Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-16 / 246. szám, péntek

NEMZETI BIZOTTSÁGAINK a konszolidálódás útján i. — Mit hoztál Lengyelország­ból? - Hoztam ... Hoztam egy üveg wódka wyborowa-t — a cimboráknak. Hoztam gyerekek­nek, asszonynak való apróságot. Egy sereg fényképet, egész ut­cákat, villamosokat, ódon és va­donatúj modern épületeket, nyüzsgő tereket, vidáman tova­síető embereket, könnyű lábú ifjakat és lányokat, és lassan ballagó, megfáradt férfiakat. Hoztam lobbanó neonfényeket, kialvó napot, szelíd égboltot. Emlékeim kaleidoszkópját. El­hoztam magammal a látóhatár és a tenger végtelenségébe mo­sódó ország képét. Boldogtalan ország, mondom magamban, 5 mintha még min­dig ott állnék Poznaň (gyűlölt német nevén: Posen) — óvárosi piacterén, a Stary Rynok ódon palotáinak árnyékában. A rene­szánsz kori épületek látszólag sértetlenül ágaskodnak az ég felé. Aki ismeri a háborús évek dútósainak történetét, tudja azt is, hogy ódon pompájukat a res­taurátorok müvészkeze újította fel, s a szinte vadonatúj va­kolat gyógyíthatatlan sebeket takar. Boldogtalan ország, mondom magamban, s mintha még min­dig ott állnék a varsói Kultúrpa­lota harmincadik emeletén. Né­zem a várost. Vakító napfény­ben szikrázó fehér vakolat, üveg és beton. Nyílegyenes su­gárutak. Csak tegnap — tegnap­előtt ágaskodtak a romok fölé. Alattuk pihen, alájuk temetke­zett a tegnapi főváros. A háború befejezése napján, a béke első napján csak romjai hevertek az üres égbolt alatt. Boldogtalan, mégis boldog és diadalmas ország. Tiszta ország, ahol nem akadt egyetlen kor­mány sem, mely hajlandó lett volna együttműködni a hitleri Németországgal. Végigballagok az utcák tömkelegén. Itt is, ott is megállít egy szomorú emlék­tábla: Itt 1943. XII. 2 án a hitleris­ták 34 lengyelt végeztek ki. Hajadonfőtt, magamba ros­kadva álldogálok a szomorú mementó előtt. És négy-öt ház­tömbbel odább ugyanolyan táb­la, és harminc lépéssel odább ugyanolyan tábla, és megint és megint ugyanolyan tábla. Csak a dátum és az áldozatok számát jelző számjegy változik. Minden utca, minden tér, és minden sa­rok szomorú vesztőhely. Egy pályaudvari kioszkban megfakult kis brosúra került a kezembe. Belelapoztam, s ujjaim alatt felsóhajtott a síró papjr: „A háborús évek folyamán a nemzet egyötöde elpusz­tult ..." A nemzet egyharmada — n^olc millió ember. Ilyen tömören, ilyen reménytelenül rövid mondatban ki lehet fejez­ni egy nép, egy egész nemzet tragédiáját. Országjárás közben elvetőd­tem a világ legszomorúbb vá­rosába. Krakkóból autóbusszal döcögtem oda. A vakító tágas égbolt, mely bezúdult az autó­busz ablakán, elfárasztotta sze­memet. Behunytam — védeke­* zésül, olykor el is szundítottam, csak a kalauzlány hangja riasz­tott fel. Oswigciin! - mondta a lány, és mintha gyógyíthatatlan fáj­dalom, hangtalan sírás buggyant volna az ajkán. Az égbolt is hirtelen elborult. Láthatártól láthatárig végtelen szomorú szürkeség borította be, s alatta megpillantottam a fakóvörös, meztelen téglaépületek tömb jelt. Semmi ez, semmi, csak mezte­len, fakóvörös téglaépületek. De az egykori haláltábor kapuja felett ott az annyiszor idézett, fényképezett másolt felirat: ARBEIT MÁCHT FREI Szép hulláinvonalban hajlított felirat, a világ legnagyobb szél­hámossága. Inkább Dante sora illenék ide, a pokol kapuja fe­lül a felirat utolsó sora: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden re­ménnyel. És valóban. Ez is az értelme: 1941i júniusában hoz­ták ide az első lengyel fogoly­szállítmányt, s a leendő tábor­parancsnok így üdvözölte a sze­rencsétleneket: Hiába re­ménykedtek a szabadulásban. A szabadulásnak csak egyetlen egy lehetséges útja van innen, a krematórium kéménye. Hát ez lenne Auschwitz, és tőszomszédságában Birkenau, vagy Brezinka. Csupa vörös tég­laépület. Meztelen, fakóvörös téglatönibök a szürke ég alatt. És drótsövény. Szögesdrót. A hajlított betonoszlopok testébe ágyazott szögeken még olt a magasfeszültség miatt eszközölt izolátorok. Szép fehér porce­lán izolátorok. Bejártam e szörnyűségek színhelyét. Az egyik tömbben, hatalmas üveg­táblák mögött, nem látni mást, csak hajat, egy egész hegyre való női hajat. Kifakult szőke, barna, vörös és ősz kontyokát. Talán a legkisebb húgod haját, talán szerelmesedét, talán édes­anyád, vagy ángyod haját. Ta­lán az ott, az a barna konty. Ta­lán az ott, az a szomorú ősz hajcsomó, talán az a. megfakult Tlzián-vörös. Láttam már női hajat és gyermek hajai-, apró összecsavarodott fürtbe kötve. Ereklyeként őrizte nagyanyám. Korán elhunyt nővére és egé­szen pici gyermekkorában el­hunyt kisfia haját. Ezt a rop­pant tömegű hajat is ereklye­ként őrzik itt ebben a több szo­ba térfogatát magába foglaló vitrinben. Ö jaj, ki látott niár egy egész hegyre való ereklyét. És ki látou már egy hegyre va­ló rossz bakancsot, facipőt, gyermekcipőt, női cipőt ereklye­ként őrizni. És ki látott már egy egész hegyre való fogkefét, bo­rotvapamacsotf krémtubust, bő­röndöt ugyancsak ereklyeként őrizni. Rettenetes ereklyék! Jártam a 11-es barakkban. Az úgynevezett halálbarakkban. A bejárattól elsőként balra nyíló helyiségben egy durva kecske­lábú asztalnál ülésezett napon­ta a tábor vészbírósága. Abla­ka egy zárt, szűk udvarra nyílt. Az udvar túlsó oldalát éppoly fakóvörös téglaépület, emennek testvére határolta, a harmadik Oldalát betonkerítés, a negye­diket deszkapalánk és kapu zárta el. A kivégzésre ítélt ál­dozatokat odaállították szembe a kapuval, a golyóíogónak épí­tett betonkerítéshez. Eleinte csak éjszaka, aztán nappal is és egyre sűrűbben dörögtek itt a sortüzek. Néhány koszorú, néhány szál hervadt virág hever ott azon a helyen, és néhány szál gyertya ég ott azon helyen, ahol huszonháromezer ember roskadt össze a sortüzek után. A két szomszédos téglaépület, mint két megvakított testvér, ma is bedeszkázott ablakszent­tnel bámulja a zárt, szűk udvart. Milyen egyszerű megoldás, csak be kell deszkázni néhány ablakot, be kell deszkázni az emberek szemét és a lekiisme­retét, s mindent újra lehet kez­deni. Láttam a krematóriumot is. Föld alá épített tömör beton épület, de a kemencék, azok is meztelen, vörös téglából épül­tek, akár a barakkok. A világ legprimitívebb szerkezete, egy szűkvágányú sínekre állított, az emberi test alakjához idomított szállítószerk(/zet segítségével juttatták el a holttesteket a ke­mencék szájába. Arbeit macht freil Négymillió ember testé­nek, csontvázának füstté szaba­dult molekulái keringenek máig is a végtelen levegőben. Négy­millió ember. Ennyi puszlult el Auschwitzban és tőszomszédsá­gában, Birkenauban. Itt az auschwitzi tábor egyik múzeummá változott épületében láttam egy egész falat beborí­tó térképet. Lengyelország tér­képét. Külön legendája volt a barakktáboroknak és a megsem­misített településeknek. Cseh­országnak van egy rettenetes gyásza: a föld színéről eltörölt Lidice. Ez a térkép annyi föld színéről eltörölt települést jel­zett, hogy a rendelkezésemre ttló idő alatt nem győztem megszámlálni őket. Eszembe ju­tott a kis brosúra mindent ösz­szefoglaló mondata: „A háborús évek során a lengyel nemzet egyötöde elpusztult." Megfordultam fent északon is, a Balti-tenger partján. Gdansk kikötővárosban. Egy fél órára megálltam a Westerplatten, a lengyel hősök emlékműve alatt. Itt a Westerplatten, ezen a cso­dálatos, hal alakú félszigeten kezdődölt el minden: 1939. IX. 1-én. Szeptember elseje az is­kolaévkezdés napja. Ennek a napnak hajnalában a Schleswig Holstein német páncélos'isko­lahajó, pontosan 4 óra 45 perc­kor lőni kezdte a Westerplalten elhelyezett lengyel katonai rak­tárak épületeit és az őrség erő­dítményeit. Körülbelül ugyanab­ban az időben az addig civilru­hával álcázott Wehrmacht-legé­nyek és a hitlerista terrorszer­vezetek megtámadták Gdansk (Oanzig j szabadváros postaépü­letét és középületeit. Tizenhárom éves kisdiák vol­tam akkor. És szeptember else­je volt. Az iskolaév első napja. Én is, a világ is megkezdtük a legszörnyűbb iskolaévet. Réges­régen leérettségiztem. A világ vajon mikor tesz igazi érettségi vizsgát? Sok-sok szerencsétlenség és gyász emlékét hoztam magam­mal Lengyelországból. De hoz­tam mást is. Valami diadalmas tiszla légkör ízét,- mely bťt a Balti-tenger partján és a Kultúr­palota harmincadik emeletén, az újjáépült Varsó felett ragadt meg orromban és az ínyem alatt. BABI TIBOR Örvendetes tény, hngy lép ten-nyoinun tapasztalható tár­sadalmunk politikai és gazda­sági konszolidálódása. Elért eredményeink alapján ezt ma már senki sem vonhatja két­ségbe. A konszolidálódás te­rén nemzeti bizottságaink is jeleittus sikerüket értek és ér­nek el. Ezek közül is kiemel­kedik az ország felszabadí­tása 25. évfordulójának tisz­teletére indított versenymoz­galum, majd a hunipoleci nem­zeti bizottságnak lapunk hasábjain is ismertetett fel­hívása. mely a CSKP megala­pításának 511. évfordulója al­kalmából jiitt létre, s előre láthatólag igen sok követőre talált. Mindez azt bizonyítja, hogy nemzeti bizottságaink jó úton haladnak. Erről győznek meg bennün­ket a szlovákiai nemzeti bi­zottságuk 197Ü első felében elért gazdasági eredményei is, melyek nagyban hozzájárullak a realizációs irányelvek való­ra váltásához. A nemzeti bi­zottságuk költségvetési gaz­dálkodását az idei év elsti feléhen az jellemzi, hogy a sa­ját bevételek meghaladják a költségvetési eszközöket, s ez lehetővé tes-/i a pén/alap nö­velését. A nemzeti bizottságuk összbevétele az említett idő­szakban elérte az 52 százalé­kút, míg a kiadások mindösz­SZG 47,3 százalékot teltek ki. A fejlesztés és tartalékuk alapjából idén még csak 30U millió kurunát használtak Fel Érsekújvár déli részén jelen­tős ipari gócpont alakul ki. Az egykori bőrgyárból átépített Elektrosvít mellé építették a Tesla vállalathoz tartozó Stavo­industrla vállalatot, a komfortos autójavítóinűhelyt és jelenleg mintegy 17 hektár földterüle­ten az új konzervgyár 50 épü­letegységre tervezett építkezé­sén dolgoznak a Príemslav épí­tőmunkásai, mérnökei. Egyelőre néhány tetőszerkezet-tartó cö­löp és egy nagyobb építmény váza lálható, az építkezésen je­lenleg dolgozó ö0 ember azon­ban gondoskodik róla, hogy há­rom év múlva megkezdődhessen a termelés. — Eddig mintegy 30 épület­egység alapjainak lerakását kezdtük meg — mondta Veres Péter, az építkezésen dolgozó Gomor Komárom egyre több szerepet vállal a csehszlovákiai magyar kultúréletben. Újabban már nem­csak a szép sző sugárzásainak a gyűjtőlencséje (színház, fó­kai-napok), de háza az eddig nagyon otthontalan képzőmű­vészeinek is. Amint bebizonyo­sodott, a „megifjult" Duna men­ti Múzeum szándéka — bemu­tatni egy egy festőt — kiálta a próbatételt, most már a láto­gatókon a sor, liogy elfogadják a házigazda meghívásait. Legutóbb Bácskái Béla fes­tőművész kamarakiállítását nyi­totta meg a múzeum. Dráfi Má lyás csendes, mélyen emberi szavalata utái Sz. Haltenber­ger Kinga méltatta a tárlatot, szakértelemmel. Utána már a képek beszéltek, kinek ezt mondva, kinek azt — nekem harmincnégy hamisítatlan gö­möri mesét. Nem véletlenül: Bácskái Bela Göinör szülöttje. Lantos mes­A vajáni II. villanytelepen dolgozó párttago-k ünnepi ülé­sen vették át az új tagkönyvii­ket. Srnid Miklós, az üzemi pártszervezet elnöke beszámo­lójában megállapította, hogy a létszámcsökkenéssel nem gyön­gült, ellenkezőleg, erősödölt az alapszervezet. Ezt a fokozódó aktivitás is bizonyítja. A be­szélgetés után mindért párttagot konkrét feladattal bíztak meg. A 24 tagú pártalapszervezet gon­doskodik arról, hogy megala­kuljon az ifjúsági szervezet és a nemzeti bizottságok, ami­nek főleg az az oka, hogy ez évben kormányhatározat kor­látozza őket abban, hogy az említett alapot beruházási építkezésre fordítsák. Ennek az volt a célja, hogy egyre kevesebb legyen a be nem fe­jezett építkezés. A költségvetésbe nem foglalt bevételekkel kapcsolatban gon­dot okoz annak aránytalan te­rületi megoszlása. Ezért a jö­vő évtől kezdődően azok a be­vételek, melyeket a nemzeti bizottságok nem' közvetlenül saját érdemükből érnek el, 50 százalékban a tervezett bevé­telekhez fognak tartozni, s ez befolyásolja majd az állami költségvetésből származó do­tációt. Ez az intézkedés meg­teremti a pénzügyi alap meg szilárdításának feltételeit azok­ban a járásokban, amelyek nem rendelkeznek megfelelő gazdasági alappal. A költségvetési terv teljesí­tésének első félévi eredményei alapján arra következtethe­tünk, hogy nemzeti bizottsá­gaink továbbra is jól fognak gazdálkodni. Szükséges lesz, hogy a nemzeti bizottságuk tartalék- és fejlesztési alap számára szerzett eszközükei a jövuben a tervezett bevételek hez irányítsák át — saját r/ükségleteik fedezésére —, s ezzel hozzájáruljanak a köz­ponti forrásokból származó anyagi eszközök csökkentésé hez. —f— mesterek egyike. Mivel félünk a talajvíztől, a gútai építkezés­hez hasonlóan itt is „pilótá­zunk". A konzervgyárba majd bejön a vonat is. A síneket már le is fektettük. • Télen sem szünetel a gyárépítés? — A munkálatokat 1969. szeptember elsején kezdtük, az óta megállás nélkül dolgozunk. Az idei tél sem lesz kivétel, mert sürget az idő. • Az 50 épületegység közül melyik lesz a legfontosabb? — A 11-es számú csarnok, ahol a termelési részleget he­lyezik üzembe. A nagyobb épü­letek közé tartozik a 12-es ob­jektum is, ahol a konzerveket az elszállításig raktározzák. ik. n térségé szerszámait sok szor­galommal puhította ecsetté. Jó kezek vezették jó úton, egyik mestere Szabó Gyula volt. A tárlat akvarelljei különböző stílusjegyeik ellenére egységes egésszé állnak össze. A rége-bbi időszak sötét kontúrjait, a hal­vány körvonalú nyári képeken s a stilizált fatörzs-emberekét a művész őszintesége tartja egységben. A volt egyszer egy gömöri táj mesél. Barnán höm­pölygő dombok, apró süllyedő házak között járkál az elkép­zelt ember, fekete vihar veri, arcmaró tél pirosítja. Hangja, mint a hegyekből alácsapó szél sikításai. Búzája, mint a tes­tén átfénylő sugarak. Ha ki­egyenesíti baltával faragolt ök­lét, a napot simogatja. Bácskái képei vágyat ébresz­tenek szívünkbe zárni tájait. S a tájban ott van a festő. -oa — rendszeresen értékeljék a kft telezettségvállalásokat. Megala­kították a CSSZBSZ alapszerve­zetét és méltóan akarják meg­ünnepelni a C^KP megalakuló sának 50. évfordulóját is. A vi tában felszólalók értékes köte lezettségvállalásokat tettek é> többen bejelentették, hogy elő fizetnek a pártsajtóra. A vajá:ii kommunisták bekapcsolódtak » „Minkenki szocialista módon" mozgalomba. lUes Hvrlulan A VARSÓI KULTÚRPALOTA Konzervgyár épülErsekújvárott Átvették az új tagkönyveket Komáromban

Next

/
Thumbnails
Contents