ember. Megjegyzem, hogy ez az eljárás törvénybe is ütközik, ezért intézkedni kellene. A bírságolás bizonyára jobb belátásra bírná az ilyen gépi<ocsitulajdonosokat A GYEREKEK ÉS A GYUFA A minap egy pöttömnyi emberkét, gyereket láttam cigarettázni. Sajnos, gyakori ez a jelenség. Az orvosok bizonyíthatnák, hogy mily ártalmas ez a gyerek egészségére. Most azonban inkább azt szeretném el mondani, hogy a gyufával ját szó, cigarettázni próbálkozó gyerekek százezres károkat okoznak társadalmunknak. Csupán az év első felében a gyere kek 91 tüzesetet okoztak. Az anyagi kár 1 400 000 korona. Persze, ha a szünidő tűzeseteit is beleszámítjuk, a kár egyszer annyi. Ezen a szomorú tényen a felnőtteknek kellene elgondolkodniuk. A gyufát nem szabad a gyerek keze ügyében tartani, s még Inkább nem megengedni, hogy játsszon vele, ha csak a konyhában is. Nem árt néha a nebulók zsebébe is „belepillantani". Tudatosítani kell azt is, hogy a gyerek által elkövetett bűncselekményért a szülök felelősek. (németh j A k i vezetni tanít a70 23, Felső korhatár nincs A szembetűnő háromszöggel ellátott autókról ma már csaknem mindenki tudja, hogy bennük tanuló gépkocsivezetők ülnek. Természetesen nem egyedül, hanem oktatóval, akinek az a feladata, hogy a 16 óra gyakorlat alatt mindenre megtanítsa a kezdőt, amire zsúfolt forgalmi útjainkon szüksége lehet. Mondanom sem kell, hogy az oktató munkája kockázatos, hiszen sorsa a gyakorlati vezetés alatt lényegében a tanuló vezető kezében van. Igaz ugyan, hogy fékpedálja az oktatónak is van, ám a fékezés nem mindig elegendő a baj elkerüléséhez. Annál jobban meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Ladislav Obuch, a Bratislava-vidéki Autóiskola oktatója még soha sem került rendkívüli helyzetbe, s gyakorló kocsiját sem érte károsodás. Hogy ezt minek köszönheti, azt később magyarázat nélkül is megértettem. Olyan türelmes és nyugodt munka köz'ien, hogy hidegvérűsége a tanuló vezetőt is teljesen megnyugtatja. Ráadásul szinte egyetlen feladat elvégzését sem felejti el elismeréssel nyugtázni, kivált kezdetben, amikor még a-tanulóvezető nem szerzett kellő önbizalmat. Természetesen a hibák ra is figyelmeztet, de soha sem úgy, hogy zavarba hozza a lanulóvezetőt. Nagyszerűen ért a lelkifeszültség feloldásához. Ezt egy-egy színes élmény felelevenítésével éri el. Munkája közijén csupán az bosszantja, hogy egyes sofőrök nagyon belátástalanok a közúti forgalom többi részvevőjével szemben. A tanuló vezetőket olykor félvállról kezelik, különösen a hölgyeket. Pedig az, hogy valaki már régen vezet, még nem garancia a jó vezetésre. Ezt a kihágások miatt újbóli vizsgára beidézett gépkocsivezetők esetei elég gyakran bizonyítják. Bizony megtörténik, hogy még a hivatásos vezetők sem teszik le a vizsgát. — Minek örül a legjobban az oktató? — érdeklődtem L. Obuchtól. — Alinak, ha a tanuló jól levizsgázik. Na, meg annak, hogy soha sem hallom vagy olvasom hírét tanítványaim okozta baleseteknek. — Hány kilométert utazott eddig? — Saját kocsim már nagyon régen van. S lassan elérem a milliomodik kilomételrt. Eddig balesel és közlekedési kihágás nélkül. > — Ön szerint mi kel! ahhoz, hogy valaki jó oktató legyen? Erre a kérdésre elmosolyodik és tömören csak ennyit mond: — Vasidegzet és hivatássze retet. — Mennyit bír ki egy kocsi nz autóískolában? — Bizony nálunk eléggé igénybe vesszük a kocsikat. Főleg a motor, elsősorban a se bességszekrény megy tönkre. Százötvenezer kilométer utáli kiselejtezik az autóiskola ko csijait. — Tanulót közt bizonyára akadnak olyanok, akikre vala milyen okból jobban emlékezik, mint a többire. Kit említene meg közülük? — Mindenekelőtt egy 72 éves asszonyt. Ilyen idős korban határozta el, hogy megtanul vezetni. A kollégák nagyon kíváncsiak voltak, milyen eredményt érek-el vele. Még a tv-től is eljöttek, hogy lefllmezzenek. És tudja, mi volt az eredmény? Ogy megtanult mindent a néni, hogy ő volt a legjobb a csoportomban. Az összes szabályt, előírást szóról szóra tudta. Ma is jól vezet. Ez is azt bizonyítja, hogy minden érdeklődő megtanulhat vezetni. Na, meg azt — de ezt már csak én gondoltam —, hogy L. Obuch kitűnő oktató. " * F. I. Mindnyájunk családtagja |/omáromban, az Európaszálló kávéházának üvegajtaján ez a felirat olvasható: Vezető: Szabó Károly. Akik Ismerik Szabó elvtársat — és nagyon sokan vannak ilyenek — azok nem lepődnének meg azon sem, ha a budapesti Gellért vagy a bratislavai Devín Szálló kávéházának vagy éttermének a bejáratún olvasnák ezt a feliratot. Nem lepődnének meg, mert Szabó Károly — akit Komáromban a törzsvendégek csak Karcsi bácsinak szólítanak — a pincér szakmának 'nem kinevezett, de a rangot szaktudással, udvariassággal régen kiérdemelt professzora. Ahogyan a városban nemrég elhunyt, több mint 90 éves Mézes József, a hajóépítő, a ma már 80. életéve felé közeledő Somogyi István okleveles tanár, vagy a komáromi járási kórház sebészeti részlegének osztályvezető főorvosa, dr. Rékay Károly, az általuk képviselt szakma professzorairól, úgy Szabó Károlyról is elSZAKO KAROLY mondhatjuk, mindent tud, amit a szakmájában tudni lehet. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy jóleső érzés tölt el, ha a messzi környéken ismert, mértéktartó, meleg és szívélyes hangját hallom, ha szomorúan panaszkodik arról, hogy megint kikapott a Ferencváros vagy ha a hullámvölgybe került válogatott játékát elemzi olyan szakszerűen, hogy az ember szinte sajnálja, hogy a beszélgetésnél nincs jelen a szövetségi kapitány. Szemét beszéd közben természetesen egy pillanatra sem veszi le a „platzról", s ha valamelyik vendég gondolatát kitalálta, bocsánatot kér, ott terem és mindent eligazít. Született pincér. Megjelenése tiszteletet ébresztő, kedvessége, udvariassága elfelejteti a vendéggel, hogy szabványos kávéházban ül. Úgy érzi magát, mint odahaza, mert Karcsi bácsi minden vendégét a gondos házigazda és nem pedig a fizetett és szakmáját csupán mesterségnek tartó pliicér szerepében fogadja. U ogy hány embert és mi" lyen rangú embereket szolgált ki a pincér szakmában éltöltött 45 év alatt, azt kibernetikai gépekkel kellene kiszámítani. De személyével kapcsolatban van ennél egy nagyobb talány: hogy lehetett énnyr embernek eltalálni az ízlését, megsejteni a kívánságát? Hogy lehet őket úgy kiszolgálni, hogy soha nem volt panasza senkinek Szabó Károlyra?'Pedig a pincér is csak ember, lehetnek gondjai, bajai, problémái. Mindezt azonban gondosan el kell rejtenie a pompás fekete ruha, hófehér ing és csokornyakkendő mögé, mert a vendég nem ,i gyóntató- pap szerepében keresi fel a kávéházat, hanem azért, hogy jól érezze magát, megpihenjen, felüdüljön. Megközelítőleg 20 éve szólgál ki engem is Karcsi bácsi. Bárhogyan is keresgélek az emlékeim között, nem találok működésében egyetlen gyenge pontot sem. A csészét ma is ugyanazzal a gyengéd és udvarias mozdulattal teszi elém, mint a két évtized bármelyik időszakában. S felette valahogy az évek is nyomtalanul szállnak el. Hatvan éves múlt, de járása ruganyos, mozdulatai precízek, memóriája pedig bámulatos — erről egy kiránduló csoport kiszolgálásakor győződtem meg. Pontosan tudta: ki kért orosz tojást, virslit, klubteát, prágai sonkát, feketét, vajat vagy dzsemet. Szabó Károly a már elhunyt híres érsekújvári Blaha Károly tanítványa. Erre büszke is. 1925 május elsején lépett először munkába az ottani vasúti vendéglőben. Azóta dolgozott Bratislavában, Pöstyénben, Ruttkán, Zólyomban és Nagyszombatban. Hat évvel később Komáromban telepedett le. Volt pincér, vendéglátóipari igazgatóhelyeit*, konyhavezető. A közelmúltban nagy megtiszteltetés érte: a Komáromba látogató köztársasági elnököt kiszolgáló pincérek egyike volt. Amikor a városházán rendezett fogadáson elindult a szendvieses tálcával hazánk első polgára felé, úgy tűnt, egy pillanatra a meghatottság elváltoztatta azt a megszokott arcot, amelyet a vendégek ezrei mindig egyformának Ismernek. Mozdulatai azonban „perfektek", hibátlanok voltak. Ludvík Svoboda elvtárs Sza bő Károlyt ebből az alkalombol kitüntette a szakmában végzett több évtizedes munkásságáért. — Felejthetetlen szép érzés volt — emlékezik vissza a nagy eseményre. Éppen akkor voltam 60 éves, a szakmában pedig 45 esztendőt töltöttem el. Ha már én koccintok és elfogyasztok egy pohárkával, igen nagy do lógnak kell történnie ... Majd elgondolkodik egy ki csit és ezt mondja: — Nagy kár, hogy közeledik az az idő, amikor nyugalomba kell vonulnom. Pedig most, hogy ilyen kitűnő kollektívában dolgozom, nagy örömöt jelent - számomra a munka. Beléptem a 61. életévembe. Frissnek érzem magamat, nem vagyok fáradé kony, dehát až idő kérlelhetei lenül halad. S

zó ami szó, nehéz lenne az Európa-szálló kávéházat Karcsi bácsi nélkül elképzelni. De egyelőre ne is foglalkozzunk ezzel. Itt van közöttünk és biztos, hogy nagyon sokáig közöttünk ls marad még. KOMLOSI LAJOS jt m A Szovjetunióban egy lakos évente legalább 16 kg halat lv i/yaszt. A kitermelésben jó eredményeket érnek el u szovjet Távol Keleten, u Primorszki kerületben levő Szlaviankd luil konzerváló kombinát dolgozói. Képünkön: a halászok gazd-iq TSákmáHnyul visszatérőben. JČSTK — TASZSZ felv.)