Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-18 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
A vflros húszezer évig várakozott. A bolygó járta útját a térben és a mezők virágai kinyllottak és a város mozdulatlanul várakozott; és a rószaszín bolygó vizei megáradtak, leapadtak és kiszáradtak. A város mozdulatlanul várakozott. Az ifjúságukban vad és féktelen szelek megvénültek és lecsendesültek, az ég egykor gomolygó és rohanó fellegei egyedül maradtak és lusta fehérségbe foszlottak. Csak a város várakozott homályos ablakaival, fekete, obszidián falaival, magas bástyáival, zászlótlan tornyaival, járatlan utcáival és kapuk érintetlen kilincseivel. Sehol papírszelet, sehol ujjlenyomat. A város csak várt, míg a planéta körözött az űrben, a kékfehér Nap körüli pályán, és az évszakok váltakoztak, jég és tűz és újra jég, aztán zöld mezők és sárga, nyári rétek. Nyári délután volt, a huszadik ezredév derekén, amikor a város beszüntethette várakozását. Őrhajó közeledett az égen. Az űrhajó átrepült a város felett, megfordult, visszatért, és leereszkedett az agyagpalás rétre, néhány méternyíre az obszidián falaktól. Magas szárú cipők tapostak a gyér fűbe, és emberi hangok szóltak az űrhajó üres belsejéből az emberekhez, akik már kívül voltak az űrhajón. — Rendben van? » — Rendben van, fiúk. Óvatosan! Irány a város. Jensen és Hutchinson őrjáratba. Nyissátok ki jól a szemeteket! A város fekete falában most kitágultak a titkos orrlyukak, mélyet szippantottak és a levegő beáramlott a város testébe, átfújt a csatornákon, finom tekercsek során, ezüstös fényben felizzó szitákon át. Ojra és újra ismétlődött a hatalmas szippantás -a szagok a meleg széllel újra és újra beáramlottak a városba. — Tűz szaga, lezuhant meteor szaga, izzó fém szaga. — Űrhajó érkezett egy másik világból. Réz szaga, elégett keverékek nehéz szaga, kén szaga, rakétahajtóanyagok szaga. Az információ kerekeken futó szalagokra rögződött, sárga fogaskerekek fordultak, a szalag egy másik gépbe futott át. Klik-csek-csek-csek ... Egy számítógép "elindított egy metronómot. Öt, hat, hét, nyolc, kilenc. Kilenc ember! Egy elektromos írógép szalagra írta a közleményt, a szalag megindult és eltűnt. Kliketi-klik-csek-csek... A város felébredt a magas szárú, gumitalpú cipők halk lépteitől. A nagy város orrlyukai megint kitágultak. Vaj szaga. Szagok aurája a város levegőjében lépegető emberek körül, a kigőzölgéseket felszippantja a nagy Orr, valahol régi emlékek ébrednek, tej, sajt, fagylalt, vaj, egy egész tejgazdaság kipárolgásának emléke. Klikk-klikk... — Óvatosan, fiúk! — Jones, vigyázz a puskával. Nehogy csőbe menjünk. — Kihalt a város, nem kell félni. — Te csak hallgass. A hangos beszédtől most felébredt a Fül. Évszázadokig csak a gyengén és bágyadtan fújdogáló szellőket hallgatta, fákról hulló levelek hangját, füvek halk nyögésének hangját hóolvadáskor, most a Fül automatikusan megolajozta magát, a dobhártyák kifeszültek, hogy mint a szúnyog szárnyának remegését, felerősítsék és megsokszorozzák a betolakodók szívének, dobogását. A Fül hallgatózott és az Orr hatalmas kamrákba szippantotta a szagokat. Szorongó férfiak verítékszaga úszott a levegőben. Izzadtságfoltok sötétlettek a hónaljakban és izzadtság verte ki a fegyvert markoló kezeket. Az Orr elemezte és nyugtalan lett a levegőtől, mint az ínyenc, aki csak óborok illatához szokott. Csikk-csikk-csekk-klik... Az információ párhuzamosan futott az ellenőrző szalagokon. Veríték, klorid, ennyi-és-ennyi százalék, szulfát, ennyi-és-ennyi, karbamíd, ammóniák, nitrogén, tehát: kreatinin, cukor, tejsav, ime, kész! Csengő szólalt. Részeredmények ugrottak elő. Az Orr fújtatott, ahogy kiengedte a megvizsgált levegőt. A nagy Fül hallgatózott. — Menjünk vissza az űrhajóhoz, kapitány úr. — Itt én parancsolok, Smithl — Igen, uram. — Hét, te, ott! Előőrs! Látsz valamit? > CĹ D CQ P < CD > < U — Semmit, uram! Nagyon régen kihalt már. — Hallja, Smith? Nincs mitől félnie. — Nem tetszik valami, uram. Nem tudom, mi. Ügy érzem, mintha már jártam volna itt. Olyan Ismerős itt minden ,.. — Ostobaság. Ez a bolygó sok milliárd mérföldre van a Földtől. Régebben egyszerűen nem volt lehetséges, hogy itt megforduljunk. Miénk az egyetlen létező fényév-űrhajó. — Én mindenesetre így érzem, uram. Jobb volna, ha visszamennénk. A léptek elbizonytalanodtak. Csak a betolakodók lélegzetvétele hallatszott a csendes levegőben. A Fül' hallgatózott és megélénkült. Motorok surrogtak, folyadékok csillogtak vékony erecskékben, áthatolva szelepeken és csappantyúkon. Recept és főzet — egyik a másikat követte. Néhány pillanat és a Fül és az Orr parancsára a város falában nyíló óriási lyukakból friss pára szállt a hódítók fölé. — Ezt érzed-e, Smith? Phüűű ... Zöld fű... Éreztél valaha ennél Jobbat? Isteni itt álldogálni és ezt beszívni... Láthatatlan klorofil árad szét az emberek között. — Öóóh... A léptek újra megindultak. — Nincs ebben semmi rossz, ugye, Smith? Gyerünk. A Fül és az Orr egy milliárdod pillanatra megpihent. Az ellenlépés sikerült. A parasztok megindultak a táblán. Ködből és homályból kiemelkedtek most a város felhőzött Szemei. — Kapitány úr! Az ablakok. — Micsoda? — Annak a háznak az ablakai! Ügy láttam, hogy megmozdultak!
